Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
Nincs „titok” Pincehely sportjának ugrásszerű fejlődésében Az egész község segíti a sportkört — Heti négy edzés a labdarúgóknak — Szeretnének a megyebajnokságba kerülni Több mint negyven éve annak, hogy Pincehelyen két kapufát állítottak fel azok a sportszerető emberek, akik nagyobb helyeken már láttak labdarúgó-mérkőzéseket. Valahonnan szereztek labdát is, és megkezdődött a sportolás. Háló vagy pályakimeszelés ismeretlen fogalom volt, saját cipőjükben, klottnadrágjukban szaladgáltak, rúgták a labdát. Később szervezettebb formát öltött sportolásuk, a környező községekbe jártak el, leventebajnokságban vettek részt. A háború éveiben, majd az inflációs időszakban teljesen visszaesett a sportélet, változást csak a pincehelyi gépállomás megalakulása utáni időszak hozott, E sorok írója is részt vett a Pincehelyi Traktor alakuló közgyűlésén, ahol bejelentették, hogy három szakosztállyal kívánnak szerepelni különböző bajnokságokban. Gulyás Miklós, Bencze László, Kondé Mihály és még néhány lelkes helybeli, nemcsak ígéretet tett, hanem azt teljesítette is. Megindulta sportélet: labdarúgásban, röplabdában és asztaliteniszben értek el viszonylag szép eredményeket. A kezdeti lelkesedés azonban csak 4—5 évig tartott, az ötvenes évek végére gyakorlatilag megszűnt a sportolás, az időközben épült öltözőt cédulaháznak használták vásárok alkalmával Pincehelyen. Az 1960-as évek elején ismét megindult az érdeklődés a sport iránt. Szügyi Elek tsz-elnök karolta fel a fiatalok képzését és megalakult a termelőszövetkezeti sportkör. Közben az öltözőt bővítették, bevezették a villanyt, majd három éve a pályát is bekerítették, lett zuhanyozójuk, fürdőjük. A labdarúgócsapatuk 1969-ig a megyei II. osztályú bajnokságban szerepelt Ekkor kerültek fel a megyei B. osztályba. Az első évben nyolcadik helyen végeztek 23 ponttal. A második évben 29 ponttal negyedikként fejezték be a bajnokságot, jelenleg a csapat Tevel mögött a második helyen áll. Körülbelül két éve annak, hogy folyamatos, minőségi változás állt be a község labdarúgásában. A mennyiségi és minőségi fejlődés jelei egyaránt jelentkeztek, a község vezetői feladták passzivitásukat és teljes támogatásukkal segítették a sporkört. Hogyan következett ez a változás, mik voltak a mozgató rugói? Ezekről a kérdésekről faggattuk Ónodi Szabolcs testnevelőt, a labdarúgócsapat edzőjét és dr. Patonai Iván állatorvost, a sportkör elnökét. Először ónodi Szabolcs mondta el véleményét: — Tulajdonképpen 1972 január elején került szóba, ho<jy vállaljam el az edzői tisztséget. En akkor nyíltan megmondtam: hiába hoznak Pincehelyre bárkit edzőnek, ha a feltételek nincsenek meg ahhoz, hogy eredményesen dolgozzunk. Elmondtam, mik akadályozzák a munkát, és megkérdezték mire van szükségem. Elvileg megegyeztünk, és ígéretet kaptam, hogy a szakosztálynak meg lesz minden feltétel a zavartalan működéshez. Január első napjaiban játékosértekezletet tartottunk, ahol várakozáson felül nagy volt az érdeklődés. Harmincon jelentek meg, ahol megmondtam, hogy csak a játékosokon múlik szereplésünk. Ha többet vállalnak, ha lelkiismeretesebben dolgoznak, előnyös helyzetbe kerülünk azokkal az ellenfelekkel szemben, ahol csak ötletszerűen végzik a munkát, rendszertelenül járnak edzésekre. Nem voltak nagy célkitűzéseink, de amikor megmondtam, hogy hetenként négy edzést fogunk tartani, ez megdöbbentette a játékosokat. Részben érthető, addig csak heti két edzés volt. — Közösen megbeszéltük a játékosokkal az edzéstervet, ahol elsősorBudapesten a Testvériség csarnokában tartották az 1973. évi serdülő súlyemelő magyar bajnokságot. Megyénk színeit Deli József a Szedresi Tsz SK könnyűsúlyú versenyzője képviselte. Súlyemelő serdülő bajnokságok történetében első alkalommal került . eredményhirdetéskor a dobogó legfelső fokára Tolna megyei versenyző. A verseny igen izgalmas küzdelem után dőlt el. Az első fogásnemben, szakításban, az indulók köziül, már hat befejezte a versenyt, mikor a két esélyes versenyző, a szombathelyi Tóth Imre és Deli József küzdelmeire került sor. • Deli kedett (85 kg), amely nagy- meglepetésre nem sikerült. Tóth érvényesítette a gyakorlatot. A bemondó Deli Józsefet kérte a dobogóra. A második kísérletre végre sikerült kiszakítani a súlyt. így Tóthnak kettő, Delinek egy gyakorlat volt hátra. Tóth Imre 90 kg-ot kért a súlyra, de a visszamaradt két fogásából egyet sem tudott érvényesíteni, sajnos Delinek sem sikerült. így szakításban testsúlykülönbséggel, 85 kg, Deli vezette a mezőnyt. Következett a kétkaros lökés. Óriási taktikázás folyt a két edző és a versenyző között. A szombathelyi versenyző edzője Tóth Géza 110 kg-mal kezdetett a verban a képességfejlesztés állt előtérben. Megmagyaráztam, hogy a jelenlegi képességükkel nem lehet eredményesen szerepelni, ehhez az kell, hogy a meglévőt továbbfejlesszük. Mindenkinek külön-külön kidolgoztam a részfeladatokat. Ezt megelőzően természetesen felmérést végeztem és 18—20 adat alapján állapítottam meg, hogy kinek melyik képességét kell továbbfejleszteni. Nagyon érdekesen alakult az a beszélgetésünk, amikor a felmérések befejeztével összehasonlítást végeztünk. Megszereztem a Budapesti Vasas NB l-es, a Budapesti Vasas ifjúsági és a Budapesti Sportiskola felmérési adatait és összehasonlítottuk a mieinkkel. Rá kellett döbbenni labdarúgóinknak, hogy csak a Budapesti Sportiskola 10. helyén lévő teljesítményével azonos körülbelül a pincehelyi labdarúgóké. — A terhelés növelésével együtt összekovácsolódott a csapat, még jobb lett a közösségi szellem. Régebben egy-két éve még a vizes labdától is idegenkedtek, mondván, hogy nehéz. Ezúttal, amikor a láberőfejlesztés növelésére, a bokára szíjakat csatoltunk, melyben nehezékek voltak elhelyezve, szó nélkül végezték a munkát, a aya- korlatokat. Az ellenőrző mérések kimutatták, ha valaki nem végezte lelki- ismeretesen a gyakorlatot, és rájöttek arra; a rendszeres mérések kimutatják erőnlétüket, felkészültségüket. Azelőtt ismeretlen volt a medicinlabda, a súlyzó, ezek ma már úgy hozzá tartoznak az edzéseinkhez, mint a labda, melyből régebben bizony alig volt, de most egy edzésre 20—25-öt is kiviszünk magunkkal a pályára. Az alapozás végéig közel 150 kilométert futottunk nehéz terepen. Bizony néhány emberben felháborodást keltett ez, mondván, hogy kínozzuk a játékosokat, de ők tudták, hogy mindez a cél érdekében történik és szó nélkül végezték — vállalták a munkát. Az állóképpeség, az erőnlét jónak bizonyult, ehhez hozzájárult a jó közösségi szellem, és az elmúlt szezonban Fadd és Zomba kivételével nem találtunk legyőzőre. — Teljes lett a bizalom, az egyetértés. A szakosztály megkapott és jelenleg is megkap minden támogatást, de ebben a sportkör elnökének, dr. Patonai Ivánnak is nagy része van, aki megteremtette a jó kapcsolatot a községben minden vezetővel. A nyáron továbbléptünk előre, először heti hat, majd öt edzést tartottunk, és csak a bajnokság kezdetekor tértünk vissza a négy edzésre. A lelkiismeretes munka meghozta gyümölcsét, a bajnoki táblázat második helyén állunk, és mivel a tavaszi sorsolásunk lényegesen jobb, mint az őszi