Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-27 / 22. szám
Példán!: Etiópia ADALÉKOK A HORDALÉKOKHOZ Koros írónk éveit meghazudtoló fürgeséggel bizonyította, hogy az új esztendőben sem lett hűtlen kedvenc, Káin-bélyeges vesszőparipájához. Alig pukkantak el a szilveszteri petárdák, már fölpattant rá, s elügetett állandó túraterenére, a sajtó véráztatta lankáira. Ott pediglen, a szájtátin bámészkodók üdvrivalgása közepette, újfent megismételte már világszerte megtapsolt igen régi, de a bármilyen mutatványt hálásan fogadók körében még mindig sikerre /Számítható attrakcióiét: vágtában, egyetlen mellébökés nélkül tűzte tolla hegvére a sok vértől csepegő újsághír közül is a legvéresebbeket. Aztán, mint grill-szakács a rablóhúst a nyársról, egyetlen! merész mozdulattal úgy lökte az egészet ismert hordalékgvűítő hetilapunk január 19-i számának 3. oldalára, hogy még egy pötty sem fröccsent mellé. Ennek okából aztán a múlt év mérlegeként föltálalt hul- lahegvek, kínvallatások, nő- gvalázások, éhínségek tetejéről bizony elég kísértetiesen visszhangzott a halálhuhogás: ez van, ezt kell szeretni, ilyen az ember, nincsen remény, nincsen remény... Vitatkoztam már néhányszor ezzel a hamis nrófétá- lással, amely nem hailandó a torz emberi jelenségek mögött a torz.ító viszonyokat is észre vermi és elítélni. És ez sok egyéb közt azért is érthetetlen számomra, mert hogyha a közismerten nagy állatbarát író a mi viszonyaink változása nyomán semmiféle javulást sem tapasztal társadalmunkban, ugyan miért item sétál ki már egyszer az ál- latkertbe, hogy az állatóvodában gvőződiék meg a körülmények döntő hatalmáról? Csak nem azért talán, mert írónkat valóiában a tények sem érdeklik? Csupán erre gondolhatok, amikor azt tapasztalom, hogy még azokat a tényeket sem vizsgálja meg, amelyeket saját vélt igazának támogatására hord össze. Például: az etiópiai éhínségről. Valamilyen hírforrás ainnián közölte, hogy „Etiópia Walla (az én forrásaim szerint: Wollo, H. J.) nevű tartományában eddig kereken 100 ezer ember halt éhen.” Az aszály következtében. Ad- disz Abebáig, a fővárosig azonban „nem hallatszik el a hátország jajszava, az etiópiai újságok is gondos alattvalói tisztelettel elhallgatják, Hailé Szelasszié császár hírnevén ne essék csorbaIdézi még az újságírót kísérő német missziós orvos kifakadá- sát: „Ti odahaza most 1,4 millió tonna gabonát égettetek el, itt meg .. Serdültebb gyermekeink is nyomban fölemelnék az ujjúkat az utolsó passzusnál, s megjegyeznék: az idézet „Ti” alanyán kizárólag az egyéni haszonra termelők értendők, akiknek akkor is a profitjuk fontosabb, ha közben milliók halnak éhen. Ezért hát az élelmiszer-megsemmisítés az egvik oldalon és az éhínség a másik oldalon korántsem az egész emberiségre vonatkoztatható „ostobaság", mint írónk állítja, hanem kizárólag egv nagyon pontosan meghatározható társadalmi-gazdasági rendszer következménye. Persze, ha írónk ezt elismerné, lyukas mogyoróként hajíthatná el évek óta ismételt, de egyáltalán nem eredeti és a tudósok tömege által számtalanszor cáfolt elméletet az ember átkos genetikai örökségéről, amely állítólag minden evilági rossz forrása. Ne kívánjuk hát tőle. hogy maga alatt vágja a fát. De azt talán megkövetelhetjük, hogyha tájékoztat bennünket valamiről, információja légyért pontos és alapos. Csakhogy idős írónk többnyire vaktában szúr ki hírekét, főként a nyugati sajtóból, állítva, hogy szavahihetőségében nincs oka kételkedni. Nem végeztem különösebb kutatást, csak az éppen a kezem ügyébe került nyugati újságokat lapoztam át. S meglepő információkra bukkantam. A svájci konzervatív Die Weltwoche január 9-i száma közli (Hungersnot und Überfluss, 2. oldal), hogy az etióp Nemzeti Bank általában megbízhatónak ismert jelentései közül az elmúlt év utolsó negyedéről szóló azt is tartalmazza: októberben és novemberben. tehát amikor az éhínség Wollo * és Tigre tartományban már közismert volt, Etiópia még gabonát, teiet és babot exportált az arab országokba és Nyugat-Európá- ba. Magában a fővárosban —■ írja továbbá a Die Weltwoche — legalább tízezer tonna ga- borfa tárolódik magánraktárakban, sőt jelentések vannak arról, hogy az ínséges tartományokban is jelentős készletek találhatók a földbirtokosok raktáraiban. Senki sem tudja, hogy valóiában mekkorák ezek a kétségtelenül meeí’evő készletek, de a Die Weltwoche erre vonatkozóan is idézi az etióp Nemzeti Bank szeptemberi jelentését: „Ügy tűnik, hogy az 1972-es év rekordterméséből való készletek és aZ 1973-as szállítások fedezik a szükségletet.“ Ez bizony arra utal, hogy az etióoiai éhinség nem csupán elemi csapás. Egy másik, ugyancsak konzervatív nyugati lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, december 29-i számában (Äethiopische Notizen. a mellékletben) megnevezi az alapvető okot: a még ókori-patriarkális mező- gazdasági viszonyokat. S rámutat: „A földtulajdon-viszonyok határozzák meg évezredek óta változatlanul a társadalmi struktúrát.“ S ennek következtében Etiópiában, a rendkívül kedvező természeti adottságok ellenére is, állandó a hiány alapvető élelmiszerekben. S az éhinség sem ritka. Ami aligha lehet titok a császár előtt, hiszen helytartói habozás nélkül sor- tüzet vezényeltetrfek azokra, akik változtatásokat követelnek ebben a mezőgazdasági szerkezetben, hogy javulhasson a parasztság élete. Mint a Die Weltwoche közlése szerint májusban, az ínséges Wollo tartomány fővárosában, Dessye-ben, ahol legkevesebb 17 tüntető diákot öltek meg. Mert a négus másként képzeli a nyomorúság orvoslását. A Frankfurter Allgemeine idézi a kijelentését: „Földünk van elég, tőkebefektetésre van szükségünk." S jön is a nyugati tőke, és iparosít és termel. Nagyon olcsó munkaerővel, nagyon gazdaságosan. De a lakosságnak nincs pénze, hogy vásároljon. Ezért vagy kiviszik az olcsó árut az országból, így másutt hoz megadóztatható hasznot, vagy csökkentik a termelést, elbocsátják a munkásokat. Ezzel tovább csökkent a vásárlóerő és nő a nyomor. Kialakulnak tehát azok a gazdasági zsákutcák, jegyzi meg ironikusan a Frankfurter Allgemeine, amelyek a fejlett tőkésországokban már „fejlettebbek”, mint a még csak most fejlődőkében. Mégis ezt az utat erőlteti sok fejlődő országban a hatalmat kézben tartó nemzeti burzsoázia, s csak ezt hajlandók támogatni gazdag tőkés országok. Így következik be — mint ugyancsak a Frankfurter közli — az a paradox helyzet, hogy a textilgyárak Etiópiában csak fél kapacitással dolgoznak, h'olott égető szükség i volna ruhaneműre, Valahogy így festene hát az alaposabb tájékoztatás az etiópiai éhínségről — még konzervatív nyugati lapok alapján is. S ezeknek a tényeknek a birtokában bizony már nem állítható olyan fölényes biztonsággal, hogy mindennek az öröklött emberi ostobaság és gonoszság az oka. Hanem mérlegelendő volna: vajon nem a rendszer és külső támogatóinak profitérdeke vezényeli-e a sor- tüzeket Etiópiában azok ellen, akik változtatni szeretnének a fennálló, nyomort és éhhalált hozó, mégis tűzzel- vassal védett, viszonyokon? Amely profitérdekek hajszolásának társadalmi méretű, s a rablástól és a népirtástól sem visszariadó elfajulása zül- lesztette eddigi mélypontjára az emberiséget: a fasizmusba. De azt is le tudta gvűmi, abból is ki tudott emelkedni. Ahogy mai állapotából is bizonyosan még előbbre fog haladni, akármilyen végzetes Káin-bélyeget vél fő1 fedezhetni a homlokán kiváló írónk. Mert nem porítosan az van, amit az, ősz mester lát és nem föltétlenül kell szeretnünk sem. ha leírja észleleteit Ha stilárisan még oly rangosán is. I Mesterünk káprázatosán jól ír bármiféle szörnyűségről. Művészetének tisztelője lévén, ez őszintén elkeserít. S a tárgytól már-már független stílusgyakorlat, bizton hiszem: alaptalan gyanúját kelti bennem. Ezért vetemedtem egy kis tiszteletlen gúnyra írásom elején. A nemes művészetért, nem ellene. HOMORÓDI JÓZSEF Űj könyvek Nagy sikere van a Móra Ferenc könyvkiadó „Képes történelem” sorozatának, s a mostani újabb darab. Varga Domokos „ös Napkeletije szintén igazolja az elismerés jogosságát. Az írott történelem kezdeteiről, Mezopotámia, Egyiptom, az ókori India és Kína jeles emlékeiről összeállított kötet bölcs, mértéktartó kalauznak bizonyul. Nem terheli az olvasót ismeretek átrághatatlan kásahegyével, hanem a leglényegesebbet, a kort, népet, életmódot jellemzőt ragadja ki. HÁROM KISDIÁK RÚMABAN Szintén Móra-újdonság Kom- lós Aladár regénye, a „Római kaland”. Három kisdiák nekivág a Via Appiának, irány Róma, de: az ókori Róma! Nagy mesélőkedwel, változatos kalandokkal adja elő a történetet a szerző, s úgy állítja elénk a régmúlt mindennapjait. hogy a hősök mögött a kor sem csupán illusztráció. Hasznos, pedagógiai célzatú, fordulatos olvasmányt nyújt Komlós, b úgy, hogy a kalandokból nemcsak a kisdiákok kerülnek ki megokosodva, tá- gabbra nyitott szemmel, RÄT MÄTYÄS HÍRMONDÓJA Pontosabban „A Magyar Hírmondó” 1779. július 1-ről keltezett példánya volt az első magyar nyelvű újság. Derei Tamás és Szántó Tibor — a Magyar Újságírók Országos Sajtó. képekben Jaures küzdelmes útja Terv és valóság Szövetsége és a Kossuth Könyvkiadó közös gondozásában — „A magyar sajtó képeskönyve” összeállításával arra vállalkozott, hogy az elsőtől napjainkig kövessék nyomon a sokféle hírmondó útját._ Élvezetes, ismeretekben bővelkedő, fölfedezésekben sem szűkölködő utazás ez, 6 letéteményese a tömör szöveg, a többségében jól válogatott illusztráció. olyan lapok, folyóiratok föívonultatása, amelyek közül némelyik korszakot jellemez. Erdei Ferenc összegyűjtött műveinek kibocsátása — amire az Akadémia Kiadó vállalkozott — aligha pusztán tisztelgés a magyar valóság szenvedélyes kutatója előtt. Sokkal inkább' fontos megállapítások, gondolatok, történelmünk egy darabjának fölidézése, s ezt már az első kötet, a „Parasztok” bizonyítja. A nagy igényű tanulmány, amely 1938- ban az Athenaeumnál jelent meg — a mostani annak hasonmás kiadása —, átfogó kísérlet a parasztság fogalmának meghatározására, a paraszti társadalom tipikus jegyeinek megrajzolására. És a jövőbe látó végkövetkeztetés: „Nem lehet parasztországot építeni.” A könyvhöz Kulcsár Kálmán írt tartalmas, a szokványosnál mélyebben szántó utószótj RÉGI ADÖSSAG Jean Jaures: „Válogatott beszédek és írások”, ez áll a könyv borítólapján. Régi adósságot törlesztett a Kossuth, amikor a nemzetközi hírű szocialista politikus, filozófus, író műveinek egy csoportját a magyar olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tette. A válogatás — Jemnitz János végezte — arra törekedett, hogy lehetőleg minél szélesebben tárja elénk azt a küzdelmes utat, amelyet Jaures megtett, s amelyet 1914. július 31-én szakított félbe egy soviniszta gyilkos. Ugyancsak a Kossuth Könyv., kiadó újdonsága dr. Stark An. tál műve, a „Terv és valóság”, amely első összefoglaló értékelése a hazai tervgazdálkodásnak. A szerző, aki több könyvével már jogos érdeklődést keltett, 1947-től 1975-ig vonja meg vizsgálódása idő'mtárát, azaz az első hároméves tervtől a napjaink an folyó negyedik ötéves terv végéig. Részletesen elemzi az egyes középtávú tervek jellemzőit és végrehajtásuk tapasztalatait, a gazdaságpolitika, a tervezés és a gazdasági növekedés összefüggéseit, kölcsönhatását. Vizsgálódása úgy jut el elvi meg állapításokig, hogy minden esetben tények sokaságára támaszkodik, s ezt nem mellőzi akkor sem, amikor érzékeny pontokhoz nyúl. M. O. SÁRKÖZI GYÖRGY: HÁZ AT ÉRÉS Mint amikor szülőföldjére Tér meg a régen elvetődött, Hol minden talpalatnyi földnek Színe-szaga beléevődött, Melyet ismer a templomdombig A hídalatti görbe fűztől, S melynek egy-egy sötét kéménye Leikébe most is visszafüstöl, Úgy térek tússzá végre hozzád. Esők, havak, hévségek múltán, S boldog-ismerősen merengve Szerelmünk ködfutotta múltján Fölfedezem minden vonásod, Mely még a régi s mégis más már. S ráismerek elmúlt magamra Sok emlékgyújtó villanásnál. Rámismerek — rádismerek — Mosolyogva és meghatottan Nézek körül a kedves tájon. Melyben annyi emlék-halottam Van eltemetve s félénk csókkal Hajolok a gyengéd halomra, Mely minden tévedt vándorútról Visszahí csöndes nyugalomra. •A verset a mártírtalált halt költö'születésének 7S évfordulója alkalmából közöljük.
