Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-19 / 194. szám
Hárman, Tüske-pusztáról — Be mertek jönni, hiszen a kutya meg sincs kötve! — ezzel fogadott bennünket új, pirostéglás házában Varga Andor, a Dombóvárhoz tartozó Tüske-pusztán. A kérdést es ik viccnek szánta, hiszen az említett „fenevad”, amelyik az udvarra kitett asztal, meg a gazdája lába körül nyargalá- szott, jó ha megvan négyhetes. — Meglássák, micsoda őrkutya lesz ebből — mondta a bemutatkozás után Andor bácsi, a dombóvári Alkotmány Tsz éjjeliőre. A tsz-ről kérdez^ zük, nem a mostaniról, hanem az elsőről, a Vörös Sugárról, amely huszonnégy esztendővel ezelőtt, 1949. augusztusában alakult — Bizony nem most történt. Gondolnák-e, hogy én voltam a legfiatalabb tagja? Mégis engem választottak elnöknek, talán éppen ezért. Hatan alakították a szövetkezetei. hat 11 holdas újgazda, három lóval, két szekérrel. meg néhány géppel, eszközzel, amit az egykori Esz- terházy uradalomból meg tudtak menteni. — Az istállón se ajtó, se ablak, se padlásdeszka, a bérhizlalásra vállalt ötven tinót majd kivitte a huzat. Nem volt másunk, csak a nagy akarás. — Mennyit keresett az elnök? — Egy egységet kaptam naponta, meg ami az elvégzett munkáért járt. Merthogy én is éppen úgy dolgoztam, mint a többiek, fuvaroztam, vagy ami jött. Peka Ferenc is csak cselédnek számított. — Most elvállalná-e az elnökséget? — Ugyan már! Ezzel a képzettséggel? Varga Andort néhány éve leszázalékolták az asztmája miatt. Most is csak könnyebb munkát végezhet. — Mennyit keres? — Egy egységet egy éjszakára. Elég szép pénz, hetven forintot ér. ötvenet a hónap végén fizetnek ki, húszat pedig zárszámadáskor. Elköszönünk, hogy pár száz méterrel odébb, az egykori uradalmi istállóból átalakított gépműhelyben folytassuk a beszélgetést Peka Ferenccel. Már vár bennünket, Szikszai István műhelyvezető érte küldött valakit Peka Ferenc szintén a régiek közül való. Annak idején gépész volt az uradalomban, de ő is csak cselédnek számított — Tizennyolc mázsa gabonát kaptam, ez két mázsával volt több. mint a szokásos, mert traktort vezettem, enyém volt a felelősség. Járt ezenkívül még tíz méter fa. negyven pengő fertálypénz — egy évre. A négy fiammal, meg a feleségemmel hatan laktunk egy szobában. A konyhát, a kamrát közösen használtuk. Negyvenötben kaptam meg a régi intézői lakás egy részét, ötvenhétben meg elkészült a mostani házunlc. Most már bő_ ven elférünk benne, főleg, hogy a gyerekek is elmernek. Peka Ferenc rokkantsági nyugdíjas, 2120 forintot kap havonta. — Tudja-e, mi az a fertálypénz? — kérdeztük a huszonhárom esztendős Tenczlinger Jánostól, aki hegesztőként dolgozik a műhelyben. — A szót már hallottam, de a lényegét nem tudnám megmondani. — Pedig a szülei cselédek voltak, itt Tüske-pusztán. — Igen, csakhogy azóta sok minden megváltozott. Azt hiszem a mostani fiatalok között nem én vagyok az egyedüli, aki előtt ismeretlen ez a fogadom. Igaza volt Tenczlinger .Jánosnak, mikor azt mondta, hogy sokat változott a puszta. A kastély ma óvoda, iskola, kultúrház. Az istállókat, ólakat gépműhellyé, ebédlővé, fürdővé építették át. A Vörös Sugár utcán — az egykori tsz emlékére kapta ezt a nevet — ugyan még bokáig ér a por, de kétoldalt szép családi házak sora1:"-'" " V Kicsivel arrébb, az országút mellett egy épületet bontottak, mikor ott jártunk. Az volt az utolsó cselédlakás. Lénárd Lászlóék tisztították. a téglákat, rakták halomba a gerendákat. őszre már ők is új ház_ ba szeretnének költözni. A régi cselédházak helyét fölverte a gaz. Azt mondják, hamaroTenczlinger János már nem tudja, hogy mi volt a fertálypénz. I san jönnek a tsz traktorai, és felszántják az egész területet.--- "V — E nnyi maradt az utolsó cselédlakásból. Varga Andor volt az első tsz-elnök. Kik laktak annak idején itt a pusztán? — Vagy százhúsz egykori cseléd. Persze akkor még híre se volt a mai, új házakkal beépült utcasoroknak. Egy család bírt egy szobát, meg egy konyhát, közösen a szomszéddal. Népújság 1973. augusztus 19. Itt a nyár és útjainkon egyre több a külföldi rendszámú gépkocsi. Jönnek a rokonok. És csomagtartóikban hoznak va. lamit a „szegény rokonnak”. Erről beszélgetünk. Csak úgy véletlenül, ahogy az ember szóba hoz valamit,, aztán ez kiegészíti ezzel-azzal. Mindenkinek eszébe jut valami, amikor meghallja a történetet a rongyról. A strandon történt. Az, aki a történetet elmondta, a strandon volt. Álldogáltak, beszélgettek, egyszer csak idegen szó ütötte meg a fülüket. Egy nő mesélte, aki rokonlátogatóba jött, hogy hozott egy zsák rongyot — így mondta — és bánja, hogy nem hozta el a másik zsákkal is, mert a rokonok összevesztek ennek az egy zsáknak a tartalmán. Nem sejtette, hogy a körülötte állók között van olyan is, aki ért ezen a nyelven, és akit ez az egy zsák rongy fölháborít. Ráadásul neki is vannak külföldön rokonai és neki is hoztak már egy zsák rongyot. Nem fogadta el, mondta, hogy ez nem az ő mérete. A rokonok viszont elfogadták a kolbászt, a sonkát, a szalámit, ami náluk is kapható ugyan, de méregdrágán. Nem árulta el magát. Gondolta, tud ez a rokonlátogatóba jött nő magyarul is, ezért jó hangosan fejtette ki a véleményét ismerősei előtt az egy zsák rongyról. — Ezek még mindig azt hiszik, hogy nekünk kell az ő rongyuk. Hozzák a rongyot és viszik a szalámit, a sonkát, a kolbászt. Rongyért. A nővéremmel is mi történt nemrég?! Jöttek a rokonok. Először is lefitymálták a házat, amelyben lakott. Pedig belül nagyon szép volt, ők mégis kunyhónak nevezték. Bent csirkepaprikás várta őket, de a rokonának a felesége ebéd közben -kif ej tette, jó, jó a csirkepaprikás, de ő sokkal jobban szereti a kolbászt, a sonkát, a stifoldert. A nővéremet sem kell félteni. Ö is kifejtette a véleményét. Azt mondta: ilyen kunyhóban csak csirkepaprikást ehet a vendég, kolbászt, sonkát, stifoldert nem. Nem is adott nekik, pedig volt. — Én is voltam kint a rokonoknál. Akkor is olyan ruhákat, holmikat készítettek oda nekem, hogy hozzam haza, amelyek már voltak valakin, vagy valakiken. Én nem hoztam el. Találtam egy üres szekrényt és mindent odapakoltam. Csak akkor vették észre, amikor eljöttünk, hogy nem kellettek a rongyok. Üzentek is, hogy nem volt szép tőlem, amit vélük tettem. Hát az szép volt, amit ők akartak tenni velem? Ha még nincs is annyim, mint nekik, — nekik sincs sokkal többjük — azért lealacsonyítani nem hagyom magam. így füstölgött, majd elmesélte az esetet a férjének, a férje barátainak. Megmutatta a nőt is. ők is felháborodtak. Volt idő, amikor örültünk a rongyoszsáknak is. Ezt kár is volna tagadni. De hol vagyunk már ettől?! Azt is kár lenne tagadni, hogy még ma is vannak olyanok, akik örülnek a rongyoszsáknak. — Én például egy ilyennel találkoztam. Együtt utaztam a vonaton két testes hölggyel. Az egyik a külföldi rokon volt. a másik az egyik Tolna megyei községben lakik. Pestre jött a rokon elé. Megtudtam, hogy az itthoni rokon házat épített nemrég, mert folyton arra hivatkozott: „Ha az én drága jó húgom nem lenne olyan termettel megáldva, mint én, most meztelenül járhatnék. De hála istennek a kettőnk termete azonos...” — é3 miközben beszélt állandóan a bőröndre pislogott. Látszott rajta: alig várja a megérkezés, a kipakolás pillanatát. Hát ilyenek is vannak. — Nem tagadom, vannak ilyenek is. Meg is van a véleményem róluk. Sőt hallottam olyanról is, aki panaszkodólevelet küld, hogy itthon így, meg úgy... De azért egyre több az olyan, aki nem kíváncsi a rdngyoszsák tartalmára. — Az én anyám is azt mondta a rokonoknak: vagy hoztok méretre egy kardigánt, vagy semmit. Nekem csak olyasmit hozzatok, ha hoztok, amit nekem vettetek, ami rám való. Nem fogadta el a hupikék ruhát. Mondani sem kell, hegy azért a rokonok elfogadták a kolbászt, a sonkát. Hogyne fogadták volna el, hisz az nem volt használt. Ezen jót derült a társaság. Sokáig beszélgettünk még. Mindenki mondott, ilyenolyan példát. Példából ennyi azt hiszem elég. Inkább a végkövetkeztetés érdemel nagyobb figyelmet. összegezték: vannak még, akik kérnek, vannak míg, akik várnak ezt. azt, mindegy, hogy mit ad, csak adjon alapon. a külföldi rokontól, de mint a barkochbában szokás mondani: nem ez a jellemző. Inkább az, hogy a ronggyal már nem tudunk mit kezdeni. A rongyot ma már a MÉH is csak fanyalog'/", válogatva veszi út tőlünk. SZALAIJÁNOS Szubjektív sorok Egy zsák rongy
