Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-20 / 246. szám

t Mi yárhMó csabaiatoktól ? NB I B Szekszárdi Dózsa—Eger: Az NB I B-ben nemcsak az első három-négy, hanérn a bajnoki táblázat alján á!l csapatok között is óriási harc dú! minden pontért. Az egész bajnokságot a rendkívüli nagy küzdelem, tömörülés jellemzi. Az utolsó előtti helyen álló Ganz-MÁVAG csapata mindössze négy ponttal van lemaradva a 3. helyen álló Olajbányásztól. A 8. helyen álló • MÁV DAC-nak két ponttal van több, mint 0 16. helyen álló Szekszárdnak, . vag^ a 17. Gánz-MÁVAG-nák. Ebben a bajnokságban nincs előre lefutott mérkőzés, kiegyensúlyozottak az erő­viszonyok. Legtöbb mérkőzésen a pil­• lanatnyí forma, vagy éppen a szeren­cse dönt. Itt még meg kell említeni a hazai pálya előnyét is, ami sajnos Szekjzórdra nem jellemző, mert a Dózia hazai pályán merközeiítően sem tudja azt a játékot nyújtani, mint vi­dékén. A vasárnapi Eger elleni mérkőzésre is éppen ezért nem szabad azt mon­dani, hogy biztos a Dózsa győzelme, annak ellenére, hogy a két csapat 1 teliesítménye eddig teljesen azonos volt. Ne legyünk azonban pesszimisták, bízzunk a Dózsa játékosaiban, szak­vezetőiben, zúgjon a hajrá Dózsa, és akkor — reméljük — a győzelem sem : marad el. LABDARÚGÓ NB II Körmend—Móra-Szászvári Bányász: NB ll-es csapatunk vasárnap idegen­ben, Körmenden lép pályára. Az el­múlt vásárnap a Soproni Textiles a szászvári pályáról vitte el az egyik pontot. Ez az eredmény, illetve a ha­zai pontvesfctés is azt bizonyítja, hogy 1 ebben a csoportban is nagyjából azo­nos képességű csapatok küzdenek, te­hát nincs lefutott mérkőzés. Annyi bi- | zonyos, ,hpgy a Móza-Szászvári Bányász eddig Vidéken mindig megtalálta a i kellő toktikát, azt a harcmodort, mely- lyel sikerrel tudott helytállni. Égnek köszönhető, hogy a 4. helyen óll'nak 11 ponttal. Körmend 9 mérkőzéséből két ayőzelmet és két döntetlent ért el, tehát van esélye — taktikai fegyelem esetén a bányászcsapatnak. LABDARÚGÓ NB III Bátciszék—Nagymányok: A megyei rangadó nagy küzdelmet, heves össze­csapást ígér. Nagymányok van lénye­gesen Jobb pozícióban, tehát nyugod- tabban játszik, mint az- eddig mérsé- ' kelten szereplő újonc vasutascsaoat. A Mérkőzést háromesélyesnek tippeljük, de elsősorban a nagymányokiakot várjuk győztesnek. Szekszárdi Vasas—Mohács: A mérkő­zésre ma délután kerül sor Szekszárdon és a hazai közönség reméli; hogy a"'. Vasas, ha nagy küzdelem után is, dé mindkét pontot otthon tudja tartani. A két együttes között nincs lényeges el­térés, esetleg csak annyit érdemes megjegyezni, hogy Mohács valamivel keményebben játszik, mint Szekszárd. A Vasastól győzelpiet. esetleg — leg­rosszabb esetben — döntetlent várunk. Nagyatádi Kinizsi—Paksi Kinizsi: A két konzervayári csapat közül az idén a nagyatádiaknak megy jobban a já­ték, melyet elsősorban a megváltozott szellemitek köszönhetnek. Mivel Paks- nak az őszi Idényben mérsékelt a tel­jesítménye, ezért nagyatádi győzelem várható, már a döntetlen Is nagy eredmény lenne Paks részéről. A Paksi Állami Gazdaság építőrésziege felvesz 10—12 főből álló kubikosbrigádot. Bérezés a kollektív szerző­dés szerint Jelentkezés a gazdaság építésvezetőjénél Biritón. (429) i Ilim i iiiiii——m Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, ASZALAY JÁNOS temetésén részt vettek, ko­szorúval és virággal fájdal­munkat enyhítették. Gyászoló család. ___________________(329) K öszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága, jó édesanya, dédanya őzv. BUDAI JOZSEFNE sz. Farkas Erzsébet temetésén részt vettek, rész­vétükkel mély gyászunkban együttéreztek. Gyászoló család. _____________________(252) i L ABDARÚGÖ MEGYEBAJNCKSÁG Simontornya—Fadd: Két rapszodikus csapat találkozik, ahol a pillanatnyi forma, vagy esetleges. szerencse dönt. Tippünk: .1, 2, x. , i Fór nád—Szedres: Mindkét" csapatot a gyenge csatársor jellemzi, de addig, míg Fornád a 9 mérkőzésén 11 pontot gyűjtött, Szedres 10 mérkőzésén csak 8-at. Mivel a szedres! védelem hama­rabb sebezhető, mint a fornádi, ezért tippünk: 1. Bonyhád—Dombóvári Spartacus: A megyebajnokság rangadója biztos jó küzdelmet hoz, ahol az eddig még veretlen Bonyhád annyival esélyesebb, hogy a hazai pálya előnyét élvezi. Tiopünk: 1, x. Dombóvári VSE—Majos: Mindkét csa­patnak 10 pontja van. Majos több eset­ben balszérencsés körülmények között vesztett az őszi idényben. Bár a Dom­bóvári VSE otthonában veszélyes, nem leoődnénk meg a döntetlenen. Tip­pünk: 1, x. Hőgyész—Tamási: A bajnokság két legayengébben szereplő csapata talál­kozik, ahol feltételezhetően Hőgyész szerzi meg a két pontot. TipDÜnk: 1., Bölcske—Zomba: A bölcskei pályán is azonos képességű két csapat mérkő­zik, de a hazaiaknak lényegesen na­gyobb az előnyük, részben a hazai környezet, részben a nagyobb rutin miatt. Tippünk: 1. Tengelic—Tolna: A tolnai csapat lé­nyegesen jobban szerepelt eddig, mint Tengelic,, mégsem okozna meglepetést a hazai győzelem. Tippünk: x, 2, 1. LABDARÚGÓ MEGYEI B Cikó—Gyönk: A gyönkiek esélytele­nek a hazai pálva előnyét élvező Ci- kóval szemben. Tippünk: 1. Bcta—Győré: A bátai csapat vasár­nap is meglepetést okozott, Pincehely­ről vitt el eav ppntot, így á györeiek esélytelenek. Tippünk: 1. Kötesd—Tevel: A bajnokság úionca — Tevel — kellemes meglepetéssel szolgált, és hogy jó játékerőt' képvisel, bizonyítja a bainoki táblázaton elfog­lalt második helye. Az őszi idényben mérsékeltebben szereplő, Kö'esdnek na­gyon kell hajtani, ha győzni akar, • vagy az egyik pontot otthon tartani. Tiopünk: x. Ozora—Szekszárdi Építők: Ozora rendkívül mérsékelten szerepéit az őszi idényben, de a Szekszárdi. Építők sem kényeztetik el azt a néhány nézőt, aki feláldozza rájuk szabad idejét. A szek­szárdi csapat a 3., míg Ozora a 11. helyen van, ennek ellenére hazai győ­zelmet, esetleg döntetlent 'várunk. Tippünk r Vr #.* . v» * Sióagárd—Bogyiszlói A sióagárdialc vasárnap az Építők ellen, a vereség ellenére is javuló játékot mutattak, ezért könnyen előfordulhat, hogy az egyik pontot otthon tartják. Tippünk: 2, x. Nagydorog—Pincehely: A bajnokság egyetlen veretlen csapatának nagyon kell küzdeni, hogy Nagydorogról az egyik pontot elvigye. Tippünk: 1, x. Az Sz. Dózsa közknicnye "% A Szekszárdi Dózsa - SE . In- Vt'éző' Bízott ;á ;V 1973. oK^ó.bér fcl'5-i. ülésén '‘Palóvecz »Béla . etí- V'zőt a sportegyesüjeten belül a. v módszertani munka v^gzé- f sével és* az utánpótlás •neve­lésével bízta meg. Ezzel egyidejűleg- az Nß. I. B-s lalpdarúgócsapat' . edzői teendőinek ellátására Kormos Mihály- edzőt kérte fél; Kosárlabíla edzőmérkő zés SZEKSZÁRDI VASAS- SZIGETVAR 75:67 (41:35) A Szekszárdi Vasas NB Il-es ko­sárlabdacsapata vasárnap szabad­napos lesz. ezért csütörtökön a Szigetvári ÁFÉSZ NB I-es csa­patával játszott barátságos mér­kőzést Szekszárdon. A vendégek kezdték jobban a játékot és pár pontos előnyre tették szert. Eb­ben a játékrészben a védekezésük lassú volt a Vasas-lányoknak és a támadásaik sem! siker,ültek. A já­tékidő egyharmada után egyre több jó támadást láthattunk a ha­zaiak részéről és Sáfrány és Skoda távoli pontos dobásaival szerez­tek előnyt. A II. félidőben tovább tartott a hazai fölény, több cserf ellenére sem csökkent az előny. Ebben a játékrészben Halmos ért el szép kosarakat, de sajnos a védekezés­ben kicsit elaludt. Erőnlétileg is jobban bírta a szekszárdi csapat, mint az ellenfél. Az edzőínérkő- zés jól szolgálta a felkészülést, jól helyettesítette a bajnoki mér­kőzést. Mindkét csapat tartaléko­sán szerepelt, *a szekszárdiaknál Mechtl, Binder és philippovits, míg' a vendégeknél Varga, Jerszl és Jusits hiányzott. Labdarúgás A dombóvári járási labdarúgó­bajnokság állása: Felnőttek: 1. Kocsola 10, 2. Nak 8, 3. Dalmand 4, 4. Csibrák 4, 5. Várong 2, 6. Kurd 0 ponttal. Ifjúságiak: 1. Nak 10, 2. Dalmand 6, 3. Kocsola 4. csibrák 4, 5. várong 2, 6. Kurd 0 ponttal. Tamási járás: Felnőttek: 1. Szárazd 7, 2. Ma­gyarkeszi 6, 3. Szalcály 5, 4. Ireg- szemcse 5, 5. Regöly 3, 6. Med- gyes 3, 7. Nagyszokoly 3 ponttal. Ifjúságiak: I. Magvarkeszi 10. 2. Szakály 8, 3. Regöly 6, 4. Med- gyes 5, 5. Szárazd 4. 6. Iregszem- ese 3, 7. Nagyszokoly 0 ponttal. Sportműsor SZOMBAT: I //>* Kosárlabda: ÓIK megyei selejtező Szekszárdon a Kinizsi utcai általános iskolában, a Bonyhádi Cipő, a Paksi Kinizsi és a Szekszárdi Vasas női csa­pata között 14, 15,30 és 17 órai kez­dettel. Kézilabda: Pakson, Nagydorogon és Dunaföldváron 14 árától körzeti kézi­labda úttörőolimpia. Teke: A Dombóvári Spartacus a Szekszárdi Szövetkezet csapatát látja vendégül területi bpjnoki mérkőzésre Dombóvárott 14 órai kezdettel. Labdarúgó NB 111: Szekszárdi Va*> sas—Mohács 13,30. V.: Pesti. VASÁRNAP Kézilabda: A Szekszárdi Bőrdíszmű NB ll-es csapata az MTK-t fogadja 10 órakor. Megyebajnokság: Nők: Szekszárdi Kórház—Szekszárdi Vasas 9,30 és 10,30. V.: Horváth és Szabó. Dombóvári Kesztyű—Paksi Kinizsi 10 és 11. V.: Róth. Ozora—Kocsola 10 és 11. V.: Sudár. Gyönk—Mözs 8,30 és 9,30. V.: Taksonyi és Kerekes. Bonyhád— Dombóvári Spartacus 11 és 12. V.: Link. Szekszárdi Bőrdíszmű—Simontor­nya 9. V.: Bücher. Férfiak: Iregszem- cse—Hőgyész 9,30 és‘10,30. V.: Kollár és Szili. Gyönk—Mözs 10,30 éi 11.30. V.: Taksonyi és Kerekes. Fadd—Simon- tornya 9.30 és 10,30. V.: Vida és Oláh. Súlyemelés: Szekszárdon az MTS székhazában 10 órától minősítő verseny. Labdarúgó NB I B: Szekszárdi Dó­zsa—Eger 13,30. V.: Petri. Labdarúgó NB II: Körmend—Máza­Szászvári Bányász 13,30. V.: Maróti. Labdarúgó N3 III: Bátaszéki VSK— Nagymányoki Brikett 13,30. V.: Bartók. Nagyatádi Kinizsi—Paksi Kinizsi 13,30. V.: Futó. Labdarúgó megyebajnokság: Sz. Dó­zsa II.—Kisdorog 11,45. V.: Bencze. Simontornyc—Fadd 13,30. V.: Pataki. Fornád—Szedres 13,30. V.: Szabó. Bony­hád—Domb. Spart. 13,30. V.: Rózsa. Domb. VSK—Majos 13,30. V.: Sipőcz. Hőgyész—Tamási 13,30.- V.: Stumpf. Bölcske—Zomba 13,30. V.: Kiss. Ten­gelic—Tolna 13,30. V.: Derner. Meqyei B. osztály: Cikó—Gyönk 13,30. V.: Bogos. Báta—Győré 13,30. V.: Pe­tő. Kölesd—Tevel 13,30. V.: Kleiber. Ozora—Sz. Építők 13,30. V.: Bakonyi. Sióagárd—Bogyiszló 13,30. V.: Dein. Nagydorog—Pincehely 13,30. V.: Várad». Labdarúgó megyei II. osztály: Dom­bóvár—Kajdacs 13,30. V.: Szőcs. Döb- rököz—Alsópél 13,30. V.: Berkes. Duna- kömlőd—Mucsfa 13,30. V.: Jenei. Szakcs—Tolnanémedi 13,30. V.: Po­gány. Mucsi—Madocsa 13,30. V.: Zá­dori. öcsény—Felsőnána 13,30. V.: Pau­lai. Izmény—Ujireg 13,30. V.: Kiszler. Dunaszentgyörgy—Aparhant 13,30. V.: Poroszkai. Ifjúsági válogatott torna Baranya—Tolna 2:1 (1:1) Pécs, Tüzér a., 400 néző. Bara­nya megye: Grabecz — Szeszén, Herbszt, Kardos, Kanász, Kiss, Lutz, Kenderest, Rapp n., Hámo­ri L., Havasi. Tolna megye: Kiss — G. Kiss, Varga, Ludvig, Kaj- tér, Sterc, Nagy Z., Németh, Fe­kete II., Aradi, Szabadi. Csere: Baki. Gólok: Lutz (24. perc) 1:0, Szabadi (ll-esből 39. perc) 1:1, Bapp n. (76. perc) 2:1. Magas színvonalú, nagy iramú, rendkívül Jó mérkőzésen mindkét csapat nagyszerű teljesítményt nyújott. A 10 PMSC és 1 komlói Játékost felvonultató baranyai csapat erőnlétben és gyorsaság­ban, míg a tolnaiak techniköfefui és csapatjátékban voltak jobbak. A mérkőzést szinte valamennyi pécsi szakember végignézte. Egy­öntetű “volt a vélemény, hogy jó NB n-es színvonalú játék volt.? A Tolna megyei csapat .ezen a mérkőzésen minden eddigi telje­sítményét felülmúlta. Játékosaink okosan, taktikailag éretten és ,.lengyél” lelkesedéssel játszottak. Sajnos, az ország talán legjobb ifivá,lógatott ja ellen ez is kevés­nek bizonyult. .. Jók: Kenderesi, Lutz, Kiss, Rapp II.. illetve. Nagy Z. (a me­zőny legjobbja), Varga, Németh, G. Kiss, AraclL — B — ... A p r ú h i r FELVESZÜNK férfi-, női mun­kásokat azormaú belépéssel. Je­lentkezés: Bútoripaiú Vállalat, Szekszárd, Mikes u. 26. (330) ELADÓ 12 darabból álló, masz- szív, sötét színű kombinált szoba­bútor. Érdeklődés: Doroginé, Klap- , ka Gy. u. A/T. - (374) ELADÓ 8~db 5,5 m-es beton- gerenda. Tolna, Mester u. 26. (372) MERCEDES (benzin) 48 4)00 km- rel -igényesnek eladó. Érdeklődés: Szekszárd, Bezerédj ú. 23. Tele­fon: 12—304. ____________________(371) • MOST vizsgázott CP 850-es Fiat sürgősen eladó.' Zomba, Ady 23. _________________________________(370) T AKARÍTÓNŐT azonnali belé­péssel felvesz Mecsekvijiéki Pin­cegazdaság, Szekszárd, Keselvűsi ÚL__________________________ (364) A TOLNA megyei Építőanyag­ipari Vállalat paksi .betonüzeme azonnali belépéssel felvesz ív-, lánghegesztőt, és Diesel-motor­szerelőt. Jelentkezés: Paks, be­tonüzem, Feil János tmk-vezető­nél._______________________________(360) A TOLNA megyei . Építőanyag­ipari Vállalat képk'ei'etezést »és ablaküvegezést vállal. Cím: Szek­szárd, Rákóczi u. 42. (359) GAZ 6.9-es ELADÓ. Tolna, Garay U. 25.__________________________________(358) 20 éves gyakorlattal gépkocsi- vezető állást vállalna személygép­kocsira. Cím a kiadóban. (314) STABIL szalagfűrész 3 fázisú villanymotorral eladó. Vennék ré­gi típusú DKV sebességváltót. Cím: Lako^ Ferenc, Regöly. _____________• • :_________(320) C R-es Zastava 750, ugyanott 1200 n.-öl. házhely eladó. Tolnia, Tán­csics út 25. (342) A Dunaföldvári ÁFÉSZ az ári\- ház műszaki osztályára azonnali belépéssel szakképzett osztályve­zetőt keres. Bérezés megállapodás szerint. ($47) •ELADÓ 220 voltos nagy telje­sítményű villanyhegesztő-trafó, MIA Diesel-motor, Kandi János, Tolnanémedi. (384) A DÉDASZ Vállalat szekszárdi üzemigazgatósága a Kecskés F., Bercsényi és Benczúr utcákban kábelhálózatot épít, ezért a gép­jármű- és gyalogosforgalomban a kihelyezett jelzőtábláknak megfe­lelő korlátozások lesznek 1973. ok- p tóber 23-tól 1973. november 2-ig. ______________________________ • (383) E LADÓ 40—50 q múlt évi ter­mésű csöves tengeri. Tolna, Ma­dách U. 25. • (286) KÉTSZOBA-KONYHAS ház 400 négyszögöl telekkel eladó. Tenge­lic, Petőfi 89. (363) BÚTOROZOTT szoba-konyhás lakás albérletbe kiadó. Szekszárd, Csatár, Kurucz u. 2. (302) JÓ állapotban lévő Trabant 601-es eladó, Mözs,. Petőfi u. 4. _________(341) Ü J Veritás 360-as kötőgép eladó. Érdeklődni lehet: mindennap Pári, Nagy út 45._________ (301) KUBIKOSOKAT és segédmunká­sokat keres felvételre, útépítési munkákhoz a Pécsi Közúti Építő Vállalat. Jelentkezés: a 2. sz. építésvezetőségen: Szekszárd, Pol- lack Mihály u. 8. sz.__________(232) B ATASZÉK, Garay u. 17. sz. ház 375 n.-öl telekkel, valamint 601-es Trabant eladó. (340) SZEKSZÁRD, Béri B. u. 107. sz. kétszoba-konyhás ház, nagy pin­íl e t é s e \ .. • cével,* garázzsal, (ioari áramma!) eladó. Érdeklődés: 14 óra után. _ <335) SKODA S—100-as IS rendszámú, 17 ezret futott eladó. Érdeklődni: 8—16 óráig Szekszárd 129—21 te­lefonszámon, valamint 18 óra után Hidas, bányatelep, Dominó Ba­lázsnál. ___ (x) K ERTES családi HÁZ eladó. Bonyhád, Rákóczi u. 56. (400) “ZSIGULI, 197ÍT iévre szóló, 34 500-as sorszámú kiutalás eladó. . Bonyhád,. Bajcsy u. 9. Dénes. _______________________________________(401) KÖZÉPKORÚ értelmiségi család egyedülálló személy gondozását vállalná. „Leinformálható 66570** jeligére a szekszárdi hirdetőbe. ______________________________. (368) LAKASSAL rendelkező,' jól ke­reső 40 éves férfi, magányos n<5 ismeretségét keresi házasság cél­jából. „Együtt könnyebb 66577’* jeligére szekszárdi hirdetőbe. __________________________________(366) KERTES családi ház garázzsal eladó. Szekszárd, Táncsics M. u. 25. délután 5 órától.________ (361) S ZEKSZARDON üres.,albérlet, külön lakrész,, november Írtől 'ki­adó. „Kertes ház” jeligére hir­detőbe.________ (361) C SALÁDI ház Dombóvár, Ka­zinczy sor 5. sz. alatt eladó. Ér­deklődni: Kölcsey utca 110. sz. alatt lehet. (261) SIÖ-CSARDA 'felett 408 n.-öl szőlő eladó. „Lugas 66538” jeligé- re a szekszárdi hirdetőbe. (295) IDŐS ember vagy házaspár el­tartását szekszárdi lakásért vál­laljuk. „Megbízható 66555” jeligére ,; a szekszárdi hirdetőbe. (337) 2 .sz-pba^konyhá? ház melléké énülettel eladó; köves út mellett 500 n.-öl kerttel 32 000 Ft-ért. Cím: Kocsola, Hunyadi út 68. Bi- kácsi József. (349) NÉGYLAKÁSOS tátfsasházban 3 szobás lakás OTP-átvállalással el­adó. Cím: Szekszárd, Ságvári u. 3. I. em. Juhász. Érdeklődni 17 óra után.______________ (331> N DK mély gyermekkocsi eladó. Szekszárd, Petőfi u. 28. (398) A szekszárdi kórház felvételre keres magasnyomású kazánhoz szükséges vizsgával rendelkező fű­tőt, vízvezetékszerelő vagy laka­tos szakmunkást vízlágyító-kezelő munkakörbe, személy-, tehergépko­csi-vezetői jogosítvánnyal rendel­kező gépkocsivezetőt ” (legalább 3 éves gyakorlattal. Eü. szakközép- iskolát végzett dolgozót laborató­riumi munkakörbe, segédápolónő­ket (18 évtől). Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. (392) . . t A Szekszárdi Vasipori Vál- laJat vasraktárba felvesz, anyagismerettel rendelkező raktárvezetőt. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályvezetőjénél. (428) A Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat Bátaszéki Cserép- és Y ázkerámiagyára FELVITELT HIRDET VILLA NYSZERELÖ, SZERSZÁMKÉSZÍTŐ, ELEKTROMŰSZERÉSZ SZAKMUNKÁSOK, FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOK RÉSZÉRE. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen mindennap, kedd és csütörtök ki­vételével 8—14 óráig, kedden és csütörtökön 14—20 óráig a Bátaszék; Cserép- és Vázkerámiagyárnál, Krekó György ügyintézőnél. (354)

Next

/
Oldalképek
Tartalom