Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-09 / 211. szám
Elvált asszony—falun M agyarországon 1949-ben ezer házasságkötésre 116,5 válás jutott. 1960-ban 187,3, öt évvel később 227,2. 1970-ben 236,2, 1971-ben 248,5. Az utolsó népszámlálás adatai szerint a házasságok több, mint negyed része 5—9 évi együttlét után bomlott fel, de a 10—14, vagy éppen a 15 évnél tovább tartott házasságok között sem volt csekély a megszakadtak aránya, ösz- sze^en 39,1 százalék. Hogy a „világranglista’' élén, vagy maidnem legelején állunk, az aligha lehet túlságosan nagy vigasz. Az előbbi néhány szám országos arányokat tükrözött. Megyénkben 1970-ben a tizenöt évesnél idősebb férjezett nők közül 2897 (2,5 százalék) döntött úgy, hogy inkább válik, sem mint együtt marad párjával. Közülük 917- en tartoztak a meglehetősen tág 15—39 éves kategóriába. A többség (1152 asszony) 40—59 éves volt. 628 pedig túlhaladta élete hatvanadik esztendejét. A statisztika, mely rendelkezésünkre áll. a megyebeli válások adatait nem bontja a települések jellege szerint. így nem tudhatni ezekből, hogy az elvált asszonyok közül hányán éltek városokban, nagyközségekben, tanyán, pusztán. Csak a fenti adatokat tudtuk megmutatni. megmagyarázni azoknak, akikkel beszéltünk. Mindannyian falun élők volt- tak. Az érdekelt bennünket, hogy mit jelent elvált asszonynak lenni a XX. század harmadik harmadában. Magyar- országon, falun? * D.-né. 43 éves, termelőszövetkezeti tag volt felesége: — Elválni! Minálunk?! Tudja mit csinált volna szegény anyám vagy éppen az apám, ha él? Tűzpiszkálóval vertek volna ki az udvarunkból, meg a faluból is. És én ... ? Aligha igaza nincsen, maradtam volna inkább hóttig az uram mellett. Mert úgy rendeltetett, ásó. kaPa és a nagyharang, akár a mesében, úgy-e az választja el az ember lányát a párjától. Maradtam volna és tán csak az egy igaz isten tudja, hogy nem tettem-e rosz- szat, amikor nem maradtam? Azért mégse ... Így kellett ennek lenni, senki nem ura a maga sorsának, nem dirigálhatja azt, ahogyan lennie kellene. Nem volt a miénk föld házasodik a földdel-forma esküvő, fenét se érdekelt az ilyesmi akkor már. Nekünk hat holdunk volt. a Laciéknak kdén'’ amikor összekerültünk Egv évvel később már a közösben ez is. az is. Dolgoztunk. éltünk, ahogyan lehetett, később íobban. mint korábban gondoltuk volna. Laci kijárta a traktorosiskólát, a szomszéd megyében, Dégen. Aztán meglett egymás után a két kicsi, meg a harmadik, aki meghalt. Aztán ivott. Aztán jött a .... de minek mondjam magának, hogy ki jött? Akadt falubéli, volt aki a cigánysorról, más máshonnan. A falu? Hát, az beszélt. Nem voltam én akármilyen lány, megnézheti a régi fényképeimet. Aki valamikor feleségül akart az most maidnem mind örömködött. Káröröm az ilyen, nem más. Mondták, de legelőbb az asszonyaik mondták. hogy az Erzsi, mármint én, hiába hordta olyan fenn az orrát, mégsem sikerült neki... És nekik? Az egyiket veri az ura, a másikat nem. Tudja, nem csodát vár az ember lánya, ha férjhez megy, vagy csak az elején vár. Később nyugodalmat. Magának is, meg a kicsinyeinek. Szembe. persze sajnálkoznak. így Erzsikéin, meg úgy Erzsikém, téged aztán megpróbált a sors. Csakugyan megpróbált Az öregasszonyok nem is sokat kertelnek, megmondják egész egyszerűen, hogy cemen- de vagyok, mert nem maradtam az uram mellett. Sári nénim nem szégyen] ette megkérdezni : „Aztán mondjad, Erzsi lelkem, mostantól annak az ágyába fekszel bele, aki szólít?” Mintha az olyan nagy gyönyörűség lenne az emberlányának! Persze, hogy akadt, aki próbálkozott nálam. de mirevaló az ilyesmi. Énnekem már le kell számolnom azzal, hogy ez így lesz mindét- t'g. Zoli fiam tizenhat éves, 5 ipariskolában, van. Margitkám tizenkettő, az még itthon. Én meg járok a kertészetbe, kapálok. mikor mit kell. Talán lesz még úgy, hogy akad valamilyen becsületes, tisztességen özvegyember, akivel egyszer összekerülök, de inkább azt hiszem, hogy nem akad. Mint a többieknek sem, mert harmati vagyunk a faluban elvált asszonyok, igaz az egyik még fiatal, huszonnégy éves. De a másikkal majd együtt ö "~*p‘lnk ... F.-né, 33 éves, főmezőgazdász volt felesége; tanárnő: — Milyen elvált asszonynak lenni falun? Nem kellemes. Sehol nem az. miért éppen falun lenne élvezet? Én még csak afféle beszármazott, ahogy kevésbé finoman fogalmazni szokták: „gyütt-ment” sem vagyok, hanem itt születtem és ezért nekem talán sokkal nehezebben bocsátják meg. Látia ez az! Most alighanem ráhibáztam! Megbocsátásról van szó. Hiszen ha egy idevalósi fodrászmester... azaz dehogy is volt szegény aoám fodrászmester, borbélynak hív. ta mindenki... szóval az idevalósi borbély lánya, akit gimnáziumba járattak, egyetemre küldtek, aki haza jött az iskolába tanítani, szóval. aki mindenhogyan megmutatta, hogy a mi kutyánk kőikéből is lehet valaki; ha az ilyen válik az igenis esedezzen bocsánatért. Még inkább, mint más. Őst törvények ellen vétett, meggyalázta a házasság szentségét és nem átallta a nyomorba. a kitaszítottságba magával vinni a két fiát is. A nyomort persze csak képletesen kell érteni, hiszen igazgatóhelyettes vagyok, a túlórákkal is keresek, meg a volt férjem se késlekedik soha a gyerektartással, de az tény. hogy amikor az ő több ezer forintos fizetése is a hátunk mögött állt, rangot jelentettünk a faluban. Meg tudná mondani, hogy miért még mindig a pénz a legnagyobb tekintély minálunk, pedig hirdetjük és szeretnénk, ha a munka lenne? Ott van például a barátnőm. Á, a doktornő. Ritka csinos asszony, két idegen nyelven beszél, most tanulja a harmadikat, kitüntetéssel szerezte a diplomáiét, több folyóiratot. úiságot iárat. mint az egész iskola és egész biztosan nagyobb a havi könyv- számláia, mint a fél tantestületünké. Emellett úgy dolgozik, mint egy igásló, kitűnően keres, de se az előbbiek, se a munkatempóia nem biztosítana számára tekintélyt, ha kettejük mögött — orvos a férje is — nem állna ott az a biztos havi tízezer, de inkább tizenkettő. Amit persze a faluban húsznak, huszonötnek mondanak, de ez nem igaz. Á, egyébként számomra afféle lelki klinika volt. amikor elváltunk. Válság az ilyesmi, hazudik, aki tagadja, de akármekkora. sosem eneédtem hogy sajnálkozzanak felettem. A ..szegénv Irénkém, lásd a Sanyi, is olVan volt, amilven- ből tizenkettő egy tucat. Ilyen asszonyt itt haevni. mint te!” kezdetű sajnálkozásokra a legvidámabb mosolyommal válaszoltam: ..öt tessék sajnálni. ne engem, hiszen én voltam a. hibás. Csaltam fűvel-fá- val...” Azt látni kellene, hogy egy-egy ilyen válasz mi- lven sikert aratott! Mi meg Á.-val dőltünk a keserű nevetéstől és épp az ő tanácsára határoztam el. hogy merő bosszantásból ezután túlöltözöm a falut. A gyógyszerész- nét éppúgy, mint a termelőszövetkezetbeli. meg állami gazdasági nagyok feleségeit. Ügy látszik sikerült, mert már kellő mértékben utálnak ... Hogy ez cél-e? Természetesen nem cél. De az embernek le kell vezetnie valahol az indulatait, amit a tanításban nem. vagy csak egész más formában tehetek meg. Mert bőven vannak, akik az ember indulatait csak szaporítják. Nem hiszem, hogy bármelyik fővárosi utcasarki rossz lány több ajánlatot kapna, mint amilyennel az egyedül maradt asszonyt elhalmozzák. Sokszor a legváratlanabb helyekről, olvan tekintélyes, vagy tekintélyesnek vélt férfiak, többszörös családapák és nagyapák. hogy az embernek a lélegzete is eláll. Unom és undorodom az egésztől! Eszem ágéban sincs apácaként befejezni az életemet de azt már eldöntöttem, hogy innen elmegyek. El, mindenhogyan és elsősorban városba, ahol senki nem ismer, nem törődik velem és ahol én se ismerek senkit. Vagy majd talán megismerek. valakit... Z.