Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-15 / 267. szám
Part szer resrs — pártirányítás Á pécsi megyés püspök látogatása ) A szocialista vezető jellemvonásairól Á jellem az ember állandó tulajdonságai közé tartozik, ezért akinek jól ismerjük a jellemét, arról többnyire előre meg tudjuk mondani azt is, hogy adott helyzetben mit, hogyan fog tenni. A jellem életünk során a társadalmi környezet és a nevelés hatására fejlődik ki. Téves az a hiedelem, hogy bárki születésétől fogva jellemes vagy jellemte- len. Ellenkezőleg, a jellemet és az azt alkotó jellemvonásokat fejleszteni, erősíteni, továbbfejleszteni lehet. A vezetők iránt támasztott igények — amelyek a párt hármas követelményében jutnak kifejezésre — hordoznák magukban a jellemmel kapcsolatos elvárásokat is. Mind a szakmai, mind a politikai és a vezetői alkalmasság az egyén Dozitív jellemvonásaira, akaratszilárdságára épül. Gondoljunk csak arra, hogy például a következetesség — oly fontos '— jellemvonása egyaránt szükséges a politikai életben, a szakmai munkában, a vezetői gyakorlatban. Ugyanezt mondhatjuk a becsületességről, az igazságosságról és sok más tulajdonságról is. Természetesen ezeket nemcsak a vezetők, tői, hanem mindenkitől elvárjuk. Vannak, azonban olyan jellemvonások, amelyek elsősorban a vezetői magatartásban, viselkedésben, cselekvésben jutnak kifejezésre. Olyan pozitív emberi tulajdonságok ezek, amelyek jó. ha másokban is megvannak, de a vezetők semmiképpen nem nélkülözhetik. Az élet számtalan példával bizonyítja, hogy csak az lehet jó vezető, aki elutasítja a hízelgést, távoltartja magától a talpnyalő. alázatoskodó, szolgalelkű embereket. Aki képes önmaga helyes értékelésére* annak nincs szüksége hízelgőkre. A hízelgés olyan hatást gyakorol rá, mint a kábítószer: szépnek, rózsaszínűnek látja a világot, s nem jut el hozzá a bíráló szó. A „hódolat illet és nem a bírálat” gyakorlata irreális világot teremt, ahol a cselekedetek, intézkedések is irreálisakká válnak. Az illető csalhatatlannak, tökéletesnek képzeli magát, ennek folytán elvész az önkontroll. s ez gyakran súlyos hibákhoz, nemegyszer jóvátehetetlen vétséghez vezet. A szocialista vezető elengedhetetlen jellemvonása a fejlett kritikai érzék, az önkritikus- ság, a bírálat iránti fogékonyság. Többnyire azok reagálnak rosszul a bírálatra, akik nem biztosak a dolgukban. Maguk is érzik, hogy nincs minden rendben körülöttük, de nem tudnak vagy nem akarnak szembenézni a hibákkal, kényelmi okokból, illetve mefrt nincs erejük hozzá, képtelenek . azok felszámolására. Az önkritikái érzék szorosan összefügg — a fentebb már említett — józan, reális önértékeléssel. Az önző, az énközpontú emberek, akik „maguk körül forgatják a világot”, általában túlértékelik magukat, s emiatt saját hibáikká] szemben elnézőek. A vezetői munkában te. hát az önkritikái képesség hiánya nem csekély nehézséget okoz, már csak azért is, mert gyakorta együtt, jár vele az önteltség, önhittség, beképzeltség, a saját személyiség túlértékelése. A reális önértékelés szerénységre késztet, amelv a viselkedésben, a dolgozókkal való bánásmódban is megnyilvánul. Sokan azt tartják, ha a vezető szerény, nem elég nagystílű, akkor utasításait kevésbé tartják be, kevésbé van tekintélye. A szerénység azon. bán még senki tekintélyét nem ásta alá, mint ahogy nem is szerzett senki tekintélyt döly- fösséggel, fennhéjázással. Egy vezető csak megfelelő tudással, hozzáértéssel, pozitív em- ' béri tulajdonságaival ' képes valóságos, tekintélyt kivívni. A nagystílűség önmagában semmit nem ér, há nincs mögötte széles látókör, áttekintőképesség, lényeglátás. Tekintélyt nem lehet „felül, ről” adni senkinek, és nem lehet senki tekintélyét elvenni, ha az illetőt az emberek tisztelik, becsülik, saját tapasztalataik alapján .ismerik jellemét, tudását és meggyőződtek -vezetői rátermettségéről. Kicsit átformálva a régi közmondást, elmondhatjuk: „minden vezető a maga tekintélyének kovácsa”. A jó vezető nemrisak a saját véleményét taréja fontosnak, hanem meghallgatja a beosztottjait is, sőt kéri véleményüket. Nem diplomáciai okokból, hanem azért, mert így illik, hanem mert tényleg érdekli a munkatársainak a véleménye, mivel tudja, hogy mindenkitől, még a legkisebb beosztású, á kevésbé művelt embertől is lehet tanulni. E felfogás az emberek tiszteletén, mások megbecsülésén alapszik. Régi igazság, hogy „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”, vagyis ha a vezető tiszteletben tartja beosztottjait, elvárhatja annak viszonzását, de ellenkezőjét éri el, ha lekezelően, durván,, tiszteletlenül bánik, tapintatlan módon viselkedik velük. A szocialista vezetőben fejlett a szociális érzés, a szocialista humanitás jellemvonása. Akik a dolgozók megbecsülését élvezik, akik sikeresen, hatékonyan vezetnek, általában rendelkeznek e pozitív sajátossággal. Nemcsak kiadják a munkát, hanem a munkát végző ember gondjaira, nehézségeire is felfigyelnek, és adott esetben orvoslást is nyújtanak. Mindezt tapintatosan, nem tolakodóan teszik. Nem könnyű megtalálni a józan arányokat abban, iiogy melyek azok az egyéni problémák, amelyekbe nem szabad, és mi az, amibe illetékesek, sőt kötelesek beavatkozni és segíteni. Gondolni kell arra is, hogy olykor egyesek kihasználják a vezető szociális érzékét, humanitását, segíteni akarását, és egyéni problémáikra hivatkozva, munkával meg nem érdemelt elönyöß helyzetet vívnak ki maguknak a többi dolgozóval szemben, ami azokból indokolt ellenérzést vált ki. A szocialista humanitás is megköveteli, hogy ä vezető a munka kiadásával egyidejűleg mérlegelje, hogy a megterhelés reális-e. a feltételek adottak-e, nincs-e túlterhelve a dolgozó, tudja-e egészsége károsodása nélkül a kiadott munkát ellátni. A szocialista társadalom emberközpontú, minden emberi cselekedetnek az embert kell szolgálnia. A vezetői humanitáshoz tartozik, hogy a vezető védje meg beosztottjait, álljon ki értük, ha szükséges, képviselje igazukat. A vezetőre hárul, hogy a környezetében nyílt, őszinte légkört teremtsen, ahol nem lehet helye a besúgásnak, egy. más elleni áskálódásnak, pletykának, intrikának. A jó vezetőnek nincsenek kedvencei, tanácsadói, úgynevezett „emberei”, nem hallgatja meg a „jól értesült” közléseket. Csak így lehet a munkahelyi klíma egészséges s alakulhat ott ki igazi emberi kollektíva. A vezetők, formálják a beosztottakat, azok jellemét De az ő jellemük is formálódik saját felismerésük és önnevelésük. a párt- és lömegszer- vezetek, a felettes szervek és nem utolsósorban a dolgozó kollektíva hatása, ereje, segít, sége által. a megyei tanács elnökénél Tegnap délelőtt Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács elnöke fogadta dr. Cserháti József pécsi püspököt, a magyar püspöki kar titkárát. E látogatás a megyei tanács elnökének múlt év júniusában a pécsi püspökségen tett látogatásának viszonzásaként jött létre. A Tolna megyei Tanács elnöke és a pécsi egyházmegye vezetője szívélyes beszélgetést folytatott egymással, melynek során Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke elismeréssel nyilatkozott Tolna megye katolikus papságának a közös célt — a béke védelmét, a haza és a nép boldogulását — támogató szolgálatáról. Dr. Cserháti József megyés püspök válaszképpen elmondta, hogy napjainkban mindenkitől elvárható a közösséggel való együttgondolkodás, a közjóra való felfigyelés, a békemozgalomban való részvétel, az emberiség boldogabb jövője érdekében. A tárgyaláson a megyei tanács elnöke és a pécsi megyés püspök értékelték az állam és az egyház közötti megállapodás betartásának megyei tapasztalatait. Kölcsönösen szükségesnek tartották a műemlék egyházi épületek karbantartásáról való fokozottabb gondoskodást. A látogatás során dr. Cserháti József megtekintette a megye- székhely nevezetességeit, s elismeréssel nyilatkozott Szekszárd város fejlődéséről. Ezután Dombon hétvégi üdülőtelepre és szülőhelyére, Lengyel községbe látogatott el. A programban a megyei tanács elnöke és a pécsi püspök mellett részt vett dr. Csigi Imre pápai kamarás, püspöki irodaigazgató és Sárosdi Tibor, a megyei tanács vb egyházügyi tanácsosa is. Kulcsár István előadása Szekszárdon Kulcsár István, a Magyar Rádió és Televízió főmunkatársa— egyetemi tanulmányait is beleszámítva — összesen tizenhárom és fél évet töltött a Szovjetunióban. így igazán eléggé bő tapasztalatokkal rendelkezik ahhoz, hogy „Tudósító voltam Moszkvában” címmel meghirdetett előadása érdeklődést ébresszen. Nagy közönség hallgatta Faddon, Szekszárdon a pártszékházban és a Fiatat Utazók Klubja kedd esti összejövetelén Kulcsár élményeit Ennyi esztendő alatt ilyenek bő számban gyűltek, de az előadó sikeresen elkerülte azt a veszélyt, hogy sokat markolva keveset fogjon. Részletekkel érzékeltette az • egészet, így pél.dául a Szovjetuniónak a mi fogalmainkat messze túlhaladó méreteit és változatosságát (Egyetlen részlet: a 20 ezer négyzetkilométernyi Dagesz- tán félmillió lakosa, közel 30- féle nyelvet beszél.) Előadásának legérdekesebb része az északi sarkvidéki viszonyoknak szentelt szakasz volt. Korábban Leningrádból vagy Mur- manszkból Vlagyivosztokba eljutni a fél világ körülhajózását igényelte. Az Északi jeges-tengeri hajózóút biztosításával már a XVII. század óta próbálkoznak, de azt állandó, vé tenni — megfelelő meteorológiai bázisok hálózatának kiépítésével együtt, — csak a szovjethatalom éveiben sikerült. A tudósító három napot töltött az egyik hatalmas úszó jégtáblán felállított megfigyelő állomáson, ezzel kapcsolatos élményeit különös figyelemmel hallgatták a • FUB tagjai. Egyebek közt kitűnően sikerült érzékeltetnie a Szov- jetunión belüli közlekedési viszonyokat, a légi közlekedés egyre növekvő fontosságát. Ä világ légi személyszállításának negyed részét az Aerofloí boa nyolítja le. de ennek túlnyomó része a belföldi légiforgalomra jut. Moszkvától a Behring-szorosig rendszeres és olcsó repülőjáratok hálózzák be a hatalmas országot. így például a Krím-félszigeti Szó-; csihol Krasznojarszkba naponta 24 repülőjáratpár (!) közlekedik. A teljes táv végig, utazására a híres transzszibériai expresszi egyre kevesebben veszik igénybe, gyorsabb és olcsóbb a repülőút. Kulcsár Istvánban jó. közvetlen előadót ismertek meg a FŰK tagjai, aki nagyon örvendetes módon tulajdonkép-; pen nem is „előadott”, hanem beszélgetett, élményeket elevenített fel, majd válaszolt a feltett kérdésekre. O. L > Mészégető az elvadult táj közepén Elvadult táj közepéit romlásnak indult a keszőhideg- kúü mészégető. A jobb sors- ra érdemes téglagyár annyi mindent megért már, hogy várható volt: néhány év múlva elpusztul. öt éve jártam ott, akkor még füstölt a kémény, a vegyipari hulladék volt a tüzelőanyag, amelyet savgyantánalk hívnak. Ez az anyag hulladék volt, itt meg hasznos tüzelő. Csak azért hasznos tüzelő — gondolom —, mert nem járt abban az időben Keszőhideg- kút környékén környezetvédelmi szakember. Vastag ökömyálként úszott a tájon a korom, ha valamire ráragadt — benzinnel lehetett csak lemosni — festékkel együtt. A követ a Mecsekből hordták ide, vagonban. Itt kirakták, tárolták, s ahogy ürültek a kemerícekamrák, úgy hordták be a frisset, az égetésre váró követ... Jó meszet égettek itt. Keresték az építők, mert kiadós, jól hízott, zsíros volt, a kőművesek szívesen használták... De ez a mész sokba került. A kő fuvarozása, meg a rendkívül elaggott kemence örökös javítása a kevés kis hasznot mind elvitte. Ezenkívül nem lehetett itt a munkát gépesíteni. Tróglival, káréval hordták a követ a kemencébe, talicskával a meszet vagonokba, meg teherjármű- vekre. Szóval ez a mészégető ráfizetés volt. Pincehelytől egészen Gyön- kig — amint a volt járási székhely felé visz utunk — egyre szomorúbb kép tárul elénk. Elvadult táj kíséri a gépkocsit. Valamikor volt szőlőbirtokok, gyümölcsösök nyoma látszik már csak, felverte valahányat a gaz, az akác, a gledicsia, a kökény, meg á galagonya. Ez a táj elvadult — mondta egyik kollégám, amint rövid pihenőre a hidegkúti valamikori hideg kútnál, a község névadó forrásánál megálltunk. Ezt a forrást is be- omlasztotta az idő, annyi víz folydogál csak ki a föld alól, amennyi talán egy vádméhcsaládnak volna elég. Néhány éve — talán egy évtizede — kezdődött itt ezeken a nehezen művelhető domboldalakon az elvadulás. Az egyéni és elhagyott földeket nem művelte senki. A termelőszövetkezetek nem tudtak ide sem gépet, sem kétkezi munkást küldeni, mert fontosabbra kellett az erő. Itt még fagazdálkodás sem kezdődött — hacsak nem tekintjük annak a Szárazd község bejárata környékén lévő akácost. De tíz kilométer hosszan- itt cseplészes. bozótos a domboldal. Épület csak néhány van, enyhelyet baglyoknak, őzeknek nyújtva, szél hordja a tetőt, vihar omlasztja a tömés-vert falakaj. És ennek a vigasztalan tájnak a közepén most a valamikori téglagyár, a későbbi mészégető is elindult a végleges pusztulás útján. Nem hisszük, volna vállalkozó, aki ezt a gyárat megmentené, elindítaná valami más, hasznos cél felé, mert ennek nincs célja, sem várható haszna. Az agyag, mit a hegyből bányászni lehetne, nem jó téglának, kövecses, löszbabás. A kemence anyagát, az évszázada égetett falakat szét lehetne bontani — de többe kerülne, mint az új tégla — akkor különösen sokba, ha még a szállítási költséget is számoljuk, netán Gyönkön építenének a kemence tégláiból házat. Lehetne itt élet; persze van is. A Húsipari Tröszt szekszárdi vállalatának emberei rendszeresen megjelennek a hidegkúti vasútállomáson hízott és tenyésztésre való állatokat vesznek-adnak el. S itt van a Gabonafelvásárló nagy raktára is — több mint húsz éve e sorok írója szemtanúja volt az átadásnak-avatásrtak... De ma ezt a silót is elkapta az „elvadulás”, omlik a falakról a vakolat, ablaktábláit csattogtatja a szél, tengelyig érő sárban járnak ide a járművek — mintha ennek a tárolónak sem volna gazdája. Pedig van. Eleddig a keszőhidegkúti úton, úgy hiszem, kevés olyan személy utazott, aki tehetett is volna valamit a táj, a meglévő értékei pusztulásának megállításáért. Egy-egy eltévedt újságíró négy-ötévenként riportban mondja el bánatát, fölhívja a figyelmet a még menthető mentésére, aztán ezt az írást is az illetékesek elfelejtik — talán azért, mert van az elvadult táj szelídítésénél is fontosabb tennivaló. De a környezetvédelem nemcsak a víz, a levegő szennyezése elleni küzdelmet jelenti, nemcsak a zajártalom ellen — hanem a táj, hazánk egy- egy hektárnyi területének hasznosítása érdekében is tevékenykedő embereket szeretne sorba állítani. Sorba állítani, hogy hazánkban minden elvadult táj megszelídüljön — valahogy úgy, s annyira, mint Pincehely község szőlőhegyén ... PÁLKOVÁCS JENŐ
