Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-12 / 290. szám

Jól helytállt a megfiatalított Káza-Szászvár az NB 11-ben Hasai pályán 12, vidéken 4 pontot &serestek A rádió és a televízió műsora A Máza-Szászvári Bányász NB II-be jutott labdarúgócsapata elé a szakvezetés három fő célt tű­zött ki: 1. ütőképes fiatal együt­tes kialakítása, hogy ne kenjen állandóan, a Mesés ellen küzdeni; 2 a csapat játékstílusának ki­alakítása; 3. a közösségi szeOlera további jaivítása. Stepán Tibor edző. Bodony Já­nos és az egyesület többi vehe­tőinek segítségével lelkesen. fo­gott munkához a VrHűzött célok megvalósítása érdekében. Ez úgy­szólván teljesen sikerült, melyet bizonyít, hogy az idény végén a máza-szászváriak a 15 mérkő- zé'sen hat gvőzelmükkel és négy döntetlenjükkel — a Ifi Ponttal — az előkelő 7. helyen végeztek. Az e’ső helyem álló Soprontól mind- né tv nrhi^i lema­radva- A csapat elsősorban otthoh szerepelt 1ól. megőrizte veret­lenségét és a hét mérkőzéséből ötöt megnyert, a két döntetlen mellett. A gólarán> ifi ló. melyet bizonyít a 11 rúgott góllal szem­ben rnónöösfihe négyet kaptak. Idegenben mór gyeiig?htníh ment a csaoatnaik, itteiy elsősorban á rutinhiányra verethető vissza. Nvolc íréTí^őzAiükből esek egy­p->t; -j. ref' fyry £ Sabaria éllen. 1:0 arányban. Ezen­kívül két döntetlent értek el, így a vidéken szerzett négy pont­tal az Idegen pályán elért ered­ményeik aiapláh összeállított táb­lázatos! a 12,-ek, A csApat hazai 1ő szereplése elsősorban a határtadAn lelkese­désnek köszönh^ő. örvo^-tetes, hogy Stepán edzőnek sikerült az új játékosokat beépíteni, közü­lük állandóan öt játszik. A meg­fiatalított csapatnak természete­sen vannak előnyei és .hátrányai. Külön kell szólni a közösségi székemről, mely kitűnő, és ez az egyik Alapköve a jó helytállás­nak. Házai mérkőzéseiken Dunaújvá­rost 1:0-ra. a IÍOM£;P-e<t 1:0-ra, a SZ'dníbalheiyi Dózsát 4 :l-re. a Győri Elektromost 3:2-re. a Szé- k síeliétvári MÁV-ot írfl-ra győz­ték le. A B',vcnv vegv'ssz^1 i*i- es, míg Sopronnal gól nélküli döntetlent értek el. A vidéki sze­replés mérlege. 1 :9-ás győzelem SzoinJbátlielytúi a Sabarla elten, 1:1 á PVSK-val szembon, és gól­nélküli dön teilen.. az altkor lista­vezető és 1 eléír kiég második Fűz­fővel fizémben. A Kaposvári Rá­kóczitól 4:0, a Győri Dózsától 4:2-85. Körmendtől l:0-ás, a Ka­posvári Táncsicstól 3:0-ás és a BKV Elő rétéi szintén 3:0-ás ve­reséggel fejeződött be a mérkő­zés. Hazai iinérlrőz-cseri Dunaújvá­rostól» a HoMEP-től, Soprontól és á SzéStesiehérvá ti MÁV-tói, vidéken a Sabáriától és Fűzfőtől nem kapták gól t. Ezzel szem beit nem rúgtak gólt hazai pályán Sopronnak, idegenben a Kapos­vári Rákóczinalt. Köntviendaiek. á Kaposvátl Táncsicsnak. a BKV Efl-őrének és Fűzfőnek. OTTHON Csábrák oa I A LEGTÖBBET SZEREPELT CSAPAT; Bessenyei ■ oa Széles Mo&niác (15) 05) Paitaky Róth Nagy L (IS) 06) (15) Horony Bús Csordás 05) (15) 05) BoC* (lő) Szerepeltek még: Süveges (7). Gócza (7), Herényi (7), Kólya (4). Kővári (i). Kocsis (3). Farksa (3), KoUár ( 2). Füáeki (1). Stepán edző — mi vei tar ^a-lákcsapa luk bem vesz részt bajnokságban, így mindig az edzéseken mutatött szorgalom alapján jelölte ki a cserejátékosokat, ezért játszott vi­szonylag sok. Az öt legjobb átlagteljesítményt áttyújtó játékos: Szédes. Boc2. Bes­senyei, Bús. Csábrák. A csapat góllövői az őszi idényben? -Bús 4. Rotál 4, Percnyi 2, Kocsis. Pa- taky. Horony, Csordás. Molnár 1—1­A játékosok egyéni te.ilesítané- nye: Bessenyei közepes teljesít­ményt nyújtott. Bocz. a csapat kapitánya példásan helytállt. Bús lényegesen többre képes. Csábrák. nak a lelkesedés és megbízható­ság az erénye. Csordástól többet vár a szakvezetés. Demetertől is azt várják, hogy végre magána- találjo-n. Farkast sérülése akadá­lyozta jobb szereplésében. Hotohy elmaradt a tavalyi teljesítmény­től. Kónya, huzamosabb idéig tu­dása alatt játszott. Kővári sérü­lékeny. jelenleg is e2ért pih-éíi. Molnárnak le kell higgadnia, hogy még hasznosabb legyen. Nagy 1. még mindig hasznos tagja tud lenni a csapatnak. Pataki nagy te ületen játszik, szürke, de rend­in /ül megbízható. Pérényi lövé­sei mindig veszélyt jelentenie de fürgébbaudk kédeaté lennie. Hóth még nem játszotta azt. amit vár­nak tőle, tavaszra sokát kell ja­vulnia. Széles égy -egy mérkőzé­sen valóban jól játszott, Süveges, akire még mindig lehet számítani. Lrocz-maiK jóbban kcÉéne igye­keznie. Kocsis jól kezdett. de ka­tonai szolgálatra bevonult. Kollár nem tudott tarlósad beékelődni a csapatba. Fíile&i letört, mintha feladta volna, hogy tagja lehet a csapatnak. Nemes szépen fejlődik és hamarosan helyet követel ma­gának a kezdő csapatban. Ezek után nézzük az NB EL őszi végeredményét, illetve a ha­zai és idegen . pályán eléírt ered­mények alapján, készült tábláza­tot. ŐSZI VÉGEREDMÉNY: 1. Sopraft D5 6 8 1 1)8-8 20 2. Fűzfő 15 7 5 3 29-16 19 3. PVSK 15 7 3 3 22-16 19 4. Rákóczi 16 8 2 5 312-17 18 5. Győri D. 15 7 3 5 25-20 17 6. Táncsics i5 4 8 3 20-15 16 7. M.-Szászváf 19 6 4 5 15-20 16 8. Sabaria 15 4 7 4 15-16 15 9. Biaikony 15 4 7 4 17-20 15 10. Szf. MÁV Ji9 7 1 7 17-21 15 Il­-12. B. Előre 15 4 6 5 19-19 14 ii­-13. D-.újv. E. 15 5 4 6 19-19 14 13. komep 16 5 3 7 22-20 13 14. Körmend 15 5 3 7 16-22 13 15. Győri E. 15 4 3 8 16-27 11 16. SZVSE D. 15 l 3 11 13-29 5 Kosárlabda ÓIK elődöntő A Szekszárdi Vasas koséi állt a döntőke jutáshoz A Szekszárdi Vasas női kosár­1 Ab.csapata vasárnap Kecskemé- : ja szerepelt az ÓIK országos eld­öntőn vett reszt. A versenyt a yenge szervezés jellemezte, ahol szekszárdi csapat nagy lehető­rget szalasztott el. Az első nap •/ ponttal legyőzte az NB 1-es .tokosokkal szereplő Kecskémé­it, délután a Szolnoki MTE ellen osszabbításban kétpontos veresé* jfc szenvedett, de mivel Kecské­it vasárnap négy ponttal legyőz- i