Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-12 / 161. szám

Miről tudnak a munkások?

Filmfesztivál Moszkvában

Másodrendűvé lett az ember? Az automatizált gépsor, az önvezérlő, számítógép irányította technika — első látásra ez kézenfekvő — mellőzhetővé silányítja a hozzáértést, devalválja a képességet, háttérbe szorítja a személyiség szerepét és kiiktatja a termelési folyamatból a — nevezzük így — „kezelőszemélyzet’! közérzetét. hangulatát.

A gép kezelője a munkás. Mindez tehát, értelemszerűen, a munkásokra vonatkozna.

Abban az esetben persze ha igaz lenne. A valóság ugyanis ennek pontosan az ellenkezője. A szakértők világszerte egyetértenek abban, hogy amíg az első technikai forradalom mindenekelőtt a termelőerők technikai oldalát helyezte előtérbe (elég itt példaként csak a gőzgép vagy a mechanikus szövőszék szerepkörére utalni), addig korunk tudományostechnikai forradalmának elsőszámú tényezője az ember.

Nem kerülheti el figyelmünket, hogy az iparilag fejlett kapitalista országok vezetésszervezéstudományában mind jobban teret hódít az úgynevezett emberi tényezők vizsgálata, tehát a vállalati, üzemi közérzet, a hozzáértés és a közreműködés összefüggéseinek elemzése. Aligha kell hozzátenni, hogy ez természetesen korántsem a kapitalizmus jótékonysági hajlamai miatt vált ennyire általánossá; sokkal inkább azért, mert rájöttek, hogy az emberi tényezők végső soron a profit növelésének tényezői. Érdemes belepillantanunk például az NSZK-ban megjelenő Arbeit und Leistung című szaklap egyik cikkébe, amely ezt a sokatmondó címet viseli: *Az üzemi javaslattétel előmozdításának új módszerei”. A cikk közli: „Ipar- és üzemszociológusok kimutatták, hogy az üzem nemcsak emberek és dolgok célszerű egymáshoz rendelése, hanem az együttélés és együttműködés társadalmi képlete is ... A munkában kereszteződnek a vállalkozó gazdasági céljai és a dolgozó emberek szükségletei, s e bonyolult motivációs szerkezetben az üzem teljesítményi és társadalmi rendje között konfliktusok keletkeznek.’’ ,

Ha ezt az emelkedetten tudományos körülírást a mondandó lényegére egyszerűsítjük, valójában ama önvallo- mássál állunk szemben, amely

Vietnamban a híd életszükséglet, mert csatornák ezrei szelik át az ország testét és szállítják a vizet a rizsföldekre. Nincs olyan út, nincs olyan vasúti pályatest, ami ne vezetne át többször is a csatornákat és vízelvezető árkokat átívelő hidakon. Ezek a hidak nem mindig épülnek acélból és betonból, hanem csupán ún. lengőhidak, amiket a nép ,,ma- jomhídnak” becéz.

Az amerikai bombázók ezeket is megsemmisítették és mivel a vietnami „hídcsata” nyersanyagbázisai ma sem engedik meg, hogy minden hidat cementből, acélból vagy akár csak fából építsenek újjá. a teremtő találékonyság segít Vietnam sokat próbált népének, így Hai Hung tartományban ebben az évben 600 hidat építenek — bambuszból. A módszer közismert, és a gyakorlatban nagyon jól bevált. Nghe- An tartományban — ahol 1652 híd van — alkalmazták először a bambuszt, mint hídépítő

nem titkolja, hogy a lényegi ellentmondást, a „teljesítményi és a társadalmi rend konfliktusát” a dolgozók közreműködésének erősítésével, a személyi tényezők vizsgálatával próbálják feloldani.

Innen már egyetlen logikai lépés vezet hazai viszonyaink feltérképezéséhez: nálunk nem kell a teljesítmény és a társadalmi rend konfliktusát ilyen eszközökkel feloldani, s ezért nyílik történelmileg páratlan lehetőség az üzem úgynevezett személyi tényezőinek megfelelő értékelésére. Ha arra utalunk, hogy a gazdaságirányítás mai rendszerében az üzemek dolgozói voltaképpen tulajdonosok és vállalkozók egyszemélyben, hiszen társadalmi tulajdonban vannak a termelőeszközök, s a vállalat — mint a csoport- érdekek hordozója, kifejezője — a szó teljes értelmében vállalkozó is, nos, így ez a történelmi lehetőség még egyértelműbben lép elénk.

Ám a lehetőség és a gyakorlati valóság még korántsem azonos: az üzemi demokrácia, széles körű közreműködés mai általános állapota még jócskán ró ránk feladatokat. Ismeretes, hogy éppen a közelmúltban tárgyalta a Minisztertanács a munkaügyi miniszter előterjesztését az üzemi demokrácia további fejlődésének elősegítéséről. „A kormány — amint a kiadott közlemény rámutatott —, szükségesnek tartja. hogy a vállalatok vezetői rendszeresen tanácskozzanak a dolgozókkal, válaszoljanak javaslataikra és biztosítsák tájékozódásukat a termelési és gazdálkodási kérdésekben.”

Az üzemi demokráciában rejlő nagy lehetőségek, sőt, azt sem túlzás állítanunk: az érdekeltséggel alátámasztott vállalkozói közreműködésből feltárható tartalékok alapvető feltétele természetesen az az információáramlás, amelyre az iménti kormányközlemény is utal. Magyarán tehát, akkor lehet tartalmi közreműködést, javaslatokat várni a dolgozóktól, ha azok ismerik munkahelyük körülményeit, gazdálkodási-társadalmi viszonyait. S alighanem éppen itt található leggyakrabban az a hiba, amely az üzemi demokrácia szélesebb kibontakozását akadályozza.

Tanulságként hadd utaljunk egy újszerű és társadalmilag módfelett figyelemreméltó üzemszociológiai vizsgálat megállapításaira. Az 1971-ben ké- 1- ezített elemzés (dr. Mód Ala-,|

. d. ‘ r

anyagot, mivel ebből elegendő van, és az így épült hidak mégis jobbak, tartósabbak, teherbíróbbak, mint a már említett majomhidak.

A feltétel az, hogy a bambusznak élő fának kell lennie, mivel a kivágott fát a rovarok és a gombák elkorhaszt- ják. Ezért kidolgozták a módszer technológiáját: A csatorna vagy a vízlevezető árok két oldalán a leghajlékonyabb és legellenállóbb bambuszfajta 1 —4 éves példányait ültetik el, kettős vagy négyes sorokban, a terhelési követelmények arányában. A 10—12 méter hosz- szú szárakat az ellenkező part felé hajlítják és párosával ösz- szekötik. Az így keletkezett ívet előbb sárból, szalmából és agyagból készült réteggel, majd salakkal és földdel borítják be. A híd teherbírása 2,5 tonna, és ellenáll mind az időjárás okozta kárnak, mind a növényi kártevőknek»

dárné—Kozák Gyula: „A Dunai Vasmű munkásai"), egyebek között erre: a munkások üzemi ismeretszintjére is választ keresett. Kitűnt, hogy a gyárrészleg vezetőjét a szak- és betanított munkások 80—90 százaléka névről ismerte, a segédmunkásoknak mintegy a fele azonban még névről sem. A műszaki vezetőt már aszak- és betanított munkásoknak is csupán 30—40, a segédmunkásoknak pedig csak 15 százaléka tudta megnevezni. Hasonlókép tárult fel a gyár szervezetéről kérdezve is: a munkások 70 százaléka a sajátján kívül csupán még egy gyárrészleget tudott megnevezni az üzem hét részlegéből. Kutatták azt is, hogy olyan tények, amelyek a termelési értekezleteken mind egyre elhangzanak — például az üzemi termelési érték — mennyire váltak ismertté. Nos, erre a kérdésre lényegében egyetlen megkérdezett sem tudott kielé_ gítően válaszolni, s mindössze 15 százalék körüli volt az elfogadható felelet arra: milyen fontosabb műszaki fejlesztést j-alósítottak meg a kérdezett munkahelyén az utóbbi két évben. Végeredményben a kutatás azzal zárult, hogy az üzemi demokráciához közvetlenül kötődő ismeretszintet egészében pontozva, a kérdezett szak- és betanított munkásoknak mintegy a 30—40 százaléka került a közepes ismeretekkel rendelkezők mezőnyébe, a segédmunkások 90 százaléka az ennél alacsonyabb kategóriába.

Ha e tények tükrében utalunk ismét a Minisztertanács határozatára, akkor még nyilvánvalóbb, mekkora társadalmi jelentőségű a dolgozók informálása, a közügyek ismereteinek állandó üzemi terjesztése. Ez a legfontosabb feltétele annak, hogy a dolgozók valóban közreműködő, a vállalati közéletet, gazdálkodást mind kedvezőbben befolyásoló módon élhessenek az üzemi demokrácia lehetőségeivel, jogaikkal.

Tábori András

Július 10-én nyílt meg és 23-ig tart a nyolcadik moszkvai nemzetközi filmfesztivál. A világ egyik legtekintélyesebb filmművészeti seregszemléjén mintegy 85 ország vesz részt.

A nyolcadik nemzetközi filmfesztivál rendezőit az a törekvés vezérli, — jelentette ki a fesztivált megelőző sajtókonferencián Filipp Jermas, a Goszkino elnöke —. hogy Európa, Ázsia. Afrika és Amerika országaiból a realista filmművészet legjelentősebb alkotásait hívják meg Moszkvába.

Az előző fesztiválokon már bebizonyosodott, hogy e törekvések egybeesnek a haladó filmművészek szándékával, akik a nemzetközi függetlenségért, a békéért, a szociális egyenlőségért vívott harcot ábrázoló filmjeikkel jelentkeznek a fesztiválra.

Ha figyelembe vesszük, hogy az első nemzetközi filmfesztiválon, 1959-ben még csupán 45 ország képviseltette magát Moszkvában, a fejlődés nyilvánvaló.

A moszkvai fesztivál demokratikus tendenciáját bizonyítja, hogy a seregszemlén olyan országok is helyet kapnak, amelyeknek filmművészete még gyermekcipőben jár. így a hetedik fesztiválon az olyan fejlett filmgyártással rendelkező országok mellett, mint Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok, Japán, részt vett Algéria, Szíria, Tunisz, Szenegál, a Vietnami Demokratikus Köztársaság is, és többen közülük különféle díjakat is nyertek.

Nem csupán a moszkvai fesztiválon debütáló afrikai és ázsiai országok filmesei hálásak ezért a lehetőségért. A fejlett országok rendezői, színészei, producerei is elismeréssel nyugtázzák a fesztivál ilyen irányú törekvéseit, mert szélesíti látókörüket, gyarapítja ismereteiket, a világ legtávolibb országainak filmművészetéről.

„A moszkvai fesztivál lehetőséget ad arra, hogy meg'« ismerkedhessünk a legfiatalabb filmművészettel rendelkező országok filmjeivel, —<» mondotta Natmasa Kavakits japán filmrendező. — Itt ismerkedhettem meg Tunisz, Kambodzsa. Pakisztán, Kuba filmalkotásaival

„A moszkvai fesztiválon helyet kaphatnak azok a fiatal filmesek, akik nem juthatnak be a kereskedelmi célokat szolgáló fesztiválokra” — állapi-* tóttá meg Zdislav Ornatows- ky, lengyel újságíró.

„A moszkvai fesztivál leg-í főbb erénye, hogy mentes a kereskedői szellemtől, a rek- lámhajhászattól” — szögezte» le Carlo Lidzani, olasz ren-j dező.

Mi vonzza ezen túl is a világ filmeseit a moszkvai fesztiválra?

Mindenekelőtt az a lehetőség, hogy megismerkedhet-f nek a haladó, szocialista filmművészet legjobb alkotásaival. Azok a filmek, amelyek az eddigi fesztiválon előkelő helyezést értek el, és a versenyprogramok nagy részét adják, az alkotó embert dicsőítik.

Természetesen egy fesztivál tekintélye jelentős mértékben , függ attól, sikerül-e felkelte-» nie a világ legrangosabo filmművészeinek érdeklődését; Moszkva e tekintetben sem marad el Canrtes-tól, vagy; Velencétől.

Megfordultak már a szovjet fővárosban a filmművészet vezéregyéniségei, mint például Olaszországból Fede- rica Fellini. Luchino Visconti; Michelangelo Antonioni. Az Egyesült Államokból King Vi-i dór. Stanley Kremer, Sidnev Pollaok. Franciaországból Louis Malle, Robert Hossein; Claude Autant-Lara, Lengyel- országból Attdrzej Wajda és Jerzy Kawalerowicz.

Találóan állapította meg Monica Vitti, a világhírű olasz filmcsillag: „Ügy ér;

zem. Moszkva mindannyiunkat közelebb hoz egymáshoz”;

i ’ NYIKOLAJ NAZAROV

Kempingezők a kempingről

Megyénk idegenforgalmi hivatala 1969-ben „Hullám” néven kempinget nyitott Dombodban. Az első évben itt 1010 személy pihent 1970 napig- 1970-ben 1119 volt a látogatók száma, 1971-ben 1730, tavaly 1793. Az idén megnyitották a második kempingépületet is. Vannak ezeken kívül még kétszobás faházak is, és akinek sátra van. kedve szerint és olcsón felverheti a rendelkezésre álló füves, maholnap már árnyasnak is minősíthető területen.

Az idén májusban és júniusban már 1250-en jártak itt, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy Dombori — ami szerepel az Országos Szállásnévjegyzékben és a Nemzetközi Kemping Katalógusban is — népszerű. Kiknek? Elsősorban úgynevezett „kis” embereknek. Az idegenforgalmi hivatal vezetőjének asztalán ott fekszik a budapesti Fehér Tibor levele, aki évek óta ide jár és augusztus elejétől végéig itt óhajt tartózkodni, az idén is a fiával együtt.

Egy fiatal pár tavaly nászúton volt Dombori- ban. most első közös szabadságukat élvezik ugyanitt. Az Expressz, a Coopturist, a különböző idegenforgalmi hivatalok szívesen hoznak ide vendégeket, olykor nagyon távolról — Békéscsabáról, Debrecenből, Miskolcról.

Pihentek már Domboriban az UVATERV. a pesti Ganz-MÁVAG, a Kőbányai^ Sörgyár, a veszprémi egyetem dolgozói és pálfai termelőszövetkezeti parasztok.

Nem túlságosan sokáig. Az első évben egy vendég átlagosan 1,9 napot töltött itt. 1970- ben 2,6-ot, 1971-ben 1,8-at. tavaly másfelet, az idén májusban-júniusban 1,4-et. Dombori szaknyelven „tranzit” szálláshely, bizonyos mértékig tehermentesíti Szekszárd szállodáit is és — megfizethetőbb. A futóvendég is „kedves vendég” azonban. Kedves vendég, aki szívesen eszik a kemping melletti, ismét fellendülő bisztróban, de még szívesebben enne az étteremben — ha az már elkészült volna.

Kedves vendég, aki szívesen látná, ha már valahol a tolnai vasútállomáson tábla, netán térkép hirdetné a módozatokat, miként lehet eljutni Dombodba, és aki még sok mást is óhajt.

A hét elején nem arra voltunk kíváncsiak.1 hogyan vélekedik a tulajdon kempingjéről az Idegenforgalmi Hivatal, hanem az előbb említett kedves vendégek véleményét tudakoltuk. Volt, aki elárulta a nevét, volt aki nem, és akadt aki nem nyilatkozott..

Bleha Miklósné (Bp. XIII. Váci u. 56—58.)} — Először vagyok Domboriban. a kislányommal jöttem. Megkedveltem. Főleg a lágy, tiszta fürdővizet élvezzük. Azt már nem. hogy az elmúlt szombaton éjfél tájban egy csomó fiatalember verekedett itt. persze nem csendben.

András bácsi, a gondnok: — A győri IBUSZ vendégei voltak. Idegenvezetőjük legalább olyan részeg volt, mint ők.

Z. M. és neje, fiatal házasok: — Kitűnően élünk itt. magunk főzőcskézünk. Kár. hogy a víz piszkos, zöld.

P. L. nyugdíjas: — Az ivóvíz pocsék, a szódaellátás gyatra. Igaz, hogy én tisztán is szeretem a bort.

B. S-né, tisztviselő: — Dombodba elsősorban azért érdemes eljönni, mert nyugodalmas. Kár, hogy rosszul propagálják. Vagy talán nem is kár, mert ha a propaganda jobb lenne, meg se tudnánk mozdulni a sok embertől.

P. S. fiatalember: — Domborít élvezem, a kemping kitűnő. Csak azt a rejtélyes feliratot nem értem hogy „A TV-HEZ NYÚLNI CSAK A GONDNOK JELENLÉTÉBEN SZABAD.” Van tévém odahaza is, bizony isten nem rontanám el.

Anne-Marie Régnier (Párizs. IV. 12 Rue Pecquay) — Az első alkalommal vagyunk Magyarországon és Siófokról menekültünk ide, egy magyar barátunk tanácsára. Ott sok az ember éppúgy, mint nálunk, és mindenki ideges, ugyancsak mint nálunk. Itt kevesen vannak, mindenki kedves. Kár, hogy nem beszélünk magyarul, mert franciául senki se tud, így egy kicsit nehéz például vásárolni. Domboriba jönni azonban érdemes.

Reméljük egvre inkább az lesz.

O. I. ;

Gyökérből nő a híd