-né, huszonnyolc éves. gépí-ónő egv vállalatnál, művezető elvált felesége: — Elolvastam, amit az a másik kettő mondott. Igazuk van. meg nincsen. Vagyis inkább: nem a teljes igazságot mondják. Ha valaki abban a tudatban megy férjhez, hogy ennyi és ennyi esztendő utón úgvis elválik, arra nincs elég sötét jelző. Ha valaki azért, mert megunta az öreglánysá- got azt inkább megértem, mert mások példáján tudom, hogy keserű kenyér lehet De, ha egy normálisnak indult házasGr. Gorin Rejtett kamera Hétfőn este mindannyiunkat egybehívott az igazgató és azt mondta: „Elvtársik! Holnap, rejtett kamerával jönnek a filmesek”. Mi. természetesen roppant örültünk és megkérdeztük: „Mi is az tulajdonképpen?” Az igazgató felvilágosított: „Ez egy olyan új filmezési módszer, amikor mit sem tudsz arról, hogy minden mozdulatodat megörökítik, ezért hát mindenki viselkedjen úgy, mintha semmi sem történne. Hogy miért filmeznek, egyelőre titok. Talán a Napi Hírekben szerepűink majd vagy valami dokumentum-verseny- filmben. Mindegy. A stúdióból szerencsére megsúgták a dolgot, ezért erről senkinek egy mukkot se! Tegyenek úgy, mintha nem tudnának semmiről semmit. Világos?” De még mennyire! Egykettőre rendbe szedtük az áruházat. Kívül-belül minden ragyogott, mint a patikában. Az italrészleget dugig raktuk konyakkal. Friss sügértől kezdve minden volt. aminek lennie kell. Én a húsrészlegre saiátkezűleg kiírtam: „Növendékmarha felszeletelve is kapható!’’ Ezenkívül római számmal osztályoztam a húsokat. Szóval készültünk! Másnap aztán egytől-e.evig kicsípve érkeztünk munkahelyünkre. mintha ünnep lenne. A férfiakon nyakkendő a nőkön gyönyörű szoknya-blúz. Zina, a pénztórosnö drága francia parfőmtől illatozott, habár ez marhaság, mert a filmen ez nem érezhető. Bevágtuk a . műmosolyt, úgy néztünk a vevőkre, mint réglátott rokonainkra, és ilyeneket mondtunk: ..Parancsoljon”, „Legyen szíves”, „Ha megengedi. segítek”, „Legyen máskor is szerencsénk” és ehhez hasonló újdonságokat. A vevők persze bámultak, mint a borjú az új kapura, nem értették, mi történt, míg Zi- nácska elkottyantotta magát: „Ne tolakodjanak emberek! Viselkedjenek illedelmesen. Rejtett kamerával filmeznek bennünket!” A jónép azonnal vette a lapot. Már nem nyo- makodtak, nem szidták egymást. Olajozottan ment minden. Dél felé aztán — amikor már majd belerokkantunk a nagy igyekezetbe — rohan be n diri és közli: „Elvtórsak! Ne idegeskedjenek. A stúdió jelentette. a felvétel egyelőre elmarad. Majd ebéd után jönnek a rejtett kamerások.’’ Csudára megkönnyebbültünk. Kifújtuk magunkat. Lazítottunk. Ezzel egyidejűleg változott a szín: a csemegés újra a régi lett. A kolbász és narancs egy helyen, a hal és a fagylalt úgyszintén. De délután újra helyrerázódtunk. A vásárlók. megneszelve a szereplési lehetőséget, elözönlötték a boltot. Valósággal lehorgonyoztak, nehogy kimaradjanak valamiből. Esy termetes asz- szonyság például odáig merészkedett, hogy megkérdezte tőlem: „Milyen leveshúst ajánlanék néki?” Majd ajánlanék én neked valamit, gondoltam, de tekintettel a rejtett kamerára, töprengő arcot vágva közöltem: „Vigye ezt a nagy velős csontot, sok benne az aminosav”. Munka utón aztán újra rohant be a diri, s közölte: „Csengettek a stúdióból, délután sem volt felvétel, majd holnap.” Majd megütött a guta. De mit tehettünk? Másnap kezdődött minden élőiről. Ünneplőben álltunk be a pultok mögé, izzadtunk, kidöglöttünk, de kisült: a kamerások ma sem jöttek. Azt hittük leszakad a menny! Zinocska például szünet nélkül vihogott mint aki nem normális. Röviden: így kínlódtunk öt napon át, mikor a diri jelentette: a rejtett felvételből semmi sem lesz. mivel a rendőrségtől megtudta, hogy átvertek minket. Rajtunk kívül még hat nagyáruház és étterem várt kínok között a rejtett kamerára. Azok még rózsákat is raktak az asztalra! Fellélegeztünk és bosszankodtunk. Hát szabad így rászedni a becsületes dolgozót? Zina hisztérikusan sikította: „Koronatanúként vallomást akarok tenni a csirkefogók ellen. ha bírósági tárgyalásra kerül sor!” ... Én mindezek ellenére nagy megelégedéssel vettem tudomásul a történteket, mert a rejtett cécó kapcsán legalább rászántam magam a fogcsinál- tatósra. s ezután már új mű fogsorral mérhetem a marhapacalt. Fordította: Baraté Rozália ság után válás mellett dönt egyik vagy másik. esetleg mindketten, az bizony krízis. csapás, szerencsétlenség, vagy nevezze, aminek akarja. Amikor mi a békéltető tárgyaláson voltunk, a bírónő —■ megjegyzem nagyon okosan — csak részben módjával firtatta az okokat, amelyek miatt széjjel akartunk menni. Inkább olyanokat igyekezett találni, amelyek miatt együtt maradhattunk volna. Senki nem szívesen teregeti ki a maga szennyesét, bárki ejtett rajta foltot. Az már nem a bírónőn múlt. hogy nem tudott összebékíteni bennünket. Pedig mi. ahogyan mondani szokták, „szépen váltunk el”. Tudtommal Imre se kiált rám kígyót-békát, én sem őrá. Minek? Hét évig voltunk együtt, hazudnék, ha tagadnám, hogy ebben a hét évben bőven volt olyan, amit nem tudok, de nem is akarok elfelejteni. Nem a csúfra, a szépre gondolok. Ez azonban nem sokat segít rajtam és főleg nem sokat segít a gyereken. Mert a gyerek az. akiről a többiek nem beszéltek. El nem tudom mondani, hogv én milyen sokat gondolkodtam azon; hogy mi jobb? Ha együtt maradunk. mert akkor a gyerek anya-apa mellett nő fel. vagy ha válunk, mert még mindig jobb. ha csak az egyiknél él; mintha egymással csak látszat-formán megférő kettőnél A kisfiam csak ötéves, de okos, talán koraérett is. Akkor kaptam észbe, hogy neki teszek legrosszabbat, ha meg-- őrzöm a rosszat, amikor olykor-olykor menteni kezdte előttem az apját. Egyszer aztán haza jövet meghallottam, amit a konyhában engem ment az uram előtt! Mint egy önkéntes villámhárító! Más szóval, ő saját szemszögéből már látta, hogy valami feszültség van közöttünk és menteni igyekezett a menthetőt. És tíz év múlva? Vajon akkor is mentene vagy hibáztatna valamelyikünket? Elváltam, így láttam jobbnak. Egész őszintén megmondom; hogy nem érdekel mit szól hozzá a falu. Gondolom, meg tudom is. hogy sokat. Csakhogy nekem K., a falum csak éjszakai szálláshely, ahol leginkább csak szombat—vasárnaponként vagyok otthon. Heggel felülök a buszra, beutazom Szekszárdra, délután vissza. A munkahelyemet szeretem, a kollégáim rendesek, kedvesek. Jó pajtások, maidnem cimborák vagyunk. Nekem itt zajlik az életem és szerencsére anélkül, hogy mások beleütnék az orrukat abba, ami csak rám tartozik, a magánéletembe. Hiába kérdezi. nem tudom megmondani, hogy hol jobb? Itt. ahol senki nem törődik a másik ügyesbajos dolgával, legfeljebb csak látszat szerint, vagy külön felkérésre? Netán otthon, ahol törődésről ugyan ismét csak nem lehet beszélni, de mindenki csámcsog felette? Nem tudom. A gyereknek jobb lenne, ha itt élnénk, mert odahaza az óvodai ünnepségeken mindig akad valaki — többnyire gyerek. de gyakran felnőtt is aki megkérdi: „Hát Irmuska, a te apukád miért nem jött el?” Ilyenkor szeretném nem elképzelni, amit abban a kis szívében érez, Különben is szemforgatók az emberek! Ha nekem akkor lett volna valakim, amikor még az urammal éltem, javarészt igyekeztek volna nem tudomást venni, róla. Most. hogy ténvleg van? Eay akarattal lesik, hogy kit sikerül „kifognom” magamnak. Mert a lány az csak férjhez megy, de az elvált asszony, főleg, ha gyerekes, ,.behálóz!’, „nyakába varr.ia magát valakinek”, legjobb esetben „elveteti magát” egy jó bolonddal. Elvált asszonynak lenni rossz. Falun vagy városon, azt hiszem egyre megy. Ordas Iván
