Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-03 / 258. szám

NOVEMBER 3 SZOMBAT Névnap: Győző. A Nap kél 6,30 — nyugszik 16,24 órakor. A Hold kél 12,53 — nyugszik 23,1 > órakor. —- A Simoníornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat szakembereiből álló csoport a héten a szegedi szűcsipari szövetkezetben tett látogatást. A látogatás cólja a kialakult jó üzleti kapcsolatok további elmélyítése volt. (P. I.) Szekszárd testvérkerületé­nek, a fővárosi XII. kerület­nek a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házban működő irodalmi színpada vasárnap délelőtt a megyei művelődé­si központ hangversenytermé. ben vendégszerepel. Németh László Petőfi Mezőberényben című drámáját mutatják be Udvaros Béla rendezésében. — Fiókkönyvtár és ifjúsági klub. November 5-én délután 2 órakor adják át rendelteté­sének a szekszárdi Tartsay utca 35 számú ház alagsorá­ban létesített új fiókkönyvtá­rat és ifjúsági klubot. — Rekordáron cserélt gazdát egy New York-i . árverésen egy XVI. századbeli Medici-porcelán- tál. Uj tulajdonosa 180 ezer dol­lárt fizetett érte. Ennyit európai porcelánért még senki sem áldo­zott. — Tovább korszerűsítették az olajkályhayyártást a Szek­szárdi Vasipari Vállalatnál. A napokban elkészült egy gépi mozgatású futószalag, mely a korábban átadott konveior- sorhoz csatlakozva lehetővé teszi az olajkályhák teljesen zárt ciklusban történő szere­lését. Az ú.i futószalagon szer­zett tapasztalatok igen jók. A berendezés Segítségével gyor­sabban és könnyebben készí­tik a vállalat közismert ter­mékeit. — A DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóságának szerelői elkészítették a decsi szőlő­hegyi villamos hálózatot. A két transzformátorállomásból, valamint a csatlakozó kis és nagy feszd1 tsérű vezetékek­ből álló há’ózat átütése 1.2 millió forintba kerül. Az új verő*-sínrendszert a héten ad­ták át. s hamarosan snr ke­rül az üzembe hol vezérére. — Futóvad-snortlőteret és pincelőteret épített rendezett be Tamásiban, a Gvulaji Ál­lami Erdő. és Vadgazdaság. A lőtér ünnepélyes átadását ma tartják meg. bemutató lövé­szettel. — A Monori erdő MÁV­melállóban egy gyorsított sze­mélyvonat halálra gázolta Iz­mán Józsefné 49 éves segéd­munkás. monori erdői lakost. A baleset oka: Izmánné a lezárt sorompót megkerülve haladt át a vágányon. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időiárás ma estig: Általábar kevés felhő, szá­raz. hideg idő. Elsősorban a hajnali és re^eeli órákban köóiképződés. Gyenge, nap­közben mérsékelt, változó irá­nyú szél. Várható legmaga­sabb hőmérséklet: 3—8 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő- PETRTTS FERENC Szerkesztőság: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—61. 123—61 SDortrovat: 128—15 Kladla: Tolna megye! Lapkiadó Vállalat. Szekszá d. Bála tér I. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiök 71 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 16. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terieszti a Magyar Rosta Előfizethető bármely oustahlvatalnál és kézbesítőnél fizetési dij egy hónapra 20 Fi Indexszám: 29 000 A fogyasztás! szövegezőiek a főbb célkitűzéseiket eredményesen megvalósították A lottó nyerőszámai; A Sportfogadási és Lottó Megyei küldöttközgyűlés Tegnap a „Babits Mihály” megyei művelődési központ kamaratermében tartotta II. félévi rendes ülését a fo­gyasztási szövetkezetek megyei küldöttközgyűlése. Az elnöki tisztet Klein István, az ÁFÉSZ- választmány elnöke töltötte be. A küldöttközgyűlésen megje. lent Bucsi Elek, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője, Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője és Botló Etelka, a SZÖVOSZ-elnökség tagja. Az elnök bevezetőben megemléke. zett a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évforduló­járól majd a napirendnek megfelelően dr. Kálmán Gyu_ Iának, a MÉSZÖV elnökének adta át a szót. aki az elnök­ség nevében az írásban kikül. dött előterjesztésekben kiegé­szítő referátumot tartott Napirenden szerepelt a fo­gyasztási-. takarék- és lakás- szövetkezetek — III. negyedévi munkájának értékelése. Mint a beszámolóból is kitűnik, a fogyasztási szövetkezetek a főbb célkitűzéseket, a tagság által meghatározott üzletpoli­tikájukat eredményesen való­sították meg. Jellemző volt az elmúlt időben a napicikkek kínálatának bővítése, javítása, a készletgazdálkodás színvona­lának fejlesztése, a piaci pozí. ciók erősítésére, a háztáji gaz­daságoktól történő felvásárlás, értékesítés fokozása, a kister­melők temelői tevékenységé­nek elősegítése, a gazdálkodás színvonalának javítása, a -kor­szerű munka, és üzemszerve­zések a szövetkezetek egészé­re való kiterjesztése. A fo­gyasztási szövetkezetek bolti kereskedelme az I—III. ne­gyedévben 7,1 százalékkal bo_ nyolított nagvobb forgalmat, mint az előző év hasonló idő­szakában. Az áruforgalom, ha csekély mértékben is, de gyor­sabban növekedett a tervezett­nél. A forgalom 6truktúrális változása azonban nem kedve­ző. Az élelmiszerek dinamikus értékesítése mellett az ipar­cikkforgalom növekedése na­gyon mérsékelt. Az elnökség úgy ítélte meg. hogy a szövet­kezetek a szükségesnél keve­sebb energiát fordítottak az értékesítési munka szervezésé, re, a piackutatásra, a reklám- és propaganda-tevékenységre. A felvásárlás eredményei ösz­szességében biztatóak, azonban a szövetkezetek ilyen irányú tevékenységében nagy a szó­ródás. A szövetkezeteknek a háztáji gazdaságokkal még in. tenzivebb, még élőbb kapcso­latot célszerű kialakítani. Az ÁFÉSZ-ek I—III. negyed­éves nyeresége 26 százalékkal, a takarékszövetkezetek nyere­sége harminc százalékkal több az előző évinél. A taka­rékszövetkezetek I—III. ne­gyedévi munkája szövetkezet- politikai és gazdasági vonalon egyaránt eredményes volt Az I. negyedévben megtartott rész- közgyűléseken megjelent a szövetkezeti tagság 60 százalé­ka. s mintegy kétszázan nyil­vánítottak véleményt és tet­tek javaslatokat a takarékszö­vetkezetek működésével kap­csolatban. Jóváhagyták a tagok a takarékszövetkezetek új alap. szabályát. A hálózat fejleszt;': terén is előrelépés történt. /• teveli takarékszövetkezet Bon hádon, a pálfai takaréksz vetkezet Simontornyán kire”, deltséget nyitott. Az év folyn mán átadásra került a háta- széki üzletház, mely korszerű feltételeket teremtett a dolgo­zók részére, és külső megje­lenésében is az ország legim­pozánsabb takarékszövetkeze­ti épülete. A lakáshelyzet megjavítását szolgáló párt- és állami cél­kitűzés megvalósításának egyik lényeges eszközévé vált a la­kásszövetkezeti forma, amely egyrészt a szövetkezeti tagok anyagi eszközeinek bevonásá­val, másrészt állami támoga­tással, szociálpolitikai kedvez­ményekkel elősegíti a lakás­kérdés megoldását. Megyénk a IV. ötéves terv időszakában 460 szövetkezeti lakás megépí­tését