Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-28 / 253. szám

„Vitéz Mihály ébresztése“ „Szavak, kiknek Főbusa volt Vitéz s gazdag pillangó szárnyakat adott szavak szárnyatok bársonyára szedegessetek violaszagot midőn fölröpködtök őt dicsérni* Keresztury Dezső Egry breviáriuma Ady így ébresztette valaha, s most, születésének második centenáriumára készülődve is ez az igény és ez a mérce: violaszagot szedegető, bárso­nyos szárnyú szép szavak di­csérjék. Debrecenben elsősorban. De a város csak helyszín: az or­szág szava szólal meg ott, hi­szen a költő Debrecen fia volt, s nemcsak születés szerint. Szoros, bár ellentétekből szőtt viszonyban élt holtig a város­sal, elszakíthatatlan attól az emléke is. „Költő hazája széles nagy­világ” — igaz. a képzelet a végtelenbe vágyik. Az övé is bekóborolja az egész glóbust, („Víg borzadással jártam el a görög / Szépségek és a római nagy világ / Pompás maradvá­nya, s ezeknek / Sírja felett az olasz negédes / Kertjébe szed­tem drága narancsokat / A franc mezőket láttam; az Al- bion / Barlangiban s a német erdők / Bérceiben örömöt talál­tam”), maga azonban nem lép túl a honi tereken, álom ma­rad a világ, melynek csak szel­lemi hatásait fogadja, s oltja hazai sarjakba, magyarrá té­ve mindent, amit átvesz és nemesebbé mindent, ami ma­gyar. Keze alatt nyelvünk já­tékosan röppen föl; a latinból jött. s oly honossá vált idő­mértékes sorok táncosán le­begnek. a népdal képei. ízei rokokó kecsességgel öltenek formát, a vers csipkefinom, mint Mozart muzsikája, s az Európán átsüvítő eszmék ha­zai gondokkal telítődnek. S az európai szellem finom, hangú költője közben nemcsak hű. de otthonos fia is városá­nak. Az ellentéteket szintézis­be olvasztó. Hiszen ez a vá­ros egyszerre maradiság fész­ke és haladó tudományok vá­ra, földönjáró anyagiasságé és merész tetteké, zsíros disznó­toroké és délibábos álmoké. Petőfi azt írja Debrecenről a függetlenség kikiáltása után. hogy jaj a függetlenségnek, mely olyan városban születik, ahol a kapukra kiírják: „aki bejön, csukja be az ajtót, mert kimegy a disznó”. És mégis, itt született, itt formálódott, szellemileg is itt nőtt naggyá a leglégiesebb magyar költő, ki líránk csaknem évszázados mély csendjébe úgy hasított bele, mint kora tavaszi deren­gésbe a váratlan villám. A versek íve is igazi deb­receni lélekre vall. a költő egyszerre hajdúsági, európai és magyar, egyetemes, de szülő­földjétől elszakíthatatlan. „Itt van zúzos december, bort igyék minden ember”; „Drá­ga kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám” — a bor dicséretéhez debreceni disznótorok ízei társulnak — de ott a tündérálom a nyo­mukban „a lenge hold halkkal világosítja a szőke bikkfák oldalát”. Hálátlan haza, zord, szigorú iskola, rebellis diák — sorsa töryényszerű, amikor elűzik, meghalni mégis hazatér. A rö­vid. hányatott, nyomorúsággal, csalódással teli életút — „az is bolond, aki poétává lesz Ma­gyarországon” — nem olyan hajszolt, rohanós, sokfelé tar­tó. mint Petőfié, hanem bele­fér egyetlen háromszögbe: Debrecen—Komárom—Pozsony —Csurgó, s a Balaton vonalá­val határolt térségbe. Az ünnepségek egyik köz­pontja tehát Debrecen lesz, a másik Csurgó. Kelettől nyu­gat' - hangzik a vers. hirdetve nyelv és ' -'t csodálatos lehetős' szavaló­verseny alj •' jd televízión keresztül is hírül, hogy vérs- mondóink