Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-28 / 175. szám

A MAGVAR S.ZÓC-I AU STA I i U u k ÁS PÁ-RT IQLNÁ M E’G.YS I 6 I I óid S ÁG'Á In hű UPJA TOLNA HEGYÉI VI(.ÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEKI XXIII. évfolyam, 175. szám. ARA: 90 FILLER «ffSPísgaimM Szombat, 1973. július 28. Előzetes jelentés augusztus 20. műsoráról Ünnepélyes tisztavatás Szoyjet—francia együttműködési program Fidel Castro beszéde A Moncada erőd megrohamo. zásának 20. évfordulóján San­tiago de Cubában rendezett ünnepségen Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a forradalmi kormány miniszterelnöke mondott be­szédet. A több tízezres tömeg­hez szólva kiemelte a Szov­jetunió által nyújtott segítség nagy szerepét az ország fejlő­désében. A Moncada 20. évfordulóját a kubai nép az élet minden területét felölelő sikerekkel köszönti — mondotta Castro. A szocialista fejlődés jelenlegi szakaszában a fő jelszó „min­denkinek teljesítménye sze­rint!”. A gazdaság mégszilár- dítása érdekében a termelést a következő években átlag hat százalékkal kell növelni. A mi­niszterelnök a feladatok kö­zött jelölte meg az egészség­ügy! és közoktatási helyzet megjavítását, a lakosság élel­miszer- és ruhaellátásának megszilárdítását, valamint a lakásépítkezése^ fontosságát. A kommunistáknak növelni­ük kell a párt tekintélyét és tovább kell javítaniuk a ve­zetési módszereket, valamint a funkcionáriusok és a tagság politikai képzettségének szín­vonalát. (MTI). Felháborodás az arab országokban az amerikai vétó miatt Á pénteki kairói lapok a Biztonsági Tanácsban előter­jesztett közel-keleti vonatkozá­sú határozati javaslat ameri­kai megvétózásával kapcsolat­ban rámutatnak, hogy a vétó ellentmond annak az amerikai kötelezettségnek. amelyet Nixon a szovjet—amerikai tárgyalások után aláírt közle­ményben vállalt a palesztin nép jogaival kapcsolatban. „Furcsa, hogy a világ egyik legnagyobb hatalmának elnöke ennyire nem tartja tiszteletben a saját aláírását... ” —- han­goztatja az A1 Ahram. Izraelben elégedetten nyug­tázták az amerikai vétót, amely gyakorlatilag szentesíti nak, s előmozdítják a KGST- tagországok szocialista gazda­sági integrációját. üzemeknek a helyzetét, ame­lyek anyagi, vagy egyéb okok­ból, tehát saját hibájukon ki­az alkotmány ünnepén Az idén is több, nagy érdek­lődésre számottartó eseménye lesz a fővárosban az alkot-., mánynapi programnak. Dél­előtt a Parlament előtti Kos­suth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között avatják a fegyveres testületek új tisztje­it. A hagyományos budapesti honvédelmi napot kettős év­forduló jegyében rendezi meg az MHSZ budapesti vezetősége, közösen az állami és a társa­dalmi szervezetekkel, a nép­hadsereg kijelölt alakulatainak részvételével. A minden eddi­ginél gazdagabbnak, színe­sebbnek ígérkező vízi- és légi­parádé programja kapcsolódik Pest, Buda, Óbuda egyesítésé­nek 100., illetve a Magyar Honvédelmi Szövetség meg­alakulásának 25. évfordulójá­hoz. A kettős jubileumot szim­bolizálják majd a program egyes mozzanatai, például a látványos vízi felvonulás, amelyben harci és más vízi járművek vesznek részt. Ugyancsak a kettős évforduló­ra emlékeztetnek majd a leve­gőben lezajló produkciók. Ked­KGST­együttműködés A KGST Szocialista Világ- gazdasági Intézete és a Szov­jetunió Tudományos Akadé­miájának központi gazdasági­matematikai intézete között együttműködési megállapodást írtak alá. A megállapodás információ, cserét, továbbá olyan kérdések közös megoldását irányozza elő, amelyek a tudományos­műszaki és gazdasági együtt­működés további elmélyítésére és tökéletesítésére vonatkoz­vezö időjárás esetén ennek ke­retében sor kerül egyebek kö­zött csoportos és egyéni ejtő­ernyős ugrásokra, s nagysza­bású légi bemutatókra. A Mar- git-híd és a Lánchíd közötti Duna-szakaszon lezajló vízi- és légiparádé több újdonsággal bővül az előző évekhez képest. A fővárosban az alkotmány- ünnep eseményéinek záróak­kordja az idén is a gellérthe­gyi színpompás tűzijáték lesz. (MTI) Pénteken a MÉM-ben dr. Kovács Imre főosztályvezető elnökletével ülést tartott az országos öntözési operatív bi­zottság, amely meghallgatta és megvitatta az Országos Víz­ügyi Hivatal legutóbbi intéz­kedéseiről .szóló jelentést. A vízügyi hivatal szakemberei azt vizsgálták meg, hogy á vízjoggal rendelkező mezőgaz­dasági nagyüzemek hogyan él­nek a lehetőségekkel. Megálla­pították, hogy egész sor gaz­daság — számuk több százra tehető — nem használja meg­felelően az öntözőberendezé­seket, nem rendel vizet a te­lepekről, azaz nem használja ki a terméshozamok növelésé­nek ilyen jelentőségét. Az or­szágos felmérés alánján elha­tározták, hogy mintegy 40—50 ezer hektáros területről — il­letőleg az ott levő gazdasá­goktól — részben megvonják a víz jogot, esetenként pedig csökkentik a vízjoggal kapcso­latos lehetőségeket. Ezzel a szankcióval főképpen azokat a nagyüzemeket sújtják, ame­lyek ugyan rendelkeznek az öntözés minden lehetőségével mégsem éltek azokkal. Mérle­gelik azonban azoknak az Moszkva. (TASZSZ). Moszk­vában pénteken aláírták a szovjet—francia tudományos és műszaki együttműködés ki- szélesítésének tízéves prog­ramját. A dokumentumot a szovjet kormány megbízásából Vla­gyimir Kirillin, a miniszter- tanács elnökhelyettese, a tu­dományos és műszaki állami bizottság elnöke, a francia kor­mány részéről pedig Michél Jobert külügyminiszter írta alá. vül nem tudják működtetni az öntözőfelszereléseket. A bizottság elvetette azt az álláspontot, hogy a gazdaságok az öntözési lehetőségeknek csak azért alig több mint a felét használták ki. mert az utóbbi időszakban esőzések voltak' Ugyanis a csapadéktérképek szerint egész sor olyan terüle­te van az országnak, ahol az átlagosnál kevesebb csapadék áztatta júliusban a földeket, az öntözési eredmények mégis elmaradnak a kívánttól. Az utóbbi időszakban viszont megfigyelték, hogy a termelők igyekeznek behozni a lemara­dást, és fokozódott az érdeklő­dés az öntözővíz iránt. A raktárakban továbbra is elegendő öntözőfelszerelés, gép van. A vásárlói érdeklődés azonban meglehetősen kicsi. A termelőknek újabban világ- színvonalon álló hazai géptí­pusokat is ajánlanak, de ezek- sem fogy elegendő. (MTI) Szeptember 1 a Munkaügyi A Minisztertanács határoza­tot hozott, amelyben hozzájá­rult, hogy a munkaügyi mi­niszter szeptember 1-ével Mun­kaügyi Kutatóintézetet létesít­sen. Mint a Munkaügyi Minisz­tériumban az MTI munkatár­sának elmondták. az új inté­zet a vezetp szerveket és a vállalatokat egyaránt segíti majd a munkaerő-gazdálkodós tudományos megalapozottságá­nak. szervezettségének javítá­sában. különféle döntések ki­alakításában. Hazánkban ma a legfontosabb feladatok közé tartozik a munkaerő-tervezés, a munkaerő gazdaságos fel- használása. az emberi aktivi­tás feltételeinek megteremté­se, s mindez tudományos fel- készültséget igényel. E célt már korábban is egész sor kezdeményezéssel szolgálta a minisztérium. Szakmai és anyagi támogatást nyújtott például a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem munkatudományi tanszékének megszervezésében, má< esetek­ben a munkaügyi képzéshez tananyagokról gondoskodott. Ma már azonban elengedhetet­len, hogy az eddigieknél sok­kal behatóbban, magas tudo­mányos színvonalon foglalkoz­zanak a munkaügyi tevékeny­ség szakmai, elméleti módszer­tani alapjaival. Az új intézet a munkaügyi tevékenységet főként azzal se­gíti, hogy módszertani anyago­■én megalakul Kutatóintézet kát készít, illetve támogatja azok kidolgozását, szorgalmaz­za a külföldi eredmények meg­ismerését és alkalmazását. A kutatások során a? intézet tu­dományszervezési teendőket is ellát. Segít elmélyíteni a töb­bi szocialista ország kutatóin­tézeteihez fűződő kapcsolato­kat. erőteljesen támogatja a munkatudományok oktatását és széles körű kooperációt épít ki az ágazati és akadémiai in­tézetek, valamint a felsőokta­tási intézmények tanszékeivel. A tervek szerint a kutató­munka négy téma körül cso­portosul. Behatóan vizsgálják majd a foglalkoztatáspolitika elvi és gyakorlati kérdéseit, ezzel összefüggésben a közne­velés távlati fejlesztésével kap­csolatban az iskolarendszer iránt támasztott követelménye­ket. Fontos feladat lesz a bé­rezés, az erkölcsi és anyagi ösztönzés, a jövedelmi ará­nyok kérdéseinek tanulmányo­zása ; a munkaszervezés és a normázás problémakörének elemzése. A tudományos témák közé tartozik a munkatevé­kenység emberi tényezőinek alapos vizsgálata is, amely ma­gában foglalja a munkapszi­chológiai és a munkaszocioló­giai kutatásokat, az utóbbinál különösen a munkamorált be­folyásoló tényezők vizsgálatát. Az intézet egyébként az Or­szágos Vezetőképző Központ Könyves Kálmán körúti épü­letében kap helyet. (MTI). Szankciók az öntözési lehetőségeket nem hasznosító gazdaságokkal szemben az arab területek megszállá­sát. Kurt Waldheim ENSZ-fötit- kár pénteken El-Zajjat egyip­tomi külügyminiszterrel tár­gyalt. A megbeszélés napi­rendjén Waldheim tervbe vett közel-keleti útja szerepelt, kü­lönös tekintettel arra a kér­désre, hogy mennyiben befo­lyásolja az amerikai vétó Waldheim erőfeszítéseinek si­kerét. Az egyiptomi külügyminisz­ter szombaton hazautazik Kai­róba. Pénteken este útnak in­dult Waldheim ENSZ-főtitkár is, aki kelet-európai körútja során a napokban hazánkba is ellátogati Az őcsényl Kossuth Tsz-ben megkezdték a búza aratása után a John Feere-traktorok- kai a tarlóhántást. Fotó: Gottvald

Next

/
Oldalképek
Tartalom