Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-06 / 4. szám

I y I t * Mi marad a postás táskájában? Járfás Lajos, a dalmandi postahivatal külterületi kéz­besítője még nem indult el napi útjára. Ott áll a község központjában a kopott szolgá­lati cséza, előtte lógó fejjel a a ló, „akit” Rugósnak nevez­nek, de nem azért, mert híjá­val van a jámbor szolgálat­készségnek. Jó ló a Rugós, ha nem is táltos, de van egv olyan betegsége, amit foglalkozási ártalomnak könyvelnek el, mind a tréfálkozni szerető dalmandiak. mind pedig az alsóleoerdiek. A postás nél­külözhetetlen segítőtársa ugyanig annvira megszokta a jövő-menő életet, hogy ha ki­csit tovább időz a megszokott­nál valahol a gazda, fogia magát és továbbnoroszkíh Amit megtehetne éppen, de csak akkor, ha „tudná”, hol kell újból megállni, hová be- konogtatni a levelekkel. Bent, a lélegzetelállítóan szűk postahivatalban most fo­lyik a küldemények szétválo­gatása. Sok a magánlevél, magánkiildeménv. de azért az az igazán tekintélyes paksa- méta, ami az állami gazdaság központjának a címére érke­zett. Ez az első is a kézbesí­tésben. ami érthető. M;nden nap így kezdődik itt. Szortírozással, amit. csön­des beszélgetés fest alá. Be­szélgetni mindig van miről. K’vált ünnepek után. ősszel, télen, iól sikerült névnapok, disznóölések meseteremtő ide­jén. Járfás Lajos, a postás, szép szál ember, még most is, pe­dig harminc évvel ezelőtt ne­vezték utoljára legénynek. Felnőtt, gyerekei vannak, és bár Vas megyéből plántáló- dott Alsóleperdre. már régen úgy tekintenek rá, mint aki végérvényesen itt honos. Ezért is kerestem föl, pedig nem hitte amikor mondtam, hogy meglátogatom egyszer — ott­hon. Az ismeretség a megyei kórház egyik osztályán kötő­dött, s itt is a dlihöngőnek elkeresztelt dohányzóban, ahol állandó volt a forgalom. Fő­ként a férfiak kedvelt helye volt ez., de ide szorultak a nők is, főként hallgatni a vé­get nem érő katonáé!mélye­ket. hogy akkor aztán kit, ho­gyan csapott szét a gránát, és milyen íze volt annai? a ke­nyérnek. amit korpából sü­töttek. Á nagy darab ember sehogyan sem szívelte a had­fiúi visszaemlékezéseket, ezért, amint lehetett, úgy terelte a beszélgetést, hogv ki-lci a ma­ga falujáról meséljen inkább. Ö természetesen Dalmandról és Leperdről, az állami gaz­daságról, számunkra ismeret­len emberekről beszelt, hang­jában alig titkolt büszkeség­gel. Nemegyszer támadt olyan érzésem, ha valaki el­lent merne mondani, kétség­be vonni, hogy Dalmand a világ közepe és nincs párja sehol a világon, menten el­búcsúzna a termetével ellen­kező jámborságtól. Ilyenre azonban nem került sor. Én viszont itt döbbentem rá új­fent arra, hogy a haza, a szü­lőföld, a szülőfalu szereteté- nek sok megnyilvánulási for­mája között, mily gyakran nem vesszük észre ezt. a leg­gyakoribbat. Azt nevezetesen, hogy az érzelmeket titkolni késztő szemérmesség nyom­ban feloldódik az emberek­ben, ha otthoni dolgokról be­szélnek. Azt sem mindig vesz- szük észre, hogy kicsi dolgok­ról szólva tulajdonképpen nagy dolgokról ejtenek és szí­vükből ejtenek szót. Meghökkentett, hogy a pos­tás, aki semmiben sem külön, bözik más dolgozó ember fiá­tól, lányától, mi mindent tud a falujáról és olykéní, mint aki mindazt, amit a többiek okulására — szórakozására elmond a legilletékesebbként tudja. Akkor határoztam el, hogy egyszer helyszínen val­latom meg a postástáskát, ami a munka törvénye szerint na­ponta kiürül a szó fizikai ér­telmében, de átvitt értelem­ben soha. Soha pedig azért, mert egyre több olyan isme­ret kerül bele, ami alkalmas­sá tesz egy idegenvezetésre aligha áhítozó emocrt arra, hogy a legavatottabb útika­lauza legyen a mai magyar falu csak látszólag, a felszín­re eseménytelen életének. Számtartója