Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
T CSALÁD—OTTHON Munkára nevelés a családban Családlátogatásaimkor nemcsak tanácsokat adtam a szülőknek, sokszor tanultam tőlük. így volt, amikor az “öt- gyermekes Pataki családnál jártam. A három leány és a két fiú közel állt korban egymáshoz, majd minden osztályunkban volt a családból egy gyermek. Mind jeles, vagy kitűnő tanuló. A lakásban példás rend fogadott. Az emeletes ágyak között egy-egy kis pad, asztalka, polc. Mindegyik gyermeknek külön kis birodalma. — Anyukának rengeteg dolga lehet — mondtam a katonás rend láttán. — Oh, nem! — szabadkozott az asszony. — Mindent ők tartanak rendben. Úgy szoktattam őket már kicsi kortól kezdve. Igen. az édesanya ezzel rá is tapintott a lényegre. Megérdemli, hogy elismételjem: szoktatni kell a gyermeket, egészen kicsi kortól kezdve. Nemcsak ott, ahol a sok gyermek miatt kénytelen ezt tenni a szülő, hanem munkára kell nevelni már az első gyermeket, sőt az egykét is. Meg kell szoknia, hogy ő tagja egy kis közösségnek, — a családnak —, amelyben mindenkinek megvan a maga kötelessége, feladata. Hogy mikor kezdődhet el ez a folyamat, az úgynevezett munkára nevelés? Amint megtanul járni a gyermek. Apró kis kötelességekre szoktathatjuk. Ö hozza el édesapa papucsát minden este. Nagy feladat ez még alig tipegő csöppségeknek, de szívesen teszi, különösen akkor, ha megdicsérik ügyességéért. Azt tanácsoljuk, hogy később. a többi kötelességteljesítésnél js ismerjük el az igyekezetét és ne szidjuk meg egy- egy kezdeti ügyetlenségéért, mert az kedvét szeghetné 3 további munkától. Apró kis feladatok, amelyeket a legkisebbekre is rábízhatunk: az önálló öltözködés, a cipő ki- és befűzése, a levetett holmik rendberakása. játszás után « játékok, képeskönyvek helyrerakása, stb. Nagyobbacskáknak: e. -m az újságok rendberakása, a cserepes növények megön- tözése. a csirkék etetése. a kutya sétáltatása. gondozása stb. Szívesen segítenek a gyermekek a házi munkában, takarításban, főzésben is. Bízzunk rá apró feladatokat, olyanokat. amelyek nem haladják túl az erejét, képességét, vagyis amelyeket a jól végzett munkát kísérő sikerélmény érzésével tud teljesíteni. Ha ügyetlenkedik, akkor se vegyük el a kedvét: „Hogyan áll a kezedben az a habverő! Rossz nézni!” — vagy hasonló megjegyzésekkel, mert gátlásos lesz. kedvetlenül és még ügyetlenebbül csinálja legközelebb. Tudjuk, hogy ezek az apró gyermeki teendők eleinte nem jelentenek igazi segítséget, hiszen mi magunk sokszor gyorsabban elvégeznénk egyedül, mégis azt tanácsoljuk: legyünk türelmesek, szoktatgassuk a gyermeket a munkához, később természetesnek találja majd a nehezebb feladatokat is, amelyekkel már segítségünkre lehet. Áz alkalmi segítések (takarításnál, főzésnél stb.) mellett fontos, hogy a folyamatosan, naponta visszatérő feladatokat lelkiismeretesen végezze a gyermek. Egyszerre egy feladattal bízzuk meg és csak akkor adjunk újabbat, ha az előzőt már pontosan és jól végzi. A testvérek között egészséges kis verseny alakulhat ki a „ki végzi ügyesebben” elv alapján. Egyik a vacsoraedény leszedését kaphatja feladatul, a másik az ágyazást. Néhány hét után cseréljük meg a „mun- kakör”-t, hogy minden házi munkában jártasak legyenek gyermekeink. A fiúkat, lányokat egyaránt foglalkoztassuk. Ma már nincs kifejezetten „női” munka. A felnőttek is együtt dolgoznak a háztartásban, nem árt. ha kisfiúnk is ért a porszívózáshoz, a nagyobb a mosógép kezeléséhez. Arra ügyeljünk, hogy túl ne terheljük a gyermeket a munkával és mindig úgy bízzuk meg egy-egy feladattal, hogy kitüntetés legyen számára, ne pedig kellemetlen kötelesség. Legyen rá büszke, hogy ő már képes annak a teljesítésére, ismerje meg minél előbb a jól végzett munka örömét. DR. GERGELY KÁROLYNÉ Horgolt táska Horgolhatjuk műszálból vagy nylonszálból. A modell 120 g. sötétzöld és 60 g. sötétkék fonalból készült 3-as tűvel, rövidpálcával, de a fekvő pálcának mindig a felénk eső ágába öltjük a pálcákat. Két láncszemmel kezdjük a sort. Mielőtt munkánkat elkezdjük, papírból kivágjuk magunknak a megfelelő nagyságot és az aljánál szépen elkerekítjük. Fent kezdjük el munkánkat a megfelelő szemszámmal és oda- vissza horgolva haladunk lefelé, majd fogyasztunk, vagyis a két-két szélső szemet egybehorgoljuk, s tovább pedig a szélső pálcába két pálcát öltve szaporítunk. A táska hátsó felén a sötétkék fonallal dolgozva horgoljuk a fedélrészt. Ha elértük a kellő hosszúságot, akkor a két gomblyukat belehorgoljuk és utána még 4 sort horgolunk. Ha készen vagyunk. a kiterített táska alapján kivágjuk a bélést, s a két anyag közé, hogy tartása legyen, szabóvásznat teszünk, ezután összeférceljük a táskát, majd szoros szemmel ösz- szehorgoljuk és még egy sor szoros szemmel körülhorgoljuk. A táska fogóját többféleképpen készíthetjük: horgolhatjuk három egyszerre befejezett kétráhajtásos pálcákkal, ennek menete: 5 láncszemet horgolunk, visszaöltünk az első láncszembe 3 kétráhajtásos pálcát és ezeket egyszerre fejezzük be, továbbiakban 4 láncszemet horgolunk és úgy öltjük vissza az egyszerre befejezett kétráhajtásos pálcákat Horgolhatunk két-három kellő hosszúságú láncszemsort, amit azután befonunk. Horgolhatjuk egy láncszemsorral, melynek mindkét oldalát szorosszemmel behorgoljuk. A két gombot is horgolva készítjük: vásárolunk két fagombot, 3 láncszemet gyűrűbe zárunk, vagy csak egy kitágított láncszembe 4 szorosszemet öltünk; majd összehúzzuk a láncszemet, a következő sorba minden pálcába két pálcát öltünk, azután minden másodikba öltünk két pálcát, ha elértük a kellő nagyságot, akkor a fagombot beletéve fogyasztva a pálcákat, horgoljuk! be a gombot és egy kis fület is horgolunk a hátközépre a felvarráshoz. Lakásíestés házilag Ősz elejével, szokás szerint elérkezik a nagytakarítás, a lakástatarozás, a festés ideje. Ma már, a korszerű és köny- nyen kezelhető alapanyagok, a jó használati utasítások birto. kában egyre többen vállalkoznak arra, hogy önállóan végezzék el a festés nagy munkáját is. A rendelkezésre álló anyagok közül a „Csináld magad” mozgalom követői rendszerint a Walkyd, vagy a Prakticolor nevű festéket választják aszei Szeptember elején Jobbágy Károly „Szeptemberi utazás” című verséből idézünk; „Szeptember! Máris érzem az utazás meleg i izgalmát. Üj tanév jön, új, fényes reggelek. Röpítsd messzebbre nálam...’* A további három sort lásd a vízszintes 1., függőleges 47. és a függőleges 13. számú sorokban. (Zárt betűk: A, I, Y, A; illetve I. E, Y, A; és Y, E, L.) Vízszintes: 13. Togo fővárosa. 14. Ottörőváros a Balatonnál. 15. Tömör. 16. Tova. 17. Névelős kettes. 19. Jelentéktelen. 21. Róla egynemű betűi. "22. Vissza: jókedvű. 24. Rágós hús. 25. Olasz és osztrák autók jelzése. 26. Magyar film, főszereplő: Zala Márk. 28. Ebédelt. 31. Egyik oldal. 33. November vége. 35. 600 méteres csúcs a Bakonyban. 37. Szürke tollú, cagy gázlómadár. 39. ZZE. 40. Zongorázást is oktat. 41. Se .. .- se hamva. 43. Lengyel város a Visztula partján. 44. Gyors mozgású hüllő. 46. Becézett Erika. 47. Köszönet. 48. Heves megyei község. 49. Itt ... Hírlap! 51. Nitrogén. foszfor és szén vegyjele. 53. Üttörőköszöntés. 54. GIL 56. Fiatalok lapja. 58. Figüra. 59. Hajó része. 61. Fordított súlymérték. 62. Erich Kästner regényhőse. 64. Díszes. 66. Néva mássalhangzói. 67. New ... 69. Állati eredetű ipari nyersanyag. 7L Nyújtaná. Függőleges: 2. Becézett férfinév. 