Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-26 / 225. szám
A polgári védelem három hónapja a bonyhádi járásban A járásnál az 1973. év első negyedév időszakában a parancsnoki állomány kiképzésére irányította a íő feladatokat a járási törzs. Az óvóhely-szakszolgálat községi parancsnoki kiképzésit megelőzte a felkészítési időszak, amiben jelentős szerepet vállalt a járási óvóhely- szakszolgálat törzse. A községi parancsnokokkal időben megbeszéltük a járási szintű ösz- szevonás politikai, anyagi. feltételeit, így a kitűzött időre valamennyi község az érintett személyeket a foglalkozásra biztosítani tudták. A járási törzs a 3x3 nanos foglalkozásra a foglalkozásvezetőket felkészítette, az órákhoz szemléltető, bemutató eszközöket biztosított. A járási aktíva szellemében célunk volt összekapcsolni a szakmai kiképzést a politikai események, a nemzetközi helyzet aktuális kérdéseinek megértetésével. Az óvóhely-szakszolgálat kiképzése célját elérte, mivel a községi óvóhely-parancsnokokat, előadókat sikerült felkészíteni a községekben tartandó foglalkozások eredményes végrehajtására. A foglalkozás megszervezésében, színvonalas levezetésében jelentős és kiemelkedő szerepe volt Kővári Zoltán óvóhely-szakszolgálat parancsnoknak, aki fő szervezőzonyos feladatok gyorsított ütemben való elvégzéséhez (pl. szükségóvóhelyek építése, kitelepítés műszaki biztosítása stb.) egyes egységek, vagy alegységek teljes alkalmazási készenlétbe helyezése és alkalmazása. A műszaki mentő szakszolgálatra a veszélyeztetettség időszakában az alábbiak hárulnak: — a szakszolgálatnak és szak- szolgálati alakulatoknak — az adott. helyzet és az elvégzendő munkák függvényében — differenciáltan történő készenlétbe helyezése; — a szakszolgálat egységei, alegységei, valamint a szak- szolgálati alakulatok részvétele a szükségóvóhelyek megépítésében ; ( — a szakszolgálat egységei, alegységei, és a szakszolgálati alakulatok tömegpusztító fegyverek elleni védelmének biztosítása, körleteinek kialakítása; — a szakszolgálat egységei, alegységei és szakszolgálati alakulatok részvétele a kitelepítés műszaki biztosításában. A műszaki mentő szakszolgálat feladatai a csapás utáni időszakban A műszaki mentő szakszolgálat és szakszolgálati alakulatok legjelentősebb tevékenysége, amely végrehajtása érdekében megszervezésre kerültek, az országot ért nukleáris csapások után jelentkezik. A csapások utáni időszakban az ország valamennyi rendelkezésre álló erői tevékenységéje, egyben, mozgatója volt e kiképzés végrehajtásának. Kitűnt az ■ előadók közül Ambrus Antal műszaki osztályvezető, aki színvonalas előadásával hozzájárult a követelmények teljesítéséhez. Az összevonáson 180 fő vett részt, a kiképzés befejezése időszakában a résztvevők elismeréssel szóltak a kiképzésről és főleg kiemelték a nemzetközi helyzet aktuális kérdése, a katonapolitikai kérdésekben adott tájékoztatót. Véleményünk, hogy valamennyi foglalkozásnál a foglalkozások színesebbé tétele érdekében előtérbe kell helyeznek a mentési, mentesítési munkák elősegítésére kell irányulnia. A városokat ért csapások következtében keletkezett kárterületeken . a műszaki mentő egységek biztosítják a mentés műszaki feltételeit, amelyek, — mint már az előzőekben is általában megemlítettük — tö" mören a következőképpen foglalható össze: — a nukleáris kárterületerf romok között vagy romok alatt lévő. valamint romok alá temetett óvóhelyekben (pincékben) szorult személyek felkutatása és kimentése; — a mentés műszaki biztosítása, utak, átjárók létesítése; — a támadás által okozott épület-, közmű- és egyéb anyagi károk szükség szerinti ideiglenes helyreállítási feladatainak elvégzése. E feladatok végrehajtása érdekében egy sor kiegészítő feladat jelentkezik: — a műszaki mentő egységeknek, alegységeknek kell lehetővé termi a kárterületek megközelítését, a kárterületen történő mozgást szükségautók, átkelők létesítésével, sérült hidak megerősítésével, utak rom- talanításávai stb. — összefoglalva a mozgásbiztosítási feladatok ellátásával; — a keletkezett tüzek kifejlődésének, területtüzek kialakulásának és továbbterjedésének megakadályozása érdekében szorosan együtt kell működniük a tűzvédelmi alegységekkel. A tüzek tovaterjedésének megakadályozása érdekében tűzgátló sávokat kell léteni a politikai meggyőzés szükségességét, mivel a polgári védelmi tematika csak sima közlése a hallgatókkal száraz anyagnak, több esetben unalmasnak bizonyul. Járásunknál megtartott ak- tivaülés politikai tartalma, és mondanivalóját valamennyi kiképzésnél tovább kívánjuk fejleszteni, elsősorban azzal a céllal, hogv együttműködve a párt- és társadalmi szervekkel, segítsük a Párt politikájának, ezen belül a párt -katonapolitikájának megértetését, hozzájáruljunk a járás lakossága felvilágosításához. Jellemző az oktatásoknál, hogy a résztvevők szívesen ve- sz'k a foglalkozás bevezetésénél a politikai, nemzetközi helyzet kérdéseinek felvetését, és jó módszernek tartjuk a politikai kérdéseken keresztül a polgári védelem feladatainak megértetését. Általános, hogy valamennyi PV. kiképzési tematika (szakszolgálatolt, önvédelmi alegységek, munkaviszonyban álló dolgozók) a tömegpusztító fegyverék ismeretével, szemléltető eszközökön való bemutatásával kezdődik. Tapasztalatunk, hogy ameny- nyiben csak a tényeket, mint eszközöket soroljuk fel. vagy szerkezeti magyarázatot adunk, az oktatás a céliát nem éri el. Az első téma, de a többi foglalkozásokon js jelentős a nemzetközi életben kialakult síteniök. Ennek elvégzéséhez minden eszközt meg kell ragadni a mielőbbi sikeres teljesítés érdekében. így a műszaki munkagépek alkalmazásán túlmenően a robbantás módszerét is igénybe kell venni. A szakszolgálat felsorolt feladatairól látható, hogy feladataink sokrétűek. Ahhoz tehát, hogy feladatainkat jól tudjuk ellátni, az elkövetkezendő időszakban magasszintű elméleti és gyakorlati kiképzésben kell részesítenünk a szakszolgálat valamennyi beosztottját. Az állomány felkészítése a várható feladatokra már az elmúlt évben megkezdődött. Az elmúlt év során kiképzésben részesültek a járási és városi műszaki mentő szakszolgálatok törzstagjai, a szakszolgálati alakulatok parancsnokai, technikusai és politikai helyettesei. A kiképzési programnak megfelelően ez évben folytatjuk a kiképzéseket. Első lépésben kiképzésben, illetve továbbképzésben, részesítjük a járási, városi törzstagokat, alakulatok parancsnokait és helyetteseket. A parancsnoki állomány kiképzése után bonyolítjuk le az alakulatok beosztott állományának 15 órás kiképzését. A kiképzéssel, melyhez eddig is nagy segítséget kaptunk a Műszaki mentő Szakszolgálat Országos Parancsnokságától és a Polgári Védelem megyei Törzsparancsnokságától — el kívánjuk érni. hogy a szakszolgálat valamennyi parancsnoka, és beosztottja ismerje meg feladatát, azokat megfelelően alkalmazni tudja. MOLNÁR MIHÁLY szolgálatparancsnok erőviszonyok tükrében bemutatni egy új világháború oldalait, hatásait,, a szocialista világrendszer és a haladó gondolkodású milliók erőfeszítéseit a békéért, egy új világháború elhárításáért. Az atomfegyverek pusztító hatásának sima közlése csak borzalmakat vált ki, esetleg védtelenséget vagy a jövő iránti közömbösséget, A . bonyhádi OTP, a Posta és a Költségvetési Hivatal dolgozóinak megtartott foglalkozások jelentősen hozzájárultak a dolgozók felvilágosítása mellett a felkészítésükhöz is. A% élelmezési szakszolgálat a járásunknál jól szervezte meg a szakszolgálat kiképzését. Énekes Béla szakszolgálat- parancsnok személyesen valamennyi alárendelt parancsnoknak segítséget nvújtott a kikénzés megtervezése, a kiképzés anvagi, szemléltető és tankönyvek biztosításában. Jellemző, hogy ahol a szakszolgálat. parancsnoka és törzse lelkiismereti kérdésként kezeli a rábízott feladatok megoldását, ott nem könnvel- műség, nemtörődömség lesz úrrá, hanem a mindennapos gazdasági feladat mellett a polgári védelmi kiképzési faladat is helyt kap a napi életben. A törzsek részéről nem helyettesítéséről van szó. hanem konkrét segítségnyújtásról, amit minden üzem, vállalat, intézményvezető szívesen fogad. Járásunkban a munkaviszonyban álló dolgozók kiképzése lassú folyamatban a tervezett szerint beindult. A nyári időszakban elsősorban az ipari vállalatoknál, intézményeknél, a mezőgazdaságban dolgozók kiképzése az idénymunkák befejeztével veszi kezdetét. Tapasztalatunk, hogy a kiképzés ilyen irányú megosztása jól alkalmazkodik a népgazdasági munkák eredményes végrehajtásához, egyben időben is biztosított a kiképzés politikai, anyagi szervezési előkészítése. Az 1973. kiképzési feladat végrehajtásának szemléltetését jól biztosítják a megyei nol- g"r;. védelmi parancsnokság által kiutalt anyagi eszközök. Ezek helyes elosztása, tudatosítása a felhasználáshoz a kiképzés sikerének egyik feltétele. Az üzemekben, vállalatoknál a vállalat vezetőségének a szervezésben jelentős szerepe van. mivel a dolgozók össze- fogá'a. mozgósítása a törzs feladata. Járásunknál a kiképzés elősegítése érdekében az anyagi biztosítást a községi paranes- p~k*é',ok, valamint a nagy létszámmal rendelkező vállalatok rendelkezésére adtuk ki. Ezzel biztosítani kívántuk, hogy a tömeges kiképzési helyeken a feltételeket biztosítsuk. Nagy vállalatoknál, mint a Cipőgyár, a Lampart ZiM kiképzés megszervezésével elsősorban a fő problémát a legjobb szervezés mellett is a kiképzési csoportok elhelyezése okozza. Vállalati szinten, mint a ZIM is, a nyári időszakban végrehajtott kiképzés a legalkalmasabb, mivel szabadtéren az oktatás, szemléltetés a filmvetítés kivételével megoldható. Jó módszernek tartom az ilyen tömegeket foglalkoztató vállalatoknál a szabadtéri oktatás megoldását és a jövőben is a tervezésnél ezt figyelembe kell vennünk. Baricz István, a ZIM törzsparancsnoka a szervezés, irányítás és rugalmasság íerén jelentősen járul hozzá a munkaviszonyban álló dolgozók tömeges kiképzéséhez. Bonyhádi kórház munkaviszonyban álló dolgozók kiképzése megfelelő szintű az ellenőrzés tapasztalatai alapján. Az előadó felkészültsége, előadói készsége gyenge, ez unalmassá teszi az oktatást. Tapasztalatunk, hogy az előadó jó felkészültsége mellett elengedhetetlen az oktatásban, az élénkség, folyamatosság és a színezettség. IFJÜSÄG KÖRÉBEN VÉGZETT MUNKA A propagandamunkában az aktivaülésünk szellemében a társadalmi szerveinkre is támaszkodunk. A járási KISZ-bizottsngi munkaértekezleten a községi üzemi KISZ-titkárok körében szót kértünk a polgári védelem propagálására. A KISZ-szervezetek vezetői előtt ismertettük a PV feladatait, az ifjúság szerepét, segítő erejét a polgári védelmi kiképzésben. A vállalatok, tsz-nél lévő ifjúság körében így a KISZ- vezetőség iS képes lesz mozgósító. felvilágosító munka végzésére. Az MHSZ által rendezett járási honvédelmi napon részt vállaltunk a versenyek rendezésében (Hőgyészen). az ün- neni megnyitó, a szemle alaki értékelésében részt vettünk. Az ifjúgárdaszázad megrendezett versenyén a vetélkedőben polgári védelmi kérdéseket iktattunk be, jellemző, hogy a résztvevők pozitívan válaszoltak a kérdésekre. A Bonyhádi „Petőfi” Gimnáziumban 100 diák részvételével polgári védelmi vetélkedőt tartottunk. A vetélkedő kiterjedt: — Haza, hazaszeretet, internacionalizmus. — Polgári védelem. — Irodalom, vers. A vetélkedőt egy hónappal megelőzően felkészülési terv készült, amelyben a tanári kar vállalta a megadott polgári védelmi szakirodalom alapján a részt vevő osztályok felkészítését. A vetélkedő napján a tanári kart kértük fel a zsűribe. A résztvevők felkészültsége :ó volt, 10 vers, 20 kérdés került feldolgozásra. Kiemelt szereplők: 1. helyezett versmondó: Klanuk Aranka 28 pont 1. helyezett pontszerző: Pinezics Mária 59 pont 2. helyezett pontszerző: Ferenczi János 58 pont 3. helyezett pontszerző: Adorján László 56 pont A helyezést elértek részére jutalomtárgyakat osztottunk ki. A „Petőfi Sándor” Gimnáziumban és a II. sz. Általános Iskolában (Bonyhád) PV-órá- kat tartottunk 6 alkalommal más-más osztályoknál. (Haza- szeretet — Polgári védelem c. témából.) A „Petőfi” Gimnáziumban vetítésre került a vetélkedő előtt a polgári védelmi feladatok kétrészes film. Az iskolában végzett felvi- lágosító-nevelő munkánkat a polgári védelem megismertetése, a hazaszeretet elmélyítése céljából kívántuk végrehajtani. A közeljövőben tervezzük, mint jelentős propaganda feladatot, hogy a járási pártbizottság által szervezett munka- értekezleten a községi, üzemi pártalapszervezeti titkárok részére tartok a PV propaganda- munkával kapcsolatos ismertetést azzal a céllal, hogy a községi, üzemi pártmunkát összekapcsoljuk a PV propagandafeladatokkal a kiképzés, a tömegek nevelése érdekében. DANIS DÉNES helye a polgári védelemben