annak, hogy mi­ből mi lett, az egyének és a közösségek boldogulásának út­ja milyen kacskaringókkal raizos. Miben azonos, miben eltérő a legkülönfélébb em­berek sorsának alakulása, és így tovább. o Járfás Lajos sommásgyerek­ként került a szüleivel Dal- mandra, Vas megyéből. A sommásokat akkor lenézték az uradalomhoz kötött cselédek, úgymond azért, mert azok „olyanok, mint a vándorszí­nészek”. Az már nem sok em­bernek jutott eszébe, hogy lennének ők boldogan egy helyhez kötöttek is. Azt is csak kevesen látták, hogy a sommás ugyanúgy hajnaltól vakulásig verejtékezik, mint a cselédember. Több sommáscsalád meg­tapadt e tájon. A fiatal Jár- fást kilenc hold föld fogadta, amikor visszatért a kelletlen háborús kalandozásból. Neki is vetette a vállát a gazdál­kodásnak, s nem vitás, hogy az öreg Márfi Józsi bácsi, Váraljai Dezső bácsi és a hoz­zájuk hasonlók példájára ki­tett magáért ő is. akár a töb­bi valamikori sommás. Az idő hamar mosta hát el a rossz­ízű megkülönböztetést, a ván­dorszínész címke lemállott a messziről jöttékről. Azt kérdezi a postás, tu­dom-e, mennyi pénzük lehet itt az embereknek? Honnan tudnám? Ilyet taksálgatni lehet, de pontosan kitalálni aligha. Jó, hogy a postán vagyunk. A kérdésre adható válasz for­rásánál. Mondom hát, Járfás Lajosnak és vele együtt sok hasonló embernek miért a világ közepe Dalmand! Az első adat: 1973 tavaszán a dalmandiak takarékbetét-állománya meg­haladta a négymilliót. Az 523 családi otthon közül 402-ben ott a rádió és 440-ben a tele­vízió. Nincs Dalmandon és a közigazgatásilag ide tartozó Alsó. és Felsőleperden, Vörös- egyházon olyan család, ahova ne járna valamilyen napilap. Nyolcvan a gépkocsi-tulajdo­nosok. a motorosok száma 72. Az autó a sláger. Olyannyira az, hogy a községi tanács most latolgatja, hova telepítse a szervezés alatt álló garázs­szövetkezet garázssorát. — Annyiszor mondtam, mondom is, hogy azóta virág­zik itt úgy az élet, amióta az állami gazdaság jól gazdálko­dik, stabil a vezetőgárda. A gazdaság igazgatóját olyan tisztelettel emlegeti Jár­fás Lajos, amilyen tisztelet istenfélő nénik körében sem jut az ég valamennyi szentjé­nek. Jó hallani. Időnként ná­lunk ragályként terjed el egy olyan betegség, ami a vezető emberek vélt bűnein, mulasz­tásain készti rágódni a köz­véleményt. Rossz ez a nyava­lya. oktalanul rontja el tár­sadalmi közérzetünket, mert több a tiszteletet parancsoló gazdasági vezető, mint ahány­nál? haramia-ambíciói tá­madnak. — Ha valaki arra kíváncsi, hogy milyen az új értelmiség — mondja a postás, és úgy érti. hogy a szocialista értel­miség — biztatom, jöjjön Dalmandra! Nekünk itt már 80 diplomás emberünk van, pedig valamikor tanítóból is csak kettő volt. Most a köz­ponti iskola tantestülete is 24 fős. o Dalmand azonban nemcsak állami gazdasága miatt neve­zetes. Nevezetes lehet azért is, ami az urbanizáció állandó gyorsulása közepette jellem­ző erre a településre. Míg 1949-ben 1731 lelket számlált a község lakossága, a leg­utóbbi népszámlálás 2065 lel­ket talált itt. Pedig ma már ritkaságszámba megy itt is az a fajta nagy család, amiben 9—12—14 gyerek nőtt fel. Rengeteg az új ház. Bárme­lyik megállhatna akár Szek- szárdon. Nem rontanák, in­kább emelnék a városképet a helyükön. Közel háromszáz új vagy felújított lakóház ad korszerű hajlékot a dalman- diaknak. A gazdaság a terü­letéhez tartozó pusztákon és székhelyén több mint ötszáz szolgálati lakást épített föl. És most sem áll ez a munka. Az emberek megkötéséhez nem elegendő a jó keresett le­hetőség. az anyagival egvütt- járó erkölcsi megbecsülés. A Tolna megyei Közlekedés- biztonsági Tanács megalakulá­sa idején hangsúlyoztuk, hogy e fontos társadalmi szervezet tevékenységét az