tervezte. Ezen kívül 700 lakás tanácsi értékesítése sze. repel a tervekben, amelyek­ből lakásfenntartó szövetkezeti lakások lesznek. A beszámoló szólt a szövet­kezetek előtt álló gondokról, feladatokról. Az előadó ki­emelte: „Munkánk fő irány­vonalát továbbra is a Közpon. ti Bizottság 1971. évi, novem­beri határozata és a fogyasz­tási szövetkezetek VII. kong­resszusa útmutatása szabja meg. Az előtérben továbbra is a szövetkezeti demokrácia erősítése áll. Itt az egyik leg­fontosabb soron következő fel. adat a társadalmi tulajdonosi ellenőrzési hatékonyságának növelése, az önkormányzati szervek útján.” A vita során 14-en szóltak hozzá, köztük Bucsi Elek. aki a megyei pártbizottság, s Korsós István, aki a megyei tanács képviseletében értékel­te a szövetkezetek munkáját és tett sok hasznos észrevé­telt az előttünk álló feladatok megvalósí tására. A küldöttközgyűlés elfogad­ta a MESZÖV-elnökségének a fogyasztási szövetkezetek I— III. negyedévi munkájáról és a további feladatokról szóló előterjesztést, s a küldöttköz­gyűlés mellett működő nőbi­zottság jelentését az 1973. év­ben végzett munkáról. Igazgatóság közlése szerint a Rak amazon megtartott 44. he­ti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 42, 71, 76, 90 A MAY új vezérigazgatója Pénteken délelőtt a KPM- ben dr. Csanádi György köz- keledés és postaügyi minisz­ter beiktatta hivatalába a Ma­gyar Államvasutak új vezér- igazgatóját. Urbán Lajos meg­bízott vezérigazgatót. Sz. J. TŰM MBaViU Vii.AU FiiOLEiÁnJAi KÚT£SULjfcTfc*i Öregek napközije nyílt októberben Dombóváron. A jól fel­szerelt intézmény húsz idős embernek biztosit kényelmet, napon, ta nyolc órától fél ötig. Fotó: kz DRÁMA A SZABÓNÁL Motort lopott, — Rettenetes! Ennyire meghíztam volna?! disszidálni készült Pontosan nyolc hónapig, jú. nius 12-ig bezárólag bírta a becsületes életet Tormási Fe­renc 23 éves paksi lakos azt követően, hogy tiltott határát­lépésért és lopásért kapott egy. évi és tízhónapi börtönbünte­téséből szabadult. Tizenhárma, dikán a konzervgyár kerékpár­megőrzőjéből elkérte sógora motorkerékpárját anélkül, hogy a rokon erről tudott vol­na. Ezt követően nővérétől a sógor bukósisakját kérte köl­csön. A hozzávetőleg nyolc­ezer forint értékű gépet a bosszús sógor késő délután ta. lálta meg — a nagydorogi Napsugár vendéglő előtt, rá­adásul üzemképtelen állapot­ban. A fiatalember ezen a napon költözött albérletbe esv. nagy dorogi portára. Két nappal ké­sőbb búcsú nélkül, de a há­ziaktól ellopott 480 forint ér­tékű ruhával és 200 forinttal távozott Rövid nagydorogi tartózko­dása egyik estéjén Tormási Ferenc egy helybeli ismerősé­vel idogált Ez alkalommal megpróbálta rábeszélni, hogy vele együtt disszidáljon, . s hogy menyasszony-jelöltjénék édesanyjától pénzt szerezzen az utazáshoz. Ebben az eset. ben „menyasszony-jelöltnek” lenni annál is inkább labilis „státus” lehetett, mert Tormási Ferenc kétgyermekes házas ember... A Paksi Járásbíróság Tormá si Ferencet egyévi és kéthóna. pi szigorított börtönre, továb­bá a közügyektől kétévi eltil­tásra ítélte; egyben kötelezte, hogy a szabadságvesztés-bün­tetés tartama alatt kényszer alkoholelvonó kezelésnek ves­se alá magát. A járásbíróság megállapította, hogy Tormási Ferenc — mint visszaeső bű­nöző — nem részesülhet a fel. tételes szabadságra bocsátás kedvezményében. Az ítélet jogerős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom