Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-02 / 257. szám

NOVEMBER 2 PÉNTEK Achilles napja A Nap kél 6.28 — nyugszik 16.26 órakor A Hold kél 12.28 — nyugszik 22.14 órakor — Uj forgalmi rend lépett életbe az M—1-es nemzetközi főútvonal országhatár és Ta­tabánya közötti szakaszán. A változás lényege, hogy a nagy forgalmú útvonalról ki­tiltották a lassú járműveket: a traktorokat, lovas kocsikat és kerékpárokat. Hasonló intéz­kedés az M—1-es főútvonal Tatabánya és Budapest kö­zötti szakaszán már évekkel ezelőt* "leibe lépett. — Tatarozás Szekszárdon. A Szekszárdi Városgazdálko­dási Vállalat a jövő évben a Pollack Mihály és a Széche­nyi utcában, valamint a Ga- ray téren egy-egy, a Rákóczi Utcában öt ház tatarozását végzi el hárommillió-kétszáz­ezer forintos költséggel — A simontornyai ÁFÉSZ és a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat a művelődési házban műsorral egybekötött divat- bemutatót rendezett. A műsor­ban felléptek: Jákó Vera. Dó- ry József, Mailáth Jenő, Sá- rosi Katalin fővárosi művé­szek, valamint Zsoldos Imre tánczenekara. (P. 1.) — Vízhiány. Róma házainak két­harmada négy napra víz nélkül maradt, mivel nem lehetett tovább ha'ogatni az örök város vízveze­ték-rendszerének nasviavftását. Sok római terve aze^Hqn, tmev a vízhiány elől menekülve hosszú hétvégét tölt vidéken, a benzin­hiány következtében meghiúsult. — Békí Ernő, a bonyhádi gimnázium egykori diákja, az MSZMP KB Párttörténeti In­tézetének munkatársa tartott előadást régi iskolájában, á 25 éves intézet jelenlegi tu­dományos tevékenységéről a komunista Párt fel vz" halulás előtti illegális munkájáról — tudéc'‘ H- KW’e« Tó'«" SZÁRAZ, HIDEG IDŐ Várható időjárás ma estig: kev- "n'hő, száraz, hideg idő. A ke’ M megyékben még élénk északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Vár­ható legmagasabb hőmérsék­let ma plusz 5 fok körül. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Az időszak közeidétől erő­sen párás, helvenként naoköz- ben is ködös idő. A legalacso. nyabb hajnali hőmérséklet ele­inte mínusz 3—mínusz 7, később mínusz 3—plusz 2 fők között. Legmagasabb nannali hőmér­séklet plusz 4—plusz 10 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapa­dék az ország területén nem várható. A Tolna megyei Víz. és Csatornamű Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Szekszárdon 1973. november 3-án dé. 9 órától 15 óráig bizonyos mér­tékben vízhiányok lesznek. A vízhiányok oka a nagyfeszült­ségű villamos hálózatban vég­zendő hálózatéoítés és ezzel egyidejűleg hálózat-karbantar­tás. (43) TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—61 Soortrovat: 128—15 Kladla: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszá.d. Béla tér L Telefon: 120—11. 120—10 Telex- 13339 Postacím: 7101 Szekszárd. Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a szekszárdi Nyomdábau Széchenyi utca 48. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Szél! István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 20 r< Indexszám: 23 049 Árleszállítás a Népboltnál Olcsóbb les* a Skála bútor — Kiárusítják a Danuvia-alkatrésxeket — Diabetikus késxítmények cukorbetegeknek A Tolna megyei Népbolt Vállalat novemberben két ke­reskedelmi akciót szervez, s Szekszárdon a déli kertvárosi 25-ös ABC-áruházban beveze­ti a cukorbetegek számára ké­szített diabetikus készítmé­nyek árusítását Az egyik akcióval a bútor­vásárlóknak kívánnak örömet szerezni. November 5-től de­cember 5-ig leszállítják a kö­zelmúltban a Rákóczi úti lakótelepen rendezett kiállítá­son is bemutatott Skála búto­rok árát. A nagykereskedelmi vállalat tízszázalékos árén. gedményt adott, s a bútor­család árát a Népbolt Válla­lat további tíz százalékkal csökkentette. így egy hónapon át a vásárlók húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatnak ezek­ből a modern bútorokból. A Népbolt Vállalat ezenkívül vállalja, hogy ezeket a búto­rokat száz kilométeres körzet­ben díjmentesen házhoz szál­lítja. A bútoroknál sokkal na­gyobb mértékben csökkenti a Danuvia motorkerékpárok al­katrészeinek árát.. Ezeknek a járműveknek a gyártását már rég megszüntették, ezért a vállalat üzleteiből a szekszár­di járműboltba összevonta az alkatrészeket, s jelenleg erede­ti áruknál mintegy 80—80 szá­zalékkal olcsóbban vásárolhat­ják meg azok, akik meglévő motorjukhoz esetleg pótalkat­részt akarnak beszerezni. A Népbolt Vállalat régóta tervezi a cukorbetegek szá­mára gyártott diabetikus ké­szítmények összevont árusítá­sát. A tárgyalások eredménye­ként ezentúl a déli kertvárosi 25. számú ABC-áruházban több mint negyedszáz ilyen hazai és külföldi árucikket hoznak forgalomba. A válla­lat a napokban levelet írt, melyet több száz példányban sokszorosítva a körzeti és ke­zelőorvosokon keresztül el­juttat a cukorbetegeknek. Eb­ben részletesen felsorolja azo­kat az áruféleségeket, ame­lyeket lehet kapni és postán is megrendelhetnek a boltból. Baleset Bátaszéken, Szekszárdin Jóba István 53 éves alsó­nyéki segédmunkás Bátaszék határában irányjelzés nélkül kanyarodott balra gépével. Így gázolta el a Bátaszáki ÁFÉSZ teherautójával Sárközi János 40 éves bátaszéki gépkocsive­zető. Jóba István életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár hozzávetőleg 1000 forint. Csütörtökön, reggel a szek­szárdi Szluha György utca és Zrínyi utca kereszteződésében összeütközött ifjú Morvái Fe­renc 18 éves szekszárdi se­gédmunkás segédmotoros ke­rékpárja és a gyönki építőipari szövetkezet teherautója. Az utóbbit ifjú Kiss Lajos 37 éves gyönki lakos vezette. A karambol következtében ifjú Morvái Ferenc megsérült; al­kalmi gépkocsival szállították kórházba. Szigorú büntetések TOLU mini VJJ.AG PXOLEUF.JAl EGTf SUUETEXI WtPÜJSAG Milyen volt az időjárás októberben Szekszárdon ? Fegyelmezetlen járműveze­tők felett ítélkezett a Szek­szárdi Járásbíróság B. VII. számú tanácsa. Martin József 31 éves mö- zsl lakatos augusztus 26-án it­tasan vezetett motorkerékpár­ján szállította ismerősét, Papp Istvánt. Martin legalább 100 kilométeres tempóban előzött egy személygépkocsit, így üt­között össze Rottler Antal tol­nai lakos autójával. Párját rit. kító szerencsének köszönhető­en a motorkerékpár utasai csak könnyű sérülést szenvedtek, és a járművekben keletkezett kár sem érte el a tízezer forin­tot! A járásbíróság Martin Józse­fet kéthónapi fogházra, 1000 forint pénz-méllékbüptetésre, valamint a motorkerékpár­vezetéstől tízhónapi eltiltásra Rossz vicc New York városának 36 esztendős lakosa, Héráid Wagner elhatározta, hogy egy kicsit szórakozik. Fel­tárcsázta a rendőrkapi­tányság számát, bejelentet­te, hogy tolvajok vannak a lakásában. Mikor meg­érkezett a rendőrjárőr, Wagner közölte, hogy csak viccelt, mert azt szerette volna tudni, milyen opera­tív módon dolgozik a rendőrség. A tréfacsinálót a bíróság 500 dolláros bün­tetésre ítélte, s kötelezte, hogy három éven át min­den szembe jövő rendőr előtt vegye le a sapkáját. ítélte. A bíróság a szabadság­vesztés-büntetés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesz­tette. Rácz Lajos 21 éves paksi állami gazdasági dolgozó jogo. sítvány nélkül vezetett mo­torkerékpárral ütötte el szep­tember 12-én, Dunaszent- györgy és Fadd között Oláh Sándor kerékpárost. Oláh Sán. dór könnyű sérüléseket szen­vedett. Rácz elmulasztotta, hogy a balesetet jelentse a rendőrségnek. A bíróság Rácz Lajost har­mincnapi fogházra. 1600 forint pénz-mellékbüntetésre és a gépjárművezetéstől kétévi eltil­tásra .ítélte. A járásbíróság a szabadságvesztés-büntetés vég­rehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette. A Tolna, megyei Tanác^ VB művelődésügyi osztályának népművelési csoportja és a Magyar Úttörők Szövetségé­nek Tolna megyei, elnöksége tanácskozást tartott tegnap délután a megyei pártbizott­ság székházában, a megye néoművelési felügyelőinek, a Kórusok Országos Tanácsa já­rási megbízottá inak, valamint a kulturális szakbizottságok vezetőinek. A megjelenteket Hagyó Irén. a jnegyei úttörőelnökség el­Legjellemzőbbnek a kevés csapadékot, valamint a hőmér. sékletben beállt változásokat, és a szokatlan kofán megje­lent komoly fagyos napokat lehet felemlíteni. Szélcsendes és meleg nap­pal köszöntött be az október, rendkívül meleg napok kőidet, keztek, végül rendkívül hideg, fagyos, erősen szeles időben búcsúzott, és léptünk át no­vemberbe, miután 25-től min­den reggel fagypont alatt mu. tatott a hőmérő — sok kárt okozva a mindszent előtti idő­ben a takaratlanul hagyott vi­rágokban. nöke köszöntötte, majd első napirendi pontként ismertette az úttörőcsapatok 1973/74. évi kulturális nevelőmunkáját. Második napirendi pontként VáBh Mátyásné, a megyei kul­turális szakbizottság vezetője ismertette az éneklő rajok országos találkozójának felhí- i vását és az ezzel kapcsolatos szervezési feladatokat. Vége­zetül Hagyó Irén az 1973/74. évi kulturális szemlék ■ előké­szítési feladatairól tartott tá­jékoztatót. A rendkívül enyhe első há­rom hét alatt a szüreti mun­kálatok zavartalanul folyhat­tak, és nagyjából be is feje­ződtek. Az őszi mezőgazdasá­gi munkákat is akadálytalanul végezhették. Csapadékunk sajnos mind­össze 38 mm hullott, jó felé- nyi, mint a havi átlag, s mi­vel a folyó évben csak ápri­lisban és júniusban kaptunk a szokásosnak megfelelő mérté­kű esőt, illetve mivel 8 hóna­pon át alatta maradt a nor­málnál, 'az ez évi 10 hónapi csapadékunk mindössze 348 millimétert tett ki, így a le­maradásunk immár 320 millió méterre emelkedett, de a ta­valyi csapadékos év eredmé­nyével összehasonlítva, — jó­val több. Az öt napon hullott 38 mm esőből a 16-i egyma­ga 26 mm-t tett ki, a többit kis tételekben megosztva kap. tűk. Októberben csak 3 napon nem volt napsütésben részünk, így érthető a magas, közel két_ száz napsütéses órák száma. Erősebb szelek, 8—13-a kö­zött, továbbá 18-án és 31-én voltak. — Papa, mi volt mielőtt az emberek kitalálták a televí­ziót? — Béke és csend. » . ­Napirenden t az úttörőcsapatok kulturális tevékenysége T MOZI KICSI A VILÁG NOVEMBER 2. BONYHÁD: A csendőr nősül (Francia film.) DOMBÓVÁR: Katonazene. (Ma­gyar film.) DUNAFÖLDVÁR: A betörés. (Felemelt helyárral.) (Francia film.) PAKS: Harc Rómáért I—n (Dupla helyárral) (NSZK-film.) SZEKSZÁRD, PANORAMA: Kis nagy ember. (Felemelt helyárral.) (Amerikai film.) (16.) Du.: Ml a teendő? NAGYVILÁG: Nincs idő (Ma­gyar film.) TAMASI: Tengeri farkas. I—II. (Másfél helyárral.) (Román film.) TOLNA: Az utolsó völgy. (An­gol film.) (16.) Hogyan látja a világot egy uszályon szolgálatot teljesítő matróz? Erről adott számot Szekszárdon, a Fiatal Utazók Klubjában (FŰK) Krameroff János klubtag, szekszárdi fia­talember. A beszélgetés során az bontakozott ki a hallga­tók és vitatársak előtt, hogy kicsi a világ. Minden itt van a szomszédban, és mindenhol vannak problémák, amelyek éppen azért állnak közel hoz­zánk. mert emberiek. Bulgá­riában nagyon olcsó a zöld­ség, de „a kenyérük nem a legfinomabb”. Tejárak Marok, kában. Ausztriában valahol fotocellás berendezés nyitja a szállodai kaput, és szidják, ha elromlik ... és más ezer ilyen apróság. Apróság? Más ország, távoli népek élete akkor jut emberközelbe, amikor a turis­ta nem panorámabusszal szá­guld az országutakon és ott áll meg, ahol megállni enge­dik, hanem amikor szemlélőd­ni is van ideje. Egy „hegyme­netben” óránként 3—5 kilomé. teres sebességgel közlekedő uszályon erre van lehetőség. Útban éppúgy, mint megállá­sokkor, hiszen útban a legkö­zelebbi munkatárs hetven mé­terre van az embertől, esetleg a „vonta” másik tagjának vé­gében. Ezenközben azonban lehet szemlélődni, még akkor is, ha a másfél-két méter át­mérőjű kormány jó kapasz- kodási felületet biztosit. Meg lehet állapítani az egyes or­szágok falvainak, városainak milyen az építészeti stílusa, milyen a vízparti agrárkultú­ra. Ha pedig mindezt egyszerű szavakkal minden különösebb felkészültség nélkül mondja ej az ember, egy okos és érdek­lődő közösségnek, akkor hasz. nál önmagának és használ a tájékozódni, tudni vágyó tár­sainak, akikhez még akkor is tartozik, ha történetesen egy ,,Érsekcsanád” elnevezésű ha­jótesten zsilipelik át az al- Dunánál, vagy a Regensburg felé vezétő út hat zsilipjének egyikénél tart. A FŰK e heti összejövetele ismét bizonyítót. ta, hogy ez a klub teljes jog­gal kapta meg a „kiváló” cí­met.

Next

/
Oldalképek
Tartalom