emberköz­pontúság jellemzi. Az ember- centrikusság lényege: az adott­ságokhoz formálni az embert, és az embert alakítani, nevel­ni az adottságokhoz. Ennek a gondolatnak jegyében folytat­tunk eszmecserét Imre József­fel, a KPM Szekszárdi Köz­úti Igazgatóság vezetőjével. — A kitűzött cél eléréséhez tervszerű munka és pénz kell, — jegyezte meg elöljáróban az intézmény igazgatója. — 1973 a korábban megszabott feladatok teljesítése mellett 1974 munkájánál?, szellemi elő­készítésének időszaka volt. Helyszíni bejárással, számítás­sal állapítottuk meg, hogy a 6-os, az 55-ös, az 56-os, a 61- es, a 63-as és a 65-ös út, va­lamint a Hőgyész—Dombóvár közötti útvonal több száz ka­nyarja közül melyik tekin­tendő veszélyesnek. Veszélyes­nek azt a kanyart tekintjük, amelynek biztonságosan be­vehető sebessége kisebb a pálya átlagos kiépítési sebes­ségénél. Hetvennégy ilyen ka­nyart találtunk. Ezek mind­egyikénél felszereljük az „Ajánlott legnagyobb sebes­ség” táblát. Nem vitatom, hogy előnyösebb lenne, ha „táblaerdő-telepítés” helyett mindenütt útkorrekciókat vé­gezhetnénk. Erre annak elle­nére nincs lehetőség, hogy igazgatóságunk az 1973. évi 117 millió forint helyett 1974- ben 169 millióval, 1975-ben pedig várhatóan 180 millió fo­rinttal gazdálkodik. Az 52 millió forintos többletnek csak l?is hányada jut új szekszárdi telephelyünk befejezésére, hi­szen a közúti munkák igen drágák. — Mennyibe került, példá­ul az az 1100 méteres szakasz, amelyen, az 56-os út szeles zár. di bejáratánál szélesítették s pályát? — Tizennégymillió forint­ba. Az efféle költségek tete­mes részét járulékos munkák (telefonkábel áthelyezése, Vass István igazgató és vezér­kara ezért is viseli úgy a szí­ván mindazt, ami a gazdaság dolgozóinak élet- és munka- körülményeit még jobbá te­heti. Beszélnek még róla, de mind kevesebbet, hogy a fel- sőleperdi tömésfalú cseléd­házak — akkor még meglévő — egyikében ezelőtt 17 évvel megrágta a patkány egy cse­csemő fülét. A gyerekek hi­tetlenkedve hallgatják. Ami azt illeti, nehéz is elhinniök a múltnak ezt az emlékét, ök tágas, egészséges ottho­nokban élnek, ahova a mo­dern bútorok után bevonultak a mosógépek, centrifugák, por­szívók és hűtőszekrények. És amit szintén nehéz eléggé méltányolniok. nem kell ne­gyed fizetségért kis cselédként hajnalban kelniök. Gyerekek lehetnek. A község és az idetartozó puszták lakosságának hatvan százaléka dolgozik a gazda­ságban, húsz százaléka a ko- csolai központú termelőszö­vetkezetben és mindössze tíz százalék jár el máshova. Nem azért, mert itt nem találná a boldogulást. Az eljárók támfalépítés, stb.) teszik ki. A gépjárműpark világszerte gyorsabban fejlődik, mint az úthálózat. Ahhoz, hogy a ket­tő közötti különbség lehetőlég kiegyenlítődjék, részben a közlekedés résztvevőinek al­kalmazkodása, részben több forgalomszabályozási intézke­dés szükséges. Ez utóbbiak egyike, hogy 20 tonnánál na­gyobb összsúlyú járművek ki­zárólag külön engedéllyel, s csak az éjszakai órákban köz­lekedhetnek. — Mit tett az igazgatóság és a MÁV a közút-vasút szint­beli találkozásainál a bizton­ság növeléséért? — Negyvennégy ilyen pon­tot vizsgáltunk meg a taná­csok, a megyei közlekedés­rendészet és a MÁV képvise­lőivel. Mindenütt elhelyeztük az ismert egy-két-három sá­vos előjelzőt, a fényvisszaverő sorompó jelzőt. A MÁV meg­kezdte az András-keresztel? felújítását. — A dűlőutak és közutak csatlakozása a sár felhordása miatt baleseti forrás. Mi tör­tént eddig e nem kívánatos források „betömése” érdeké­ben? — Felettes hatóságunktól a csatlakozások felülvizsgálatára az elmúlt évre kaptunk utasí­tást. Számítva arra, hogy a veszélyhelyzetek megszünteté­se sok felvilágosító munkát igényel, a felülvizsgálatot már 1972-ben