Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-16 / 294. szám

Rés Károly:

En és az írás

Bevallom, nehezen szántam reá magamat, hogy elmondjam néhány elgondolásomat író-magamról és az írásról.

Nehezen, mert egyrészt az ért szellemi alkatomat, élet- szemléletemet, lelki beállítottságomat egy igen-igen régi korszak nevelte, alakította és építette be a maga egykori, azóta immár visszavonhatatlanul a múltba süllyedt keretébe. És ha az azóta elmúlt fél század minden eddig valónál hatalmasabb világforradalmának vajúdásából születó új világrend új embertársadalmának újjáalakuló életszemlélete módosította, formálta, korszerűsítette is egykorú lelki alkatomat, életszemléletemet. viszont annak fundamentuma — tagadhatatlanul — mégiscsak régi.

Másrészt, akár elhiszi ezt valaki, akár nem, de valóság, hogy nem a magam jószántából lett belőlem író. Annak idején szabad akaratomból választottam élethivatásom munkaterületének az építőművészetet Választásomat nem volt okom megbánni, és amíg nem kényszerültem reá, sohasem, még álmomban sem kívántam a cirklit és vonalzót elcserélni más munkaeszközzel, legkevésbé az író tollal. Nem azért, mintha az irodalmi alkotómunkát nem becsültem volna meg. Sőt! Máig is hiszem és vallom, hogv az irodalmi alkotás (a szépirodalmi, nem a tudományos) az emberi szellem és lélek legértékesebb és legmagasabb rendű kulturális tevékenysége. De azért, mert nem éreztem magamharf elhivatottságot a szépirodalmi alkotó munkára.

Megelégedtem a magam olvasói szerepével. Mert szerettem és megbecsültem mindig a cselekménves és meg- gondolkoztató, lelkemben nyomot hagyó és érdekes irodalmi olvasmányt. Tetézte gyönyörűségemet. ha a szövege illusztrált volt. Később, már énít^sz koromban csak azért olvastam el a szöveget is, mert az illusztrációk érdekeltek. S ha voltak méffís akkoriban valamelyes irodalmi vonatkozású elgondolásaim, úgy azokat nem írásban próbáltam megfogalmazni (mert arra a legnaránv'bb tehetséget sem éreztem), hanem rajzolt képekben igyekeztem azokat

megrögzíteni. (Mint ahogy a középkori piktor falképsorozatban mesélte el az írástudatlan népnek egyházi és vi- lájrt szentek legendáit.)

Bywt grafikában fogalmazott Irodalmi elgondolásomból született meg kezdő építész koromban (1909-ben) első. egészében feldolgozott grafikai képsorozatom, melyben Attila hun király tragikus halálának történetét próbáltam ■lmesélnl. s amelyhez csak •tótag komponáltam ugyan- -sak megrajzolt kísérő és magyarázó baJladaszöveget. (Az már aztán nem rajtam múlott, hogv az én — a Magyar Iparművészet című folyóiratban egész terjedelmében és fakszimilében közölt — könyv-grafikai kísérletemet az egykorú sajtókritika jó része mint irodalmi alkotást méltatta. az ért nngvon őszinte bosz- szúságomra.)

Ezzel azonban szakítottam is akaratlan „szénírói” kontárkodásommal, és megfogadva a régi közmondás jó tanácsát, hogv „sok mesterség

— szegénység”, munkásságom teüességét kizárólagosan az éoítészet alkotótertifletére korlátoztam.

Az»án a reánk szakadt ér- te'mntfen világháború ciháit- dohá't ide-oda, és mire négv- esz+endős dühöngése után elmúlott rólunk, itt maradtam

— akkor már háromeverme- kes családaoa — testhpn-lé- lekbert me'wötör+en, kotdus- szegénven és munka néikül. S válaszúton két lehetőség között.

Az evvik lehetőségem: biztos énftésztanár' egzisztencia mellett tervező-énítésTetl tevékenységem lürakezdése. De túl az országhatáron.

A másik: bizonytalan egzisztencia, ismeretlen körülmények között, de itt, a szülőföldemen.

Nehéz volt a választás, de végül — itthon maradtam.

S miután bekapcsolódnom az építészeti munkába egyelőre kilátástalannak bizonyult, nyomda-grafikusnak csaptam fel: címlapokat, plakátokat, hirdetéseket terveztem és rajzoltam, és szövegeket illusztráltam, s metszettem linóleumba. (Szerencsém volt, mert Kolozsvárt akkor még nem volt sem grafikus, sem Cinkográfia.) S mellékesen szántottam, kanáltam, kaszáltam: íöldműveskedtem,

GYURKOVICS TIBOR :

T Ó

Apám, itt van a Balaton, olyan, mint hogyha hó borítaná, a távolság a takaróm, és nincsen kéz, mely fölhasítná.

És olyan öreg vagyok, mint te, ahogy a vízből kijövök, a talpaidat érzem szinte, ahogy léptél húsz év előtt.

Látod, fürdők én este-reggel, hogy olyan legyek, amilyen te voltál. Szemben a hegyekkel örökös súlyodat viszem,

koponyavarrataid, melyek olyan finomak, mint az ág, és barbár szívem fölött horda csontjaid katedrálisát.

Ilii iáfily 90 éves

A romániai magyar szellem! élet egyik igen jelentős, nagy életművei létrehozó alkotóját köszüntjük születésének 90. évfordulója alkalmából. A magyar olvasó — a színházlátogató is — ismeri a nevét, bemutatni nem kell az idős mestert, de hadd idézzük bevezetésképpen pályatársának, Balogh Edgárnak a szavait, aki ekképpen ír róla:

„Ha felállítanák a romániai magyar nemzetiség valamelyes képletét, melyben meghatározóként kell szerepelnie tájnak és hagyománynak, együttélésnek és reál meg humán szakmaiságnak, minden társadalmi tényezőnek, nyelvi és művelődési összefüggésnek és előremutató korszerűségnek (hogy úgy mondjuk, modernségnek), s az egészet egy személybe gyúrnák, és úgy villantanák fel éieiideálul, megkapnák bizonyára az időtlen alkotót, aki önmagát barkácsolva közösséget teremt maga köré, s elválaszt és vonz, mint a mágnes. Hát ez a bonyolultságában is egyszerű kép. let, a valóság inkarnációja, mely egyben újjá is varázsolja magának a valóságot, ez a lényegünkké kitalált és megtalált ember: Kos Károly."

Nem írónak készült — amint szép emlékezésében az Éh és az írás-bon olvashatjuk —, hanem épitésznek. Szakmájában harmincéves kora után már ismert és jelentékeny volt; középületek terveit alkotta meg, sokat utazott Keleten és Nyugaton, műveiben a székely népművészet legértékesebb hagyományait érvényesítette kora felfogásában, saját építészi nyelvén. írni később kezdett, — elsősorban Erdélyről, Erdély népeinek múltjáról és történelméről, hagyományok, szokások értelmezéséről. Ekkori könyvei — Erdély- ország népének művészetéről, A régi Kalotaszeg, A lakóház művészete, Erdély kövei — szépen író szakírót mutattak, aki az egyetemes emberi művelődés nagy alkotásait élményként élte át, magáévá tette, s új épületekben kívánta kifejezni. Kós Károly nyugtalan szellemének azonban kevés volt az építészi kifejezés; más megnyilatkozási formákat is keresett. Ezt elsősorban az írói hivatásban találta meg.

Történelmi érdemei vannak a két háború közötti erdélyi magyar szellemi élet megszervezésében; igazgatója volt az Erdélyi Szépmíves Céhnek, szerkesztője a Helikonnak, s mint főiskolai tanár azon munkálkodott, hogy minél több nagy felkészültségű, művelt emberrel gazdagítsa hazáját.

Igen elismerő kritikai visszhangot váltott ki — harminchat éves korában — első szépirodalmi műve, A Varjú nemzetség drámai szűkszavúsága, tömörsége, tiszta, veretes beszéde, s lírája. És sorra követték egymást szépirodalmi alkotásai, novellák, lírai jegyzetek, írók, költők arcai, találkozások emlékei, s az egyik legfontosabb munkája, az István királyról szóló nagy regény, amelyben azt igyekszik ábrázolni, miként nőtt fel István azokhoz a feladatokhoz, amelyeket meg kellett oldania, miként vált alkalmassá a rá mért történelmi szerepre. S a Budai Nagy Antal históriája, 1932- ből, amelyben a parasztfelkelés vezérének állít emléket.

A szépfró politikus is volt: a második világháború után, sőt, már a megpróbáltatások esztendeiben közös alapra helyezkedett a békepártiakkal és a felszabaduláskor teljes odaadással kapcsolódott a demokratikus Romániáért küzdő arcvonalhoz.

T. I.

kertészkedtem. De arra nem gondoltam, hogy az írással próbálkozzam...

S lám, megtörtént akkor (1919-ben), hogy valaki a kolozsvári Keleti Üjságnál visz- szaemlékezett az én tíz esztendővel azelőtt megjelerft Attila-balladámra, s kaptam a szerkesztőség üzenetét: szívesen látná — és honorálná is — megfelelő írásaimat Mire néhány közéleti, illetve kulturális vonatkozású cikkem után 1920-ban megírtam és a lap kiadta első eredeti szénirodalmi próbálkozásomat: egy kalotaszegi miliőjű novellács- kámat.

így csinált belőlem, a harminchét esztendős. családos, facér építészből írót, nem a magam szándéka vagy kívánsága, hartem esvrészt az akkori íróhiány, illetve szükséglet. másrészt az én bizonytalan egzisztenciám.

író lettem tehát, de nem kizárólagosan. Mert azóta és amellett grafikus és földműves. lanszerVos7tő és könyvkiadó, knltúraszervező, sőt éoítésztanár és idővel újra éni>ész is voltam.

Bizony sok mindent csináltam, és aránvlag sok minden- fé’ét írtam is de tiszta szép- irodalmi termésem mennyisége na «von k;csi: no«wen hosz- jszú év alatt mindössze két re«énvfé’e, két kisregény, két színjáték s ta’án hét vagy nyolc novella. S ez a kicsi termés is nagvon nehe^e^ születet meg. s nagv időközökben1, hoffv az adott időben és körülmények között é-men csak a szénirodalnm útlán-mód'án felezhettem ki a lelkemben kisariadt el"ondolása;mat és menláiásaimat, s nlántálhat- tam át azokat minél nanvobb számú embertestvérem leikébe.

Ennyit tartot+am érdekesnek író-maeamról bevallani. (19931.

Amikor Vagyim betöltötte a hat évet, a mama így szólt az urához:

— Ideje felvilágosítani arról, hogy nem a gólya hozza a gyereket.

— Még korai, — vélte az apa. — Neki még nem jutnak eszébe ilyen dolgok.

— Jobb, ha mi hívjuk fel a figyelmét, mintha ostobán fantáziái — vetette ellen a mama.

A férj hozzálátott a szak- irodalom tanulmányozásához. A szakirodalom pedig azt ajánlotta, hogy a gyermeknek csak az igazat, és csakis az igazat szabad mondani.

A papát és a mamát egy héten át bűntudat gyötörte. Nem mertek fiacskájuk szemébe nézni. Végül is a papa vállalkozott a felvilágosító szerepére. Fölényes mosollyal kérdezte:

— Mortdd Vagyim, hogy viszonyulsz te a demográfiai robbanáshoz?

Vagyim hallgatott.

— Azt kérdeztem. hogy tudsz-e valamit a demográfiai robbanásról?

— Becsületszavamra mondom, hogy nem én robbantottam, — mondta pityeregve a gyerek.

A papa erre taktikát változtatott;'

— Tudod mit akarok kérdezni ... Sejted-e, hogy hogyan születnek a kisbabák?

— Nem.

A beszélgetés eredményét a papa közölte a mamával. A mama erre már majdnem megnyugodott, ám ekkor a szobába bejött Vagvim:

— Mama, kérlek, mondd, milyen az a demográfiai robbanás?

— Tudtam én ezt, tudtam, — csapta össze a kezét a

L. Izmailov:

Á gólyák és a káposzta

mama. — Vagyim, mondd meg de igaz lelkedre, tudod-e, hogy hogyan születnek a kisbabák ?

— Nem, nem tudom.

— Te bizonyára azt gondolod, hogy a kisbabák a káposztában teremnek?

— Nem, nem gondolom.

— Akkor még biztosan azt gondolod, hogy a gólya hozza őket?

— Nem, ezt sem gondolom. De miért kérded? Tudnom kellene?

— Nem. És arra kérlek, hogy ne is gondolj rá.

Vagyim furcsán nézett a szüleire, és kiment játszani. A mama pedig így szólt férjéhez:.

— Nem 'csodálkoznék, ha a gyereknél pornográf képeket találnék. Ügy látszik, a környezet már megelőzött bennünket ebben a kérdésben, és a gyerek megkapta a kellő felvilágosítást.

A papa kiment az udvarra, hogy megkeresse azt, aki ezekben a kérdésekben felvilágosította a fiát. Az pedig nem más, mint Kolja, Vagyim legjobb barátja, aki éppen most fejezte be a futballozást.

— Két gólt kaptam, — panaszolta Kolja Vagyim papájának.

— Az ilyen anróságokkal ne is izgasd magad, — mondta Vagyim édesapja. — Vannak a világon1 sokkal izgalmasabb dolgok is, mint a foci.

— Mi lehet izgalmasabb, mint a foci? — kérdezte keserű ábrázattal Kolja,

— Például az, hogyan születnek a kisbabák?

— Ez csak önnek izgalmas, mert nem tud futballozni. Ha tudna focizni, akkor az ilyen ostoba dolgokra nem fecsérelné az idejét.

— Hát te tudod, hogy hogyan születnek a kisbabák?

— Közismert dolog, — mondta Kolja egykedvűen.

Otthon Vagyim papája közölte a tényt feleségével:

— Kolja mindent tud.

— És Vagyim?

A papa vállat vont. Most a mama indult el felderítő körútra.

— Vagyim, tudod, hogy mennyi az ország lakossága?

— Több. mint 200 millió.

— És azt tudod, hogyan születnek a kisbabák?

— Nem, de mondd meg!

A mama a fejéhez kapott, és befutott a házba a férjéhez:

— Mindent elrontottunk. Most már ő kérdezi, hogy hogyan születnek a kisbabák?

Az ügyet ismét a papa vette kezébe. Elhatározta, hogy úgy fog beszélni a fiával, mint férfi a férfivel.

Ám ebben a fia megelőzte:

— Az eset világos. A kislányok a káposztában t íremnek, a fiúkat pedig a gólya hozza.

A szülők összenéztek. Vagyim játszani indult. A mama szólalt meg elsőnek.

— Minden világos! Reggel fogod magad. és a piacon veszel néhány fej káposztát. Míg a leányunk meg nem születik, addig rendszeresen káposztalevest fogunk enni. így a gyerek megmarod ártatlannak.

Fordította: Sigér Imre