Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-13 / 10. szám
Példázatok az értelmes és az értelmetlen A kétségbeesés végső határa. A hatvanéves asszony levelet írt, jajkiáltását elküldte a Népújságnak, segítségünket várja. Rettenetes dolgok ezek. Ilyen levelet gyakran Intéznek mihozzánk, s a sorokat olvasva, mérhetetlenül szomorú, rendszerint tanácstalan vagyok. .......Nem sok idő kell ahhoz, hogy idegeim teljesen felmondják a szolgálatot a kisebb fiam miatt, ö 1955 óta nagyon kihasznál bennünket, hol dolgozik, hol nem. Sokat mondok, ha eleinte három vagy négy hónapot dolgozott. Nagyon iszákos, a munkáját legtöbb eset. ben ezzel hanyagolja el. Egy- ízben a komlói Kossuth-ak- nán dolgozott és elszámolás alkalmával 2234 forint fizetést kapott, és ő műszak után nem hazajött, hanem a kocsmába. És este már any- nyi pénze se volt, hogy haza tudjon jönni. Egy munkatársa adott neki annyit, ameny- nyi az útiköltséget fedezte... Ha kérjük, hogy menjen valahová dolgozni, megszidjuk, akkor már az is megtörtént kétízben, hogy azzal fenyegetett, hogy ránk gyújtja a házat... Mit tegyünk, hogy ezt a rövid időt, amit még élünk, nyugodtan leélhessük, mert nagyon, de nagyon vá. gyünk a nyugodt életre.” Segítsünk! D e hogyan? Talán az elmeosztály? De ki intézze el? « A tsz-tag kivett a takarékból harmincötezer forintot, nősül a fia, ennyit, harminc- ötezret szán a lakodalomra. A tanácselnöktől megkérdeztem : — Mit gondol, elég lesz? Ez az összeg egy jól kereső szakmunkás egész évi jövedelme, tizenkét hónapig kell érte keményen dolgozni, és harmincötezer forintból a fél világot be lehetne járni. A lakodalom meddig tart? Legfeljebb három napig. * S. községből rövid idő alatt nyolc fiatalembert küldtek kényszerelvonó kúrára. Hol a hiba? Saját készülékükben, környezetükben? Erre nagyon nehéz válaszolni, hiszen olykor a pszichiáter, a kezelőorvos sem képes megnyugtató biztonsággal megállapítani, mi okozza a gátszakadást előidéző, mértéket nem ismerő ivást, amely már nem tudja, hol a határ. A létbiztonság? Talán egyik legveszedelmesebb kísértő: a céltalanság, az értelmes cselekvés hiánya, az tehát, hogy sok ember „jobb híján” köt ki a pohárnál, minthogy nem tud mit kezdeni saját magával, gazdátlanná teszi önnön létezését, s menekül gazdátlansága elől. Az értelmes élet receptje maga a hajlandóság az értelmes életre, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy a közösség terelőereje, befolyásoló szerepe felbecsülhetetlen ér. ték. Az „értelmes” ellenpárja az „értelmetlen”, éppen az anyagi jólét növekedésével olyannyira terjed, hogy a „kérdéssel” igen mélyen már több területi tsz-szövetség, ha jól tudom, a tamási is foglalkozott. A mértéktelen alkoholfogyasztás oldaláról vizsgálták a témát. A mértéktelenség filozófiája végső soron színtiszta igazság: Egyszer élünk. Jó, de él-e egyáltalán az egyik részegségből a másikba tántorgó ember? Ez az. ami nem iß lehet kérdés. Elfoglaltságot biztosítani. Elvégre a munkatherápiát maga a környezet is képes megvalósítani. És jó lenne, ha mindenütt léteznének, létesülnének tsz- klubok, munkásklubok, ahol suba a subával, guba a gubával. A művelődési házak bizonyos éltesebb korosztályoktól messzi esnek, távol vannak, és inkább szórakoztató, illetőleg hobbiházak. A negyven körülieknek, az ötven körülieknek azt kell kitalálni, amit néhány községben már kitaláltak. A klubot • Az egyszerű emberek így, az egyszerű emberek úgy. Ki az egyszerű ember? Valaki, akinek se rangja, se hatalma, tömegalkotó egyed, más semmi. Lealacsonyítónak érzem, és az egyszerű emberek kifejezést lehetőleg kerülöm. Kisemberek? Még rosszabb. A magam részéről a közember szóhasználatot tartom leginkább elfogadhatónak. Pontosabb. rendesebb és közelebb áll ahhoz is. ami életként értékesnek tekinthető. Jók a találkozási pontok. Ezzel immár ismét rátérhetünk a lényegre. K. elvtárs hosszabb ideig vezető beosztásban dolgozott, s ahol megielent, vitte magával a rangját, a beosztását, szóval, ahol megjelent, ott hatalomként jelent meg, körüludvarolták, megvendégelték, ahogy ez minálunk szokás. Amit kapott, az nem neki, az embernek szólt, hanem a beosztásnak. Egyszer „lejjebb” került, de válságba, sűlvos konfliktusba önmagával mégsem került. Változatlanul azt kapta, amit korábban: nem fordult el tőle senki. s pontosan olyan hangsúllyal üdvözölték, mint régebben. A magyarázat egyszerű. K. elvtárs magas beosztásában is meg tudott maradni közembernek, úgy élt tegnap, hogy holnap se érje meglepetés, amikor „lejjebb” jut. Számomra K. elvtárs elgondolkodtató példázat: élete értelmes élet. Persze, vezető beosztást viselve, emberségben, életvitelben megmaradni közembernek nem könnyű, sőt igen, igen nehéz, minthogy más játékszabályok érvényesülnek „fönt”, s egészen más játékszabályok „lent”. Nehéz, de az értelmes élet jogán érdemes. Soha nem tudjuk, mit hoz a holnap. Erről ennyit. Újból egy levél, névtelen írója párttagnak mondja ma- gát. „Előfordult, hogy éjjel tizenegy órakor az éjjeliőr megfogta, hogy aki méri a húst, a veje autójába tette be a rengeteg húst, és felajánlották az éjjeliőrnek, hogy őneki ti adnak hat kiló húst, csak ne szóljon. Nem fogadta el persze, és nagy port vertek ezzel a tagok, mondogatták egymásnak, nem lesz belőle semmi, ne féljetek.” Egyszer élünk? Valamelyik, nem Tolna megyei. Duna—Tisza közi termelőszövetkezet köztisztelet, ben álló főagronómusa, a közösből hazalopott egy zsák mákot. Autójába hajította, és elvitte. Meglátták, jelentették. Olvasva a névtelen levelet, belém villan a felismerés: egyetlen esztelen cselekvés megsemmisíthet egy addig leélt egész, értelmes életet. Gondolom, aj értelmes élet nem kaloda, hanem egyensúly-állapot. ép testben ép lélek alapon. Adni arra, hogy ember vagyok, talán annyi az egész, fiietem során, mint mindenki, sok emberben csalódtam magam is. Sunyiság, jellem- telenség, szememben szépeket, hátam mögött mocskokat. Üsse kő. Rájuk semmi gondom: Magamból kitöröltem, életemből leradíroztam őket. Volt barátság, nincs barátság, kész, végeztünk. Maradandó, keserűséggel vegyes csalódást egyetlen emberfajta, az érdekből hazug, a jellemtelen, gyáva okoz, okozott. Az érdekember. A tiszta, értelmes élet meg- rontójának, a társadalom szifiliszének vélem. Nincs szó arról, hogy szentek legyünk, emberek vagyunk, 8 aki azt állítja magáról, hogy soha nem botlott, soha nem siklott kí, aki ilyet mond. hazudik. De az érdekember más. Elmélkedés e'yett talán élni ■ „ a sok közül egyetlen eseiet. Mindegy, hol történt, megtörtént. Egyik községben a tgz-vezető napokon át arról beszélt, hogy ugyanabban a tsz-ben a másik tsz-vezető rongyember. Elém tárta bizonyítékait, s rá két hétre mindent letagadott, semmit nem vállalt abból, amit nekem elmondott. Mindig nyerni szeretne, mindenáron nyerni: az eszközökben nem válogat. Az értelmes életet élő ember vállalni is, veszteni is tud. Egyik jóbarátom nemrég bevonult a szívkórházba. De harcát kommunista hittel megvívta. „Kikészítette ma gát a bolond”. Egyesek így vélekednek, jóbarátomról. Hát persze. A sunyin lapulok nézőpontjából, úgy érdé mes élni, ahogy nem érdemes. • Valamelyik üzemről beszélgetünk, mindegy most, hogy melyikról, és szóba kerül a silány végtermék, a szakmai büszkeség, meg az érdekeltség. Erre mondom: Arra azért adni Jtellene, hogy mit adok ki a kezemből. Hozzá tartozik a tisztességhez, emberi, szakmai önbecsülésemhez, egyáltalán az értelmes élethez, hogy amit egyszer megcsinálok, abban legfeljebb az irigység találjon kifogásolnivalót Közbevetik. — És, ha nincs meg az ösztönzés, az anyagi érdekeltség? Mesebeszéd. Az az ember, aki ad magára, tévedni téved het, de mestersége címerét „összevágni” képtelen. Itt jut viszont eszembe gyerekeink túlterheltsége. A mennyiség, amit be kell fogadniuk, egy szerűen képtelenség. Túl nagyok a követelmények, gyerekeinknek ahhoz, hogy vala mir« vigyék, rengeteget kell. könyvekből tudniuk, megtanulniuk. oly rengeteg, hogy nincs idejük megtanulni a legfontosabb tantárgyat. Azt, hogy mi is az értelmes élet. SZEKUUTY PÉTER A kékmellűség nem olya«, mint az anyajegy. A kékmel- lűség a valóságban nem látható. Mégis, állítom, hogy vannak kékmellűek. Igaz, egyre kevesebben, de vannak, fis van ismertetőjelük is. Igaz, ha az ember leveti róluk az inget, nem lát semmit rajtuk. Nincs rajtuk olyan jel, mint a fácánkakason, a gácséron. A fácánkakasra, a gácsérra csak ránéz az ember és halálbiztosan ki jelentheti: ez fácánkakas, ez pedig gácsér. Elárulja Őket a tollazatuk. A kékmellűek bezzeg levethetik minden fehérneműjüket, köztünk fürödhetnek, akkor sem tudjuk rájuk mondani, hogy ők... Egy biztos ismertetőjelük azért van. Az ő esetükben nem egyezik a szó és a tett. A szó és a tett különválását pedig csak a munkahelyen lehet megállapítani. A kékmellűek tehát a munkahelyeken találhatók. Mindenfajta munkahelyen. kú öltönyökben, korszerűsödő úthálózatban, jobban felszerelt iskolákban, a megemelt nyugdíjakban és anyasági segélyekben!... és ki tudná felsorolni mi mindenben öltött testet. A kritikus helyzetben az elvhű ember fegyvert ragad, a békés épitőmunka szakaszában pedig kőmúveskalapácsot, tollat, körzőt és vonalzót... fog a kezébe. Szubjektív aoroh Aki sokat beszél a munkáról, de keveset dolgozik, vagyis a szájával végzi azt, amit az agyával, vagy a kezével kellene — az kékmellű. Legalábbis, szerintem az. Mert vannak, akik nincsenek velem egy véleményen. Ez a nem egy véleményen levés íratta velem ezeket a sorokat is. Nemrég vitám támadt. A vita lényege a következő volt: lehet-e elvhű az, aki a munkájában nem bizonyítja az elvhűségét? Volt, aki azt mondta: lényegében lehet, mert ugye. ha veszély fenyegetné a szocializmust, akkor egy pillanatig sem kellene kételkedni abban, hogy az illető fegyvert fogna és akár az éüetét is feláldozná. Kritikus helyzetekben valóban az elvhűség legkézzelfoghatóbb jele a fegyverfogás. Az, hogy vállalja e valaki a harcot, vállalja-e a szocializmus megvédését, akár élete feláldozása árán i& Sajnos, volt már ilyerf helyzet ís. És ebben a helyzetben tfagyon sokan bizonyították elvhűségüket. Amíg kellett, addig fegyverrel bizonyították, de amint nem kellett fegyverrel bizonyítani, odaállták az esztergapadok mellé, az Wtőállványokra, leültek az íróasztalok mögé és ott bizonyították munkájukkal — hűek a szocializmus eszméjéhez. Hűségűk Jele toronyépületekben, ABC-áruházakban, bölcsődékben, fogyasztási cikkekben egyre bővülő választéIgaz, vannak, akik a békés építőmunka szakaszában is fegyverrel a kezükben is kifejezik elvhűségüket, de e2ek az emberek az építő___ munkában 4s rfapról napra b izonyítják, hogy nemcsak éle- Twr r 1___ ■■ ^ -a tűket készek feláldozni az I I.6KIII6IIIICK ügyért, de nem kímélik a tenyerüket sem a kéregtől, az agyukat sem a kopástól. Ezek az emberek dupla munkát végeznek: védik azt, amit már felépítettünk és építenek, hogy minél többet védelmezhessenek. Dupla tiszteletet érdemelnek ezek az emberek! Ök azok, akik nem akkor akarnak fegyvert fogni, amikor elsősorban az építőmunkára kell felszabadítani a karokat Mert a kéz, ez csodálatos szerszám, sok mindenre alkalmas. Alkalmas fegyverfogásra is, mozdonyvezetésre is, építésre is... A kéz alkalmas a tégla megfogására, a tégla elhelyezésére is, de alkalmas arra is, hogy a felvett téglával valaki csak mellét verje: idenézzetek emberek ... ! És veri a mellét a féltéglával, mint valamikor a klsbíré a dobot, hogy tudtára adhassa mindenkinek: 6 ennek a társadalmi rendszernek a legjobb híve. Azzal a téglával veri, amit a falba kellene raknia. Mert a tégla rendeltetése nem a dobverőszerep, hanem az, hogy falba rakják, hogy általa magasodjék az épület Elveink, céljaink elérését is jelentik. Elvhű szerintem az, aki minden helyzetben segíti céljaink elérését Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Elvhű az, aki nem akkor akar fegyvert fogni, amikor a kezek döntő többségére a munkában van szükség, és nem akkor akar malteroskanalat markolni, amikor neki is fegyvert kellene fognia. Elvhű az, aki mindig a helyzetnek megfelelően bizonyí ja elvhűségét. Aki összekeveri a helyzeteket, az csak hangoztatja elvhűségét. Az csak szaval. Kígyóbűvölést már láttam zeneszóra, de szent meggyőződésem, hogy a szociali: must melldöngetéssel nem lehet felépíteni. Ha pedig így nem lehet, akkor mihez hű a szavaló? SZALAI JÁNOS Népújság 5 1 1974. január 13.