elvégeztük. Az álla­mi gazdaságok és a termelő- szövetkezetek vezetőivel úgy­szólván a beszélgetés első perceiben megegyeztünk ab­ban, hogy a csatlakozások 13,5 százalékát haladéktalanul meg kell szüntetni. A csat­lakozások 11,5 százalékából, egyszerűen szólva: snrompós út lett. — Mit értsünk ezen? — Ezeket a dűlőket a me­zőgazdasági nagyüzemek egyelőre nem nélkülözhetik. Becsatlakozásukhoz ezért ke­rült lakattal lezárt sorompó. Ha az utat sáros időben hasz­nálják. a gazdaságok emberek beállításával gondoskodnak az abroncsok megtisztításáról. A zömmel olyanok, akiket sotí éves munkaviszony köt vasút­hoz, vagy egyébhez. A nyug­díjasok százharminchatan van­nak és közöttük mind többen lesznek, akik már az állami gazdaság nyugdíjasai. Nagyot változott az élet és úgy látszik nincs kedve abba­hagyni a változásokat. Nem­rég lettek jó néhányan telek- tulajdonosok a dombóvári Gu- narasban. hogy legyen hova menni nyáron, ahol üdülés is kínálkozik, a pihentető ki- kapcsolódás mellett pedig me­leg víz az egészségi okokból ilyet kedvelőknek. Minden változik, még a la­kodalmak is. Régebben, ami­kor még nemigen jutott any- nyira mint mostanában, egy- egy lakodalom akkor is a törzsközségi, pénztárcaszagga­tó szokások szerint zajlott, ha a nyomorúság kergette a há­zasodókat. Újabban, nogy se panes, se fáradtság ne legyen, a dombóvári Dombó szállo- dában-étteremben rendezik a lakodalmakat. Mikor a postás megérkezett a kórházból, idegen volt a fülének a csend. Hiányzott a gépek zaja. Nem tudta mire vélni, mígnem megmagyaráz­ták neki, hogy elkészült min­den őszi munka, máshová vo­nultak a gépek. A postás nem a gazdaságtól kapja a fizetést, mégis örült. Talán azért, mert szereti az embereket, akikhez naponta eljut s akikről olyan sokat tud... LÁSZLÓ IBOLYA megvizsgált csatlakozások fennmaradt 75 százaléka ki­sebb hányadban megfelelő; azok nagyobb hányadát rö­videsen kiépítik. — Az 5-ös fő közlekedési úton (Budapest—Kecskemét— Szeged) lényegesen meggyor­sult a forgalom azóta, hogy azon a lassú járműveknek nem szabad közlekedniök. Tolna megyében, főként a 6-os az, amelyen szekér, traktor, ke­rékpár lassítja a forgalmat. Az ön véleménye szerint cél­szerű volna-e az 5-ösön élet­be léptetett korlátozást a 6-oson szintén bevezetni? — A kérdéssel foglalkoz­tunk, megoldásának részletes előkészítésére ebben a negyed­évben kerül sor. Kakasd és Szekszárd között csak a 6- oson lehet közlekedni; úgy­szintén Dunaszentgyörgy és Paks, valamint Paks és az északi megyehatár között. El­képzeléseink szerint ezeken a szakaszokon kezdeti lépés­ként reggel hattól este nyol­cig a lassú járművek átmenő­forgalma szűnnék meg. A me­zőgazdasági nagyüzemek gép- járműparkja — becslésünk szerint — jó munkaszervezés mellett a korlátozás ellenére is lehetővé teszi a szállítások lebonyolítását. Őszintén remé­lem. hogy a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői a terve­zés közelgő időszakában épp olyan megértést tanúsítanak közös problémáink iránt, ami­nőt a dűlőutak csatlakozásá- sának kérdésében tanúsítottak. — Mit vár, igazgató elvtárs a közúton 1974-től? — Munkatársaimmal együtt remélem, hogy ez az esztendő a biztonságosabb és ugyan­akkor a gyorsabb közlekedés éve lesz. Megkezdik munkáju­kat a járási éjs a városi köz­lekedésbiztonsági tanácsok. Hiszem, hogy ezek nevelő te­vékenységéhez sikerrel járul a mi technikai munkán!?, — fejezte be tájékoztatását Im­re József, a KPM Szekszárdi Közúti Igazgatóságának veze­tője, a Tolna megyei Közleke­désbiztonsági Tanács elnöksé­gének tagja, B. Z. 1974 A biztosabb, gyorsabb közlekedés éve Utakra 52 millió forinttal több — Egyetértésben a mezőgazdasági nagyüzemekkel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom