Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-13 / 265. szám
JL r K V 4 MOZI Milliós bosszúság Szék szárd on Folynak a radiátorok, — de miért ? A szekszárdi- 160 lakásos ház ,,B” szekciójának lakói számára sorozatos bosszúsággal kezdődött az idei tél: a radiátorok egymás' után mondják fel a szolgálatot. Özvegy Kiss Istvánná háromgyermekes családanya otthonában — például — a múlt héten immár negyedszer lyukadt ki a radiátor. — Eddig hatvan radiátor hibásodott meg, — tájékoztatott a sajnálatos eseménnyel kapcsolatban Újhelyi Béla, a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat főmérnöke. — A lemezradiátorok szembeszökően rövid életűnek bizonyultak: ta_ valy szerelték fel őket. A radiátorok első osztályú áruként kerültek ki a Dunai Vasműből. Véleményünk szerint a „B” szekcióba rossz minőségű sorozat került. Összesen 360 radiátor kényszerű kicserélésére számítunk; az ebből eredő kiadás egymillió forintra tehető... A radiátorok idő előtti elhasználódását okozza, ha gyakran kell cserélni bennük a vizet. Ezt megelőzendő majdnem kilencven lakásban négy-négy elzáró szelepet szereltünk a radiátorokhoz. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy az egyik lakás radiátorának javításakor nem kell az alatta és felette sorakozó radiátorokat az üzemből kikapcsolnunk. — Van-e annyi radiátora a Városgazdálkodási Vállalatnak, amennyi a cseréhez szükséges? — Némi készlettel rendelkezünk; a további igény fedezéséhez kellő mennyiséget megrendeltünk. — A csurgás, a javítás, a csere mind mind bosszúságot okoz a lakóknak, sőt anyagi 'kárt is okozhat. Ki téríti meg a kárt? — A Biztosító azokét, akik rendelkeznek biztosítással; a többiekét a vállalatunk. Az utóbbiak esetében, természete. Ben, a Városgazdálkodási Vállalat fenntartja magának azt a jogot, hogy a kárt az azért felelős szervvel téríttesse meg. — Milyen vállalatról, intézményről lehet szó? — Az eddigi tárgyalások során a kivitelező, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat képviselője úgy nyilatkozott, hogy lejárt az egyéves szavatossági idő, a vállalat tehát nem felel a kárért. A mi nézetünk szerint az egyéves garanciális idő járt le, nem a hároméves szavatossági idő... Túl ezen: jelenleg még nem tudni, hogy a radiátorok elromlása gyártási vagy tárolási hibából ered-e. — Mit tesz a Városgazdálkodási Vállalat? — Légióként arra törekszünk, hogy biztosítsuk a zavartalan fűtést a lakók részére. Azt a radiátort, amely Kisséknél annyi kellemetlenséget okozott, leszereljük, majd eljuttatjuk a KERMI-hez. Ma. gas szintű technológiai vizsgálatok eredményeként remélhetőleg kiderül, hol a bajok forrása. — Hogyan csökkenthetik a lakók a bosszúságokat? — Arra kérjük 'őket, ha hosszabb időre távoznak a lakásból, az általunk felszerelt berendezésekkel kapcsolják ki a radiátorokat a hálózatból. B. Z. Pénzgyűjtő a konzervgyárból A Paksi Konzervgyárban alighanem jó néhányan akadnak, akik kedvelik a pénzt. Gyűjtik, megtakarítják, amiért nem kell feltétlenül Harpagon- nak lenni. Olyasféle pénzgyűjtő azonban, mint Pach János műszaki raktáros, már kevesebb akad, nemcsak a gyárban, de a nagyközségben is. Kétezer darab körüli pénz- és éremgyűjteménye csak a kezdet de kialakulása így is tanulságos. A huszonnyolc éves fiatalember VIII-os általános iskolás korában talált a Sánchegyen egy római pénzt. Higgyük, hogy valamelyik légionárius vesztette el zsold- fizetéskor. A pénz évekig kallódott különböző dobozokban, fiókokban, zsebekben. 1970-ben előkerült, sajnálta eldobni. Be_ vitte a munkahelyére, körbe- mutogatta és megkérdezte: „Kinek van hasonló?” Az eredmény minden várakozást felülmúlt és a hivatásos muzeológusokat is megdöbbentheti. Néhány hónap alatt félezer különböző régi pénz és érem gyűlt össze csak az ismerősök, barátok köréből. Volt ahonnan egyszerre húsz darab Ferenc-tallért kapott, máshonnan nyakláncnak kifúrt régi pénzdarabokat. Elgondolkoztató, hogy mi lehet m é g a nagyközségbeli fiókokban, szekrények aljában! Pach János érdeklődését eleinte szinte teljesen csak mennyiségi szemlélet vezette. Fokozatosan tért rá a válogatásra, rendszerezésre és ami ehhez nélkülözhetetlen, iskolai történelemtudásának felfrissítésére, gyarapítására. Az év elején belépett a Magyar Numizmatikai Társaságba. Fényképünkön gyűjteményének egy részét mutatja be. O. I. Foto: G. K. November 13. BONYHÄt): A törvénysértő seriff. (Amerikai film.) (16.) DOMBÓVÁR: János vitéz. (Magyar film) PAKS: Egy rendőrfelügyelő vallomásai az államügyésznek. (Olasz film.) (16.) SZEKSZÁRD, PANORÁMA: A tűz meghódítása I—II. (Másfél helyárral.) (Szovjet film.) NAGYVILÁG: Zabriskie Point. (Amerikai film.) (16.) TAMÁSI: Lázadás a buszon. (Ang9l film.) TOLNA: Buck és a prédikátor. (Amerikai film.) A Magyar Posta már többször megemlékezett bélyegen rtiás nemzetek ^fiairól, akik a haladásért, a szabadságért küzdöttek. Novemberben 1 forint névértékű bélyegen Jósé Marti (1853—1895) nemes arcvonásai tűnnek elénk. Költő, újságíró és a kubai felszabadító mozgalom harcosa volt Marti. Versei, cikkei szították a nép forradalmi lendületét a spanyol iga lerázása és az ország függetlenségének kivívása érdekében. A szabadsághős emléke előtt hazája már több alkalommal tisztelgett bélyeg- gel. GYEREKEK Svájc 1912 óta minden esztendő végén feláras bélyegekkel támogatja a Pro Juventute (Ifjúságért) elnevezésű jótékonysági alapot. Az 1973. évi kiadás szép kivitelben erdei gyümölcsöket (szeder, áfonya, stb.) mutat be. Suriname (Hollandia Dél-Ameriká- ban fekvő területe és korábbi gyarmata) a legkisebbekhez közelít idei ifjúsági sorozatával. Az egyes címletek egyszerű, kevés vonalból álló rajza óvodások vonalvezetését .utánozza. Nicaragua tizenkét értékű sorozata gyermekkórház építését szolgálja. A kicsik gyógyítását bemutató bélyegképek között látható Leonardo da Vinci alkotása: „Magzat az anyaméhben.". Két nagyszerű orvos arcképe is díszíti a sorozatot: Jenner, a himlőoltás első alkalmazója és Fleming, a penicillin felfedezője, akik munkásságukkal számtalan gyermek életét mentették meg. öt bélyeg, köztük bájos gyermekrajzok köszöntik Portugáliában az első állami népiskola 200 éves jubileumát. Belgium az ifjú filatelistákat üdvözli egy kedves festmény reprodukciójával, amelyen egy Karcsi nevű kisgyerek új, csíkos trikójában feszít. VIGYÁZAT Hamis bélyegzésű szovjet űrhajózási emlékborítékok kerültek forgalomba számos nyugat-európai országban. A levelek egy részén a bélyegző keltezését másították meg, mert o kozmosz meghódítása szempontjából jelentős esemény napján lebélyegzett példányok különleges értékkel bírnak. A Szojuz—9 űrhajó fellövése alkalmából „készített" kalugai bélyegzés viszont teljesen hamis. Ciolkovszkij szülővárosában, Kalugában ugyanis ezen a napon a posta emlékbólyegzőt egyáltalán nem használt. A hamisítók felkutatására a nyomozás nagy erővel folyik. A ráció és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Az eladott menyasszony. Vígopera. Közben: 19.10: Édes anyanyelvűnk. 10.05: Iskolarádió. 11.24: Harsan a kürtszó! 12.20: Ki nyer ma? -1&.35: Melódiákodtól. 13.52: Durkó Zsplt: Szimbólumok. 14.06—14.49: Gyermekrádió. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.10:' 'Rádióiskola. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Gyógyszerészek. Riport. 16.22: Kóruspódium. 17.05: Csokonai Vitéz Mihály. 71.23: Nótafelvételekből. 17.45: Van új a Nap alatt. 18.00: Lemezek közt válogatva 18.30: A -Szabó család. 19.25: Népdalok. 19.58: Isten a szekéren. Novella. 20.25: örökzöld dallamok. 21.12: Szellemi munkások, diplomások. értelmiségiek 21.42: Liszt: Les Prelu- des. 22.20: Külpolitika. 22.30: A Körmendi-együttes játszik. 22.40: Az ö ödik esztendő. 23.00: Artúr Schnabel zongorázik. 0.10: Spirituálék. *>ETÖFI RADIO 8.05: Nótacsokor. 9.OS: Farkas Ferenc—Devecseri Gábor: Sportkantáta. 9.11: Tánczene. 9.30: Életutam.. . 10.00—11.53: A zene hullámhosszán, 11.53: Könyvek, tálak. emberek. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 12.43: Törvénykönyv. 14.00: Kettőtől hatig... 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.36: Csúcsforgalom. 18.10: Freud és kora. 18.25: Ui könyvek. 18.38: Régi hangszerek világa. 18.58: Mesterművekből. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Életem, emlékeim. 21.25: Páholyból. 22.20: Prokof- 1ev zeneszerzői arcképe. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Rossini- nyitányok. 18.50: Magnósok, figyelem. 19.35: A Zeneakadémia nagyterméből. Közben: kb. 20.38: Láttuk. hallottuk. Kb. 21.35: Dixie1 and-felvételekből. 22.19: Ránki György: Cirkusz. ... A p r ó h i r garanciális Zsiguli 4 ezer kilométerrel eladó. Sióagárd, Jó- zsef A. u. 2.__________________(182) DOMBORIBAN lábazatig kész nyaraló eladó. „December 55 099” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. __________________________________(174) E LADÓ 2 db vemhes tehén. Várdomb, Kossuth u. 147. (157) KÖNYVELÉSBEN gyakorlott adminisztrátort azonnali bélépéssel felvesz a Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat karbantartó üzeme (Szekszárd, Keselyűs! út). Jelentkezés a ve- zetó adminisztrátornál. (170) ENGEDMÉNYES KABÄTVA- SART tartunk a Bizománvi Áruház helyiségeiben Szekszárd. Ga- ray tér 10. és Széchenyi u. 19. 30 százalékos engedmény. _______(196) Í T.'i'.WruiT TOKBA szekszárdi munkahellyel takarítónőket azonnali belépéssel alkalmazunk Jelentkezés ÁFÉSZ Szekszárd. Jókai U.2.________________________(194) B ATASZÉK kőzDOntjában fél ház. 3 szoba konyhás lakással, eladó. Érdeklődni: Kossuth L. u. 29. <18 óra után.) ____________(223) G YAKORLOTT GÉPKOCSIVEZETŐ B—C-kategóriába helyettesítést, kisegítést vállal. Azonnalra. meghatározott időre. Tel.: 12—678. ____________________________________________(221) J APAN szólógitár IGÉNYESNEK eladó. Fadd. Széchenyi u. 21 Horváth. (219) A BORSODI Vegyi Kombinát Szekszárdi Gyáregysége (Műszer- gyár mellett), azonnali belépéssel felvesz takarító és öltözőőr dolgozókat. Kereseti lehetőség 1SOO— 1600 forint között. (216) Meghatározott időre, érettségizett fiút. vagy lányt bolti eladónak felveszünk. Szekszárdiak ielentkezze- nek. 481. sz. könyvesbolt. Szekszárd. __________________________(225) S AJAT kocsival anyagbeszerzést vállalok. „Nagy kocsi 55 102” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (172) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TUSA MIHALYNÉ sz. LÉNA RT ESZTER életének 43. évében váratlanul elhunyt. Temetése november 13-án, délután 3 órakor lesz Simon- tornyán. (244) MAGYAR XV 9.00: Énekeljünk együtt. 9.05: Környezetismeret. (Ált. isk. 3. oszt.) 9.55: Történelem. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.06: Történelem. (Alt. isk. 6. oszt) 12.10: Filmesztétika. (Küzénisk. I. oszt.) 14.30: "Énekeltünk együtt! 14.35: Környezetismeret. 15.25: Történelem. (Ált. tsk. 5. oszt.) 16.25: Történelem. (Alt. isk. 6. oszt.) 17.23: Hírek- 17.30: Kuckó. 17.56 Őrjárat a földek felett. Riportmüsor. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámmű- sor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tvhíradó. 20.00: Ez is operett, az is operett. (Színes!) 21.00: Lengyel ballada. Tévéjáték. A tévéjáték előtt: Bába Mihály bevezetője. 22.20: Tv-híradó. — 2. « II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR ^ 20.90: A halhatatlan légiós. (Színes!) Film. 21.25: Tv-híradó. — 1. 21.55: Kalendárium. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló» 17.05: Tv-tanácsadó. 17.45: Távcső. 18.30: Tudományos stúdió. 19.15« Az elveszett dallam nyomában. -* Népi muzsika. 19.45: RajzfilmJ 20.30: Stop. 21.15: A 110-es rendőrségi hívás. NDK filmsorozat. 22.40í Komolyzene. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsocj így is tetszik —• úgy is tetszik. Könnyűzene. 17.50: Szót kérünk. Itt Kaposvár. 17.05: Tíz perc fúvósmuzsika Baranyából. 18.15: Bírósági tudósítások. 18.20: A Beat- les-együttes felvételeiből. 18.30-3 Déldunántúli híradó. 18.45: Monori Ferenc nótákat énekel, Dörömbö- ző Géza és népi zenekara játszik. 19.00: Szerbhorvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosszán. — Zenés ifjúsági magazin. Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Három megyéből jelentjük. Újdonságok innen-onnan. Hallgatóinis kérésére. 20.00^ Műsorzárás. etetések»«. KÜLÖN bejáratú bútorozó« szoba komforthasználattal, gyermektelen házaspár, vagy 2 személy részére kiadó. Szekszárd, Mészáros L. u. B/l. Érdeklődés egész nap a házfelügyelőnél. (158) AZONNAL beköltözhető családi ház kb. 300-as telekkel eladó. Érdeklődni: Paks, Árvíz «. í. november 24-én. ______ (185) M OST vizsgázott Pannónia olcsón eladó. Üzemképtelen Danu- viát beszámítok. Szekszárd, Bért B, u. 55. ________________________(205) K ÉT és fél éves gyakorlattal gépkocsivezető elhelyezkedne. „Lakás szükséges 55130” jeligére szekszárdi hirdetőbe.___________(204) E LADÓ Tengelic Jánosmajorban 10 helyiségből álló családi ház. Buszmegállóhoz 2 percre. Érdek- lődni lehet: Fő u. 28, sz. (203) ÉPÍTŐIPARI és vasipari gyakorlattal rendelkező kalkulátor állást változtatna. „Leszerelt 55115” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. ____________________________________(202) M ÉLY gyermekkocsi eladó. Szekszárd, Kiss J, u. 23/b. (201) * 34 Jö állapotban lévő 250 cm3-es BMW eladó. Szekszárd, Árpád u. 34._______________________________(200) B RONZ fürdőhenger csapteleppel, Fikalor-kályhával eladó. Paks, Jámbor Pál u. 17. Megtekinthető naponta 11,30 óráig.____________(199) É PÍTŐK FIGYELEM! Bontásból származó nagyméretű tégla, szarufa, gerenda, léc és mindenféle építőanyag nagy mennyiségben eladó. Szekszárd, Mikes u. 3—5—7. szám alatt. ______ (197) S ZEKSZARDON felépülő ötlakásos társasház épíFésére kivitelezőt keresünk kulcsátadással. Szék- szárd, Kenyérgyár. Telefon: 12—421 Varga János. (215) CSALÁDI ház sürgősen eladó, öcsény, Bocskai u. 24. ifj. Illés. Megtekinthető naponta 17 óra után, szombat vasárnap egész- naP- _________________________(243) DUNAÜJVAROSI 2 szoba összkomfortos tanácsi lakásom elcserélném hasonló szekszárdi lakásért. vagy családi házért. Aiánlatot Nagy Bciáné, Baja, Szent L. u. 90. címre kérem. (236) 601-es Trabant Gólya u. 17. eladó. Tolna, (237) SKODA 1000-es na, Katona J. u. MB eladó 12. . Tol- (238) FIGYELEM! Modem és stílbútorokat, hálószobát és komblnált- szekrényt — lakásán felértékel magas előleggel bizományi értékesítésre átvesz a Bizományi Aruház, Szekszárd, Garay tér 10. (282)