3. Néma téma! 4. KÉA. 5. A közelmúltban elhunyt magyar iró (Tibor). 6. Csukát. 7. Dátumrag. 8. Kevert kar! 9. Ilyen lap a Népszabadság. 10. Ételízesítő névelővel. 11. Nedű fele! 12. Egyforma betűk. 18. Michelangelo híres szobra. 20..............Ráby”, Jókai regénye. 23. Gépet működtetni. 26. A névszó puszta megnevezését fejezi ki. 27. Kortárs magyar irő. 29. Vanádium és urán vegyjele. to. -Gyarapítja tudását. 32, Porció. .1 __L*_-----34. Tűz égését fokozá. 35. Ä hosz- szabb utat választja. 36. Krúdy novellahőse. 38. Jegyzett rá. 40. Övezetek. 42. Útszakasz. 43. Régi cxmzésrövidftés. 45. Válogatott labdarúgó. 49. Formálódik. 50. Kiejtett betű. 52. Ahol lakik. 53. Még fel tud szállni a villamosra. 55. Görögkeleti szentkép. 57. Becézett férfinév, 60, „Édes...'! Kosztolányi regénye. 62. Elektro- kardiogram. 63. LZJ. 65. Kén és ezüst vegyjele. 68. Rag, -ra párja. 70. Javaslat része! 72. Darab, röv. BAJAI ISTVÁN Beküldendő: a vízszintes 1„ függőleges 47. és 13. számú sorok megfejtése szeptember 10-ig a szerkesztőség címére. rint, hogy melyik felel meg a követelményeknek. A Walkyd előnye, hogy már két vékony rétegben alkalmaz, va iß. foltmentes, kellemesen sima felületet ad, színezőpasztával — hígítás után — tetszés szerint színezhető és később bármikor szappanos, langyos vízzel lemosható. Wal- kydos festéssel egyes falrészek külön és más-más időpontban is festhetők, ha színezünk, akkor azonban célszerű az egész mennyiséget egyszerre kiké-; verni. A festék felhordása ecset-' tel vagy hengerrel, esetleg szórással történik: A háziasszony, ha előrelátó, sok felesleges munkát takaríthat meg azzal, hogy a festék használatba vétele előtt az egész padlót, vagy követ (az esetleg bennmaradt bútorokat is), csomagolópapírral, vagy összetűzött újságpapírral leteregeti. A falfelület ugyanis akkor lesz tökéletesen sima, ha a festéket az ecsettel alaposan eldolgozzuk. Eközben a Walkyd nagyon apró szemekben fröcskölődik és csak terpentinnel vagy hígítóval lehet feH szedni. _ „ , Fontos tudni, hogy új falfelület csak teljes kiszáradás után festhető be Walkyddal, de akkor is úgy, hogy az előzetesen portalanná tett (ledörzsölt) vakolatot W'alkyd- kittel kijavítjuk. Újabb réteget csak az előző réteg felhord dása után 8 óra múlva szabad ráfesteni. Ugyanis, ha az előző réteg nem egészen száraz — a következő festésnél oldódik és a fal foltos marad. Mielőtt a munkához hozzákezdenénk, mérjük fel, mekkora a falfelület. Egy kilogramm Walkyd festék ugyanis öt-hat négyzetméter felület, re elegendő. így a költségeket is pontosan ki tudjuk számítani. A Prakticoíor festékkel nedves időben, sőt télen is dolgozhatunk. Vízzel oldódik, viszonylag gyorsan szárad és jó a fedőképessége. Különösebb szakértelem nem szüksé. ges ehhez az anyaghoz sem. de a használati utasítás:, különösen, ami a vízadagolásra vonatkozik, pontosan tartsuk be. Először ennél is határozzuk meg a helyiség kifestésehez szükséges anyag mennyiségét. Egy kilogramm Prakticolorral nyolc négyzetméternyi felületet festhetünk be. A Prakticolor több színárnyalatban kapható, az egyes színek egymással jól keverhetők. A festék minden kilogrammjához tizenkét deciliter langyos vizet öntünk és körülbelül négy óra hosszat várunk, közben aZ oldatot többször megkeverjük; Ez alatt az idő alatt a festéssel kapcsolatos egyéb munkákkal foglalkozhatunk; Ezt a festéket a leghelyesebb ecsettel felhordani. Az ilyen módon festett fal úgy szárad, haj a helyiséget szellőztetjük. Á fentiek ismeretében már1 “bátrabban hozzáfoghatunk az ősszel időszerű lakásfestéshez; amely így házilag sokkal olcsóbb és ha jól sikerül, nagyobb öröm iSfc i-i F> *• j Múl hírverés a rajzos hirdetés