Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-18 / 244. szám
/ Először a Tolna megyei labdarúgás történetében: Varga Ferenc (Kisdorog) a magyar ifjúsági válogatott jljijAz-- elmúlt hét végén terjedt él\ a hír Szekszárdion, majd Kisdórogon; Varga Ferenc,* a Kisdorogi MEDOSZ 17 éves labdarúgója, a Palánki Mező- ^gazdasági Szakközépiskola harmadéves tanulója, bekerült a :$%-es magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott keretbe. Október 24.-én és 26-án Rei- ■ senbaéhban és Fredibergben áz NDK ifjúsági válogatott elleni mérkőzésen — mint azt Éertöszögí Bélától, a megyei ifiválogatott edzőjétől megtudtuk — először játszik majd Tplfia megyei fiatal a címeres mezben. Varga Ferencről és az ifjúsági válogatott keretbe történő delegációról Fertőszögi Béla informálta munkatársunkat: — Varga Ferenc a megyei ■ifjúsági válogatottban kétszer volt eddig a mezőny legjobbkeretben ja. Rendkívül gyors, kemény labdarúgó, akit majdnem minden poszton lehet használni. Nagyszerűen alkalmas kulcsemberek kikapcsolására, emellett egyszerűen és hatékonyan segíti a védekezésből támadásba történő átmenetet. Fegyelmezett, a taktikai utasításokat szinte „betű” szerint végrehajtja. Röviden: ideális védőjátékos. — Javaslatom alapján Sárosi László, a magy'ár ifjúsági váló-, gatott edzője, behívta az elmúlt csütörtöki edzőmérkőzésre, hogy személyesen is meggyőződjön Varga képességeiről. Ez megtörtént, s Varga Ferencnek már az útlevele is rendezve van. — Sárosi Lászlóval személyesen is beszélgettem, s ő a következőket mondta: — Két ifjúsági válogatottat ■ alakítottunk ki: egy A és B ■csapatot 16—16 fővel. Varga a B keretbe került. Ebből- a :csa-. patból poszt szerint kerülhet ( be bárki az UEFA-csapatba, ha ott sérülés, vagy formahanyát- . lás következik be valakinél. Lényegében ez a társaság .közvetlen utánpótlása az UEFA- csapatnak; Természetesen gondoskodunk megfelelő nemzetközi mérkőzésekről a B csapat részére szükséges rutin meg- ' szerzése érdekében. Gratulálunk Varga Ferencnek, a Kisdorogi MEDOSZ ve- ' zéiőinek és' edzőinek. Ugyancsak gratulálunk Weitner Jánosnak, a Szekszárdi Dózsa és •a megyei' ifjúsági Válogatott 15 (!) éves játékmesterének, aki a magyar serdülőválogatott tagja lett. Csak így tovább fiatalok . .. Megyei labdarúgó-bajnokság B csoport Terel biztosan taríja a második helyet Pincehely mögötl A megyei labdarúgó-bajnokság B. csoportjában vasárnap a 10. fordulóra került sor. Ami az érdekesség: az Alpári visszalépése •miatt ‘ csak Gerjen, Cikó és Sió- •‘;gfgárd játszotta le Valamennyi mérkőzését, a többi csapat csak kilencszer játszott. * a listavezető Pincehely Batát fogadta és meglepetésre a hazaiak 2:2-es döntetlennel pontot ; yesztettek a lelkes bátaiakkal szemben. Az ifjúsági mérkőzésen , ygyanez az eredmény született. ‘Tevel Ozorát fogadta. A hazaiakénak nem jelentett nagy feladatot •Gzőra legyőzése, melyet az 5:l-es eredmény is bizonyít. Az ifiered- itnenyT~8:l Tevel javára. ' ASzekszárdi Építőkhöz Sió- ag*árd' látogatott. A szekszárdi ■gárda csak keservesen tudott 2:1 aranyban nyerni az utolsó helyezett és eddig mindössze egy pontot szerzett Sióagárddal szemben. -Az ifjúsági mérkőzésen is a ha- - zaiak nyertek 4 :o arányban. A .Jíölesdiek Győrére látogattak, ahol íjl . magabiztosan pályára lépő hazaiak ellen a jó taktikát alkalmazó kölesdiek 3:0-ra nyertek. Az ifjúsági mérkőzésen Győré bizonyult jobbnak 4:l-re. Bogyiszlói! a cikói csapat 2:0 arányban maradt alul a hazaiakkal szemben. Az ifjúsági mérkőzésen is bogyiszlói győzelem (6:0) született. Gyönkön Gerj ennek nagyon meg kellett küzdeni a 3:0-ás győzelemért. A második félidő elején még 0:0 volt a mérkőzés állása. Az ifjúságiak találkozóját a gyön- kiek nyerték 2 :l-re. A felnőttek csoportjában Tevel egy ponttal megközelítette Pincehelyt. A harmadik helyen álló Építőknek, valamint az őket követő Bogyiszlónak és Bátának 11 pontja van. A további négy csapat között is nagy harc dúl: Kölesdnek, Gerjennek, Nagydo- rognak és Győrének egyaránt 10 pontja van. Az ifjúságiaknál a 15 pontos Gerjen áll az élen, a 14 pontos Bogyiszló és a 13 pontos Ozora, illetve Tevel előtt. 1. A bajnokság állása Felnőttek: Pincehely 9 7 2 — 31-9 16 2. Tevel 9 7 1 1 23-11 15 3. Sz. Építők 9 4 3 2 23-16 11 4. Bogyiszló 9 4 3 2 23-18 11 5. Báta 9 5 1 3 21-16 11 6. Kölesd 9 4 2 3 23-11 10 7. Gerjen 10 .4 2 4 20-13 10 8. Nagydorog 9 4 2 3 28-23 10 9. Győré 9 5 — 4 21-16 11) 10. Cikó 10 3 1 6 14-29 7 11. Ozora 9 3 — 6 12-36 6 12. Gyönk 9 — 2 7 12-33 2 13. Sióagárd 10 — 1 9 8-28 1 1. Ifjúságiak: Gerjen 10 7 1 2 42-14 15 2. Bogyiszló 9 7 — 2 56-11 14 3. Ozora 9 5 3 1 36-20 13 4. Tevel 9 6 1 2 34-19 13 5. Kölesd 9 5 1 3 36-19 11 6. Báta 9 4 3 2 24-28 11 7. Gyönk 9 5 — 4 20-26 10 8. Sz. Építők 9 5 — 4 20-27 10 9. Pincehely 9 3 1 5 25-30 7 10. Sióagárd 10 2 1 7 13-42 5 11. Győré 9 2 — 7 12-33 4 12. Cikó 10 2 — 8 20-49 4 13. Nagydorog 9 1 1 7 18-38 3 Heves küzdelem a dombóvári rangadón Nagyszámú nézőközönség, ideális labdarúgóidőben kezdődött v JDombóvárott a helyi rangadó. Mindkét edző óriási taktikusnak .bizonyult és az ő elképzelésük meg. is határozta a két csapat hadrendjét, illetve azt a játékstílust. amely végigkísérte mindkét együttes játékát. A jobb iátékos- any aggal rendelkező, listavezető Spartacus volt kétségtelen a mérkőzés esélyese. Ennek megfelelően — bár Galambos István _ a vasutascsapat edzője külön őrzőket nem .jelölt ki. úgyszintén szoros emberfogást sem — a vasutascsapat alaposan megerősítette védelmét. A játékosok fegyelmezetten és határtalan lelkesedéssel vetették magukat kezdettől fogva a küzdelembe és a technikailag ^képzettebb játékosokat felvonulható pályaválasztó Spartacus nem találta meg ennek az ellenszerét. ! A mérkőzés nem hozott magas színvonalú játékot, sőt a színvoPécs, 200 néző. Sz. Dózsa: Kéri — Böröcz. Polák. Pusztai. Stercz, Németh. Ódor Veress, Weitner. Szentes. Bonnyai. A mérkőzés rósz talajú — salakos — pályán került letjátszásra. melyhez a Dózsa. nehezen tudott alkalmazkodni. Végig kemény küzdelemben — nal még a közepest sem érte el, de küzdelem volt a javából. Az első félidő után már sejteni lehetett. hogy könnyen meglepetés szüle.thetLk, ha a Spartacus nem tud átváltani más taktikára. A vasutasok megerősített védelme visszaverte a hazaiak próbálkozásait. sőt egy ízben Bíró a kiinduló Dobos felett át emelte a labdát, mely már gólba tartott — a vasutasszurkolók gólt is kiáltottak — de Vida I. önfeláldozó- an mentett. A vasutasok vezető gólja után Sonkolyt társai lete- perték a földre, aki csak üggyel- bajjal tudott kiszabadulni játékostársai gyűrűjéből. A Spartacus a vége felé lendült játékba, és sikerült az egyik pontot megmentenie. A mindvégig kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen — egy-két durvaságtól eltekintve — mindvégig férfias játékot és nagyszerű, nagyvonalú játékvezetést hozott. — G — helyzetei alapján — a szekszárdi csapat győzelmet érdemelt volna. A vezetést a második félidő 30. percében, egyéni akció után Szentes szerezte, melyet a pécsiek a 82. percben egyenlítettek. Jók: Böröcz, Polák, Weitner. HÍREK A Siófok-Dombóvári Spartacus területi tekemérkőzés a szövetség hozzájárulásával elmaradt. A siófokiak felajánlották, hogy hétközben hajlandók Dombóváron lejátszani a mérkőzést, A Spartacus Ií. csapata Máza-Szászvárt fogadta és 4:1 arányban győzött. Legjobb dobók: Illés 435, Kiss 435, Bán 428, Schmider 424, illetve Rózsa 424, Dittrich 414 fával. * A Bonyhádi Közgazdasági Szak- középiskola röplabdacsapata Báta együttesét fogadta. A vendégek csak felnőttcsapatukkal jelentek meg. így a bonyhádi ifik kapták a két pontot 3:0 (45:0) arányban. A felnőttek mérkőzésén Bonyhád idegesen kezdett, ami érthető, hiszen győzelem esetén már az övék a bajnoki cím. Nagy küzdelem után végül Bonyhád 3:1 arányban nyert és ezzel megnyerte a megy ebajnokságot — írja Rühl Gizella bonyhádi tudósítónk. * Az összevont járási labdarúgóbajnokság állása: Felnőttek: 1. Kajmád 10, 2. Németkér 8, 3. Decs 7, 4. Harc 5, 6. Alsótengelic 4, 6. Pusztahencse 2 . ponttal. Ifjúságiak: 1. Németkér 11, 2. Decs 6, 3. Harc 6, 4. Kajmád 6, 5. Alsótengelic 4, 6. Pusztahencse 3 ponttal. A bonyhádi járás eredményei: Mórágy—Kakasd 2:2, ifi: 0:1. Tabód—Börzsöny 1:5. Závod-— Várasd 3:0. ifi: 3:0. Lengyel— Kéty 2:1, ifi: 0:2. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Kakasd 12, 2. Závod 11, 3. Lengyel 8, 4. Börzsöny 6. 5. Varasd 6, 6. Kéty 5, 7. Mórágy 4. 8. Tabód 2 ponttal. Ifjúságiak: 1. Lengyel 10. 2. Kakasd 9, 3. Závod 6, 4. Mórágy 5, 5. Kéty 5, 6. Varasd 4, 7. Börzsöny 1 ponttal. Labdarúgó Felnőttek: i. D -szentgy. 9 7 1 1 24-12 15 2. Aparhant 9 6 1 2 19-11 13 3. Mucsfa 8 5 2 1 22-7 12 4. öcsény 8 5 1 2 12-9 11 5. Tolnanémedi 8 4 2 2 20-11 10 6. Kajdacs 8 3 2 3 28-10 8 7> Dunakömlőd 8 2 4 2 18-16 8 8,, Madocsa 9 4 — 5 17-24 8 1f). Szakcs 8 3 1 4 22-21 7 ttf. Dombóvár 8 3 1 4 13-14 7 1L. jgmény 9 3 1 5 13-19 7 1?: Alsópél 8 3 , 1 4 13-24 7 Í3. Döbrököz 8 2 1 5 14-21 5 14» Felsőnána 9 2 1 6 11-26 5 üjireg 8 1 1 6 11-32 lx 81. osztály Ifjúságiak: dunakömlőd 8 7 1 — 44-9 15 2. Kajdacs 8 6 — 2 51-15 12 3.. Aparhant 9 6 — 3 29-20 12 4. Dombóvár 8 5 1 2 33-20 11 5. Mucsfa 8 5 — 3 45-19 10 6. Izmény 9 4 2 3 26-20 10 7. öcsény 8 5 — 3 28-23 ío S. Felsőnána 9 4 1 4 22-30 9 9. Alsópél 8 4 — 4 15-19 8 10. Madocsa 9 3 1 5 26-28 7 11. Döbrököz 8 3 1 4 27-30 7 12. D.-szentgy. 9 3 1 5 25-37 7 13. Ujireg 8 2 2 4 16-38 6 14. Tolnanémedi 8 1 — 7 12-49 2 15. Szakcs 8 — — 8 12-54 — Területi ifjúsági bajnokság Szekszárdi Dóz*á—Pécsi VSK 1:1 (0:0) Azi NB III-as bizottság ragaszkodik a versenykiíráshoz Még a héten tisztázódik, törölni kell-e a PEAC-ot A Baranya mfegyei labdarúgó- szövetség rNB ill-as' bizottsága értekezletet tartott." melyen a társmegyék képviselői'" is megjelentek. Csbfba István. a labdarúgó- szövetség elnöke .tájékoztatta az NB III-ás bizottság tagjait, a kö- .zel három hónap eseményeiről. Többek között elmondta, hogy ■ az ' ifjúsági _b$j oo.ks&g; beváltotta a hozzáfűzött reményeket, az jó'nák bizonyult. Mindössze éáiak á PEAC nem indított ifjúsági csapatot. Részletesen kifejtette, hogy az MLSZ-től. kertek felmentést, aZ ifjúsági csapat ''szerepeltetésére, azonban a kérést az MLSZ mereven elutasította, és .kérte a -Baranya megyei szövetséget, hogy szigorúan hajtsa végre a-verseny- kiírásban' foglaltakat. Csorba István elmondta azt is. hogy Siófok jól választóit,, miután a délnyugati csoportba kérte magát, hifcz itt a két' Baranya megyei csapat, valamint a négy Tolna menyei csapat keresztbe’ veri egymást és ez a Somogy megyei Siófoknak jól jön. Az ötödik fordulótól kezdve Siófok vette át az NB inban a vezető szerepet de kellemes meglepetés az újonc Vént énd jó helytállása is. Feltűnő visszaesés tapasztalható viszont a Paksi Kinizsi, a Szekszárdi Vasas. valamint a Pécsi Egyetemista knál. A Pécsi BTC — a jelekből ítélve — nem veszi komolyan a bajnokságot. A Bátaszé- ken nályáralépő BTC azért szenvedett vereséget, mert az NB III- as csapatukból heten olaszországi társasutazáson vettek részt. Emelkedett a nézők száma, állapította meg a szövetség elnöke. Tavasszal a 15 fordulóban összesen 33 ezer volt a nézők száma, ugyanakkor ősszel a 8 fordulóban 32 ezren nézték végig az NB inas mérkőzéseket. . Változatlanul van érdeklődés a labdanígás iránt kisebb helyeken. így Bátaszélcen, Nagyatádon. Véménden — természetesen Mohácson és Siófokon is —. de Pécsett előfordul. hogy 20r—30 a nézők száma. Javult a fegyelem, az eddigi mérkőzéseken viszonylag kevés volt a kiállítás. Nagyatádon a jegy mellé sokszorosított felhívást adnak a nézőknek. melyben sportszerűségre a csapat buzdítására kérik őket. A tavaszi idényhez viszonyítva nemcsak sportszerűségben, de játékban is feltűnő javulás tapasztalható Nagyatádon. Megemlítette az elnök azt is. hogy még ma is előfordul, hogy közvetlen az MLSZ-hez fordulnak olyan ügyekben. mely a Baranyai megyei szövetséghez, illetve áz NB III-as bizottságra tartozik. így például Dobos, a Szekszárdi Vasas játékosa az MLSZ-hez adott be kérelmet büntetésének elengedésére. de a PEAC is oda fordult panaszával. Rolléder Károly, a Baranya me- ■ gyei szövetség J. B. vezetője ismertette az őezi idényről készült jelentést. Ebből kiderült, hogy lényeges rendzavarás nem volt. viszont előre nem Látott problémák akadtak. A , Steinmetz, felnőttcsapatával egyidőben. de más pályán szerepelteti ifjúsági csapatát. a Szekszárdi Vasas meg az ifjcsapatát a salakoályán. míg a felnőttet a füvespályán játszatja, természetesen egyidőben. Kz magával hozza, hogy az if1 mérkőzéseken nincs játékvezető, mert az NB III-as mérkőzésen három bírónak kell lenni. A játékvezetők hibájának rótta fel azt oz esetet is. hogy Gyémánt, a Szekszárdi Vasas játékosa másfél évig játszott az NB IH-ban és nem vették‘észre, 'hogy rossz az igazolása. Ahol megnézik az ifjúsági játékosok igazolásait, ott feltűnő sok szabálytalanságot találnak a játékvezetők, ismertette azokat a kisebb -— menetközben felmerült — problémákat melyek a játékvezetőkkel adódtak. Igv pé*.1ául az egyik jó képességű bonyhádi játékvezető az október 7-i mérkőzés jelentését 10-én délután adta fel Bonyhádon. A Tolna megyeiek közül túl sok a leiratkozás és ezek is általában későn ici- ténnek. Sajnos, nem lehet nchár.y játékvezetőre. így oéldául Barátra számítani, aki két esetp?n is a mérkőzés előtt egy-két nar*.'al jelentette be, hogy nem tud mű** ködni. Gálosi Ferenc, a szövetség főtitkára részletesen ismertette a PEAC-ügyet. melynek lényege: e héten a PEAC-tól választ kér - nek, hajlandó-e indítani csapatát legkésőbb október 28-án. Ellenkező esetben az egyetemistákat a: szövetség kizárja a bajnokságból. Horváti! Zoltán, Somogy megye képviselője is helytelenítette st PEAC huzavonáját és feltette a kérdést, ki adott mentesítést, vagy biztatást a PEAC-nak, hogy neki nem kell ificsapatot indítani* Egyetértett azzal a javaslattal —• a Tolna megyei képviselőhöz hasonlóan —, hogy a PEAC-ot ki kell zárni a bajnokságból. Érdekességként elmondta Horváth Zoltán hogy Somogybán a me- gyebajnokság vezetői részére két hetenként tartanak Kaposvárott ligaértekezletet, és amennyiben erről valamely egyesület távolmarad, úgy a következő vasárnap már —. az egyesület költségére — szövetségi ellenőrt kü de-» nek. Az NB III-as bizottság xégül egyöntetű határozatot hozott« mely szerint a PEAC-ot ki kell zárni a bajnokságból, ha nem indít ifjúsági csapatot. A téli holtidényben legalább egy esetben továbbképzést kell tartani-' az NB IH-ban működő játékvezetők részére. Aki erről bármilyen oknál fogva távolmarad, nem kap küldést. Végül a bizottság felkérte Tolna megye képviselő] ét«' hogy ellenőrizze, mi az oka annak. hogy a Szekszárdi Vasas mérkőzéseiről olyan panasz érkezik. hogy nincs a játékvezetők részére megfelelő öltöző, a pálya és a hozzátartozó felszerelés rém felel meg az előírásoknak. — fcns -*• Megyei atlétikai csb Szekszárdon került sor a megyei csb. második fordulójára, melyen várakozáson felül jó eredmények születtek. Az első fordulóban kialakult sorrend lényegében nem változott, csupán Tolna szorult azzal vissza, hogy a második fordulón nem vett részt. Eredmények : 400 m női: 1. Batári Katalin (Bonyhád) 64,4. 2. Komáromi Éva (Paks) 64,8. 3. Fehér Mária (Sz. Dózsa) 66,6. 800 m női: 1. Fodor Rozália (Sz. Dózsa) 2:28,7. 2. Hűm Rozália (Paks) 2:33,5. 3. Batári Mária (Bonyhád) 2:38,5. Magas, női: 1. Szagri Zsuzsa (Sz. Dózsa) 150. 2. Grósz Ida (Sz. Sí) 140, 3. Szekér Klára (Bonyhád) 135. Távol, női: 1. Borbély Zsuzsa (Sz. Sí) 496. 2. Fischinger Márta (Bonyhád) 474. 3. Turbók Mária (Tamási) 440. Súly, női: 1. Szekeres Klára (Sz. Dózsa) 10,80. 2. Győri Anikó (Dombóvár) 9,06. 3. Szabó Gizella (Bonyhád) 8,38. Diszkosz, női: 1. Micskó Mihályné (Sz. Dózsa) 32,10. 2. Cseh Éva (Dombóvár) 29,02. 3. Hammer Mária (Sz. Sí) 28,74. Gerely, női: l. Torma Ibolya (Sz. Dózsa) 42,68. 2. Ift Miklósné (Hő- gyész) 34,04. 3. Szomolai Erzsébet (Bonyhád) 32,30. 400 m férfi: l. ötvös Imre (Du- naföldvár) 52,4. 2. Landauer Géza (Sz. Dózsa) 53,7. 3. Sándor Béla (Bonyhád) 54,1. 800 m férfi: 1. Lohn Miklós (Bonyhád) 2:02,7. 2. Lugasi György (Sz. Dózsa) 2:03,4. 3. Gál Miklós (Dombóvár) 2:04,6. Magas, férfi: 1. Simon János (Sz. Dózsa) 195. 2. Szűcs György (Dombóvár) 190. 3. Sonkoly József (Sz. Sí) 180. Távol, férfi: l. Szabó Gyula (Sz. Sí) 664. 2. Pach Ferenc (Paks) 601. 3. Ruppert János (Bátaszék) 595. Súly, férfi: 1. Tóth István (Bonyhád) 14,12. 2. Bartha Ferenc (Sz. Dózsa) 13,60. 3. Pető József (Dombóvár) 10,58. Diszkosz, férfi: 1. Doszpod András (Sz. Dózsa) 40,80. 2. Szűcs Sándor (Sz. Sí) 35,10. 3. Köntös Géza (Dunaföldvár) 34,84. Gerely, férfi: 1. Gál László (Sz. Dózsa) 53,50. 2. Krisztián István (Bonyhád) 52,96. 3. Bognár Márton (Bátaszék) 39,52. Pontverseny végeredménye: L. Szekszárdi Dózsa 165. 2. Bonyhádi Gimnázium 127. 3. Dombóvári Gimnázium 105. 4. Szekszárdi Sí 88. 5. Paksi Kinizsi 71. 6. Bátaszéki VSK 46. 7. Dunaföldvár 28. 8. Tá- mási 20. 9. Tolnai VL 18. 10. Hő- gyész 14 ponttal. Kik vezetnek vasárnap? Labdarúgó megyei I. osztály: Sz. Dózsa H.—Kisdorog 11.45. V.: Bencze 1. , Simontornya—Fadd 13.30. V.: Pataki. Fornád—Szedres 13.30. V.: Szabó. Bonyhád—Dorpb. Spartacus 13.30. V.: Rózsa. Domb. VSK—Majos 13.30. V.: Sipőcz. HŐ- gyész—Tamási 13.30. V.: Stumpf. Bölcske—Zomba 13.30. V.: Kiss. Tengelic—Tolna 13.30. V.: Derner. Megyei B: Cikó—Gyönk 13.30. V.: Bogos. Báta—Győré 13.30. V.: Pető. Kölesd—Tevel 13.30. V.: Kleiber. Ozora—Sz. Építők 13.30. V.: Bakonyi. Sióagárd—Bogyiszló 13.30. V.: Dein. Nagydorog—Pincehely 13.30. V.: Váradi. Megyei II. osztály: Dombóvár— Kajdacs 13.30. V.: Szőcs. Döbrököz—Alsópél 13.30. V.: Berkes. Dunakömlőd—Mucsfa 13.30. V.: Jenéi. Szakcs—Tolnanémedi 13.30. V.: Pogány. Mucsi—Madocsa 13.30. V.: Zádori. öcsény—Felsőnána 13.30. V.: Paulai. Izmény—Ujireg 13.30. V.: Kiszler. ^ •> itgyörgy —Aparhant 13.30. V.: , roszkai,'