Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-15 / 11. szám

I Rossz előjelek után is jól szerepeltek a Szekszárdi Vasas kosarasai Február 3-tól Sopronban alapoz az iVB Il-es keret A Szekszárdi Vasas NB ll-es női kosárlabdacsapata nem a legjobb előjelekkel kezdte az 1973-as évet. Ketten, Faragó és Budavári, eltávoz­tak, de ugyanakkor, többen sérülés miatt, később kapcsolódtak be a munkába. így például Mechtl július­ban kezdte az edzést, míg Skoda és Binder nem sokkal a tavaszi rojt előtt. A különböző okok miatt ki­esett játékosok helyére került fiota- lok nem tudták pótolni a távollévő­ket, így négy vereséggel zárta a csapat a tavaszi szezont. A négy vereségből mindössze egy találkozó volt, ahol hat ponttal maradtak alul, egy mérkőzésen két ponttal, és két mérkőzésen mindössze egy ponttal bizonyultak gyengébbnek az ellen­félnél. Ha figyelembe vesszük azt a játékosállományt, mely Buttás Pál edző rendelkezésére állt a tavasz-V szál, úgy a helyezésükkel elégedet­tek lehetünk. A nyári holt idényben kiegészült a csapat, ismét csatasorba állt Mechtl. Falvai és Ulrich. Jól segítette a fel­készülést a komlói edzőtáborozás, valamint , a különböző nemzetközi tor­nák. Az őszi idényben már lényege­sen jobban játszott a csapat és leg­nagyobb fegyvertényük a Vasas Izzó elleni 16 pontos budapesti győzelem volt. Volt egy kisiklás is, amikor a KSI-től Szekszárdon vereséget szen­vedtek. Végül a csapat az NB II- ben az előkelő harmadik helyen végzett. Az NB Ill-ban a többségében ser­dülőkből álló együttes nagyszerűen Szerepéit és a negyedik helyen vég­zett. Az ifjúsági csapat tagjai az NB lll-as csapathoz hasonlóan az NB ll-es keret tagjai. Az ifjúságiak a megyei OHC megnyerése után az elő­döntőben a másodikak lettek, így nem jutottak az országos döntőbe. A serdülőcsapgt a megyei serdülő­bajnokságban indult és veretlenül, biztosan szerezte meg az első he­lyei. Az igazsághoz tartozik: ebben az is közrejátszott, hogy megyénkben az utánpótlás-nevelés nagyon alacsony színvonalon áll, kevés helyen törőd­nek a serdülőkorúnk foglalkoztatásá­val. Még az NB ll-es kosárlabda­csapatot foglalkoztató egyesületnek js komoly gondjai vannak a serdülő- csapättal, például a Vasasnál négy,' hónapja nem volt edzés ezeknek a tányoknak, mivel nincs megfelelő te­rem. A szakosztály célja, hogy bizto­sítani tudják minden ' korosztálynak oz edzési lehetőségéi. Az egyesület új vezetősége azon fáradozik, hogy biztosítsa a jó feltételeket a zavar-' tálán felkészüléshez. Ennek érdekében február 3-tól 10-ig Sopronban ala­poznak a kosaraslányok. A JÁTÉKOSOK EGYÉNI ÉRTÉKELÉSE Binder Mária tavaszi formáján meg­látszott. hogy több héten át bete­geskedett. Ősszel jól kezdett, bár az utolsó mérkőzéseken egyéni problé­mai miatt Ismét visszaesett. Védeke­zésben kiváló, dobásbiztonságban kell fejlődnie. Skoda Erika teljesítménye ismét hullámzó volt. Bár technikailag kép­zett, de taktikai érettsége még nem éri el a kívánt szintet. Ha rendsze­resen és mindig teljes lelkesedéssel dolgozik, nagy hasznára lehet a csa­patnak. Mechtl Anna az egész tavaszi sze­zont kihagyta és csak a nyáron kez­dett el dolgozni. Térdsérülése azon­ban nem jött teljesen rendbe. A csa­pat egyik legjobb védekezőjátékosa, lelkesedése példamutató. A megyei labdarúgó-szövetség elkészítette a megyei B osztályú bajnokság