Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-04 / 2. szám

Hatékonyabb közgazdasági módszerek, az energiatermelés fejlesztése, a gépgyártás szakosítása a KGST-bizottságok idei terveiben A KGST munkájában nagy •jelentőségűnek ígérkezik a szervezet 25. esztendeje, az 1974-es év. Különböző bizott­ságai az 1976,/80-as tervek egyeztetési munkálatai során az idén foglalják össze a tervkoordináció tavaly befeje­ződött első szakaszának ered­ményeit, egész sor megállapo­dást is aláírnak, megalapozva a tagországok új ötéves ter­vét, s az integrációs program jegyében országaink sokoldalú együttműködésének fokozását. Az MTI munkatársai a ma­gyar népgazdaság számára legjelentősebbek közé tartozó öt KGST-bizottság magyaror­szági titkárságán tájékoztatást kértek a bizottság idei ter­véről, a hazánkat különöskép­pen érintő témákról. A TERVEZÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI BIZOTTSÁG, amelyben a tervbizottságok elnökei. képviselik a tagorszá­gokat, mindenekelőtt a tervek gazdasági feltételeit, az anyag- ellátás helyzetének várható alakulását vizsgálja, egyezte­ti. Az év folyamán a bizott­ság mintegy 30 jelentős té­mát tűz napirendre. vala­mennyi erőteljesen érinti a magyar népgazdaság új öt­éves tervét, gazdaságunk 1976—80. közötti, sőt a nyolc­vanas évek utáni fejlődését. A többi között egyeztetik az energiahordozók várható ter­melését, megvitatják nem­zetközi Villamosvezeték-rend- szer építésének kérdéseit, egyeztetik a vaskohászati alapanyagok termelését, a petrolkémiai ipar fejlesztését, kialakítják az etilénszármazé­kok, műanyagok. műgumik kölcsönös szállításának prog­ramját. Kooperációs és sza­kosítási megoldásokról dönte­nek. Valamennyi kérdésben főként a gazdasági feltételek megteremtéséről gondoskodik a bizottság. Az elvi jelentő­ségű állásfoglalásokat az idén már várhatóan konkrét megállapodások is követik. Hazák igen nagy mérték­ben érdekelt valamennyi dön­tésben. E megállapodások te­szik biztonságossá különböző energiahordozók, alapanyagok beszerzését, a hazánknak rs áramot szolgáltató nagyfeszült­ségű villamos távvezeték meg­építését, petrolkémiai prog­ramunk szorosabb bekapcso­lását a nemzetközi kooperáció­ba. közreműködésünket a számunkra is nélkülözhetetlen korszerű ipari berendezések gyártásában. A tervezési együttműködés közgazdasági eszközeinek kor­szerűsítésére is javaslatokat dolgoz ki. A többi között a pénzügyi elszámolások haté­konyabb módszereit vizsgálja. Arra törekednek, hogy az egymás közötti tartozásokat és követeléseket a KGST ne csak nyilvántartsa, hanem eze­ket a sokoldalú elszámolás el­veinek megfelelően egyenlítsék is ki, s ehhez a transzferábilis rubel szerepét jelentőségét is növelni kívánják. T Á KŐOLAJ- ÉS GÁZIPARI ÁB munkaterve több mint 50 fontos téma megvizsgálását irányozta elő. Mindenekelőtt nagy jelentőséget tulajdoníta­nak azoknak az intézkedések­nek, amelyeknek megvalósítá­sával a KGST-országok a korábbinál intenzívebben nö­velhetik saját kőolaj- és gáz­termelésüket, s a nagy mély­ségekből is gazdaságosan hoz­hatják felszínre ezeket a fon­tos energiahordozókat. A ter­melés növelésében fontos sze­repet szánnak a tapasztalat- cseréjek, a KGST-országok a legjobb tapasztalatok elemzé­sével. összevetésével új mód­szereket dolgoznak ki a Föld mélyében rejlő szénhidrogén­rétegek kőolaj-kihozatalának növelésére, s javaslataikat még az idén előterjesztik az állan­dó bizottságnak. A KGST-országok hatékony együttműködéssel dolgozzák ki számos új kőolaj- és gáz­termelő berendezés tervezési és gyártási feltételeit is. Ma­gyarország és a Szovjetunió 200 atmoszféránál nagyobb nyo­mású és napi 1 millió köb­méter teljesítményű légkomp­resszor gyártásának megoldá­sára terjeszt elő közös javas­latokat. Az idén előkészítik az érdekelt országok javaslatait a kőolaj-feldolgozó iparban vi­szonylag kis tételben szüksé­ges adalékok és katalizátorok gyártásszakosításának tovább­fejlesztésére. Ez az együttmű­ködés különösen előnyös len­ne Magyarországnak, hiszen így szocialista partnereitől és részben hazai termelésből kap­hatná azokat a fontos. de kisebb tételű adalékokat, amelyeknek jelentős részét most nyugati országokból im­portálja. A munkaterv szerint intéz­kedéseket készítenek elő a jól bevált csővezetékes kő- 1 olaj- és gázszállítás továbbfej­lesztésére, s a KGST más ál­landó bizottságaival együtt­működve tanulmányozzák a vegyi, a petrolkémiai és az ércbányászati termékek cső- vezetékes szállításának lehető­ségeit is. Kidolgozzák a kő­olaj- és gázipari műszaki­tudományos egvüttműködés 1976—80. évi tervét. Á GÉPIPARI ÁB tovább folvtatja a gyárt­mányszakosítási és kooperá­ciós egyezmények előkészíté­sét. Eddig tizenkét egyezményt írtak alá. az idén 46-nak az előkészítésén dolgoznak, s ezek többségét várhatóan 1974-ben alá is írják. A nehézgépgyártásban ki­dolgozzák többek között az egységes hűtőláncrendszer ki­alakításához szükséges gyárt­mányok szakosítását. Hazánk ebben a profilban a kereske­delmi és vendéglátóipari hűtő­pultok témafelelőse. Az idei munkaterv szerint előkészítik a vasúti központi vonóütköző-készülékek szako­sított gyártását, amelyben részegységek gyártásával ha­zánk is részt vállal. A szál­lítás' korszerűsítésére hívják életre a konténeres szállítási rendszer műszaki és anyagi bázisát, foglalják szerződésbe a gyártásszakosítást és együtt­működést. Magyarország vár­ható részfeladatai: többek kö­zött a 20 és 28 tonnás nyer­gesvontatók gyártása, folyami konténerszállító hajók, folya­mi kikötői portáldaruk készí­tése. Az autó- és alkatrészgyártás előkészítésében hazánkra az egyes aggregátok és részegy­ségek gyártásának megszerve­zése vár. Magyarországnak, mirít felhasználónak fontos az építő- és útépítőgép-gyár- tás, valamint a textilipari gépgyártás szakosítási és koo­perációs szerződéseinek mi­előbbi megvalósítása. A gépipari állandó bizott­ság munkájához kapcsolódik a kormányközi egyezménnyel létrehozott Interatomenergo egyesülés tevékenysége, amely az atomerőművi berendezé­sek gyártásának szakosításá­val és kooperációjával, va­lamint az atomerőművek lé­tesítésével foglalkozik. Ha­zánk komplett vízkezelő be­rendezések, műszerek és egyéb technológiai berendezések gyártásával érdekelt a prog­ramban. A VILLAMOSENERGIA ÁB keretében mintegy 30 szakér­tői értekezletet tartanak és csaknem 90 témát vizsgálnak meg. Különösen fontos fel­adat a KGST-tagorszógok táv­lati villamosenergetikai fejlesz­tési terveinek koordinálása és az egyesített villamosenergia­rendszer alapvető fejlesztési koncepcióinak kidolgozása. Az alapdokumentumokat már ta­valy elkészítették, s az idén kerül sor a konkrét intézke­désekre. így pontosítják a villamosenergia export- és im­port-szállításokat és megál'a- podnak az energiaátvételhez szükséges újabb távvezetékek kiépítésében. E munkálatok Magyarországnak különösen sokat jelentenek, hiszen a felhasznált villamos energia, mintegy 20 százalékát kapjuk a Szovjetunióból. Jelentős együttműködés bon­takozik ki az atomerőművek tervezésében, építésében és üzemeltetésében. A munka- terv szerint a Szovjetunió le­hetőséget nyújt a KGST-tag- országoknak, s így Magyaror­szágnak is atomerőművi szak­emberek kiképzéséhez. 1980- ban tehát, amikor a paksi atomerőmű első reaktor gén­egységét üzembe helyezzük, már hozzáértő szakembergár­da állhat a gépek, műszerfa­lak mellé. A munkaterv sze­rint Magyarország összegezi a tagországok javaslatait a KGST atomenergetikai adat­bankjának létrehozására. Ez valaméúriyi lényeges atom­erőműéi íröat összegyűjtésével és tárolásával segítséget nyújt majd újabb erőművek terve­zéséhez, a meglévők korsze­rűsítéséhez, fejlesztéséhez. A munkaterv szerint meg­vizsgálják villamos erőművek közös beruházásának lehető­ségeit is. Szóba került, hogy esetleg Magyarországon is számításba vehetnek közös erőműberuházást, de a dön­tést természetesen még sok­rétű vizsgálatnak, egyeztetés­nek kell megelőznie. A mun­katervben rögzítették, hogy segítséget nyújtanak Mongó­liának és Kubának távlati vil­lamosenergetikai tervük ki­dolgozásához. így a KGST- tagországok szakértői, köztük magyar szakemberek is, el­utaznak a két baráti ország­ba, hogy megkezdjék a táv­lati terv összeállítását. A MEZŐGAZDASÁGI ÁB idén kevesebb téma kidolgo­zását tervezi; a korábbi, évi 75—80 témával szemben 1974- ben 57-et tűztek napirendre. Azért csökkentették a prog­ramok számát, hogy az erő­ket az eddiginél jobban össz­pontosíthassák a legfontosabb feladatok kidolgozására, meg­oldására. Az együttműködés hatékonyabbá tételére szerve­zési korszerűsítésre is sor ke­rül, amennyiben a bizottság megszüntette az agrárgazda­sági munkacsoportot; a szak­emberek az egyéb csoportok­ban hasznosítják az elméleti és gyakorlati munka agrár- gazdasági eredményeit, még­pedig megfelelő csoportosítá­sával. Különválasztották pél­dául a szervezési, illetve a tájékoztatás jellegű feladat­terveket, s így áttekinthetőb­bé és világosabbá tették az 1974. évi munkatervet. Már a korábbi években igen eredményes vetőmagcserét bonyolítottak le a tagorszá­gok — így került például ha­zánkba a Bezosztája 1. búza, új napraforgók — és más szán­tóföldi növényfajták — s az ilyen irányú együttműködést 1974-ben tovább fejlesztik. A magyar mezőgazdaság szá­mára ugyancsak igen fontos téma a nemzetközi szántóföl­di géprendszerek kialakítása, eszerint a géprendszerek egy- egy egységét más-más orszá­gokban állítanák elő, s így a költséges gyártási folyamato­kat szakosíthatnák és széles körű lehetőség nyílna a koo­perációra is. Az állattenyésztők kölcsönös szállításokkal kicserélik majd a legjobb fajták tenyész- egyedeit, s így új genetikai le­hetőségeket kapnak az állat- tenyésztési kutatók és a gyakorlati szakemberek is. Részben ebnek a programnak a keretében kerül sor a fon­tosabb szarvasmarha-, sertés- és júhfajták úgynevezett gén­alapjainak közös hasznosításá­ra. A tudományos kutatók hozzálátnak az állatok ter­melékenységvizsgálati mód­szereinek egyeztetéséhez, s egész sor mezőgazdasági ku­tatási berendezés, valamint műszer gyártási szakosításának megszervezéséhez. Az állami gazdaságok be­szerző és értékesítő tevékeny­ségéről rendelkezik a mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter 17/1973. (XII. 16.) MÉM sz. rendelete. amely sze­rint az állami gazdaság a forgalmi korlátozás alá nem eső mező- és erdőgazdasági terméket területi kor­látozás nélkül felvásá­rolhatja. a felvásárolt me­ző- és erdőgazdasági terméket gazdaságában felhasználhatja, a forgalmi korlátozás alá nem eső mező- és erdőgazdasági terméket saját termékeivel együtt közvetlenül a fogyasz­tók- a feldolgozók és a fel­használók, valamint — a jog­szabályban meghatározott fel­tételekkel — a kereskedelmi szervek részére is értékesíthe­ti. Kiskereskedés folytatására elárusítóhellyel rendelkező ál­lami gazdaság a felvásárolt me­ző- és erdőgazdasági terméket viszonteladóknak is értékesít­heti, e tevékenység gyakorlá­sánál azonban a termelő és a fogyasztó között; áruforgalom­ba. legfeljebb 2 forgalmazó szerv kapcsolódhat be. A forgalmi adóról és az ár- kiegészítésről rendelkezik a pénzügyminiszter 38/1973. — december 19-én megjelent — PM. sz. rendelete. melynek ha­tálya kiterjed az állami válla­latokra. társadalmi szerveze­tek vállalataira, szövetkezeti vállalatokra és intézmé­nyekre, a mezőgazdasági. az ipari. a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekre, a gazdasági és szövetkezeti tár­sulásokra, vízgazdálkodási tár­sulatokra stb. Meghatározza a jogszabály a forgalmi adó alanyait. a szolgáltatások forgalmiadó-kötelezettségét, a forgalmi adó alapját és mértékét, rendelkezik ar­ról. hogy mely termékek és szolgáltatások mentesek a forgalmi adó alól, rendelke­zik az árkiegészítésről, a for­galmi adó és az árkiegészítés visszatérítéséről. A rendelet 1974. január 1. napján lépett hatályba. Gyarapodott a boltok szánta, javult a szolgáltatás Tamásiban A negyedik ötéves terv első három évében örvendetes vál­tozás állott be Tamási nagy­község kereskedelmi ellátott­ságában. Az ÁFÉSZ növelte a bolti egységek számát, s ezzel egyidejűleg a bolti eladók szá­mát is. Jelenleg Tamási és Pári 45 boltjában 135 eladó dolgozik: A fejlődés ellenére sem kielégítő azonban még a helyzet. Az üzletek döntő többsége ugyanis az 1945. e1 öl­ti kereskedelem boltjaira ala­pult. Ezért a boltok zömének kicsi egyrészt az eladótere, másrészt a raktárkapacitása. A nagyközségi közös tanács 1972-ben telket biztosított az ÁFÉSZ-nek a rácvölgyi ré­szen, hogy ott boltot létesítsen. A bolt elkészült a lakosság megelégedésére működik. Nem sikerült viszont lényeges javu­lást elérni a zöldség- és gyü- mölcsellátás megszervezésében, noha Tamásiban két ÁFÉSZ, két tsz és egy magán zöldség- gyümölcselárusító bolt van. Sokáig volt panasz tárgya az áruház nem megfelelő válasz­téka. 1973 e téren is változást eredményezett. Ami a szolgáltatási igények kielégítését illeti, mind Tamá­si, a székhelyközség, mind pedig Pári igen kedvező helyzetben van- A szolgáltatá­si tevékenységet végző két ktsz-en és a GELKÁN kívül Tamásiban 94, Pariban pedig 14 magánkisiparos dolgozik. Az Országos Anyag- és Ár­hivatal elnökének 9/1973. ÁH. sz. rendelkezése az üvegpalac­kok betétdíjáról és forgalmá­ról szóló korábbi rendelkezést módosítja, a rendelet mellékle­te részletesen megjelöli faj­tánként az üvegpalackok be- tétdíját. A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Értesítő december 20-i számában jelent meg a KPM Autóközlekedési Főosztály köz­leménye a gépjárművezető és -karbantartó szakmunkáskép­zésről. A közlemény tájékoztatást ad a szakmunkásvizsga meg­szerzésiig igazolandó szakmai gyakorlatról, a szakmunkás- vizsgára történő felkészülés ismeretanyagáról, magáról a szakmunkásvizsgáról, valamint a gépjárművezető és -karban­tartó szakmunkások bérezésé­ről. Rögzíti a közlemény azt is. hogy milyen feltételek mellett, milyen tantárgvi vizsgák alól adható mentesítés. Itt csudán a közlemény bevezetőiét idéz­zük : ,,Az autóközlekedés egyes területein fokozatosan bonyo­lultabbá válik a gépjármű- vezetői tevékenység, amelynek ellátása már szakmunkás szintű ismereteket igényel. Er­re vezethető vissza a hivatá­sos gépjárművezetők körében egyre általánosabbá váló azon erkölcsi igény, hogy foglalko­zásukat szakmaként ismerje el a társadalom.” DR. DEÁK KONRÁD csop. vez. ügyész A Főv. Óra- és Ékszer­ipari V. szekszárdi gyár­egysége technikusi alap­képzettséggel és időelem­ző-vizsgával rendelkező munkaerőt keres NORMÁS MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Felveszünk továbbá nyug­díjas dolgozót éjjeliőri munkakörbe. (1) Új jogszabályokról — röviden

Next

/
Oldalképek
Tartalom