Szolnokot, így a hármas holt- ksenyből Kecskemét jutott tö­mb. Monor ellen mindegyik csa­lt győzött. Szekszárdi Vasas—Kecskeméti f C 4»:46 (18:32). Szekszárdi Ve­<■ -ési (5), Eszterbauer (11), Kutas 0, Phllippovics (15), Marth (2). v sere: Csuka (6). Az első tíz pere­in mindkét csapat szép támadá- f ^kból szerezte pontjait. A 12. ercben 15:l4-re a Vasas vezetett, majd a hazaiak jó Játék után 14 ontos előnnyel zárták a Äidöt. . \. második félidő közepén még 2:28-ra vezetett Kecskemét, utá- a a szekszárdiak megtáltosod- vak és hét percen át úgy szereZ- . ék kosaraikat, hogy az ellen­él egyet sérti tudott dobni. A 18. »ércben 43:42-re Szökszárd vézé- ett, de befejezés élőit t másod- iercTPi 4^:45-re Ismét a hazaiak vezettek. Befejezés előtt öt másod­perccel Philíppoviccsal szemben szabálytalankodtak, aki mindkét iüntetöúobást éríékeslteus, így egy­1. Kaposvár 8 6 2 — 25-6 14 2. NIKE-Füzfő 8 • 1 1 20-6 13 3. Győri Dózsa 8 5 2 1 18-8 12 41—5. Dunaújv. 8 4 4 — 14-5 12 4-5. PVSK 8 5 2 1 14-5 12 6. Sopron 8 4 4 — 12-5 12 7. Máza-Szászv. 7 5 2 — 11-4 12 8. Körmend 8 5 2 1 H3-7 12 9. KOMEP 7 5 1 1 20-8 11 10) I I 8 3 4 1 10-5 10 11. Táncsics SE 7 3 3 1 10-4 9 12. BKV Ellőne Sz.-fehérvár 1 3 3 1 12-7 9 13. 7 4 1 2 9-5 9 14. SabarTua 7 3 2 2 7-5 8 15. Győri Elefctr. 7 3 1 3 7-8 7 16. Szombatii. SE 7 1 2 4 8-16 4 IDEGENBEN 1. Sopron 7 2 3 1 6-3 8 2. Táncsics SE 8 1 5 2 10-11 7 3. PVSK 7 2 3 2 8-10 7 4. Sabtaria 8 1 5 2 7-11 7 5. NtíÍE-FüzfŐ 7 i 4 2 9-10 6 e. Sfc.-fehérvár 8 3 ­- 5 8-16 6 7—8. Győri Dózsa 7 2 1 4 7-12 5 7—8. BKV-Elő re 8 1 3 4 7-1-2 5 9. V 3-jz.prém 7 1 3 3 7-1© 5 10í Krmósviár 7 2 ­- 5 7-11 4 11., Gyűri Blektr. 8 1 2 5 9-19 4 12. Mi-Szászvár 8 1 2 5 4-lfi 4 13. D.-üjyiáfos 7 1 ­- 6 5-14 2 14. KOÄP 8 — 2 6 2-12 2 15. Körmend 7 — 1 6 3-lß 1 16. Szombathely 8 — 1 7 5-23 1 S A K K pontos szekszárdi győzelem szü­letett. Szolnoki MTE—Szekszárdi Va­sas 57:55 (23:31), <*6:it>, 8:6). Szek- szárd: Vecsési (4), Eszterbauer (iü), írutas (6), Phllippovics (33), Fritz (—). Csere: Csuka (2), Götz (2), Marth (—). A Szolnoki csa­pat jól kezdett, a f. percben 31.6- ra, a 12 percben 20:lJ-re vezetett, de Philippovics eredményessége révért 8 pontos előnnyel zárult az első félidő. A második félidő 15. percéig tartani tudták ezt az előnyt, de a fáradtság jelei mu­tatkoztak a játékosokon. A 19. perébéh 49:48-as Vasas-vezetésnél a mezőny legjobbja Phllippovics két büntetőt kihagyott, ugyanak­kor az ellenfél kettőből egyet ér­tékesített, így 49:49-ea eredmény­nyel zárult a rendes jótéMdő. A hosszabbításban óriási küzdelem után kétpontos vereséget szenve­dett a Vasas. Szekszárdi Vasas—Monor S«:£# (23:6). A vasárnap délutáni NB H-es mérkőzésre Buttás edző pi­hentette Philíppovicsot és Esz te r- bauert, de nélkülük is biztosan győzött a gyenge ellenféllel szem­ben a Vasas, ahol ezen a mérkő­zésen á következők szerepeltek? vecsési (—), Csufca <í). Kutas. (14), Götz (3), Marth (22), Csere: Gyúr- csák (2), Frítfe (2), Vas« (2). Az elődöntő végeredménye: 1» Kecskeméti SC 5, 2. Szekszárdi Va- :;ís 5, 3. Szolnoki MTE &> 4« M©*> nor‘ SC 3 ponttól. SANTA VÁLTOZATLANUL VEZET A CENTIN AifcHU MI VERSEN i8N A kaposvári centenáriumi ver­seny a—9. lorduloja tovaobi, s meg izgaunasauu küzdelmet nozott. A verseny színhelyei a szakszer­vezeti Székház különterme zsú­folásig megtelt a sakkbarátokkal. Rangadó meikőzesék is adódtak s a Hagy kérdés, hogy mikor sza­kad meg bánta veretlensége? jenezer—Horvak találkozót a sö­tét nyferte. Müller—Urüiier forduló ötórás játék után durttetlen szí­nezettel függőben maradt. Müller eselyes a J,üika”-díjra, mely tény­leg egy bika szobra. Ennek érde­kessége, hogy az kapja (a 7—12. helyezett) aki az első hat helye­zettől a legtöbb pontot szerzi. — Rangadó mérkőzés volt a Dooor— Bálint, melyből biztosan győztes­ként került ki a világos. Ezzel a csillagos-várományosok közé 1 lé­pett. Sánta—dr. Máthé találkozó óvatos megnyitás Után a közép­centrumok egyensúlya, valamint a tisztek cseréje után döntetlenül végződött. Tehát a kettő párhar­cában nem született végső döntés. A 9. fordulóban Sánta—Vajthó legyőzésével továbbra is megtar­totta veretlenségét. EZáfel az 1—2. hely valamelyikére biztos győztes. Sánta, a mesterjelölt ez évi sze­replése kitűnőnek mondható. Me­gy ebajnokságot nyert, Alisca mes-^ térj elölt versenyen Prantner mö-* gött második és mesterjélölt cí­mét megerősítette. Országos elő­döntőn OB 1-es játékosokkal szem­ben 50 százalékos eredménye jó­nak értékelhető. Esélyes a járási verseny és a kaposvári verseny megnyerésére. Csapatversenyben az első táblán a legjobb pontszerző volt a csak Prantnerral volt dön­tetlen (l:í)’ eredménye. A nap két partija volt még igen izgal­mas. Müller pontrabló akciója nem sikerült dr. Mátééval szem­ben. A csillagért küzdöttek és függőben maradt a Schmideg— Dobor narti. ahol Schmidegnek gyalogtöbblete van, míg Dobornak tisztelőnve. Bálint gvőzött Jenczer- rel szemben. Horváth—Till függő­ben maradt. Ä versenv állása: 1. Sánta mj. (Máza-SzásZvár) 8 pont, 2. Dr. Máthé (Kaposvár) 7, 3—4. Dobor, Schmideg S, 3. Vaith'6 4, 6. Hor­váth, §—7* Rózsa, Gnilleí* 3,S pont­tal. Az utolsó forduló díjkiosztással együtt szombat, vasárnap lesz. Sántának Horváth és Tíu lesz az ellenfele. Dr. Máthénak pedig Ró­zsa és Dobor. A kaposvári élvér- senvző heb-ézete egy árnyalattal jobbnak látszik, bát* a csillagot óhajtó Dobor veszélyes lehet. Palánk biztosan győzött Hétfőn rendie-zfrélk Sanvhádon a megyei közétoMcolás labdarúgó- bajnokság döntő mérkőzését. A fosát cscmortgvóztes. a Palánk! Mezőgazdasági SzakkközénírJkoV és a Dombóvári 516-os Sz«k- mvmdcáflíké^ző intézet együttes«* mérte fotze ttMSápát. A nojánlkt^i’- még a VáHnál is nagvóbfo nvú gvfoélmet ar«t+.*út, 3^)-^« féHdő Utén 9 ró a^ánybén evőz*^- le n dombóváFyzei a na- lá<nlM megnyerte a megy* közéflWkolés Labdarúgó-bajnoksá KOSSUTH RADIO 8.20: Vinczie Viktória és Pa­yer András énekel. 8.44: Paisiello: A sevillai borbély. Közben: 10.06: Hang-játék. 10.25: Hiúsági köny­vespolc. 11.20: Gépek az egész­ségért. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.3S: Tánczenei koktél. 13.30: Népi muzsika. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Éneklő világ. 14.20: Nőkről — nők­nek. 15.10: Harsán a kürtszó. 15.45: Vass Lajos: Lebegő táj — dalcik­lus. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Országutak — dűlőutak. 16.25: Népdalok. 17.05: Külpolitikái fi­gyelő. 17.20: 2ihka MilanoV énekel. 17.39: Harminc év magyar drámái. 19.25: Kedves lemezeim. 20.21: A Bee Gees együttes . műsorából. 20.37: Adottságok, lehetőségek. 21.00: Kázíimizsiika. 22.10: A ne­gyedik közel-keleti háború. 22.20: Dzsessz. 23.20: U1 lemezeinkből. 0.10: Macháut műveiből. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari mi: z*s J ka. 8.4 4: Be- hár Györg:/ széizemötiyeiből. 9.03: Tánczene. 10.00: A zené hullám­hosszán. 11.55: Tudomány. 12.00: Nóták. 12.20: Dohrlányi Ernő sa­ját műveit zohgorázz.a. 12.40: Há­zunk tája. 13.00: A windsori víg nők. 14.60: Tanoda lók. 14.15: Or­vosi tanácsok. 14.20: Szovjet indu­lók. 14.30: Váry Ferenc dalaiból. 14.&5: Te vagy á szél. 15.00: Szim- fóiiilrus táncok. 15.15: Fotóamatő- föle ötnerce. 15.?0: Offenb£ch: Or­feusz az ál világban. — Nyitány. 15.33: Grabőcz Miklós—Kapuvári Bélái Táborban — szvit gyermek­karra. 15.41: Tánedaiok. is.59: Zsá- kai Piros László klarinétozik. 16.14: A Compagnonfi de la Chan­son együttes műsorából». 16.36: A 22-23 stúdióból. 16.54: ötórai tea. 17.38: A Ruch Chorzow—Bp. fíohvéü UEFA-kupa labdarúgó­mé rk. ii. félid. 1.9.30: Népi Zene. 1-9.00: Beethoven : G-dúr Zongórav. 19.33: z.sebrádlőszínháZ. 1,9.54: Jó estét, gyerekeikí 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: UJ könyvek. 20.33: Pfiinr-er-dalck. 20.57: A kozmikus orvostudományról. 21.07: Operet­tekből. 21.30: Egy asztal mellett. .. 22.00: Népdalok. 22.30: Zenié kriti­kai sok hanglemezekről 23.15: Szabó Ferenc—Petőfi Sándor: Far„ kasok dala. 23.2ő: Könnyűzene. Aprclilrdeféssk BEKÖLTÖZHETŐEN a falu köz­pontjában 200 négyszögölön HAz; elajuö. Zomba, József Aftlla u. 19. (173) SZEKSZABD, Mátyás kir. u. 47. Sí. ház eladó felerésze lakásért elcserélhető. Érdeklődni: Mérey 37/b. (140) ÜJ kétszobás, összkomfortos fél házamat elcserélhém falusi házra, Vagy eladnám. Cím: Dombóvár,. Árpád u. 9L, (213) ANYAGBESZERZÉST, anyagot, gépet, berende­zést, stb. közületek és la­kosság részére, speciális szállítóeszközökkel fuvaro­zást VALLAT a TEMPÓ Ktsz anyag­beszerző-részlege 1054 Bp. V., Bajcsy-Zs. út 56. T.: 310—188, 124-556, 117—428. (211) Folyamkavícs forgalmazását változatlan áron, folyamato­san, egész évben vállaljuk, házhoz szállítva a megye egész területére. Irányáraink: TOLNA: 120,— Ft/m3 SZEKSZARD: 155,— Ft/m3 BONYHADi 195,— Ft/m3 Cinünk: 5. ÉPFU Szekszárd, Tartsay V. u. 12. Telefon: 125—19, 125—38. Telex: 12—356. (152) 3. MOSOK 18.05: IskoLarádió. 18.25: Kamara­zene. u.'xö: xvuixüidi tudósoké a szó. 19.Ok): Hangx*elvételek felső­fokon. 20.23: jjzscsoZ. kuius­irodaiom. 21.13: A fatuQió 11 ját- sziiK. 21.43: SzázadunK zan-.ieböl ^.28: Szöktelés a szeréiből. MAGYAR TV 9.20: Kémia. (Középásk. I. oszt.) 9.55: ,.Korunk fő tartalma.” Poli­tikai tainfolyam. a honvédségnek. .10.15: Falak között. TéVMiLm* 1IL.1«: Nyugdíjasok műsora, u.45: Jái£k a betüuiJked. 15.30: irány az egyetem! Trigonometria. — L 16.13: HLrek. 16.25: Ruch Chorzow —Bp. Honvéd UEFA-kupa la'oda- rúgó-mérkőzés, ChorZow-ból. A szünetben: Reiklámmüsor. 18.20; A 3i0-as évek zenéje. Fikn. 19.05; Nő — három szerepben. 19.15: Es­ti meí»e. 19.30: Tv-híradó. 20.00; Kék fény. . . 21.00: Puccini: Gianni Schicohi. Vígopera. 22.00: Tv-hir- adó. — 2. 22.10: A MTESZ negyed, százada. RiporVmüsof. IL (KÍSÉRLETI) MÜS 20.00: Rendezte: Mihály fi Imre, Lev 'lolsetoj: Iván Ujics halála. Tévéfikn. (14 éven feiüliennek!) A filnn előtt: Hámos György be­vezetője. 21.36: Zenés szórakozható műsor, (színes 1) Gattetvízk*s át­vétel!) JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-napló, 17.45: Mézga. 18.30: Riport. 19.00: Rajzxilm. 2U.35: Értelem. — Ame­rikai játékukn. 21.50; Előtérben» 1 műsor: 20.30: Vendégségben a zenekar­nál 21.30: Szabadegyetem. 22.002 A modern festészet úttörői* 22.453. Huszonnégy óra, PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. Hét közben. Aktuális, zenés ma­gazin. Szerkeszti’: Nádor Tamás. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45; Könnyű fúvószene. 19.00: Szerb­horvát nyelvű műsor. A dráva- tótáHrti párttitkár portréja. Hírek, tudósítások. — Kedvénc lemezeim. — Novella: Egy dió, két dió. 19.30; Német nyelvű műsor. Ifjúsági mű­sor: Németoktatás Zom bán. — Ri­port. — 15 éves az NDK úttürő- szervezete. — A mesekönyvben la­pozunk. — Ifjúsági koktél. Tánc­zenei összeállítás. 20.00: Műsorzá­rás, MOZI December 12. BONYHÁD: A vörös tulipánon völgye. (Szovjet film.) SZEKSZARD, PANORAMA: Idő a magánéletre. (Francia film.) NAGYVILÁG: Jean Paul Marat üldöztetése. (Angol film.) (16.) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, anyós és nagy­mama PÉTERBENCZE JÁNOSNÉ sz. Prantner Julianna életének 64. évében türe­lemmel viselt hosszú szen­vedés után elhunyt. Teme­tése 1973. december 13. délután 3 órakor lesz az clsóvárosi temetőben. Gyászoló család (x) ■ Mélységes fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy drága feleségem, gyermekünk, testvérünk, rokonunk LÖKINCZ JÁNDSNÉ sz. Kun Magdolna 1973. dec. 9-én, hosszas szenvedés után 52 éves korában elhunyt. Temeté­se 1973. dec. 13-án, de. 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temeteben. Gyászoló család :.vt

Next

/
Oldalképek
Tartalom