sorsolását, mely már­cius 24-én kezdődik és június 16-án fejeződik be. A bajnok­ság tavaszi sorsolása: Március 24.: Nagydorog—Cikó, Sióagárd—Gerjen, Báta—Bogyiszló, Pincehely—Sz. Építők, Györe^-Te- vel. Ozora—Gyönk, Kölesd sza­bad. — Március 31.: Sz. Építők—Győré, Bogyiszló—Pincehely, Gerjen— Ozora, Cikó—Sióagárd, Tevel— Nagy dörög, Gyönk—Kölesd, Bá­ta szabad. Április 7.: Ozora—Cikó, Kölesd —Gerjen, Báta—Gyönk, Győré— Bogyiszló, Tevel—Sz. Építők, Sió­agárd—Nagy dörög, Pincehely sza­bad. Április 14.: Nagydorog—Sz. Épí­tők, Bogyiszló—Tevel, Gerjen— Báta. Cikó—Kölesd, Sióagárd— Ozora, Gyönk—Pincehely, Győré szabad. Április 21.: Báta—Cikó, Pince­hely—Gerjen, Sz. Építők—Bo­gyiszló. Kölesd—Sióagárd, Ozora —Nagydorog, Győré—Gyönk, Te­vel szabad. Április 28.: Nagydorog—Bogyisz­ló, Gerjen—Győré, Cikó-^Pince- hely, Báta—Sióagárd, Ozora—Kö­lesd. Gyönk—Tevel, Sz. Építők szabadj ............ S áfrón Edit jó tavaszi szereplése után gyengébb őszi játék követke­zett. Elvesztette dobásbiztonságát és ez egész játékára kihatott. Nagy ér­deme van viszont abban, hogy a középiskolás országos döntőn Szek­szárd harmadik lehetett. Gyorsaságán és helyzetfelismerésén kell javítani. Phllippovics Erzsébet egy éve ke­rült Sopronból Szekszárdrd. Az első hónapokban sok gondot okozott a sportkör vezetőinek, de később meg­fontoltabb, kiegyensúlyozottabb lett. Tehetségét főképp a középiskolás és az OIK-mérkőzéseken igazolta. Csak rajta múlik, hogy mennyire viszi a kosárlabdasportban, mert az adottsá­ga megvan. Falvai Mária súlyos sérülése miatt csak a nyáron kezdte Ismét a spor­tolást. Ez a kihagyás természetesen játékán is meglátszott. Formája, tel­jesítménye nem volt egyenletes és önbizalmát is könnyen elvesztette. Példás viszont magatartása társaihoz, a kollektívához. Amennyiben az idei felkészülését semmi sem zavarja, hasznos tagja lesz a csapotnak. Eszterbauer Júlia a legszorgalma­sabb játékosok közé tartozik. Kár, hogy a sok munka eredménye nem mindig mutatkozik meg játékában. Elsősorban gyorsaságban és helyzet- felismerésben kell javulnia. A megyei ökölvívó-szövetség va­sárnap délelőtt Pakson rendezte meg az 1974. évi 12 fordulóból álló körmérkőzéses verseny első fordu­lóját A küzdelmeket 260 néző te­kintette meg. és nagyon erős me­neteket láthattak. A versenyen negyvenen vették részt. Sajnálatos, hogy a Dombóvári Spartacus nem tudott részt venni, mert teremhi­ány miatt csak az elmúlt hátén kezdték el az edzéseket. A Iméir- kőzéseiket vezették és pontozták: Mestyán Adám (Szekszárdi. 'tó­parti József (Bonyhádi. Farkas István (Dombóvár). Részletes eredmények: Elöl állók a győztesek: Madburger (Szek­szárdi—Szabó (Tolnai. Szegedi (Szekszárdi —Kovács . J. (Szek­szárdi. Gál (Tolnai—Kövecses (Szekszárdi. Röppend örfer (Szek­szárdi—Solt (Paks). Lipinika F. (Szekszárdi—Lisztmajer (Paks). Szujó L. (Bonyhádi—Kuncz K. (Szekszárdi. Bordi (Szekszárdi— Molnár (Bonyhádi,; , Szujó J. (Bonyhádi—Csekei j (Szekszárdi. Feri' J. (Szekszárdi—Bogdán (Tol­na). Patrik (Szekszárdi—Kertész (Tolnai. Pollák (Szekszárdi—Pali J. (Tolnai. Böchler (Szekszárdi— Báli Gy (Tolna). Balázs (Tolna) — Kern (Paksi. Miklós P.‘ (Bonyhádi —Schreiner (Paiks). Horváth M. (Szekszárdi—Csík (Szekszárdi. Döntetlen eredményt hozott a Gómann (Paksi—Tokai Gy. (Szek_ szárdi). Skálát (Paksi—Tolkai J. (Szekszárdi. Orsós (Tolnai—Kecs­keméti B. (Szekszárdi találkozó. Az első fordulóban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Madbur­Május 5.: Győré—Cikó, Tevel— Gerjen, Bátá:—Ozora, Pincehely— Sióagárd, Kölesd—Nagydorog, Sz. Építők—Gyönk, Bogyiszló szabad. Május 12.: Gerjen—Sz. Építők, Cikó—Tgyel, Sióagárd—Győré, Ozora—Pincehely, Köleesd—Báta, Gyönk—Bogyiszló, Nagydorog sza­bad. Május 19.: Sz. Építők—Cikó, Bo­gyiszló—Gerjen, Pincehely—Kö­lesd, Győré—Ozora, Tevel—Sió­agárd, Báta—Nagydorog, Gyönk szabad. Május 26.: Nagydorog—Gyönk, Cikó—Bogyiszló, Sióagárd—Sz. Építők, Ozora—Tevel, Kölesd— Győré, Báta—Pincehely, Gerjen szabad. Június 2.: Gyönk—Gerjen, Győ­ré—Báta, Tevel—Kölesd, Sz. Épí­tők—Ozora, Bogyiszló—Sióagárd, Pincehely—Nagydorog, Cikó sza­bad. Június 9.: Nagydorog—Gerjen, Cikó—Gyönk, Ozora—Bogyiszló, Kölesd—Sz. Építők, Báta—Tevel, Pincehely—Győré, Sióagárd sza­bad. Június 16.: Gerjen—Cikó, Tevel —Pincehely, Sz. Építők—Báta. Bogyiszló—Kölesd, Gyönk—Sió­agárd, Győré—Nagydorog, Ozora szabad. Halmos Margit is szorgalmával tűnt ki társai közül. Mozgása kicsit lassú, ezért nehezen tud beilleszked- ni a csapatjátékba. Gyorsaságban és védekezésben kell fejlődnie. Csepreghy Edit tavaszi játéka után azt várta a szakosztályvezetés, hogy biztos tagja lesz az NB ll-es gárdá­nak. Nem így történt, mert a Sió­kupán megsérült és gyakorlatilag az egész őszi szezont kihagyta. Nagy akaraterőre lesz szüksége, hogy tár­sait utolérje. Leipóld Judit tavasszol főleg a középiskolás és néhány NB ll-es mér­kőzésen Jól játszott. Az őszi idény­ben már nem volt ilyen egyenletes teljesítménye. Átadásainak és • dobá­sainak biztonságán kell sokat javí­tani. Ulrich Klára egyéves kihagyás után tért vissza a szakosztályhoz. Fokoza­tosan visszanyerte jó formáját és nagy hasznára volt a csapatnak. A bajnokság végén Ismét visszavonult az aktív játéktól. Marth Ildikó, Kutas Anna, Vecsési Klára, Csuka Katalin és Götz Erzsé­bet képviseli a közvetlen utánpótlást. Fejlődésük, bár nem volt egyenletes, biztató a jövő szempontjából. A csapat Buttás Pál edző irányí­tása mellett már megkezdte munká­ját az 1974., évi bajnokságra. A cél, dobogón végezni. ger. Sz-egedi J.. Kövecses, Kuncz. Bordi. Feri J.. Bochler szekszárdi. Szuló L.. Szujó J.. bonyhádi. Gál Balázs. Orsós tolnai. Kern János paksi versenyzők. Atlétika Magyar válogatott > kerettagok B-válogatott: Deé Márta rövid- távfutó. Hepp Györgyné hosszú_ távfutó. Utánpótlás- és ifiváloga­tott: Vaszkó Judit magasugró. Tóth János magasugró. Veres László magasugró. Csaba Györgyi rövidtávfutó. Kovács Klára közép- . távfutó. Vida Borbála középtáv, futó. Illés Antal középtávfutó. (Valamennyi az Sz. Dózsa ver­senyzője.) Eddig a kerettel közös edzőtá­borban volt: Illés — Kovács — Vaszikó — Csaba. A többiek az Sz. Dózsa kéthetes edzőtáborozá- , sán vettek részt december végén. illetve Január eleién. % Így* kellett volna 1. Cagliari—Lanerossi 2:0 1 2. Césena—Fiorentina 0:0 X 3. Juventus—Roma 2:1 1 4. Lazio—Torino 0:1 2 5. Milan—Genoa 2:0 1 6. Napoli—Bologna 2:0 1 7. Sampdoria—Inter. 1:1 X 8. Verona—Foggia 3:0 1 9. Arezzo—Brindisi 1:0 1 10. Brescia—Ascoli 0:1 2 11. Catanzaro—Catania 0:1 2 12. Novara—Avellino törölve 13. Taranto—AS Reggiana 2:0 1 14. Ternana—Como 1:0 1 +» 15. Varese—Parma 2:1 1 Mit ítélne ? Vasárnapi kérdésünk: A já­tékvezető kiállít egy játékost, de mielőtt az elhagyta volna a játékteret, jelt ad a játék folytatására. A kiállított játé­koshoz kerül a labda, aki eb­ből a helyzetből gólt lő. Mi­lyen ítéletet -hoz ilyenkor a játékvezető? A helyes válasz: A kiállított játékos már nem tagja tovább csapatának, így az általa el­ért gól érvénytelen. A játék­vezetőnek meg kellett volná várni, míg a kiállított játékos elhagyja a játékteret és az öltözőbe vonul. Ehelyett, idő | előtt jelt adott a játék foly­tatására, ezért az ítélet a kö­vetkező: ahol a beavatkozás történt, ott a játékot labdaej­téssel kell folytatni. Mai kérdésünk: Egy játé­kost csapatának kapuja köze­lében ápolnak. Az ellenfél egy gyors támadással megközelíti a kaput, az egyik csatár még a kapust is kicselezi és kapura lő. A sérült játékos látva az esetet, felugrik és a kapuba tartó labdát visszaök­lözi. Mi a játékvezető ítéle­te? ■t. ■ Március 24-éu kezdés a megyei B-ben Ökölvívó# Nagy küzdelmek a körmérkőzés első fordulóján A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Népi zene. 9.00: Harsan a kürtszó! 9,35: Kodály-kórusok. 10.05—10.30: Iskolarádió. 10.30: Menotti: Amélia bálba megy. 11.27: Egy versről. 11.54: Borovics­ka: A kertben — polka. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 13.45: Törvénykönyv. 14.15: Brekuli csillagot keres. 14.49: Éneklő if­júság. 15.10: Magyarországi német népdalok. 15.24: Rádióiskola. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Liszt: Tasso. ♦ — Szimfonikus költemény. 16.27: Az óra. 16.40: Lehár: Bécsi nők. — Nyitány. 16.49: Atlasz. 17 Grace Bumbry és Bruno Prevedi énekel. 17.30: Az agykéreg titkai nyomában. 17.50: Népzenei maga­zin. 18.30: A Szabó család. 19.25: A Neoton együttes felvételeiből. 19.40: Röpirat a gazdagok ellen... 20.43: Emlékezetes hangversenyek. X. 22.20: Külpolitika. 22.30: Slá­germúzeum. 23.15: Mefistofele. 0.10: Lionel Hampton együttese játszik. PETŐFI RADIO 8.05: /Walter Gieseking felvéte­leiből. 9.03: Kovács Péter énekel. 9.17: Szabad szél. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00—11.45: A ze­ne hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30—10.35: Babaszerviz. 11.45: A jég építő és pusztító munkája. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 12.48: Ifjúsági krónika. 14.00: Tánczenei koktél. 14.50: Találko­zás a stúdióban. 16.00: Könnyű­zenei híradó. 16.36: Csúcsforga­lom. 18.10: Utazás szovjet földön. Taskent. 18.40: Uj magyar zene a Rádióban. — A közönség és a kritikusok 1973. évi dijáért. 19.40: Uj népzenei felvételeinkből. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: A rock mesterei. 20.58: Irószobámban. 21.53: Bernstein: West Side-i tör­ténet. — Prológ. 22.00: A 22-es stúdióból. 23.15: Népdalok, nép­táncok. 3. MOSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Josef Strauss: Szerelem és öröm. — Ke­ringő. 18.33: A hangjáték törté­netéből. 19.06: Schiff András zon­goraversenye. 20.28: Operacsilla­gok. 21.23: Erich Kleinschuster szextettje játszik. 21.59: Palestrina: Ut-Re-Mi-Fa-Sol-La mise. 22.26: Magyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. Matematika. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.00: Énekel­jünk együtt. (Alt. isk. 1—4. oszt.) 9.55: Történelem. f (Ált. isk. 5. oszt.) 11.00: Történelem. (Ált. isk. 6. oszt.) 13.35: Matematika. 14.393 Énekeljünk együtt. 15.25: Történe­lem. (Ált. isk. 5. oszt.) 16.25: Tör­ténelem. (Ált. isk. 6. oszt.) 17.48: Hírek. 17.55: óvodások műsora. 18.20: Luca napján született... Az Újpesti Gépelemgyárból. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklám­műsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Orosz klasszikusok: Bűn és bűnhődés. Film. I. Kb. 21.50: Jogi esetek. 22.30: Tv-híradó. — 2. n. (KÍSÉRLETI) MŰSOR A decemberi műsorokból 20.00: Kilenc moholy. Dokumen­tumfilm. 20.35: Két tévéjáték. „Mesélő városok — Párizs” c. mű­sorból. 1. Guy Foissy: Még kéne­sek röpcédulát osztogatni. (Szí­nes) 2. Simone de Beauvoir: Ba­nális történet. (Színes) 21.45: Do­kumentumműsor Verdi Az álar­cosbál c. opera felújításának elő­készületeiről. JUGOSZLÁV TV 1. műsor 16.45: Magyar ‘nyelvű tv-naP'ó. 17.45: Mézga. 18.30: Népi muzsika. 19.00: Tudományos híradó. 20.30 5 Belpolitikai tárca. 21.15: Colom­bo — Amerikai bűnügyi filmsoro­zat. 22.05: Ajánlások: N. Paganini. 2. műsor: 20.30: Szórakoztató műsor. 21.SOI Jugoszláv dokumentumfilm-anto 1 ó- gia. 21.50: Ez a bolond középkor 32.20: Huszonnégy óra. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor.’ Tamerlan földjén. Dr. Taíkács Jó­zsef zenés útinaolója. I. 17.50: A szászvári úttörő zenekar látszik. Vezényel: Auth Vilmos. 18.00: Al­kotó pedagógusok. 18.15: KavassY Viktor táncdalai. 18.20: Jegyzet. 18.25: Máté Péter énekel. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Zenés percek. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Jövő a fiatalokért. fiata­lok a jövőért. II. rész. Riportmű- sor. — Szórakoztató zene. — Hí­rek. 19.30: Német nyelvű műsor. Három megyéből jelentjük. — Hí­rek. tudósítások, riportok. — Új­donságok inn en- onnan. — Hallga­tóink kérésére. Kívánságműsor. 20.00: Műsorzárás. MOZI A „Szakály testvérek” Építőipari Szövetkezet FELVÉTELBE KERES építőipari gyakorlattal rendelkező ANYAG­ELSZAMOLTATÓT. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet Szek- szárcj, Rákóczi u. 15. szö­vetkezet munkaügyi cso­portjánál; (263) Gabona Tröszt Szolgálta­tó Vállalat Tolna megyei zsákkirendeltsége VARRODAI ÉS RAKTÁRI MUNKÁRA NŐI DOLGOZÓKAT VESZ FEL. Jelentkezni lehet . a ki- rendeltségen: Szekszárd, Epreskert u. (251) Számvitelben jártas KÜLSŐ ELLENŐRT félműszakos elfoglaltság­gal ÉS LEÍRÓ KÖNYVELŐT napi 4 órás munkaidővel ALKALMAZUNK. ..Szövetkezet 55840” jel­igére a szekszárdi hirde­tőbe. (255) BONYHÁD: Nincs id«. (Magyar fűm.) DOMBÖV AH: Adalen. SL ©véd film.) PAKS: öt könnyű darab. (Ame­rikai film.) (16.) SZEKSZÁRD: PANORÁMA: A kardiorgatónő. (Japán film.) Du.: Mese SzaJtán cárról. # SZEKSZÁRD: NAGYVILÁG: Ec- ce Homo Homolka, (Csehszlovák film.) TAMÁSI: Kakuk Marci. (Magyar film.) (16.) TOLNA: Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall. (Olasz film.) Tolna megyei Építőanyag- ipari Vállalat Szekszárd, Marx Károly u. 11. * SZÁMVITELI CSOPORTVEZETŐT KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés: szervezési.és gazdasági osztály vezető­jénél. (256) A Borsodi Vegyi Kombi­nát szekszárdi gyáregy­sége műanyag-alakító szerszámok karbantartá­sára, javítására dolgozók részére FELVÉTELT HIRDET, 5 éves szakmai gyakor­lattal szerszámkészítő vagy orvosi műszerész végzettséggel, illetve 10 éves szakmai gyakorlat­tal SZERSZÄMLAKATOS VAGY GÉPLAKATOS VÉGZETTSÉGGEL. (264)

Next

/
Oldalképek
Tartalom