Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-28 / 253. szám
„Vitéz Mihály ébresztése“ „Szavak, kiknek Főbusa volt Vitéz s gazdag pillangó szárnyakat adott szavak szárnyatok bársonyára szedegessetek violaszagot midőn fölröpködtök őt dicsérni* Keresztury Dezső Egry breviáriuma Ady így ébresztette valaha, s most, születésének második centenáriumára készülődve is ez az igény és ez a mérce: violaszagot szedegető, bársonyos szárnyú szép szavak dicsérjék. Debrecenben elsősorban. De a város csak helyszín: az ország szava szólal meg ott, hiszen a költő Debrecen fia volt, s nemcsak születés szerint. Szoros, bár ellentétekből szőtt viszonyban élt holtig a várossal, elszakíthatatlan attól az emléke is. „Költő hazája széles nagyvilág” — igaz. a képzelet a végtelenbe vágyik. Az övé is bekóborolja az egész glóbust, („Víg borzadással jártam el a görög / Szépségek és a római nagy világ / Pompás maradványa, s ezeknek / Sírja felett az olasz negédes / Kertjébe szedtem drága narancsokat / A franc mezőket láttam; az Al- bion / Barlangiban s a német erdők / Bérceiben örömöt találtam”), maga azonban nem lép túl a honi tereken, álom marad a világ, melynek csak szellemi hatásait fogadja, s oltja hazai sarjakba, magyarrá téve mindent, amit átvesz és nemesebbé mindent, ami magyar. Keze alatt nyelvünk játékosan röppen föl; a latinból jött. s oly honossá vált időmértékes sorok táncosán lebegnek. a népdal képei. ízei rokokó kecsességgel öltenek formát, a vers csipkefinom, mint Mozart muzsikája, s az Európán átsüvítő eszmék hazai gondokkal telítődnek. S az európai szellem finom, hangú költője közben nemcsak hű. de otthonos fia is városának. Az ellentéteket szintézisbe olvasztó. Hiszen ez a város egyszerre maradiság fészke és haladó tudományok vára, földönjáró anyagiasságé és merész tetteké, zsíros disznótoroké és délibábos álmoké. Petőfi azt írja Debrecenről a függetlenség kikiáltása után. hogy jaj a függetlenségnek, mely olyan városban születik, ahol a kapukra kiírják: „aki bejön, csukja be az ajtót, mert kimegy a disznó”. És mégis, itt született, itt formálódott, szellemileg is itt nőtt naggyá a leglégiesebb magyar költő, ki líránk csaknem évszázados mély csendjébe úgy hasított bele, mint kora tavaszi derengésbe a váratlan villám. A versek íve is igazi debreceni lélekre vall. a költő egyszerre hajdúsági, európai és magyar, egyetemes, de szülőföldjétől elszakíthatatlan. „Itt van zúzos december, bort igyék minden ember”; „Drága kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám” — a bor dicséretéhez debreceni disznótorok ízei társulnak — de ott a tündérálom a nyomukban „a lenge hold halkkal világosítja a szőke bikkfák oldalát”. Hálátlan haza, zord, szigorú iskola, rebellis diák — sorsa töryényszerű, amikor elűzik, meghalni mégis hazatér. A rövid. hányatott, nyomorúsággal, csalódással teli életút — „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” — nem olyan hajszolt, rohanós, sokfelé tartó. mint Petőfié, hanem belefér egyetlen háromszögbe: Debrecen—Komárom—Pozsony —Csurgó, s a Balaton vonalával határolt térségbe. Az ünnepségek egyik központja tehát Debrecen lesz, a másik Csurgó. Kelettől nyugat' - hangzik a vers. hirdetve nyelv és ' -'t csodálatos lehetős' szavalóverseny alj •' jd televízión keresztül is hírül, hogy vérs- mondóink milyen eredménynyel szedegetik a „violaszagot”; Debrecenben találkoznak a „névrokonok”, a Csokonai nevét viselő oktatási és köz. művelődési intézmények képviselői; Ráció-tudomány-költészet” címmel itt tanácskoznak az irodalomtudományok kutatói, itt kerül színre a Kar- nyóné és a Tempefői (Budapesten is a Karnyóné. Győrben pedig a Dorottya); novem. bér 16-án lesz a központi ünnepség a színházban, melyhez belépőjegyül egy bibliofil könyvecske szolgál, „Főhadnagy Fazekas úrhoz” című, tíz verset tartalmazó, melyet deb. receni grafikusok illusztráltak. Csokorfai-számot jelentet meg az Alföld című folyóirat, s a Kossuth Lajos Tudományegyetem időszakos kiadványa, a Studia Litterária is; végül „Csokonai koszorúja” címmel az utókor verses és prózai reflexiói látnak napvilágot. A fővárosi kiadók közül a Szépirodalmi az Arcok és Vallomások sorozatban adja ki Vargha Balázs Csokonai életrajzát; a Gondolat Julow Viktor monográfiáját és egy hasonmás kiadást a Lilla- és az Anakreoni dalok, valamint az Ódák első megjelenési formái alapján; a Tankönyvkiadó pedig újra kibocsátja a Szilágyi —Papp-féle Csokonai breviáriumot. Csurgó a tanárról, a népművelőről emlékezik, aki a somogyi iskoláról „jövendölt”, azért fáradozván, hogy „a szegény pórlegény” ne váljék se zsivánnyá, se „bunyikká”; Komárom pedig Lilla költőjéről — („ki fogod mindig Lillád derekát / Öleled e kis magyarságot / Te örök, ó s új hunn poétaság, / Ö ébredj, valahányszor ébresztünk”) — hiszen, mint Ady is érzi. a Lilla-dalok a modem magyar szerelmi líra ősei. s a komáromi kereskedő annyi költői szépséggel feléke. sített leánya nélkül talán Lédára se került volna rá a halhatatlanság palástja. A második világháború utáni első hónapokban dőlt felém a munkaalkalom: a pesti egyetem bölcsészeti karán tanársegéd voltam, a Külügyminisztérium békeelőkészítő osztályán tudományos előadó, a szegedi egyetemre kineveztek angol rektornak, de ezeknél is jobban szerettem az Országos Könyvtári Központ nevű új intézmény megszervezését és vezetését. Ezt a magyar könyvtárak és tudományos kiadók nemzetközi csereközpontjának szánták. A magyar irodalom és tudomány folyóirat- és könyvkiadványait kellett külföldre továbbítanunk és onnan beszerezni a legújabb szellemi termékeket. Az információcserének ezt a műfaját az egész földkerekségen az UNESCO, a szövetséges győztes hatalmak nemzetközi kulturális szervezete bátorította. Már 1942-ben Londonban megalapították, majd a háború után Párizsban a ma is ott működő városnegyeddé fejlesztették. A magyar sajgóban és a rádióban én ismertettem először működését. Mint az új intézmény vezetője, azonnal érintkezésbe léptem az akkor legfontosabb könyvtári osztállyal. Ennek irányítója Theodor Bester- man volt, akkor a Bibliográfiák világbibliográfiájá című egykötetes mű szerkesztője. Nagy levelezés kezdődött Bes- 'ctt. -mai, aki nemcsak fényképét küldte meg nekem és a Mivel ősz van, csendben ünnepel a Balaton, a szántóéi rév és Tihany — csak hírüket viszi a messze hangzó költői szó szerte az országba, mert szebben a tóról, s a tájról senki sem szólt még, mint a távo. li Debrecen szülötte. Ébresztjük Csokonait. „Híres Vitéz Mihályt”, az évforduló alkalmat ad rá. hogy szép szavának ezüst hangja új árammal járja át lelkünket, nyelvünket; fényét vesztő, elszürkülő kifejezőkészségünket. Reméljük, mindenütt, ahol emlékeznek róla, méltóképpen teszik. Mert. mint Illyés Gyula írja: „Az aranyalmát termő fának sorsa ápolóinak kezében van. Gyümölcsével a fa nemcsak magát vallja meg: kertészét is”. A legnagyobb Magyarország rendelkezésére álló óriási ajándékanyagból roppant mennyi- ' séget a magyar könyvtáraknak (23 000 angol könyvet és egy vagon amerikai folyóiratot közvetített), hanem összeíratta velem a száz legnagyobb magyar könyvtár háborús veszteségeit, sőt Pestre is eljött, hogy ismeretséget kössön velem. Amikor 1949-ben Magyar- ország nemzetközi kapcsolatai a minimumra szorítkoztak és a hasonló jellegű intézményekkel csaknem egy évtizedre megszakítottuk az összeköttetést, Besterman is eltűnt szemem elől. A könyvtárak világközpontjának szervezetét kiépítve tudományos munkakörbe vonult vissza, Genfben. Voltaire házában az ottani múzeum és archívum igazgatója lett. UNESCO-főtisztviselő korában hivatalos levelezése közben csak úgy mellékesen meg- emhtette, hogy mint Voltaire- kutató kéri az esetleg még nem publikált k iíratok fsnv- képmásolatát. Több mint 20 országból húszezernél több Voltaire-levelet küldtek be neki. Ezzel a nagy francia filozófus és enciklopédista leveA művészet befogadásában néha van valami elkedvetlenítő: nemegyszer évtizedeknek kell elmúlni ok, hogy megértetté, természetessé vál- jét egy nagy életmű. Egry József esetében például ez történt. 1951 nyarán halt meg, akkor, mikor az 1948-ban neki ítélt Kossuth-díj, s több nemzetközi elismerés ellenére az itthoni művészetpolitikai szemlélet teljesen elvetette művészetét. Az 1957-es brüsz- szeli világkiállításon bemutatott műveinek sikere hívta föl rá ismét a figyelmet, majd az 1971-es, a Nemzeti Galériában rendezett gyűjteményes kiállítás végleg legna- gyobbjaink közé sorozta. Valóban a legnagyobbak egyike volt, s amikor a nyáron, hajdani badacsonyi házában Voltaire-kutató, nagy barátja leinek száma duplájára növekedett. A világirodalom legnagyobb levelezésének sorozata százhét kötetre rúg, az 1953- tól 1965-ig megjelent 6zázhét kötetből kilencvennyolc kötet a levelek szövege, négy kötet a bibliográfia és öt kötet az index. Ahogy Mozart műveit a Köchel-jegyzék szerint tartják nyilván, úgy Voltaire leveleit is a kiadók nevének rövidítésével és az ő sorszámozása szerint idézik. Ezzel a hatalmas kiadványával párhuzamosan Besterman Voltaire és a felvilágosodás eddig legnagyobb szövegkiadását és tanulmánysőrozatát indította meg. A „Tanulmányok Vol- taire-ről és a XVIII. századról” című könyvsorozat eddig 76 kötetet ért el. Nemcsak a XVIII. század legnagyobb francia elméinek műveit közli új és hiteles kiadásban, ha- n'em az egész akkori emberiség Voltaire-hez sereglő látogatóinak személyes emlékei t is. Egy angol tudós, Sir Gavin de Bear száztizenkilenc angol látogató írásban fönnmaradt személyes benyomásait gyűj- töt.e össze. Besterman ,két hatalmas kiemlékmúzeumot rendeztek be," régi adósságot tudott le a Veszprém megyei múzeumi igazgatóság. A múzeum megnyitásával egy időbért jelent meg az Egry breviárium című kötet, mely Keresztury Dezső tanulmányán kívül közli Egry Józsefnek azokat az önéletrajzi följegyzéseit, amelyeket Keresztury kérésére készített, s amelyeket Egry halála után özvegye az ő gondjaira bízott: „Az örökös büdös petróleumlámpa, szélsüvítés, kutyavonyítás, adóhátralékok” közt készültek ezek a följegyzések, s töredékes mondatai közé egy-egy rajzot is odavetett Egry, melyek épp oly jellemzőek, mint a nehézkességében is szép, — vagy talán éppen azért — kifejező szöveg. Keresztury Dezső személyes emlékeit idézi föl, s az élvezetes kömyezetrajz után szavai szinte elénk varázsolják a nagy badacsonyi Piktor alakját. aki itt, e tanulmány soraiban épp oly elevenen él, mint a múzeummá alakított ház falai között. Egy nagy író és egy nagy festő ünrfepi találkozása ez a szép könyv: az író — és költő! — Keresztury a hű barát szeretetével és a rokoniélek érzékenységével idézi fel egy művész nehéz napjait, melyek élete sok méltatlan nyomorúságából a biztos maradandósásba vezettek. Keresztury érdeme, hogy az általa megidézett Egry valóban emberi közelségbe kerül hozzánk, akinek „magánya Badacsonyban — emberi és művészi magánya egyaránt! — egyre nagyobb, kietlenebb, ellenségesebb lett”. De — hogy tovább idézzem Keresztury szavait — „mint a lassan növő óriásfák a vadonok magányában: Egry alakja, művészetének hatása, jelentőségének felismerése is lassan nö- vedekett, s növekszik egyre”. Tegyük hozzá: kicsit megkésve, de nem elkésve. A badacsonyi emlékmúzeum is ezt szolgálja, s az Egry breviárium is, melynek megjelenése elsősorban az értő, hű barát, Keresztury Dezső érdeme. adványsorozatának szinte természetes gyümölcse az a nagy- közönségnek most készült életrajz, amely Voltaire életének és munkásságának teljesen újszerű újrafogalmazása, a köztudatban élő sztereotip Vol- taire-kép teljes megfordítása. Gyergyai Albert, a francia irodalom legnagyobb élő magyar tudósa, aki meglátogatta a genfi Voltaire-múzeumot, ezt írja róla; „Genf mellett, ahol Theodor Besterman Vol- taire-intézete és -múzeuma a látogatók és kutatók egyre növekvő körét vonzza, a tudományos versengés és a békés együttműködés Voltaire harmadvirágzását hozta létre... Az angol Theodor Besterman Voltaire-rajongásának köszönhetjük, hogy új és minden eddiginél teljesebb és kritikaibb kiadása indult meg Voltaire leveleinek.” Besterman közben minden könyvtárnak és könyvtárosnak nélkülözhetetlen nagy kiadványát egyre újabb és újabb, bővebb és gazdagabb kiadásokban bocsátja közre. A Bibliográfiák világbibliográfiája most már öt hatalmas köte*ben jelent meg és ami az első kiadásból még annyira hiányzott, most már a magyar 'udományos élet nemzetközi eredményeit föltüntető magvar bibliográfiák is megkapták benne méltó helyüket. GÄL ISTVÁN BOZÓKY ÉVA KÁLDI JÁNOS: CSOKONAI Holdas kőcsúcs, ég testvére, űzött, szomorú szegénylegény, mit akartál? Kiknek énekeltél? Miért hitted, hogy pipacsokat álmodhatsz a hó púpjai fölé? Lélek óriása, jövő vőlegénye, jaj, de siettél, jaj, de előreszaladtál, persze, hogy nem értett ez a görnyedt ország, ez a szél-nyütt temetőkert — s a vesztes csak te lehettél. Hol jársz, mit üzensz, szerelem futtatott bolondja? Miért ragaszkodom hozzád, akár egy utolsó érvhez, te dörgő jóság, faluvégi kocsmák füstje, utolérhetetlen tündérszökdelés? Miért motyogom nevedet, legszebb imámat, mikor már a tűzvész kellős közepén -v-’- és csak kitárt karomat látják barátaim? . Csányi László