volt, esélyünk van, hogy magasabb osztályba, a megyebajnokságba kerüljünk. A sportkör elnöke, dr. Patonai Iván így mondta el — többek között — azt, miben látja az ugrásszerű fejlődést: — Az ötvenes évek közepén Tamásiban tagja voltam annak az ifjúsági csapatnak, mely bajnokságot nyert. Később Szekszárdon, a Garay Gimná; ziumban sportoltam, illetve a Petői* csapatában kosaraztam. Éveken át csak messziről figyeltem a község sportjának alakulását, de mivel arra nem kértek fel, nem vállaltam részt a vezetésből. Erre egy éve került sor. Ónodi Szabolcs barátom és a labdarúgók egyöntetűen kértek, hogy vállaljam el az elnökséget. örömmel tettem eleget a kérésnek, mert tudtam, hogy megkapom a községben a támogatást. A Vörösmarjy Termelőszövetkezet éppúgy, mint a gáztöltőüzem, az ÁFÉSZ, a ktsz és a gázszállító vállalat kérésünkre segítséget senyzővel, amit könnyen teljesített, majd Delit szólították a dobogóra. Balogh László edző 112,5 kg-ot kért versenyzőjének.' Hosz- szas koncentrálás után ragyogóan lökte Deli a súlyt feje fölé, három fehér lámpa jelezte a gyakorlat érvényességét. Tóth Imre .115 kg-ot kért a súlyzóra. Ha kilöki 2,5 kg-mal vezet Deli előtt.- De sem ä második, sem a harmadik fogását érvényesíttetni nem tudta, így már Deli József országos bajnok volt, de vissza volt még két fogása. A súlyt 117,5 kg- ra emelték fel, amit teljesíteni már nem tudott. A végeredmény: 1973. évi Magyar Népköztársaság serdülő országos bajnoka könnyűsúlyban: 1. Deli József (Szedresi Tsz SK). Edző: Balogh László. (85: 112,5) 197,5. 2. Tóth Imre (Szombathely). Edző: Tóth Géza. (85; 110) 195. 3. Kerekes János (DVTK) (82,5; 105) 187,5. Deli József két éve emel súlyt, (Edzője: Balogh László.) Tavaly az országos bajnokságon még második volt, idén ő lett az első. A vidékbajnokságot 205 kg-mal nyerte, amely az 1973. évi legjobb könnyűsúlyú eredmény. Most is, még ő volt a legfiatalabb, mindössze 16 éves, így jövőre is serdülő korcsoportban versenyez. adott. Az igazság az, hogy a községben eddig is szerették a sportot, de nem volt meg az a kapcsolat, mely kellett volna, Elméletileg támogatták a sportot eddig is, de nem voltak biztosak abban, hogy jó helyre adják a pénzt. Most már látják, hogy jól gazdálkodunk és eredményeink is vannak. Amit megígértek, azóta is kapjuk, az anyagi támogatást éppúgy, mint a gépkocsikat. A községi alapszervezetek csúcstitkára, Jankó Ferenc, Palócz Tamás, a termelőszövetkezet elnöke, Mészáros Gyula, a gázszállító vállalat kirendeltségének vezetője Nagy Imre és Török István, a gáztöltőállomás vezetői éppúgy, mint a községi tanács vezetői, segítenek. A vállalatokhoz, üzemekhez olyan kéréssel is fordultunk, labdarúgóinknak adjanak lehetőséget, hogy munkaidő alatt látogassák az edzéseket. Mi pontos kimutatást vezettünk, kik jelentek meg az edzéseken, és ha valamelyik játékos nem volt ott, értesítettük a válíalatot, ahol megkérdezték, miért nem vojt edzésen. Ezt a jól bevált módszert alkalmazzuk, és manapság már ritkán fordul elő ilyen. A cél érdekében következetesek vagyunk terveinkhez, elgondolásainkhoz. Nem nézünk el semmi rendellenességet, az edzésen, a pályán, de a magánéletben is a maximumot követeljük. Labdarúgóink teljesen egyetértenek célkitűzéseinkkel és a közösen kidolgozott program alapján dolgozunk. Reméljük, az eredmény nem marad el, sikerül a megye- bajnokságba jutás. A két lelkes és hozzáértő sportember mellett alkalmunk nyílott elbeszélgetni néhány sportolóval, szurkolóval, akik valamennyien állították, ilyen Pincehely sporttörténetében még nem volt, és ez elsősorban Ónodi Szabolcs jó munkájának és dr. Patonai Iván jó szervezésének, irányításának köszönhető, melyhez az egész közséa társadalmi összefogása ad lehetőséget. A labdarúgó-bajnokság őszi idénye lezárult, a tavaszi felkészülésre már készülnek a tervek Pincehelyen. Kívánjuk, elgondolásaik valósuljanak meg és jövőre — melyre Pincehely sporttörténetében még nem volt néldn, — a megyei I. osztályú bajnokságban kapjanak helyet. — kas — Asztaliteniszúttörőolimpia A Pakson rendezett járási asz- talitenisz+úttörőolimpia eredményei: I. korcsoport fiú: 1. Miszlai Attila (Dunaföldvár), 2. Skálláth József (Paks in.), 3. Csuprik Tibor (Nagydorog). Csapatban: 1. Dunaföldvár n. sz. (Miszlai—Szőke), 2. Nagydorog (Somogyi—Markó), 3. Paks III. sz. (Skálláth—Bre- zovszki), 4. Paks I. sz. (Schmidt —Haaz). II. korcsoport fiú: 1. Ulbert József (Nagydorog), 2. Sáringer László (Nagydorog), 3. Kardos Lajos (Dunaföldvár), Csapatban: 1. Nagydorog (Fekete—Ulbert). 2. Dunaföldvári II. sz. (Hegedűs— Kardos). I. korcsoport leány: 1. Varga Ildikó (Nagydorog). 2. Gazdag Zsuzsa (Paks I. sz.), 3. Sárközi Katalin (Nagydorog). Csapatban: 1. Paksi I. sz. ált. isk. (Sárközi- Gazdag), 2. Nagydorog (Varga- Sáringer) . Gyakorlattal rendelkező MUNKAÜGYI ELŐADÓT keres megyei gazdálkodó szerv. Munkaügyi vizsgával rendelkezők előnyben. „December 55359” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. ______________ (5191 A Gabona Tröszt Szolgáltató Vállalat december I-i belépéssel 2 NYUGDÍJAS ÉJJELIŐR" FELVESZ. Szekszárd, Keselyűsi út. _______________ (517) A zonnali belépéssel felveszünk ADMINISZTRÁTORT a mözsi sütőüzemünkbe. J elentkezés: Szekszárd Körzeti Sütőipari Vállalat Szekszárd, Rákóczi u. 10. munkaügyi csoport. (521) S Súlyemelés Deli Józ§ef (Szedres) serdülő magyar bajnok A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Aa Belgrádi . Rádiótól érkezett. 8.50: Kísérleti' fizikus az elméleti tanszék élén. 9.15: A cigányprímás. -io. 0ß: Iskolarádió. 10.30: Két szimfónia. 11.14: Gondolat. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 13.55: Az 5. sz. fő-, út két oldalán. 14.20: Fúvószene. 14.27: Kodály-: öt dal. 14.40: Csokonai Vitéz Mihály. Előadássorozat. XI. 15.10: Nyakunkon a tél. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Hangszerszólók. 16.20: Az élő népdal. 16.30: Jugoszlávia nemzeti ünnepén. 17.05: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.36: A házak mindenesei. 18.00: örökzöld dallamok. 18.48: Miért igen. miért nem? 19.25: Könyvtárosok vetélkedőié. III. 20.38: Mi a titká? 21.40: Népdalok.. Kb. 22.15: sporthírek. 2-2.20: Külpolitika. 22.30: Sanzon. 23.00: Tánczene. 23.30: Teresias kebled. Az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság televíziójának, estje 16.50: Bevezető. 16.55: Orosz földön. Rövidfilm. 17.20: Igor Ojsztrah hegedül. 17.30: Túl a Baikálon. RövidfiLm. 17.50: Szibériai mesterek. Rövidfilm. (Színes!) 18.20: A leningrádi Gorkij Akadémiai Drámai Nagyszínház. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Portréfilm Popovicsról 20.40: Mesélő körhinta. Film. (Színes!) 22.10: Balettmüsor Glinka zenéjére. (Színes!) 22.30; Tv- híradó. — 2. II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: KrétaraiZ' Babits Mihály- ról. 20.50: Tv-híradó. — 1. 21.20: OUAQA. utifilm. (Színes!) 21.35* Tudor Dumitrescu zongoraművész műsora. (Színes!) JUGOSZLÁV TV 1. műsor; PETŐFI RADIÖ 8.05: Szovjet előadóművészek , felvételeiből. 9.40: Hang — játék. •iO.OO—11.50: A zene hullámhosszán 11.50: Szemforgatás nélkül. 12.00: Cigánydalok és csárdások. 12.25: Amelita Galli-Curci és Titta Ruffo énekel. 12.52: Népdal. 13.03: Pécsi stúdiónkból. 13.20: Beethoven: D-dúr szonáta. 14.00—18.00: Ifjúsági randevú. 15.33—16.18: Csak fiataloknak! 18.10: Húszas stúdió. 19.00: Eper és vér. 19.14: Holnap közvetítjük... 19.44: A pszichikum, az én és a társadalom. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Dzsessz. 21.08: Farkas Ferenc: Lavotta-szvit. 21.25: Homokos part. 21.40: Zenélő Magyarország. 23.15: Népi zene. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Uj Bach- lemezeinkből. 19.4-0: Dzsessz. 19.50: Nyugat-Európa energiamérlege. 20.00: Schumann: D-moU szonáta. 20.33: Operákból. 21.21: Szimfonikus zenekari hangverseny. 22.17; Rádiószínház. MAGYAR TV 11.05: Magyar nyelvtan. (Ált. isk. 6. oszt.) 16.25: Magyar nyelv. 16.45: Hírek. <ív O- i ....... . .. A Tolna megyei Idegen- forgalmi Hivatal SIMONTORNYA KÖZSÉGBEN FIZETŐVENDÉGSZOLGÁLATOT SZERVEZ. Kéri azon háztulajdonosok jelentkezését, akik bútorozott szobát kiadni óhajtanak. Jelentkezés: írásban a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatalnál, TOLNA TOURIST Szekszárd, Széchenyi u. 38. sz. Telefon: 12—428, 12—033. (492) A Tolna megyei Idegen forgalmi Hivatal 5 HÓNAPOS IDEGENVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZ. Kéri mindazon érettségivel rendelkező személyek jelentkezését, akik hivatást éreznek az idegenvezetéshez. Részvételi díj: 500,— Ft. Jelentkezési határidő 1973. december 8. Jelentkezési lap az Idegenforgalmi Hivatalban és a kirendeltségeinél kapható. TOLNA TOURIST Szekszárd, Széchenyi u. 38. sz. Tel.: 12—428, 12—033. (494) 9.50: Jajce: Ünnepi ülés a Jugoszlávia Népi Felszabadítása Antifasiszta Tanácsa II. ülésszakának évfordulója alkalmából. 11.301 Pero Kvrzic társasága. — Jugoszláv játékfilm. 15.10: Népi muzsika. 16.00: Tv-tanácsadó. 16.301 A Jugoszlávia" Kupa döntőiéi Crvena Zvezda—Hajdúk. 19.00: Táplálkozások. 20.50: Arc arc mellett. 21.40: Dokumentumfilm. 22.10: Aki dalol, rossz ember nem lehet. 2. műsor; 18.15: Egy olasz játékfilm. 20.403 Kör. 22.30: A fekete város. Film-* sorozat. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsort A zenei szerkesztő postája. Drt Nádor Tamás műsora. 17.55: Bár- dosl Németh János versei. 18.00: Liszt magyar rapszódiái. 18.10: A fogyasztók védelmében. Dr. Csiky Ottó előadása. 18.20: Lennon szerzeményeiből. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Waldteufel-keringők. 19.00: Szerb-horváth nyelvű műsor. A „Dráva”-együttes műsorából. — Hírek. — Jegyzet. —■ Népszerű énekesek műsorából. — Délszláv költők versei. — Megzenésített versek. 19.30: Német nyelvű műsor. Nagyüzemi állattenyészt- tés. Riport. — önök kérték. Zenég műsor. 20.00: Műsorzárás. MOZI November 29. DOMBÓVÁR: Modern idők, (Amerikai film.) DUNAFÖLDVÁR: Akinek van egy unokatestvére Bronxban. (Angol film.) PAKS: Az árulás napjai. I—IX. (Másfél helyárral!) (Cseh film.) SZEKSZÁRD, PANORAMA: Csendesek a hajnalok. I—H. (Másfél helyárral!) (Szovjet film.) TAMÁSI: A vénlány. (Francia film.) TOLNA: A tüze$ íjász. (Robin Hood.) (Olasz—francia film.) A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat ÉJJELIŐRT KERES AZONNALI BELÉPÉSSEL. Jelentkezés a munkaügyön. (520) FELVESZÜNK GYAKORLOTT GYORS- ÉS GÉPÍRÖNÖT, VALAMINT KONYHALÁNYT. Jelentkezés a „Rózsa Ferenc” középiskolai kollégium gondnokságán Szekszárd, \ Kadarka u. (515) Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk id. STEIG JÁNOS 1973. október hó 28-án elhunyt. Drága halottunk hamvait 1973. december 2-án, vasárnap délután 14,30 órakor helyezzük örök nyugalomra az alsóvárosi temetőben. Gyászoló család (504) I