milyen eredmény­nyel szedegetik a „violasza­got”; Debrecenben találkoznak a „névrokonok”, a Csokonai nevét viselő oktatási és köz. művelődési intézmények kép­viselői; Ráció-tudomány-költé­szet” címmel itt tanácskoznak az irodalomtudományok ku­tatói, itt kerül színre a Kar- nyóné és a Tempefői (Buda­pesten is a Karnyóné. Győr­ben pedig a Dorottya); novem. bér 16-án lesz a központi ün­nepség a színházban, mely­hez belépőjegyül egy bibliofil könyvecske szolgál, „Főhad­nagy Fazekas úrhoz” című, tíz verset tartalmazó, melyet deb. receni grafikusok illusztráltak. Csokorfai-számot jelentet meg az Alföld című folyóirat, s a Kossuth Lajos Tudományegye­tem időszakos kiadványa, a Studia Litterária is; végül „Csokonai koszorúja” címmel az utókor verses és prózai ref­lexiói látnak napvilágot. A fő­városi kiadók közül a Szép­irodalmi az Arcok és Vallo­mások sorozatban adja ki Vargha Balázs Csokonai élet­rajzát; a Gondolat Julow Vik­tor monográfiáját és egy ha­sonmás kiadást a Lilla- és az Anakreoni dalok, valamint az Ódák első megjelenési formái alapján; a Tankönyvkiadó pe­dig újra kibocsátja a Szilágyi —Papp-féle Csokonai breviá­riumot. Csurgó a tanárról, a népmű­velőről emlékezik, aki a so­mogyi iskoláról „jövendölt”, azért fáradozván, hogy „a sze­gény pórlegény” ne váljék se zsivánnyá, se „bunyikká”; Ko­márom pedig Lilla költőjéről — („ki fogod mindig Lillád derekát / Öleled e kis magyar­ságot / Te örök, ó s új hunn poétaság, / Ö ébredj, valahány­szor ébresztünk”) — hiszen, mint Ady is érzi. a Lilla-dalok a modem magyar szerelmi líra ősei. s a komáromi kereskedő annyi költői szépséggel feléke. sített leánya nélkül talán Lé­dára se került volna rá a hal­hatatlanság palástja. A második világháború utá­ni első hónapokban dőlt fe­lém a munkaalkalom: a pesti egyetem bölcsészeti karán ta­nársegéd voltam, a Külügymi­nisztérium békeelőkészítő osz­tályán tudományos előadó, a szegedi egyetemre kineveztek angol rektornak, de ezeknél is jobban szerettem az Országos Könyvtári Központ nevű új intézmény megszervezését és vezetését. Ezt a magyar könyv­tárak és tudományos kiadók nemzetközi csereközpontjának szánták. A magyar irodalom és tudomány folyóirat- és könyv­kiadványait kellett külföldre továbbítanunk és onnan besze­rezni a legújabb szellemi ter­mékeket. Az információcseré­nek ezt a műfaját az egész földkerekségen az UNESCO, a szövetséges győztes hatalmak nemzetközi kulturális szerve­zete bátorította. Már 1942-ben Londonban megalapították, majd a háború után Párizsban a ma is ott működő városne­gyeddé fejlesztették. A magyar sajgóban és a rádióban én is­mertettem először működését. Mint az új intézmény vezető­je, azonnal érintkezésbe lép­tem az akkor legfontosabb könyvtári osztállyal. Ennek irányítója Theodor Bester- man volt, akkor a Bibliográfi­ák világbibliográfiájá című egykötetes mű szerkesztője. Nagy levelezés kezdődött Bes- 'ctt. -mai, aki nemcsak fény­képét küldte meg nekem és a Mivel ősz van, csendben ün­nepel a Balaton, a szántóéi rév és Tihany — csak hírüket viszi a messze hangzó költői szó szerte az országba, mert szebben a tóról, s a tájról sen­ki sem szólt még, mint a távo. li Debrecen szülötte. Ébresztjük Csokonait. „Híres Vitéz Mihályt”, az évforduló alkalmat ad rá. hogy szép szavának ezüst hangja új árammal járja át lelkünket, nyelvünket; fényét vesztő, el­szürkülő kifejezőkészségünket. Reméljük, mindenütt, ahol emlékeznek róla, méltóképpen teszik. Mert. mint Illyés Gyu­la írja: „Az aranyalmát termő fának sorsa ápolóinak kezében van. Gyümölcsével a fa nemcsak magát vallja meg: kertészét is”. A legnagyobb Magyarország rendelkezésére álló óriási aján­dékanyagból roppant mennyi- ' séget a magyar könyvtárak­nak (23 000 angol könyvet és egy vagon amerikai folyóiratot közvetített), hanem összeíratta velem a száz legnagyobb ma­gyar könyvtár háborús vesz­teségeit, sőt Pestre is eljött, hogy ismeretséget kössön ve­lem. Amikor 1949-ben Magyar- ország nemzetközi kapcsolatai a minimumra szorítkoztak és a hasonló jellegű intézmé­nyekkel csaknem egy évtized­re megszakítottuk az összeköt­tetést, Besterman is eltűnt sze­mem elől. A könyvtárak vi­lágközpontjának szervezetét kiépítve tudományos munka­körbe vonult vissza, Genfben. Voltaire házában az ottani mú­zeum és archívum igazgatója lett. UNESCO-főtisztviselő ko­rában hivatalos levelezése köz­ben csak úgy mellékesen meg- emhtette, hogy mint Voltaire- kutató kéri az esetleg még nem publikált k iíratok fsnv- képmásolatát. Több mint 20 országból húszezernél több Voltaire-levelet küldtek be ne­ki. Ezzel a nagy francia filo­zófus és enciklopédista leve­A művészet befogadásában néha van valami elkedvetle­nítő: nemegyszer évtizedek­nek kell elmúlni ok, hogy megértetté, természetessé vál- jét egy nagy életmű. Egry József esetében például ez történt. 1951 nyarán halt meg, akkor, mikor az 1948-ban ne­ki ítélt Kossuth-díj, s több nemzetközi elismerés ellenére az itthoni művészetpolitikai szemlélet teljesen elvetette művészetét. Az 1957-es brüsz- szeli világkiállításon bemuta­tott műveinek sikere hívta föl rá ismét a figyelmet, majd az 1971-es, a Nemzeti Galé­riában rendezett gyűjtemé­nyes kiállítás végleg legna- gyobbjaink közé sorozta. Valóban a legnagyobbak egyi­ke volt, s amikor a nyáron, hajdani badacsonyi házában Voltaire-kutató, nagy barátja leinek száma duplájára növe­kedett. A világirodalom legna­gyobb levelezésének sorozata százhét kötetre rúg, az 1953- tól 1965-ig megjelent 6zázhét kötetből kilencvennyolc kötet a levelek szövege, négy kötet a bibliográfia és öt kötet az index. Ahogy Mozart műveit a Köchel-jegyzék szerint tartják nyilván, úgy Voltaire leveleit is a kiadók nevének rövidíté­sével és az ő sorszámozása szerint idézik. Ezzel a hatalmas kiadványá­val párhuzamosan Besterman Voltaire és a felvilágosodás ed­dig legnagyobb szövegkiadását és tanulmánysőrozatát indítot­ta meg. A „Tanulmányok Vol- taire-ről és a XVIII. század­ról” című könyvsorozat eddig 76 kötetet ért el. Nemcsak a XVIII. század legnagyobb francia elméinek műveit közli új és hiteles kiadásban, ha- n'em az egész akkori emberi­ség Voltaire-hez sereglő láto­gatóinak személyes emlékei t is. Egy angol tudós, Sir Gavin de Bear száztizenkilenc angol látogató írásban fönnmaradt személyes benyomásait gyűj- töt.e össze. Besterman ,két hatalmas ki­emlékmúzeumot rendeztek be," régi adósságot tudott le a Veszprém megyei múzeumi igazgatóság. A múzeum meg­nyitásával egy időbért jelent meg az Egry breviárium című kötet, mely Keresztury Dezső tanulmányán kívül közli Eg­ry Józsefnek azokat az ön­életrajzi följegyzéseit, amelye­ket Keresztury kérésére ké­szített, s amelyeket Egry ha­lála után özvegye az ő gond­jaira bízott: „Az örökös büdös petróleumlámpa, szélsüvítés, kutyavonyítás, adóhátralékok” közt készültek ezek a följegy­zések, s töredékes mondatai közé egy-egy rajzot is odave­tett Egry, melyek épp oly jellemzőek, mint a nehézkes­ségében is szép, — vagy ta­lán éppen azért — kifejező szöveg. Keresztury Dezső személyes emlékeit idézi föl, s az élve­zetes kömyezetrajz után szavai szinte elénk varázsolják a nagy badacsonyi Piktor alak­ját. aki itt, e tanulmány so­raiban épp oly elevenen él, mint a múzeummá alakított ház falai között. Egy nagy író és egy nagy festő ünrfepi találkozása ez a szép könyv: az író — és köl­tő! — Keresztury a hű ba­rát szeretetével és a rokon­iélek érzékenységével idézi fel egy művész nehéz napjait, melyek élete sok méltatlan nyomorúságából a biztos ma­radandósásba vezettek. Ke­resztury érdeme, hogy az ál­tala megidézett Egry valóban emberi közelségbe kerül hoz­zánk, akinek „magánya Ba­dacsonyban — emberi és mű­vészi magánya egyaránt! — egyre nagyobb, kietlenebb, el­lenségesebb lett”. De — hogy tovább idézzem Keresztury szavait — „mint a lassan nö­vő óriásfák a vadonok ma­gányában: Egry alakja, mű­vészetének hatása, jelentőségé­nek felismerése is lassan nö- vedekett, s növekszik egyre”. Tegyük hozzá: kicsit megkés­ve, de nem elkésve. A bada­csonyi emlékmúzeum is ezt szolgálja, s az Egry breviárium is, melynek megjelenése első­sorban az értő, hű barát, Ke­resztury Dezső érdeme. adványsorozatának szinte ter­mészetes gyümölcse az a nagy- közönségnek most készült élet­rajz, amely Voltaire életének és munkásságának teljesen új­szerű újrafogalmazása, a köz­tudatban élő sztereotip Vol- taire-kép teljes megfordítása. Gyergyai Albert, a francia irodalom legnagyobb élő ma­gyar tudósa, aki meglátogatta a genfi Voltaire-múzeumot, ezt írja róla; „Genf mellett, ahol Theodor Besterman Vol- taire-intézete és -múzeuma a látogatók és kutatók egyre növekvő körét vonzza, a tudo­mányos versengés és a békés együttműködés Voltaire har­madvirágzását hozta létre... Az angol Theodor Besterman Voltaire-rajongásának köszön­hetjük, hogy új és minden ed­diginél teljesebb és kritikaibb kiadása indult meg Voltaire leveleinek.” Besterman közben minden könyvtárnak és könyvtárosnak nélkülözhetetlen nagy kiad­ványát egyre újabb és újabb, bővebb és gazdagabb kiadá­sokban bocsátja közre. A Bibliográfiák világbibliográ­fiája most már öt hatalmas köte*ben jelent meg és ami az első kiadásból még annyira hiányzott, most már a magyar 'udományos élet nemzetközi eredményeit föltüntető magvar bibliográfiák is megkapták benne méltó helyüket. GÄL ISTVÁN BOZÓKY ÉVA KÁLDI JÁNOS: CSOKONAI Holdas kőcsúcs, ég testvére, űzött, szomorú szegénylegény, mit akartál? Kiknek énekeltél? Miért hitted, hogy pipacsokat álmodhatsz a hó púpjai fölé? Lélek óriása, jövő vőlegénye, jaj, de siettél, jaj, de előreszaladtál, persze, hogy nem értett ez a görnyedt ország, ez a szél-nyütt temetőkert — s a vesztes csak te lehettél. Hol jársz, mit üzensz, szerelem futtatott bolondja? Miért ragaszkodom hozzád, akár egy utolsó érvhez, te dörgő jóság, faluvégi kocsmák füstje, utolérhetetlen tündérszökdelés? Miért motyogom nevedet, legszebb imámat, mikor már a tűzvész kellős közepén -v-’- és csak kitárt karomat látják barátaim? . Csányi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom