Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-06 / 156. szám

Gólok, szurkolók, játékosok Számok tükrében a labdarúgó NB/I B Beigazolódott: hárommilliárd éye halott a Hold Az 1963-ban létrehozott NB/I B-s bajnokság több mint egy évtize­des történetébe minden valószí­nűség szerint a meglepetések bajnokságaként kerül majd be az 1972—73. évi küzdelemsorozat. Eb­ben az idényben a 306 mérkő­zésen szinte hétről-hétre felbo­rult a papírforma, régen tapasz­talt szoros küzdelem jellemezte a 27 540 perces játékidőt. Mindvé­gig nyílt volt a küzdelem a fel­jutásért. de legalább ilyen szo­ros harc folyt a három kiesőhely elkerüléséért is. A Haladás VSE NB/I-es múltja ugyan tiszteletet parancsolt a második osztályban, ennek ellenére bajnoki címe csak az utolsó három fordulóban tisz­tázódott. Nem volt előre lefutott mérkőzés, a táblázat alsó régió­jában helyet foglaló ..kiscsapa­tok” között sokáig kérdéses volt az NBl-et megjárt Eger sorsa. Bár a három újonc közül csak a Szekszárdi Dózsának ^ sikerült megkapaszkodni, a kiesés sorsá­ra jutott három együttes szerep­lése sem váltott ki csalódást. A június 24-én ‘ véget ért baj­noki küzdelemről készítettünk összefoglaló statisztikát. amely úgy gondoljuk segítséget nyújthat a 11. NB/I. B-s bajnokság érté­keléséhez. A szurkolók számára pedig a 306 mérkőzés néhány ér­dekessége nem tűnik unalmas ol­vasmánynak, ha a számok tükré­ben bemutatott bajnoki értékelé­sünk segítségével ismét feleleve­nítik a tudósításokból kimaradt i ácrónikát”. HAZAI PÁLYÁN CSAK A HALADÁS MARADT VERETLEN Á 18 ősapát szereplését iól ér­zékelteti az alábbi két táblázat, amelyek az otthoni, illetve a vi­déki mérkőzések teljesítményéről tanúskodnak. Hazai pályán: 3. Haladás 17 15 2 ­45-8 32 2. Szolnok 17 15 1 1 38-9 31 3. Dorog 17 14 2 1 36-13 30 4. MÁV DAC 17 12 4 1 29-10 28 5. Várpalota 17 12 2 3 25-7 26 6—7. Dunaújv. 17 10 5 2 25-10 25 6—7. B.-csaba 17 11 3 3 31-16 25 8. G.-MÁVAG 17 9 6 2 40-15 24 9. Kecskemét 17 11 2 4 40-18 24 10. Bp. Spart. 17 8 8 1 32-22 24 11. Oroszlány. 17 7 9 2 27-10 22 12—13. Szekszárd 17 8 6 3 25-15 22 12—13. Volán SC 17 9 4 4 33-23 22 14—15. Debrecen 17 8 6 3 18-10 22 14—15. Pénzügyőr 17 8 6 3 23-15 22 16. Eger 17 8 6 3 22-15 22 17. BKV Előre 17 6 6 5 14-18 18 18.. Miskolc 17 5 3 9 18-25 13 Az őszi idény végén a Szolnok otthonában nem vesztett pontot. Rajta kívül — akkor — yeretleji maradt a Haladás, a Kecskemét, Dunaújváros és a Bp. Spartacus. A tavaszi idény átformálta a sor­rendet. Szolnok egyetlen veresé­gét a Debreceni VSC-től szenved­te el hazai pályán. A Szekszárdi Dózsa három hazai vereségét nem kis meglepetésre a közép­mezőnyben végzett csapatoktól szenvedte el: ősszel a Bp. Sparta­cus. tavasszal pedig a Várpalota és a Pénzügyőr vonult le győzte­sen a szekszárdi pályáról. IDEGENBEN SZEKSZÁRD ÉS AZ EGER EGYSZER NYERT 1. B.-csaba 17 6 4 7 16-21 16 2. MÁV DAC 17 4 7 6 14-19 15 3. Haladás 17 3 8 6 22-23 14 4. Dorog 37 4 6 7 21-29 14 5. Dunaújv. 17 4 4 9 19-26 12 6—7. Kecskemét 17 3 5 9 14-27 11 6—7. Oroszlány 17 4 3 10 16-29 11 8. Pénzügyőr 17 3 4 10 14-26 10 9. Miskolc 17 2 6 9 10-31 10 10. Várpalota 17 3 3 11 14-31 9 11. Szekszárd 17 1 7 9 14-35 9 12—13. Eger 17 1 6 10 14-31 8 12—13. BKV Előre 17 2 4 11 12-29 8 14. G.-MÁVAG 17 2 4 11 8-26 8 15. Debrecen 17 2 4 11 13-32 8 16. Szolnok 17 2 2 13 15-34 6 17. Bp. Spart. 17 2 2 13 15-38 6 38. Volán SC 17 2 1 14 8-34 5 Az őszi idény végén négy csapat nem szerzett győzelmet idegen­ben: Haladás, Szekszárd, Eger és a Debrecen. Az NB/I-be feljutott szombathelyi csapatnak a 9. vi­déki mérkőzésén, Békéscsabán si­került megszerezni az első ide­genbeli győzelmet. A Szekszárdi Dózsa a 27. fordulóban, míg az Eger a 20. fordulóban szerezte meg egyetlen vidéki győzelmét — mindketten Kecskeméten. 306 MÉRKŐZÉS — 720 EZER NÉZŐ A bajnokság őszi idényében 299 100. míg a tavasziban 421 750 nézője volt a bajnoki mérkőzések­nek. összesen tehát 720 850 szur­koló tekintette meg a második osztály 306 mérkőzését. Egy for­dulóra 21201, egy mérkőzésre 2356 néző jutott átlagosan. Leg­több néző — szám szerint 31 600 — a március 4-én sorra került tavaszi idénynyitó kilenc mérkőzé­sét tekintette meg. Legkevesebben viszont az őszi idény szeptember 10-én lejátszott 5. fordulóján voltak a pályákon — 12 2ö0-an. A hazai nézőszámot tekintve a 97 500 fős nézőszámmal dicsek­vő Haladás mögött a 94 500 nézőt felvonultató Békés­csaba áll. őket 51 400 nézővel kö­veti a Győri MÄV DAC. a Szek­szárdi Dózsa szakosztályának szervezőmunkáját bizonyította, hogy a 48 900 nézőszámmal a csa­patok rangsorolásában a negyedik helyet foglalja el. Az egyes mérkőzések látogatottságát tekint­ve, a 2(9. fordulóban lejátszott MÁV DAC—Haladás mérkőzés jelentette a nézőcsúcsot, amikor ló ezer szurkoló volt szemtanúja a két rivális összecsapásának. 780 GÖL ESETT A 34 bajnoki fordulóban össze­sen 780 gól született, egy forduló­ra 22.94 — egy mérkőzésre pedig 2,54 gól jutott átlagban. Az egyes fordulók gólátlagát tekintve a csa­tárok az őszi idény 6. fordulójában bizonyultak a leggólképesebbnek. amikor a 9 mérkőzésen 36 gól szüle­tett. Ezzel szemben a tavaszi idény 5. fordulójában esett a legkevesebb gól, szám szerint 15. A 780 gólt 201 játékos Közülük 18-an egy-egy esetben, míg Kovács (Eger) háromszor, Máté (Oroszlány) és Kovács (Szolnok) kétszer saját kapujába juttatta a labdát. Legtöbb ön­gólt — négyet — a Bp. Spartacus, a MÁV DAC és a Dunaújváros elleni- mérkőzéseken vétették az ellenfelek. A 13. fordulóban szü­letett a legtöbb öngól — szám szerint 3 — melyből a Ganz-MÁ- VAG—Oroszlány mérkőzésen a vendégcsapat játékosai kettőt ,,szereztek”. Az ötödik forduló­ba:} Hajdú (Volán SC) a Bp. Spartacus, a 15. fordulóban Sze­pesi (Volán SC) Szekszárd. míg a 24. fordulóban Dpmkó (Miskolc) Szolnok elleni öngólja . csapata számára mindkét bajnoki pont elvesztését eredményezte. 