Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-03 / 180. szám
ANGELA DAVIS A VIT EN Magyar vezetők részvéttávirata Erich Honecker elvtársnak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának, Willi Stoph elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének, Friedriech Ebért elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa helyettes elnökének Berlin Kedves Elvtársak! Mély megrendüléssel értesültünk Walter Ulbricht elvtárs, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottsága tagjának, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa elnökének, a kiváló államférfi és politikus, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, a magyar nép igaz barátja haláláról. Walter Ulbricht elvtárs egész életét a német nép felemelésének és jólétének, a nemzetközi haladás, a béke és a szocializmus ügyének szentelte. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a német munkásmozgalom egységéért vívott harcban. Kimagasló szerepet játszott az első német munkás-paraszt állam, a Német Demokratikus Köztársaság megteremtésében és megszilárdításában, azoknak a nagy sikereknek a kivívásában, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói a párt vezetésével a szocializmus építésében elértek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, és az egész magyar nép osztozik mély gyászukban. Kádár János, 1 , a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának | első titkára ♦ J. : • Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Az SZKP Központi Bizottsr ^nak távirata Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőül* Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió minisztertanácsa részvéttáviratában mely fájdalmát fejezte ki Walter Ulbricht- nak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága tagjának, az NDK államtanácsa elnökének halála felétt. A Szovjetunió kommunistái, az egész szovjet nép nagyra értékeli azokat az érdemeket, amelyeket Walter Ulbricht szerzett az NSZEP és az SZKP, valamint a német és a szovjet nép közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesz-^ tésében és megszilárdításában — fejeződik be a távirat. Kilátástalan a Lón Nol-rezsim hadseregének helyzete Óriási érdeklődés előzte meg a berlini VIT-en részt vevő ■újságírók körében azt a sajtóértekezletet, amelyet csütörtökön délelőtt Arígela Davis tartott a Moszkva-étterem nagytermében. Angela Davis megköszönte azt a támogatást, amelyet annak idején a börtönből való ki- szabadulásához a világ haladó újságírói nyújtottak. Ezután hangsúlyozta, hogy a fesztivá. ion szerzett élményei alapján kijelentheti, a világ ifjúságának mostani találkozója törtéAz NDK-ban dolgozó magyar fiatalok derekasan kiveszik részüket a VIT lebonyolításából. Itt működő országos KISZ-bizottságunk a magyar delegáció küldetésének 'elősegítésére 170 főnyi stábot alakított. Sokan közülük szabadsáSantiago (MTI) Az elmúlt 48 órában Chilében több mint 100 pokolgépes és gyűjtópalac- kos merényletet hajtottak végre a szélsőjobboldali szervezetek tagjai. Santiágótól 60 kilométerre délre, egy olajvezetéket robbantottak fel, a fővárosban a külügyminisztérium vendégháza mellett történt robbanás; Maipu közelében egy olajfinomító felrobbantásakor 100 ezer liter olaj ment veszendőbe; a déli tartományokban szünetel a vasúti forgalom — a vágányokat és vasúti átjárókat sok helyütt dina- mit vetette szét, Valparaiso kikötővárosban a közigazgatás ellenőrzését katonai alakulatok vették ót. Tengerészgyalogos egységek szállták meg a törvénytelen sztrájkban részt vevő tehermertette az AP amerikai hír- ügynökség egyik közleményét, amely egy emigráns-,,értekezletről” számol be és amelynek lényege, hogy az Izraelbe kivándorolt- szovjet származású zsidó polgárok feleslegeseknek érzik magukat az „új hazában”. Az amerikai hírügynökség szerint a szovjet származású zsidó emigránsok „értekezlete” megvitatta ezeknek az embereknek a legsúlyosabb problémáját; az izraeli társadalomtól való idegenkedését, az új társadalomba történő nehéz beilleszkedését. a nyelv é« a politikai rendszer megszokását. A főképp grúziai származású emigránsok által elkövetett erőszakos cselekmények — az nelmi jelentőségű esemény. Az ifjúság politikai öntudata any- nyira megnövekedett, hogy az antiimperialista ifjúsági mozgalmat illetően nyugodtan lehet új szakaszról beszélni. A X. VIT híven tükrözi ezeket a rendkívül fontos változásokat. Sajtóértekezleteken általában ritkán szoktak tapsolni, most azonban ez történt, amikor az NDK televíziójának egy operatőre átnyújtotta Angela Davisnek a tavalyi NDK-beli tartózkodásáról készített film egy másolatát. got vettek ki a VIT-re, hogy valamit tehessenek a magyar delegáció küldetésének sikeréért, sőt olyanok is akadnak, akik szabadságukat félbeszakítva Magyarországról jöttek vissza Berlinbe — saját költségükön. < autó- és autóbusztulajdonosok gyülekezőhelyét. Bár a rendkívüli állapotot még nem vezették be, a körzet parancsnoka Toribio Merino altenger- nagy lett. A város polgármestere közölte: a lakosság ellátását a szállítók tavalyi sztrájkja idején szervezetbe tömörült baloldali teherautó-tulajdonosok 320 gépkocsijával biztosítani tudják. Salvador Allende elnök csütörtökön válaszol az ellenzék levelére, amelyben a kereszténydemokraták körvonalazták a kormánykoalícióval folytatott dialógusban elfoglalt álláspontjukat. Allende tájékoz, tatta a népi egység pártjait a levél tartalmáról, majd szerda este a baloldali koalíció vezető politikusaival tanácskozott. AP szerint — nem javítottak az izraeliek és a szovjet emigránsok közötti viszonyon. Az amerikai hírügynökség rámutat, hogy az „értekezlet” végső soron az emigránsok közötti belháborúvá fajult. A helyzetet még az is tetézte, hogy az összejövetelen hivatalos izraeli politikai személyek is részt vettek, akik az októberi választásokra szerették volna megnyerni az emigránsok szavazatait. Golda Meír asszony, aki szintén felszólalt ezen az értekezleten. nyíltan beismerte, hogy fél a „történtek következményeitől”, vagyis attól, hogy a Szovjetunióban élő zsidók megtudják • az igazságot azoknak a sorsáról, akik a cionista propagandának felülve Izraelbe vándoroltak. Ä stábon belül 26 tagú tolmácscsoport működik. Ok kísérik a magyar delegátusokat a napi VIT-rendezvényeken. Ezek a fiatalok nemcsak tolmácsok, hanem egyben idegen- vezetők is. Csaknerh ugyanilyen létszámú futárszolgálat tartja a kapcsolatot a magyar küldöttség szálláshelye, a magyar nagykövetség, a Magyar Kultúra Háza és a Budapest- étterem között, ahol VIT-kül- döttségünk étkezik. Sajtócsoportjuk a VIT nemzetközi sajtóvisszhangját dolgozza fel. Fotósaik szinte éjjel-nappal dolgoznak. Nappal készítik a felvételeket és éjszaka előhívják azokat, hogy másnap reggelre készen legyenek a képek. A többiek a delegáció szálláshelyén, a nagykövetségen, a Magyar Kultúra Házában és a VIT-re érkezett magyar tudósítók mellett 24 órás ügyeletet tartanak. Afganisztán — a béke mellett Ami az új afganisztáni rendszer külpolitikáját illeti — jelentette ki Mohammed Dáud — az a be nem avatkozás, a semlegesség és az összes néppel való barátság elvein alapul majd. Az afgán vezető kiemelte, hogy kormánya baráti kapcsolatokat kíván fenntartani a közvetlenül szomszédos országokkal. Kifejezte azt a reményét, hogy az afgán—szovjet jó szomszédi kapcsolatok tovább erősödnek, alkalma lesz közvetlen kapcsolatba lépni a szovjet vezetőkkel és megvitatni velük Afganisztán gazdasági és más problémáit. Daud felhívta a figyelmet arra, hogy egyes nyugati hír- ügynökségek tudatosan elferdítik az Afganisztánban lezajlott események lényegét. A Bolgár Népköztársaság kormánya határozatot hozott arról, hogy eltekint a VDK- nak eddig nyújtott gazdasági hitelek visszatérítésétől — jelentette be Sztanko Todorov miniszterelnök a Pham Van Dong tiszteletére adott vacsorán. A Vietnami Dolgozók Pártja politikai bizottságának tagja, a VDK miniszterelnöke Az Egyesült Államok szenátusán belül mind nagyobb ellenzékbe ütközik a hadiköltségvetés felduzzasztásának politikája. A legtöbb szenátor arra a következtetésre jutott, hogy a fegyverkezési hajsza egyrészt ellentmond az utóbbi időben mindinkább mutatkozó enyhülési tendenciáknak, másrészt óriási összegeket von el sok sürgető belpolitikai probléma megoldásától. A szenátus hadügyi bizottságának legutóbbi ülésén a bizottság tagjai arra szavaztak, Szerdán és csütörtökön rendkívül heves harcok dúltak a kambodzsai főváros körzetében. A felszabadító erők csütörtök hajnalban elvágták az és kísérete szerdán érkezett Szófiába ötnapos hivatalos baráti látogatásra. A bolgár kormányfő pohárköszöntőjében fiangsúlyozta. hogy Bulgária a jövőben is lehetőségeihez mérten hozzá kíván járulni a demokratikus Vietnam gazdaságának újjáépítéséhez. hogy a kormány által a Trident víz alatti rakétarendszer fejlesztésére kért másfél milliárdos költségvetési keretet több mint 885 millió dollárral csökkentsék. A bizottság azt is sürgette, hogy majdnem felére csökkentsék le azt az összeget, amelyet a kormány a Poseidon programra (tengeralattjáróról kilőhető rakéták) kért. Ezenkívül javaslatokat fogadtak el több más katonai program finanszírozásának csökkentésére. 1. számú műutat, harcok folynak a 2., a 3. és a 6. számú főútvonalért is. Az amerikai nagykövetség alkalmazottai a követség épületének tetején állva nézhették végig az amerikai vadászbombázók és B—52-es nehézbombázók akcióit, amelyek Phnom Penh központjától nem egészen három kilométerre zajlottak le. Több más nagykövetség után szerdán az indiai és a fülöp-szigeti diplomáciai képviselet is felkészült a kambodzsai főváros azonnali elhagyására. A saigoni kormány szóvivője csütörtökön közölte, ha a Lón Nol kormány segítséget kér Thieu-től. az kész csapatokat küldeni Kambodzsába. A szóvivő hozzáfűzte, hogy ha Phnom Penh elesik, a kambodzsai kérdést a saigoni kormány saját biztonsági ügyének fogja tekinteni és teljesíti „kötelezettségét” — a Kambodzsában tartózkodó dél-vietnami állampolgárok „életének védelme érdekében”. A Thieu-rezsim fenyegetőzése világos összefüggést mutat azokkal az amerikai katonai helyzetelemzésekkel, amelyek az amerikai katonai támogatás beszüntetése után reménytelennek tartják Lón Nol győzelmét. A Pentagon értékelése szerint a Phnom Penh-i kormány hadseregének morálja mélyponton van, a felkelőknél erősebb. jobban felfegyverzett és nagyobb létszámú csapatok is megfutamodnak. A tisztikar kortruptsága,. rossz taktikája és katonai tehetetlensége kilátástalanná teszi Lón Nol csapatainak harcát a felszabadító erők ellen. (MTI), A fesztivál „önkéntesei“ Kádár János szabadságon Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára megkezdte évi rendes szabadságát. Támad a jobboldal Chilében Szovjet származású zsidók helyzete Izraelben A TASZSZ csütörtökön isBolgár—VDK tárgyalások A szenátus és a rakéták