Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
Üf formák a közművelődésben MARTINÁSZ (Kaján Gyula rajza) Slawomir Mrozek: Találkozás Már-már mozgalom jelleget ölt a törekvés: új, célravezetőbb és hasznosabb formákat találni a tömegek művelésére. Mozgalmon nem kampányt értünk, amely bizonyos eredmények elérése, — esetleg csak megközelítése — után lezárul, hogy aztán, talán csak sokára, ismét életre keljen vagy elfelejtődjék. Az évekkel korábbi felismerés, hogy a felszabadulás után kialakult, majd az ötvenes években meghonosodott — akkor még népművelésinek nevezett — formákat kinőtte az élet, gondolkodásra késztetett mindenkit, akinek e rendkívül fontos társadalmi tevékenységben szerepe és szava van. Nem sorolható itt fel, hogy az oktatásban, a levelező és esti iskolák szerkezetének és tartalmának megváltoztatásában, a művészeti nevelő- és ízlésformáló munkában milyen új módszereket és eszközöket alkalmaztunk az utóbbi időben; aki nem vett vagy nem vesz részt is benne, a televízióból, rádióból, sajtóból tudhatja. Milyen kezdeti eredményeket mutathatnak fel a közművelődés munkásai, — erről szólnánk most. „Mérleg” készítésére, természetesen még nincs lehetőség. A művelődési munkában ez nem is veszélytelen dolog: az adatok lehetnek imponálóak, s mégsem fedik mindig a valóságot. (Korábban, egy-két évtizeddel ezelőtt, nem egyszer áldozatul is estünk látványos statisztikáknak, például a könyvforgalom tekintetében. Hogy mást ne említsünk: nem vettük észre, hogy egyes falvakban ugyanazok a könyvek találhatók a könyvtárak polcain, amelyeket húsz évvel ezelőtt szereztek be, mert az összesítések nem részleteztek és így nem volt mód különbséget tenni, mennyit vásárolt — mondjuk — egy főiskola, vagy egyetem és mennyit egy községi könyvtár.) Mérleg tehát nincs, de vannak tapasztalatok és információk, amelyeknek értékük van. A frissen meglelt „kis formákról” mindenekelőtt. A nyári programok szervezésénél dolgozták ki, vezették be, s alkalmazzák mind több megyében sikeresen a — jobb szó híján — rétegműsornak nevezett közművelődési módszert. Annyit jelent ez, hogy egy-egy, a körzetét, faluját, nagyközségét jól ismerő pedagógus vagy hivatásos népművelő javaslatára — nem ritkán saját szervezésében — olyan műsorokat, ismeretterjesztési formákat kísérleteznek ki, amelyek a közönségnek egy- egy kisebb csoportját érintik és érdeklik elsősorban. Két- három tagú előadói gárda hirdet meg estét, amelyen — például — a régi magyar költészetből mutatnak be metszetet. Rövid előadás, jellemző részletek, esetleg zenés kísérettel. Klubokban rendezik, s nem várnak tizenöt-húsz főnél népesebb közönséget. Veszprém és Békés megyében kezdték; az országos rendező szervek habozás nélkül ugyan, de bizonyos kétséget fenntartva segítették a vállalkozást; attól tartottak, nem lesz átütő sikere, túlságosan kicsi a kör, amelyet érint. Kellemes csalódás volt tapasztalni, hogy a gyakorlat mást mutat; ezek a „kis körre” méretezett műsorok elérik céljukat. Elsősorban ott, ahol a művelődési ház igazgatóját — s már mind több helyen így van — nem „szorongatják” a gyors bevételért. Mert ezek a műsorok ngm hoznak nyomban kimutatható anyagi fellendülést. Az elszámolásokban talán később sem lesz nagy súlyuk. De annál több az emberek tudatában. Vagy itt vannak az ismeret- terjesztés „speciálkollégiumai”. Helybeli — rendszerint a megyeszékhelyek múzeumaiban dolgozó — etnográfusok előadássorozata a tájegység néprajzáról. Az előadások kompozíciója olyan, hogy nemcsak azokat érdekli, akik a szűkebb értelemben vett néprajzról akarnak hallani, érinti az irodalmi, történelmi, helytörténeti témákat és ösz- szefüggéseket. Megemlítjük azt a nagyszerűen bevált népfront-kezdeményezést is, hogy felkérnek távoli országokban — vagy közeli, európai országok turistái által nemigen látogatott városaiban, tájain — megfordult embereket, számoljanak be élményeikről. Nem előadások ezek, a szó megszokott értelmében. Beszélgetések a helybeli népfront-klubban, esetleg az illető munkahelyén (tíonkrét példa: Tapolcán például egy kórházi ebédlőben) mesélés, felvételek közreadása. Olykor csak egy tucat ember a hallgató. De ennek a tucat embernek valami iránt megnyílik az érdeklődése, — utána könyveket vásárol, könyvtárban válogat, esetleg maga is hasonló utazást határoz el, beszél róla ismeretségi körében, családjában. S máris széthullámzik, szertegyűrűzik egy értékes élmény, v Ugyancsak kezdeti lépés, de nagyon fontos, amit a Baranya és a Zala megyei Tanács próbált ki, sikerrel. Szakembereket —• művészettörténészeket — alkalmaztak a képzőművészeti ügyek intézésére. Felismerték, hogy bár a tanácsoknál dolgozó munkatársak tárgvismerete, képzettsége alaposabb és elmélyültebb lett, a hatósági teendők oly mértékben lefoglalják őket, hogy nem minden esetben tudnak hatásosan és eredményesen végezni ízlésnevelő munkát, közvetlen módon. A tanácsadók támogatják és tehermentesítik őket: kiállításokat készítenek elő, előadásokat tartanak, képzőművésaeti ismeretterjesztő programokat dolgoznak ki, kiadványokat terveznek. Igen nagy sikere volt például az egyik járásban annak az előadássorozatnak, amelyet — éppen a képzőművészeti szakmunkatárs kezdeményezésére — az építkezések korszerű formáiról rendeztek. Ennek az ízlésformáló tevékenységnek egyébként nagy jövője van: fal vaink gyarapodnak, kiépülnek, mind jobban látszanak rajtuk a jó életszínvonalra mutató jelek. De ezek formája gyakran nem örvendetes, szak- kénzettség híján, fájdalom, egész tájegységeket hintenek tele oda nem illő — néha kiál tóan ízléstelen — épületekkel. A hatósági tiltásnál eredményesebb és hatásosabb a megelőzés — az ízlés formálása. Egyes helyeken — hogy ismét más példát említsünk — bekapcsolták a közművelődést munkába a környék főiskolai, egyetemi hallgatóit is. Vitákat vezetnek, előadásokat tartanak, tárlatlátogatóknak szolgálnak magyarázattal. Veszprém, Csongrád, Somogy és Borsod megyében — a megyeszékhelyeken megnyílt őszi képzőművészeti kiállítások alkalmából — több tucat egyetemi hallgató vezet tárlat- látogatást. Nem valamennyien szakértők. Nem művészeti szakelőadásokat tartanak; egy, szerűen csak beszélgetnek a látogatókkal arról, hogy a bemutatott alkotások nyomán milyen — esetleg kritikai — gondolatok keltek életre bennük, hogyan nézik a képeket, mi a benyomásuk a kiállító művészek tevékenységéről, művészi előrehaladásáról, előadásmódjáról, stílusáról. Alig múlik el nap, hogy ne kapnánk hírt valahonnan egy- egy új közművelődési forma megvalósításáról, esetleg csak próbálkozásról, kísérletről. Nagyon jó dolog ez. Azt jelenti: nemcsak a felismerésig jutottunk el. Tovább léptünk. Az elavult módszere, két és eszközöket habozás nélkül elvetik ott, ahol jobbat képesek kialakítani. S mind több példa akad a jobbra, a célravezetőbbre. Nyilván lesz ezek között is olyan, amelyet levet magáról az élet, a gyakorlat. Többségük azonban már most, a kezdetben is életrevalónak, hosszabb időre érvényesnek látszik, mert alkalmasabban illeszkedik az életritmushoz, a mai követelményekhez, hajlékonyabban követi az emelkedettebb igényeket és differenciálódó érdeklődést. TAMÄS ISTVÁN Az út üres volt. Azt akarom ezzel mondani, hogy nerr volt rajta sem ember, sem állat, sem élettelen tárgy. Ezen az úton mentem én. Én ember vagyok. De akármerre néztem, nem láttam senkit. De csak egy bizonyos ideig volt így. Egyszercsak megjelent valaki. Szembe jött velem. Kissé magasabb volt nálam, a válla sokkal szélesebb, és kalap volt a fejért, nem úgy, mint nekem: én mindig fedetlen fővel járok. Megfelelő arckifejezést öltöttem magamra: energikusnak és szépnek akartam látszani. Azt hittem, minden úgy lesz, ahogy lenni szokott. Egy pillanatra visszatartom a lélegzetemet, hogy be ne hatoljon a tüdőmbe a levegő, amit az ismeretlen kettéhasított, s ami őt körülveszi, — aztán elmegyünk egymás mellett. ö azonban elállta utamat és így szólt: — Álljon meg, uram. Holnap, pontosan hét órakor, eljön hozzám és kitakarítja a lakásomat. Annyira meglepődtem, hogy csak egy szót bírtam kibökni: — Én? — Persze, hogy ön. — De mit jelentsen ez?! — végre megtaláltam a kellő hangnemet; így kell válaszolnom anrtak, aki belémköt. — Mit képzel?! Engedjen el, kérem, tovább menni! — Csak semmi izgalom! Hallgasson ide, kérem. Van folyó víz, és törlő is, meg felmosórongyok. — Csakugyan azt gondolja, hogy én... — A munka látszatra nehéz, nem tagadom, de porszívónk is van. — Miféle porszívó?! — Nagyszerű porszívó, kész gyönyörűség dolgozni vele. Különben lent az udvarban lehet porolni. — Hányadik emelet? Biztosan a hatodik! — Dehogyis! Negyedik. És még lift is van. Láthatja, milyen jó feltételek. — De miért takarítsam én ki az ön lakását?! — Mert már piszkos és okvetlenül rendbe kell hozni egy kicsit. Kötényt is kap. Különben kérem, ne tegyen megjegyzéseket. — De mit jelentsen ez tulajdonképpen?! — Hiszerf nem takaríthat kötény nélkül. Különben, ahogy óhajtja. — Nem, nem, a kötény okvetlenül szükséges. De... hogy merészel... — A kamrában, a fürdőszoba mellett, talál seprűt. A villanyt az előszobában kell felgyújtania, mert a kamrában kiégett a körte. — Ez igazán hallatlan!... Néhány filcdarab is elkelne... De minek néz engem tulaj donképpen ?! — Filc nincs, csak flanel, azt is megtalálja a kamrában. Csak kérem, ne használjon túl sok padlópasztát. Mindig annyi fogy mindenből, hogy nem győzi az ember. — Azt képzeli, lehet azt csak úgy tessék-lássék csinálni? Ha már nekifog az ember, anrtyit használ, ameny- nyi kell, nem lehet csak úgy csipegetni, mit gondol... — Ne vitatkozzék, kérem. Könnyedén keni, aztán megvárja, míg beszívódik. Padlókefét a szomszédból kér kölcsön. — Hogy-hogy, nincs saját padlókeféje? Nem lehetett volna venni egyet? — Ez nem önre tartozik. A szomszédba csak reggel nyolc óra előtt csöngethet be, mert aztán mind elmennek hazulról. Megmondja, hogy én kérem. A konyhában a kredencen talál ementáli sajtot, ehet belőle, de ne egye meg az egészet. A vízvezetéket kipumpálja, a gerániumot meglocsolja, a linóleumot felgörtgyöli, nem ereszt be idegeneket. — És meleg víz van? Hideggel nem mosok fel. Reumás vagyok. — Ne szamát'kodjon. Van autogejzir, csak a csapot kell kinyitni. Felnőtt ember, ha nem tévedek?! — Szóval gáz van? — Persze, hogy van. Ne tegyen fel unintelligens kérdéseket. — Félek, hogy gázmérgezést kapok. — Ostobaság. A piszkos törlőket egy helyre rakja. Eltolja a szekrényeket, kiporolja a matracokat, leszedi a függönyöket, megszidolozza a kilincseket; a falat ne fröcskölje be, és az ablakokat törölje jól szárazra, tisztességesen, mert ellenőrzőm. A rádiót kapcsolja ki, ne hallgassa, mert az eltereli a figyelmet. Nos, körülbelül ennyi az egész. A viszontlátásra. Elment, rugalmas léptekkel, anélkül, hogy hátranézett volna. Én néztem utána, míg el nem tűnt. Csak úgy forrt bennem a sértett büszkeség, megsebbzett emberi méltóságom. Hirtelen elképedtem: gyámoltalannak, védtelennek éreztem magam .. . hisz nem adta meg a címét! Kerényi Grácia fordítása PILINSZKY JÁNOS: ÉKSZER Remekbe készült, ovális tükörben nézi magát az antilop. Nyakában drágakő. Azt mondjuk rá, szép mint egy faliszőnyeg. Azt mondjuk neki, te csak nézd magad, mi majd szülünk, születünk, meghalunk. Ilyesféléket susogunk neki, az őrületben élő antilopnak.