47 ÉRTÉKESÍTETT — 16 KIHAGYOTT 11-ES Büntetőrúgásból ősszel 26. ta­vasszal 21 gólt értékesítettek a csapatok. Különösen megnőtt a ll-es értékesítésének a jelentősé­ge hat találkozón. A 16. forduló­ban Lipők (Debrecen) büntetőből lőtt góljával győzött a DVSC a Pénzügyőr ellen. A 25. fordulóban Józsa (BKV Előre) a Miskolc, Lutz (Kecskemét) a Ganz-MÁVAG elleni mérkőzésen lőtt ll-es góljá­val szerezte meg a két pontot az Előre, illetve a Kecskemét. Ezen­Először 1961-ben rendezték Dom­bóváron azt a tekeversenyt, .njejy a Kapos menti kupa nevet visel­te. Azóta három év kivételével minden évben randevút adtak egy­másnak a csapatok Dombóváron. A Ferencváros kétszer, a Pécsi Építők kétszer, a Kaposvári Spar­tacus szintén kétszer nyerte el egy-egy évre a kupát. A rendező dombóvári együttes 1970-ben lett a kupa védője és a kaposváriakkal együtt ők tartják a 2588 fás csa­patcsúcsot. Egyéniben Kollár Mi­hály (Dombóvár) 1971-ben elért 487 fás eredménnyel a listavezető. Az idén július 13 és 15 között kerül sor a tekeversenyre. A csa­patok párosítása: Július 13-án 15,30-kor Mohács a Kaposvári Köz­úttal mérkőzik. Július 14-én a Labdarúgás A Bonyhádi járási Labdarúgó Szövetség Falusi kupa címen mér­kőzéssorozatot rendez hat vasár­napon át. A csapatok párosítása, július 8: Mórágy—Grábóc, Báta- apáti—Kismórágy. Július 22: Grá­bóc—Bátaapáti, Kismórágy—Mó­rágy. Július 29: Bátaapáti—Mó­rágy. Kismórágy—Grábóc. Augusz­tus 5: Grábóc—Mórágy, Kismórágy •—Bátaapáti. Augusztus 12: Báta­apáti—Grábóc. Mórágy—Kismórágy. Augusztus 19: Mórágy—Bátaapáti, Grábóc—Kismórágy. * A Paksi járási Labdarúgó Szö­vetség hat csapat részvételével ifjúsági Duna-kupa tornát rendez. A párosítás, július 8-án: Gerjen— Paks, Németkér—Dunakömlőd. Kaj- dacs—Pusztahencse. Július 15-én: Paks—Gerjen, Dunakömlőd—Né­metkér, PuSztahencse—Kajdacs. A három továbbjutó csapat július 22- én mérkőzik Páksón. HÍREK A Paksi járási Kézilabda Szö­vetség július 15-én 9 órai kezdet­tel a Paksi Kinizsi sporttelepén rendezi a Duna-kupa versenyt — női csapatok részére. * Szombaton és vasárnap Szom­bathelyen szerepelnek a vidéki felnőtt atlétikai bajnokságon me­gyénk atlétái, * A Tolnai Vörös Lobogó asztali­teniszezői közül Bolvári Ildikó, Sáth Gyula és Kaiser József jú­lius 9-től részt vesznek Miskol­con az országos serdülő edzőtá­borban. kívül Kulcsár (Haladás) a 3., Sas­hegyi (Pénzügyőr) a 7., Lutz (Kecskemét) pedig a 12. forduló­ban szerzett csapata számára egy pontot, a ll-es értékesítésével. A 47 ll-esből szerzett gól mellett további 16 büntetőrúgást elhibáz­ták a játékosok. HUSZONKÉT KIÁLLÍTÁS A bajnokság 366 mérkőzésén 22 játékos számára előbb fejeződött be a találkozó, mint azt a 90. percet jelző játékvezetői sípszó jelezte. Huszonkét labdarúgó ugyanis sportszerűtlensége folytán a kiállítás sorsára került. Leg­több kiállítás — három — az őszi idény utolsó fordulójában történt. Miskolc, Eger, Pénzügyőr. Dunaújváros. Szolnok, Dorog és a Haladás csapatából egyetlen já­tékost sem kellett leküldeni a mérkőzések játékvezetőinek. Ez­zel szembeni a Ganz-MÁVAG együtteséből négy, a Volán SC és az Oroszlány csapatából 3—3 játékost állítottak ki. LF.GGYA KORIBB EREDMÉNY az 1:0 VOLT A 34 forduló soráh lejátszott 366 mérkőzésen 20-féle végered­mény fordult elő. Leggyakoribb eredmény az 1:0 volt. ami 62 ta­lálkozó végeredményét jelentette. Az eredmények előfordulásának további megoszlása: a 2:1 44-szer. az i:i-es döntetlen 39-szer. míg a 2:0-ás győzelem 29-szer szerepelt a mérkőzések tudósításában. A gól nélküli 0:ö-ás döntetlen 2ft-szor fordult elő. A 3:0 23-ször. a 3:1 24- szer szerepelt. Tizenegy találkozó végződött 2:2-es döntetlennel. 10 pedig 3:2-es győzelemmel. A 4:0 kilencszer, a 4 :l nyolcszor for­dult elő. öt mérkőzés végeredmé­nyét jelentette a 4:2, háromét az 5:0-ás győzelem. Egyaránt kétszer fordult elő a 3:3 és a 6:1. Egy- egy mérkőzés végeredményét je­lentette a 4:3. 5:1, 5:3. 7:0 és a 8:2. Legtöbb gól — szám szerint 10 — a tavaszi idénynyitóban sorra került Kecskeméti SC—Bp. Spar­tacus találkozón esett, amikor a fúzióból újjászervezett kecskeméti csapat 8:2 arányban „hengerelt”. — Fekete — Szekszárdi Szövetkezet a Kapos­vári Spartacussal méri össze tu­dását. Július 15-én 8 órakor a Dombóvári Spartacus II. verseny­zői dobnak, majd 12 órakor a Székesfehérvár—Dombóvári Spar­tacus I. csapatai mérik össze tu­dásukat. Díjkiosztásra ugyancsak ezen a napon 18 órakor kerül sor, amikor a Spartacus-sportkör el­nöke, dr. Samu Lajos adja át a díjakat. Eddig a Kövendi Cipész Ktsz, az Univerzál Szövetkezet, a Faipari Szövetkezet, a Vasipari Szövetkezet, a Dombóvári ÁFÉSZ, a Láng Gépgyár, a Fémtömegcikk­gyártó Vállalat, valamint az Al­kotmány Termelőszövetkezet aján­lott fel díjat. A rendező Sparta­cus sportkör ezeket július 9-től a Cipész Ktsz kirakatában helyezi el Dombóváron, hogy ezzel is nö­velje az érdeklődést a Kapos menti kupa versenye iránt. Cselgáncs Miskolcon, a Sportcsarnokban rendezték az I. osztályú ifjúsági és felnőtt B kategóriás országos csel­gáncsversenyt. A Szekszárdi Dó­zsa versenyzői eredményesen sze­repeltek. melyet bizonyít, hogy az öt közül négy helyezett lett. Az ifjúságiaknál az 58 kg-os súly­csoportban Vincze József arany­érmet szerzett. A 75 kg-osok súly­csoportjában a szintén ifjúsági Vincze László harmadikként fejez­te be a versenyt. A felnőtteknél a 70 kg-os Klézli István és a 80 kg- os Adám János szerzett 3. helyet. Valamennyi szekszárdi versenyző jó formában volt, de külön dicsé­retes Vincze József teljesítménye, aki valamennyi mérkőzését nagy fölénnyel nyerte. 'C Ocsény vezet A Tolna megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága szekszárdi járási hivatal testnevelési és sportfel­ügyelősége értékelte az 1973. első félévi XXII. falusi dolgozók járá­si nyári versenyét. Három sport­ágban megrendezték a járási dön­tőket. Az atlétikai, kézilabda- és röplabdadöntőkön a résztvevők száma (63 férfi, 38 nő), összesen: 101 volt. A második félévben meg­rendezésre kerülnek asztalitenisz és sakk sportágban Is a járási döntők. Jelenleg a verseny állása, mely '„a járás legjobb községe, a spar- takiád versenyein” címért folyik, a következő: 1. öcsény 125, 2. Tol­na 116, 3. Fadd 41, 4. Sióagárd 33 ponttal. Az Apollo—17 igazolta egy magyar kutatás eredményeit. Dr. Stegena Lajos professzor, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem térképtudományi tan­székének vezetője tudniillik — egyik tanítványával, Bérczy Szaniszlóval — két éven át ta­nulmányozta a mesterséges holdak által készített Hold-fel­vételeket. A képeken elsősorban azt vizsgálták, megszakad-e vala­hol valamelyik holdbéli hegy­vonulat, keresztezi-e valame­lyiket valahol olyan törés, amelynek másik oldalán a hegyvonulat már nem töretle­nül, hanem jobbra vagy balra, kisebb vagy nagyobb mérték­ben eltolódva folytatódik. A felvételek ezreit tanulmányoz­ták át a legnagyobb részletes­séggel, de egyetlen esetben sem találtak úgynevezett „el- tolódási vetőt”, amilyen pél­dául a mi planétánkon Kali­fornia földjén a hires San Andreas vető. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a Holdon a vulkáni tevékenység, a tektoni. kai mozgások minden formá­ja már több milliárd éve meg­szűnt, ott azóta minden moz­dulatlan. Legfeljebb egy-egy kődarab gördül le valamelyik lejtőn vagy egy-egy becsapó­dó meteor söpör utat magának a mozdulatlan holdporban... Úgy látszott azonban, hogy a feltételezésnek élesen ellent­mond az Apollo—17 legénysége által talált, körülbelül egy mé­ter átmérőjű „sárga folt”, ame­lyet először egy nemrég lezaj­lott vulkáni kitörés következ­ményének minősítettek. KOSSUTH RADIO 8.20: Szimfónikus költemények. 9.00: Tizenkét szék. Regény VI. 9.31: Népi zene. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Kik lak­nak a nagybőgőben? Me­seregény. 10.35: Monteverdi-kóru­sok. 11.10: A lonjumeau-i posta- kocsis. Részletek. 11.49: Kritiku­sok fóruma. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45: A munkapszi­chológus házhoz megy. Riport. 14.00: Tudod-e? 14.25: Éneklő If­júság. 15.10: Régimódi ének — kantáta. 15.15: Schubert műveiből. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Élő Szó. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Haydn: B-dúr szimfónia No. 102. 17.47: A színházban és a moziban. 18.07: Szituációk — megoldások. VII. Féltékenység. Opera-összeállitás. Kaleidoszkóp. 19.30: Júliusban. 19.38: Kirándulá­saim rekkenő hőségben. Humo- reszk. 19.47: A „Kabaré”, mely hat Oscar-díjat nyert. 20.01: 'Miklós Gyurkáné. Szalyka Rózsa mold­vai énekesasszony. 20.12: Róma kútjai. 20.47: Zenés séta. 20.41: Könyvpremier a Corvinában. 20.53: Az „Edwin Hawkins” együttes legújabb lemezei. 21.12: Királysí­rok nyomában. 21.22: A telhetet­len kalifa, 21.41: A tanyai kisis­kolások körzetesítésének gondjai­ról . 22.20: Ismeretlen Liszt-kom­pozíciók. 22.41: A vezető konflik­tusairól. 22.51: Népdalok. 23.15: Concerto József Attila emlékére. 0.10: A Tahitis együttes felvéte­leiből. PETŐFI RADIO 8.05: A madarász. Részletek. 8.45: Népdalok. 9.03: Gyermekrá­dió. 10.00: Zenés műsor. 12.03: Az élő népdal. 12.13: Szimfonikus ze­ne. 12.45: Versek. 13.03: Kamara­zene. 14.00: Zenedélutón. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20 Falusi esték. 19.10: Egy este Marle Lafo- rettel. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.25: Uj könyvek. 20.28: Sport, táncdal. könnyűzene. Göteborg­ból a vivó-világbainokság férfi tőrcsapat döntőjéről. 22.30: Ot>e­rettdalok. 22.45: Dalok szerelem nélkül — dalciklus. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 18.05: A Stúdió 11 játszik. 18.35: Kamarakoncert. 19.35: Dzsessz. 19.57: Iskolarádiő. Kollégiumi órák. 20.40: Jephta. Oratórium. MAGYAR TV 16.53: Hírek. 17.00: Nemzetközi teniszverseny (Színes) Wimbledon­ból. 18.30: Meteorológia. 18.35: John Smith élete. 18.45: Műsora­inkat ajánljuk! 19.10: Reklámmű­sor. 19J5: Esti mese. 19.30: Tv­Nemrég viszont a nemzetkö­zi űrkutatási szervezet, a COSPAR konstanzai közgyűlé­sén — amint az egyik magyar résztvevő, Czakó Tibor geoló-: gus beszámolt róla — Harri-i són Schmitt űrhajós, az Apol­lo—17 geológusa elmondta^ hogy bár a vizsgálatok még nem értek véget, annyi már kétségtelen, hogy ennek a sár­ga foltnak a kora nem külön­bözik környezetétől, amit a radioaktív kormeghatározás 3,1 milliárd évben állapított meg. A magyar kutatóknak tehát igazuk volt: a Hold legalább hárommilliárd éve halott. De a COSPAR közgyűlésért beszámoltak a Mars-kutatás eredményeiről is. És ezek az előadások hozták az igazi szenzációt. Ezek szerint ugyan­is a legújabb Mars-felvételek azt mutatják, hogy a Mars felszíne sokszorta változato­sabb, tagoltabb, formagazdaJ gabb, mint a Holdé. Felületét például óriási, húsz kilométert elérő hegységek tagolják, vi­szont nyomuk sincs a Sciapa- relli által felfedezni vélt hí-' rés, vagy inkább hírhedt csa­tornáknak. A Mars átmeneti állapotban van a Földhöz és a Holdhoz viszonyítva. Még van­nak benne tektonikai mozgá-; sok, az egész bolygó inkább hasonlít a Földre, mint a Holdra, és van még néhány „élő” évmilliárdja, de már ha-' Iáira van ítélve. Sok tudós, szerint csak idő kérdése, mi­kor válik ugyanolyan merev! mozdulatlan, élettelen anyag­gá, amilyennek a Holdat az ember már saját érzékszervei útján is megtapasztalta. híradó; 20.00: TV-bérlet. (Szlnesf Hangversenysorozat. 20.40: (Szí­nes) Végzős színésznövendékek: műsora. 21.30: Telesport: nemzet­közi teniszverseny: (Színes) Wimb- ledonból. 22.30: Tv-híradő — 2. n. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Jubileum nélkül. 20.351 Garasos menyasszony. Tv-operett! JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 14.00: Wimbledon: Tenisz. 16.451 Magyar nyelvű Tv-naplé. 17.45J Gyermekek — gyermekeknek. 18.30: A népek és a művészeti 19.00: Népi muzsika. 20.30: Szóra«- kozta tó műsor. 21.30: Lőporfüst«, ben. — Filmsorozat. 22.35: ol­vasmány. 2. műsor: 14.00: Wimbledon: Tenisz. 20.301 625 vonalon. MOZI BONYHÁD: du. A betyárleapi-' tány kincse. (Román film.) este: Látszólag ok nélkül. (Francia film.) (16.) DOMBÓVÁR: Vadállatok a fe­délzeten. (Szovjet film.) ' DUNAFÖLDVAR; Tecumseh, (NDK-film.) PAKS: Lázadás a Bountyn I—• IL (Amerikai film.) (Dupla hely- árral.) SZEKSZÁRD: PANORAMA: Az utolsó völgy. (Angol film. (16.) NAGYVILÁG: d,u. Luxustutajon. (Szovjet film.) este: Az utolsó mozielőadás. (Texasi krónika.) (Amerikai film.) (16.) TAMÁSI: Patyolat akció. (Ma­gyar film.) TOLNA: ördögcsapat. (Szovjet film.) —Ili— Ili MIIlil I lllil | Népújság 6 1973. július 0. Teke Kapós menti kupa Dombóyárott A rádió és a televízió műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom