Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-13 / 240. szám
imrő József társtulajdonos Ezt a beszélgetést 1973 őszén, október 10-én Imrő József váraljai szövetkezeti gazdával folytattuk késő este otthon, a lakásán, felesége jelenlétében. Arra szerettünk volna választ kapni, hogy társtulajdonosként rendelkezik-« ,,nagyüzemi látásmóddal”, mit lát jói és mit lát rosszul. A beszélgetésből nagyjából kiderül: a vezetőség dolga roppant nehéz, mert néhány lényeges kérdésben — hitel, komplex gépesítés — Imrő József gondolkodása méq a régi. Más dolgokban véleményét célszerű indulatok nélkül elfogadni, még akkor is, ha érdesen fogalmaz. Ez a beszélgetés ismét feíhivja a. figyelmet: a tóeszekben az üzemi híradó, az üzemi lap hiánya nehezíti a tagok és a vezetők megfelelő együttműködését, a szövetkezeti demokrácia maradéktalan érvényesülését. A tájékozottság igénye erőteljesen kiérződik Imrő József szavaiból. * — Nem védjük se a tagokat, se a vezetőket, csupán az őszinteség szándéka mondatja velünk, hogy azért a tagok se angyalok. Némelyik makacsságból, tudatlanságból, rosszindulatból, egyéni érdekből örökké a maga nótáját fújja, ríem hallgat az észérvekre, tehát meggyőzhetetlen. Előfordulhat, hogy a meddő vitának a vezetők csak úgy tudnak véget vetni, ha azt mondják: a másik község már megszavazta. Aztán némelyik téesztag a gyűlésen nem figyel, de utána örökké hábo- rog, hogy erről sem tud, arról sem tud. Ml gyakran tapasztaljuk, hogy felnőtt, komoly emberek felelőtlenül szidják a vezetőket, azok szemében meglátják a szálkát, de a magukéban nem veszik észre a gerendát. Ne haragudjon. ami igaz, az igaz. — Elnökválasztás óta nem volt közgyűlés, más gyűlés se, hogy vitatkozni tudtunk volna. — Ez az egyik fórum. De találkozik magukkal az elnök is. a főagronómus is, a párttitkár is. Felesleges a dolgokat közgyűlésig tartogatni. — Igen. de ha valamit felvetünk, akkor egyik azt mondja, nem rá tartozik, nem ő intézi, a másik intézi. A másik megint másokat mond. Említettem a főagronómus kar- társnak. hogy van egy kis takarmányrépám. Negyven százalékát mi kanjuk, hatvanat a téesz, részesbe műveltük. Említettem: megvesszük a hatvanat, mert oly kevés, hogy a téesznek összesen lesz egy vagonnal, ha lesz. Nekünk meg a háztájiban jó lenne ez. Azt mondta, ezt nem ő intézi, hanem a háztáji-bizottság. Reggel hatkor indulok egész nap dolgozom, nincs időm arra. hogy keressem a bizottságot. — Mennyi ez a répa? — összesen talán őt hold. Háromszáz-kétszáz négyszögöl tagonként. Lenne tíz mázsa répám. ha megvenném. Nem volt eső. tavaly birkatrágyával szórták meg a földet, megsült a répa, aztán egyszer leperzselték a levelét, amikor a bogár volt. aztán félaraszosra nőttek csak. Semmi az egész. — A közösnek járó részt szeretnék megvenni? — Igen. A gazdatársaim is. Én nemcsak a maeam érdekében beszélek. Mindig a közös érdekében. — A termelőszövetkezetnek is szüksége lehet erre a répára. Ha eladják a háztáji számára, mi marad a közös jószágnak? — Az a répa semmi, csak egy etetésre elég a közösben. Az idén jól el vannak látva takarmánnyal, silóval is, mindennel. Jól el van látva a közös állomány. Hét-nyolcszáz szarvasmarhának egy vagon répa az semmi. Egy etetés és vége. — Hová húz inkább a maga szíve, a közöshöz, vagy a háztájihoz? — Én soha rtem vonom el, hogy a közösnek ne legyen, őszintén mondom, meg lehet kérdezni akárkitől, hogyan bánok én a lovakkal, úgy mint senki. Inkább nem ko- csizok, ha nincs etetnivaló, abrak. — Maga rrem kapott választ. Ha azt mondta volna magának a főagronómus, hogy Imrő bácsi, ezt nem lehet eladni, maga rendes válasznak tartotta volna? — Igen. De akkor én azt mondtam volna, hogy a téesz szervezze meg. hogy a gyártól kanjunk répaszeletet. Mi kifizetjük, csak hozzák. A téesz nem váltja ki a répaszeletet. Az újság meg hirdeti, hogv vigyék, hordják a gazdaságok. Nekünk a háztájiban az a répaszelet jó volna, csak el kellene intézni, hogy hozzák. Ha azt mondja a főagronómus kartárs, hogy szükség van a közösnek a répára, rendben, de azt mondani, hogy ez intézi, az intézi... Ez nem jó. — Úgy érzi, hogy nem szívesen adnak felvilágosítást, szóval: a tagokat a vezetők lerázzák? — Rossz szemmel nézik, hogy az embernek van háztáji gazdasága. — Biztos ebben ? — ígéri. Mindig vita van a kaszálókon is. A kisközség téeszben soha nem volt vita háztájival. Soha. Mióta egyesültünk. sok a probléma, a kaszáló, meg a háztáji jószág körül. Egyes vezetők nem szeretik a háztáiit. Akinek valamikor volt háztáji gazdasága, és most négyezer-ötszáz rint fizetése van, fütyül a háztáji gazdasággal bíró tagokra. Mostoha gyerekek vagyunk. — De hiszen kapnak segítséget. A gazdaság biztosítja a takarmányt, a kaszálót. — Adnak, de azt mindig ki kell harcolni. — Talán az a helyzet, hogy a túlméretezett háztáji gazdaság meggátolja egyik-másik téesztagot abban, hogy a közösben eleget tudjort tenni kötelességének? — Nem. Ilyen nincs. Lehet, hogy erre is gondolnak, de nálunk minden családban van idehaza olyan személy, aki a háztájival foglalkozik. Mindenkinél van ilyen személy, úgy hogy a téesztag rfem megy fáradtan dolgozni. — Miből áll a maga háztáji gazdasága? — Tíz disznó, három szarvasi ószág. — Idén mennyi hízót ad el? — Hatot. Sok kukorica kell nekik. Egy tehén, egy nagy üsző és egy kisborjú is van. És egy tinót júliusban leadtam. — Ha maga becsülettel elvégzi a dolgát, akkor senki nem szól a háztájiért. — Igen. Ez így van, csak mindig veszekedni kell, ha valamire szükség van a háztájiban. Mindig mondják: megint a háztáji. Pedig ha megvan, akkor annak is kell. Úgy vannak a vezetők, mintha a sajátjukat adnák. A kaszálókat is úgy kellett kiharcolni, felesbe kaszáltunk. — Akinek nincs háztáji jószága, az rossz szemmel nézi magukat? — Igen, irigykednek. De megmondom én az irigyeknek is, keljeríek fel reggel fél négykor, feküdjenek le este tízkor, tartsanak háztáji jószágot. Mondják ám, hogy te könnyen vagy, mert leadtad a jószágot, kaptál ennyi, meg ennyi ezer forintot Szemembe is mondták. Én meg azt mondom nekik, nektek is szabad. — Erre mit felelnek? — Nevetnek egyet, aztán elhallgatnak. — Maguk rengeteget dolgoznak. :— Kénytelenek vagyunk. — A tsz-ből nem tudnának megélni? — Dehogynem, de akkor a gyerekeknek nem jutna annyi. Kell az unokáknak... — Örökké dolgoznak, mikor élnek? — Élünk mi is egy kicsit Vasárnap van egy kis pihenő, szabadságot kiveszem, akkor. Kénytelen az ember dolgozni. Amíg mozogni tudok nem engedek a háztáji jószágból. Nekem is szükségem van rá, meg az államnak is. Könnyebben is meg tudnánk lenni, kevesebb munkával.., — Egészsége? — Azzal nem lehet dicsekedni, reumás vagyok. Amíg bírom, csinálom. Kell takarékoskodni. hogy öregségünkre legyen egy kis aprópénz; — A két leánynak van lakása? — Azok rendben vannak. — Mindennap dolgozik a tsz-ben? . — Igen. ha nem vagyok beteg. mindennap. — Mindig fogatos volt? — Igen. Ha a mi korosztályunk kimúlik. akkor már nem is lesz fogatos. Nincs utánpótlás, —; Hogyan él maga társtu- lajdonosi jogával? — Nem tudjuk egyelőre kihasználni. — Ismeri a tsz-t? Át tudja tekinteni a gazdaságot? — Nyolcezer holdas a gazdaság. Ismerem az egészet, bárcsak ne ismerném. A régi gazdák szerint nem úgy gazdálkodnak, ahogy kellene, olyan dolgot is csinálnak, ami nem is kellene. Például a vetéseknél, betakarításoknál. Kint van most is kilencszáz hold napraforgó, ötven holdat ha leszedtek. Mi marad abból? Mind a földre hull. gépelni akarják, de még nem tudtak vele csinálni semmit. Elhordják a madarak. Nem kellett volna ennyit vetni, inkább búzából kellett volna többet, de azt is időben betakarítani. nem úgy. mint tavaly. még novemberben is volt kint búzánk, és márciusban is törtük a kukoricát. Abba a rétaljba nem is kellett volna búzát vetni, vagy azt kellett volna legelőször aratni. — Ha maga tudja, hogy a határrész mire alkalmas, miért nem mondja meg a vezetőknek? — Meg sem kérdeztek bennünket. \ — A tervtárgyaló közgyűlésen miért nem szólt, hogy soknak tartja a napraforgót, a búzát ne oda vessék ... — Fölvetették, mondták, hogy ez nem jó lesz. De úgy van egyik is. másik is. hogy nem szól. kihúzza még a néhány évet. Nem akarja, hogy a vezetőség rossz szemmel nézzen. Magam is így vagyok. Nem akarok szólni, mert akkor félszemmel néznek rám. (Folytatjuk) P. V. Sz. Népújság 3 1913. október 13. A nagyok árnyékában A madártávlatból áb- rázolt kép nemcsak tájak rajzolatát szürkíti pontatlanná, de társadalmigazdasági folyamatokról sem nyújthat valósághű képet az általános igazságok teleobjektívje. Itt van például az a kézenfekvő, bizonyításra aligha szoruló igazság, amely szerint: világfolyamat a termelés koncentrációja. tehát az eszközök összpontosítása és vele a vállalati irányítás centralizációja. Azt a törvényszerű folyamatot tükrözi ez az igazság, amely korunk rendkívüli tőke- és kutatásigényességéből, a vállalati gazdálkodás nagy sorozatokra törekvéséből kéznefekvően következik. Ez a madártávlat-nézőpont azonban, amely a lényeget jól fényképezi, mellőz alapvető jelentőségű részletirányzatokat. Ilyen például az is, hogy a vállalatok koncentrálásával legalább ilyen ütemben szaporodnak a kisvállalatok. Határozottan érzékelhető nemzetközi folyamat, hogy az óriások árnyékában a kis cégek úgy burjánzanak, mint hatalmas tölgyek alatt a gombák. A világ egyik jellegzetes mammutvállala. ta. a General Motors például több ezer kis céggel működik együtt beldolgozói alapon — se példa egyszeri Den megfejtheti a kis cégek életképességének alapokát. Aligha kétséges, hogy a nagy autóvállalatnak nem kifizetődő például a kocsik hátsó ablakába akasztható közismert dísz- figurák. műanyag állatok sorozatgyártása, egész sor más. apró tartozékról, ki- egészitő termékről nem is szólva. A kisüzem működését éppenséggel az indokolja. hogy ezek a kis tartozékok jellegzetesen változékony termékek — ma Ilyen, holnap olyan divatfigurákat akasztanak az autóablakba —. következés, képp: e rugalmassági, gyors átállási igénynek gazdaságosan a kisüzem felel meg. Talán nem árt néhány ténnyel is bemutatni, menynyire nem véletlen jelenségről van szó. Angliában például, ahol a 200-nál kevesebb dolgozót foglalkoztató cégeket sorolják ebbe a kategóriába, kisüzemnek minősül a vállalatok 93 százaléka, amelyek a teljes termelés 13 százalékát állítják elő. A száz főnél kevesebbet foglalkoztató cégek aránya — az összes vállalat százalékában — Svájcban 98. Franciaországban 98. az NSZK-ban 97,5, Ausztriában 96 százalék. Külön nemzeti és nemzetközi érdekvédelmi szervezetek működnek a kisvállalatok képviseletében, sajátos gazdálkodásukhoz szak- tanácsadást nyújtva, különleges pénzügyi, adóügyi stb. törekvéseiknek hangot adva. JUT azánkban, amint ez közismert, a hatvanas évek elején végrehajtott iparátszervezés — a többteléphelyes vállalat szervezeti típusát hangsúlyozva —, nagymértékben mérsékelte a kisvállalatok számát. Az átszervezés egyfelől eredményesnek bizonyult. az ipar koncentrációs folyamatait erősítve, másfelől azonban hátrányai is előtűntek, amelyek a rugalmas. kapacitását mozgékonyán alakító kisvállalat viszonylagos hiányából adódnak. A legjelentősebb kisválla. lati forma nálunk: az ipari szövetkezés. Túlnyomórészt az ipari szövetkezetekre hárul azoknak az igényeknek a kielégítése, amelyek az imént jelzett, nemzetközileg megfigyelhető folyamatokból következően nálunk is erőteljesek. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezetek feladata az állami nagyipar számára meghatározott kiegészítő, tartozékal- katrész-szállító tevékenység ellátása. Erre azért is szükség van. mert a nagyvállalati forma uralkodóvá válásával a kelleténél sokkal szélesebb iparunkban a „nagyok” egymás közötti kooperációja. Ismeretes, hogy legtöbb nagyvállalatunk roppant széles kooperációs hálózatra alapozza működését, ám partnereik között többségben vannak a szintén nagy vállalatok — ebből is származnak a rend- re-sorra fellépő kooperációs. szállítási zavarok. Napjainkban már jogszabályok — mindenekelőtt a szövetkezeti és az állami szektor teljességgel egyenjogú. Az elvi tézis, tehát, amely szerint a szövetkezet „nem következetesen szocialista” — amiből nagyon- is gyakorlati gazdálkodási hátrányok következtek —, immár a múlté. Ám ez korántsem jelenti azt. mintha a szövetkezeti ipar bizonyos sajátosságainak mei. lőzése, sőt. a szövetkezéssel szemben olykor fellépő érzelmi súrlódás is teljességgel megszűnt volna. Érdemes utalnunk néhány ilyen félreérthetetlen jelre. Közismert, hogy a közvéleményben. olykor szakmai körökben is, az ipari szövetkezetét gyakran afféle félmaszek vállalkozásnak tekintik — az ehhez kapcsolt általánosító feltételezésekkel együtt —, jóllehet, a tények bizonysága szerint itt sem gyakoribb a visszaélés. a kiskapuk keresése, mint más szektorban. Továbbá : valahányszor bizonyos feszültség támad a gazdálkodásban, ha például a munkaerőhiány akadályoz. minduntalan előbukkannak a szövetkezettel szembeni erőteljes konkur- renciális érzelmek. Ilyenkor a gondok fő okaként hallunk a szövetkezeti műhely „szívóhatásáról”, munkaerő-csábításról, ami — ha teljességgel igaz lenne is —. aligha minősíthető a, nagyipar alapgondjának, egyszerűen a nagyságrendi különbség, a szövetkezeti ipar „szívólehetősége” miatt. rdemes arról az állás- pontról is szólnunk, amely bizonyos skizofrén kettősséget tükröz a szövetkezeti ipar gazdálkodásának megítélésében. Egyfelől — amint az előbbi nemzetközi tények is igazolják —, szükségszerű igény, hogy a szövetkezetek az állami ipar számára bedolgozói. illetve úgynevezett közületi szállítási kötelezettségeket teljesítsenek. másfelől ez olykor határozott rosszallást vált ki. Teljességgel indokolt persze, hogy a szövetkezeteket — akár ilyen megítélési eszközökkel is —, a lakossági rendelése^ teljesítésére ösztönözzük, amíg azonban nem épül ki a jelenleginél erőteljesebben a kisüzemek hálózata, népgazdasági érdek fűződik ama kiegészítő tevékenységhez is. Az ipari szövetkezetek a nagyok árnyékában működnek — sajátos gondokkal, jelentős eredményekkel. Munkájuk támogatást, figyelmet érdemel, mert tevékenységük a népgazdaság számára nélkülözhetetlen.
