Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-16 / 294. szám

Lakáskultúra : láncházakban és egyebütt

A lakások. mindi?

is jellemző volt egy-egy korra, az igényekre, a benne lakók aftyagi lehetőségeire és ízlésére. Jó ideje azt is tudjuk, hdgy lélektani' határa . sem . közömbös, hiszen az ember kedélyére, magatartására hat az a környezet, melyben él. ahol ideje jelentős ré. S^ét,,tölti, ahová haza megy & ahonnan munkába indul. A történelem folyamán minden kfíltúra - és. mindén társadalmi öSztály rá jellemző, lakásbelső, Ijet alakított ki. Varinak motí. vdmok és tárgyak, melyek fenni^igradtak és máig mindennapjaink részei: — például a régi- ládákat felváltó szekrény. -Mások ideig-óráig eltűntek, majd ismét divatba jöttek —r. gondoljunk a hintaszékre. A bútorok nagyon sokáig többkevesebb rokonságot mutattak azoknak az épületeknek a. stílusával, melyekben helyet kap, ,tak, a gótikával, a barokkal, a fihomkodó rokokóval. Napó, léon impériumának nagyságát, méltóságát igyekezett tükrözni az empire, ismét mást a szecesszió. Napjainkban szüntelen szemtanúi vagyunk szűkebb környezetünkben és szélesebb hazánkban a gombamód szaporodó új házak, lakások, lakótelepek emelkedésének. A lakásviszonyok változása az otthonok berendezésében is vál, tozást hozott, közérdek, hogy ez az ízlésben is tükröződjön. Az igényeknek a lehetőségek amúgy is határt szabnak. A panelházak lakója esetleg szí- .vfesen gyönyörködik a főváros XXII. kerületében, Nagytétényben lévő kastélymúzeum páratlan bútorkincseiben, de a legnagyobb zavarba jön, ha- vpletlenül örököl valahonnan égy biedermeier szalongarnitú. rát, mert nem tud mit kezdé, ni vele. A többnyire kisméretű. modern lakásokban egy-egy . szép, régi bútor még helyet kaphat, de egész együttesek elhelyezése reménytelen, sőt . többnyire felesleges vállalkozás is. Kevés ember szeret múzeumban, lakni, és régen rossz, ha a bútorok uralkodnak felettünk, ahelyett, hogy ez fór. dítVa lenne.

A modern

foglalkozott már folyóiratokban, napilapokban, köztük a miénkben is. Többször szóvá tettük például a lakberendezési tanácsadás szerepét, és azt is, hogy mennyire célszerű, vagy célszerűtlen bútorokat gyárt az ipar.» A téma fontosságát bizonyítja, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium Lakberendezési Bizottságának negyedévi folyóirata, a szép kiállítású „Lakáskultúra” most megjelent számával immár nyolcadik évfolyamát, zárta.. A továbbiakban erről lesz szó, az örömök és a bosszúságok jegyében éppúgy, mint azért, mert az 1973. évi 4. számnak négy nagyalakú oldalon keresztül, nem kevesebb mint 21 fényképpel ellátott szekszárdi vonatkozása is van.

Népújság 6

1973. december 16.

Jó szolgálatot tesz olvasóinak a folyóirat a beleillesztett " és kivágható melléklettel. Eb- bén' most az országban négy helyen (Budapest, Székesfehérvár, Miskolc, Debrecen) kap- ' ható, valóban tetszetősnek és praktikusinak tűnő „Barbara” elnevezésű jugoszláv bútorcsalád elhelyezésének és összeszerelésének lehetőségeit ismerteti; modulbútor-barkácso- lási' és -kötési szaktanácsokat ad. Érdekes az „Otthon 1974” elnevezésű kiállítás tizenegy pavilonjában látottakat hírül adó beszámoló is. Érdekes és ugyanakkor bosszantó. Az olvasó ugyanis a képeken többségükben valóban szép bútorokat láthat, pontosan értesül a gyártó cégek nevéről, de az árakról már véletlenül sem. Pedig jó lenne tudni, hogy például az olasz Sarmog cég „olcsó" kisbútoraira, köztük a szennyes tárolására szolgáló bukóelemmel felszereltre is, mennyire vonatkozik ez a jelző. Nétán a nyugati filmcsillagok otthonainak hangulatát tükröző jugosziávoknál épp így, akik „a Sloverájales reprezentatív szekrényfal előtt ezt az S-formájú ülőgarnitúrát is bemutatták." A fényképekből, lakberendezési ötleteket kétségtelenül lehet meríteni (és ez jó!), de iránymutatásit a na, gyón sokakat érdeklő berendezkedés költségeire vonatkozóan már nem. Az olvasó továbblapoz. Elismeréssel adózik a Mészáros Éva lakberendező talentumát bemutató nyolc képnek, aztán elkezdi olvasni a cikket és korábbi bosszúsága helyett most már dühbe guruk A képek a következő „tipikus". esetet illusztrálják. Idézzük; „Ritka — és szerencsés — eset, hogy valakit négy üres fal várjon, hogy otthonai pöűtről pontra jó előre megtervezhesse. Nem mindennapos aZ sem, hogy a költözködő családnak... régóta megszokott, kialakult életformája legyen, amit — o körülmények ígérefe szerint — hosszú távon sem kell majd változtatni. Még ritkább, hogy ilyen alkalomhoz hosszú évek óta megtakarított, kifejezetten lakberendezésre félretett ösz- szeg is párosuljon.”

V iIóKon ritka. A félretett T uluBöil összeg nem lehe_

tett csekély, mert telt belőle NDK-gyártmányú MDW hálószobára, egy csehszlovák Universal garnitúrára, holland gyártmányú márvány lapu asztalra, összesen nyolc tagú BU. BIV Szisztéma szekrénysorra, Dória ülőgarnitúrára és még maradt 3460 forintjuk a házigazda hobby-sarka, a bár berendezésére. Hiszen való igaz; „A bárpultnál összerázott kevert italok, vagy akár a legegyszerűbb limonádé is ,egészen más’, mint amit tálcáról kínálnak.”

A „Lakáskultúra” a jelek szerint következetésen törekszik ebben a számban olyan lakásbelsők bemutatására, melyek elsősorban irigységet éb_ resztének, de követhető példaként csak az átlagosnál jóval magasabb keresetűek számára szolgálhatnak. Még akkor is, ha — mint például a szekszárdi Kálvária-oldal tervezőmérnökök lakta láncházaiban — rengeteg, ügyes emberek által „saját rezsiben” kivitelezett, egyéni ötlet valósul meg, és a

képek egy tíz esztendeje zajló lakberendezési tevékenység jelenlegi állását tükrözik. Az új lakásba költözőik többsége nem maga alakítja a teret, hanem azt pénztárcája és a bútoripar kínálta lehetőségek sze rint igyekszik ízlésesen kitölteni. Jól segít ebben Szily Imre Balázs: „Ellentét és kontraszt" című tanulmánya, vagy Jahoda Maja „Ünnepi ablakok” című ötletes írása. A sztereózás kedvelői eligazítást kaphatnak Berényi Jánostól („Muzsika 3 dimenzióban”). Ugyanígy sikerült Szilágyi De. zső „Virágtálak költészete" című szaktanácsa is. A lakótelepek szépszámú lakóit közvetlenül mindössze Bálint Ág. nes segíti szöveggel, rajzokkal és ezúttal valóban tipikus alapraj zolikal. A „Hasznos, használható, szép és egyre szebb” gyűjtő titulus alá foglalt példák (villanymotorral működő elektromos ablaktisztító, „Washboy” elnevezésű 5 kiló súlyú, 18 liter űrtartal- / mú asztali piperemosógép, összehajtható úti vasaló) javarészt csak a jobb jövő ígéretei. Ez az utóbbi cím részben a „Lakáskultúra” egészére is vonatkoztatható. A folyóirat valóban szép, és egyre szebb, de nem ártana, ha használhatóbb is lenne.

ORDAS IVÁN

Bútorláb

(5

malmából

A faforgácsból, faköszörü- letből sajtolással készült lemezek használata szinte forradalmasította a1 bútorgyártást és a belsőépítészetet az elmúlt évek során. Előnyei közismertek: könnyű megmunkálható- ság, kis súly, vetemedésmentesség.

A dán mérnökök által kifejlesztett újfajta lemez még egy további jó tulajdonsággal is rendelkezik: törésveszély

nélkül hajlítható. A lemez alapanyaga gabonaszalma. A feldarabolt szalmát megfelelő

kötőnyaggal keverik össze és nagy nyomású berendezésben lemezzé sajtolják. Megfelelő vegyi adalékanyaggal még a gyúlékonyságát is csökkentik. Minthogy a szalmaszál külső rétege viaszszerű bevonatú, a belsőépítészetben különleges dekoratív hatás érhető el a préselt szalmalemez alkalmazásával. Dániában mindeddig évi kétmillió tonna szalmát tüzeltek el évente. Ez a meny- nyiség most hasznos ipari alapanyaggá vált.

A* újságíró jegyzetfüzetéből-------------------------------------------------í----------------: :— ... ~ . .51cv ü/ii.\í;

C

sak építéssel?

Nem akar falura telepedni a pályakezdő fiatal orvos, mert a rendelkezésre álló szolgálati lakás, amibe azonnal beköltözhetne messze áll igényeitől.

Fő a községi vezetők feje. Nincs pénz új szolgálati lakás építésére, meg aztán „ha már új orvoslakás épülne, ott lenne a helye a rendelőnek is!” Ahogy azt mondani szokás: „egy füst alatt kellene biztosítani a megfelelő élet- és munkakörülményeket.” Hosszú távra.

Néhány évvel ezelőtt egyik nagyközségünk akkori tanácselnökével beszélgettem egyebek között a falu egészségügyi ellátásáról, szóvá téve, hogy két orvosuk is becsapottnak érzi magát, mert amikor idejöttek, olyan ígéretet kaptak, hogy amint arra pénz kerül, a tanács rendbehozatja szolgálati lakásukat, csak addig legyen türelmük.

Az elnök vállat vont, mondván, hogy „ígérni könnyebb, mint teljesíteni.” Erre kérdeztem meg; — mit csinálnak, ha fogja magát a két orvos és elmegy isten hírével olyan helyre, ahol jobbak a körülmények, mellette szavatartóbb a helyi tanács?! — Elmehetnek — hangzott a lakonikus rövidségű válasz. — Pályakezdőket mindig kapunk.

Manapság szerencsére elképzelni is nehéz, hogy van olyan tanácsi tisztségviselőnk, aki ilyen könnyen, félvállról véli „elintézhetö- nek” több ezer ember ügyét. Bár ami az értelmiségi foglalkozásúak falun való letelepítésének feladatát illeti, a községi vezetők zömének egyre-másra hangoztatott meggyőződése szerint ez csak úgy lehetséges, ha a különféle segélyek, hitelek rendszerének bővítése mellett a jelenleginél több szolgálati lakás épül, mert „a rossz lakáskörülmények nem gyakorolnak vonzerőt. Akik most érkeznek, mind újat akarnak,”

És a régiek?

A régiek közül viszont igen sokan távozni készülnek. És nem azért, mert nem ők kapják az új szolgálati lakásokat — bár ez sem lenne méltánytalan megoldás egyes esetekben! —, hanem azért, mert az élet- és munkakörülményeik alakulásáért felelős helyi tanácsnak nem futja figyelméből és anyagi erejéből a már meglévő szolgálati lakájok

rendszeres felújítására, holott gazdaként nagyon aktuális dolog lenne ez is ...- Rengeteg igazság van ebben. Településeink fejlesztési terveiben kiemelt helyen szerepelnek a szolgálati lakások számának gyarapításával kapcsolatos tennivalók. Alig beszélnek azonban ezek a tervek a már meglévő szolgálati lakások felújításáról, korszerűsítéséről. Pedig nem egy közülük igen megérett arra, hogy ismét lakhatóbbá váljék. Sőt, van nekünk a megyében számos olyan pedagógus-, orvos-, vagy egyéb szolgálati lakásunk, amely a sorozatosan élhanyagolt állagmegóvás miatt hovatovább alkalmatlan a toldásra-foldásra, mert teljes értékű lakhatóvá tétele többe kerülne lassan, mint egy új szolgálati lakás felépítése!

A lakossági szolgáltatásokat végző cipész kisiparos és szövetkezeti ipar azt panaszolja évek óta, hogy mind kevesebben talpaltatnak, sarkaltatnak, inkább új lábbelit vásárolnak az emberek ...

Nos, ha ezt teszik, tegyék. Bár az egyén életében sem jelentéktelen kívánalom az okos gazdálkodás, a célszerű takarékoskodás. De aki nem akar bajlódni öreg cipőjének javíttatásával, ám vásároljon újat, meg újat. A társadalmi lelkiismeretnek itt alig van beleszólása ki mit csináljon. Más azonban a helyzet a szolgálati lakások vonatkozásában. Jó, ha tudjuk szorgalmazni anyagi lehetőségeink birtokában az újak építését. De több mint egyszerű mulasztás megieledkezni a gazda felelősségéről, javainak kötelező óvásáról, s úgy elvetni a tíz-tizenöt éves szolgálati lakások javításának gondját, mint egy lyukas cipőét!

A fentieket nem véletlenül publikáljuk. Két év van még hátra a negyedik ötéves téri: időszakából és minél közelebb kerülünk ennek az időszaknak a lezárásához, annál határozottabban kell listába szednünk az ötödik ötéves terv város- és községpolitikai tennivalóit. Ez utóbbiakból méa véletlenül sem hiányozhat a szükséges felújítások elhatározása, mert nem baj ha szeretjük az újat és segíteni tudjuk születését. De az is szükséges, elháríthatatlan dolgunk, hogy , biztosítsuk használhatóságát annak, amink már van!

— óa —