Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-03 / 153. szám
500 év — 500 iskolai könyvtár Forintos Napjainkban a könyv, az olvasás a társadalmi érdeklődés középpontjában van. Nép- frontankétokon vitatják meg írók, pedagógusok, könyvtárosok. szülők az olvasás szerepét. Sajtóviták folynak a gyermekirodalomról, újságcikkek elemzik a könyvtárak — köztük az iskolai könyvtárak — ellátottságát, az olvasók ösz- szetételét. A könyv megszerettetésében, az olvasóvá nevelésben jelentős funkciójuk lehetne az iskolai könyvtáraknak. Tény azonban, hogy az erre illetékes állami, tanácsi szervek komoly anyagi támogatása ellenére is ezen könyvtárak többsége korszerűtlen, könyvállománya szegényes. Hi_ telt érdemlő vélemények szerint az iskolai könyvtárak a jelenlegi fejlesztési ütem mellett kb. 2000-ben érnék el a mai igényeknek megfelelő szintet. Nem megnyugtató ez a perspektíva. A tanácsok minden — s remélhetőleg az eddiginél nagyobb — támogatása mellett is szükség van a társadalmi segítségre. Van annak tán öt éve is, hogy az egyik Pest megyei nagyközség iskolájában tapasztal lám: a délutáni tanítás befejezése után a gyerekek egy része nem széledt szét, várta a termelőszövetkezet könyvelőnőjét. A könyvelőnőt, aki társadalmi munkában vállalta, hogy a községi könyvtár kihelyezett fiókját hetente egyszer kezeli, kölcsönöz gyerekeknek felnőtteknek. A folyosón ott állt az iskolai könyvtár egyetlen könyvszekrénye is. „Ami abban van, azt már minden gyerek rég kiolvasta — mond. ta az igazgató —, s nem valami változatos a községi könyvtár kínálata sem.” Azt hiszem, ez a példa eléggé jellemző. Jelzi, hogy az átlagosnál akár egy kicsit is figyelmesebb iskolai nevelőmunkával a gyermekek érdeklődé, sét is fel lehet kelteni a könyv, az olvasás iránt. Úgy tűnik a szándékok cselekvéssé érett időszakában jelent meg az idei gyermeknapon a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhívása, adjunk jó könyvet minden gyermek kezébe!, kedvező időszakban indult útjára az 500 év — 500 iskolai könyvtár mozgalom. A szándékhoz méltó évfordulóhoz kapcsolódik; 500 éve hagyta el a sajtót az első. Magyarországon nyomtatott könyv, Hess András: Chronica Hungaroruma. És most fordítsuk meg a kérdést. Az első jelek azt mutatják, hogy a népfront felhívása halló fülekre talált, az 500 év — 500 iskolai könyvtár mozgalom méltó lesz az évfordulóhoz és méltó lesz a — ma emberéhez. Az első távirati jelentések már hírül adták: a józsefvárosi Somogyi Béla utcai általános iskolának ezerkötetes könyvtárat és háromezer forintos könyvutalványt nyújtott át az Állami Könyvterjesztő Vállalat képviselője; s Hajdú99 Földművelés nagyapám korában" A Mezőgazdasági Múzeum „Hazánk mezőgazdasága diák- szemmel” elnevezéssel pályázatot hirdetett, és a napokban volt az eredményhirdetés. Illés István decsi nyolcadikos általános iskolai tanuló a pályázaton első helyezést ért el. A kisdiák sikere figyelemreméltó, egyben utal arra is, hogy iskolájában a föld, a mezőgazdasági munka szere- tetére történő nevelés jó úton van. A kis dolgozat, amellyel a fiú részt vett a pályázaton, rendkívül érdekes, ugyanis Illés István nagyapja székely ember volt, és a székelység földművelési módszereit, szokásait, eszközeit írja le. Így kezdi a dolgozatot: „Az én. nagyapám öregedő, de még életerős, sokat megélt, tapasztalt földmíves ember, aki nemcsak szereti, hanem érti is mindazt, amivel foglalkozik.” ----„Nagyapám az osztrák birodalom legkeletibb tartományában, a csodálatos szépségű bukovinai (Bükkország!) Hadikfalván született.” A nagyapa szegény életét vázolja, majd a mező- gazdasági munka sajátosságaiaz Ozx hirdetése is példányban jelenik meg ról ír dolgozatában!, s végül felsorolja, mit termeltek, milyen terméseredmények voltak, és a megélhetés körülményeire utal a kisdiák ezen megállapítása is: „...A néhány holdas gazdaságban úgy gazdálkodtak a nagyapámék, hogy teljesen önellátók voltak mindenben. A boltból csak ritkán és keveset vásároltak.” A székelység rendkívül érdekes körümények között élt, hegyek között, a völgyekben, dombhaj Latokban- meghúzódó szántóföldi művelésre alkalmas földet varázsolták termővé. A dolgozatból megtudjuk, hogyan készítették a fontosabb ételeket: „A jól beérett, vagy megszárított kukoricát lemorzsolták, majd megőrlették a kicsi malomban, és a máiénak való lisztet száraz helyen raktározták. Mindennap, minden étkezéshez, úgy tálalták, mint másutt a kenyeret.'’ A kukoricalisztet főzéskor előkészítették, megszitálták, majd egy kicsit meleg helyre tették. Eközben a máléfőző üstöt (ércből vagyis öntvényből készült, gömbölyű, bográcsszerű edény) töltették a vízzel, azt a szükséges mértékig megsózták, a tetejét egy kis liszttel behintették, hogy gyorsabban felforrjon. Amikor a víz már jól forrásban van, akkor a lisztet marékkai beleeresztik, úgy hogy közben keverik esy kicsit.. és megtudjuk hogyan készül a máié, a finom székelyeledel ... A szép munka nyilván a nagyapa, a szülők segítségével és a gyerek tanárának útmutatásai alapján készült. A gondosan feljegyzett szokások, munkarendszerek, módszerek szinte ebben a dolgozatban mentődnek át, maradnak fenn. A pályázaton díjat nyert Illés István kisdiáknak ezúton is gratulálunk.-Pj— Bihar megyében a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat három iskolai könyvtárat gazdagított értékes ajándékkal. A Hazafias Népfront Országos Tanácsához naponta érkeznek az érdeklődő, felajánlást bejelentő telefonok, levelek, üzemi kollektívák, szocialista brigádok, magánosok érdeklődnek a segítés, a könyvek, könyvtárak átnyújtásának lehetőségeiről, módjáról. A népfrontban kedves epizódként emlegetik: a felhívás másnapján az első jelentkező egy magányos budapesti asz- szony volt, keresztrejtvényen nyert harmincforintos könyv- utalványát küldte be. A könyvtárak spontán, őszin. tén segítő szándékú társadalmi támogatása nem teljesen előzmények nélkül való. Van néhány nagy múltú híres kollégiumi könyvtárunk — a debreceni, a sárospataki a pápai —, amelyet egyebek között egykori diákjaik támogatása tett naggyá. Szép szokás napjainkban, hogy az iskolai évzárókon a legjobb tanulók, a legszorgalmasabbak jutalomkönyvet kapnak iskolájuktól, az ifjúsági szervezettől. Szép szokást, szép hagyományt lehetne kialakítani — illetve feleleveníteni — azzal, hogy az iskolától. az alma mátertől elváló diákok könyvet ajándékoznának egykori iskolájuknak. Mindenképpen figyelemre méltónak ítéljük egy lehetséges, másik szép hagyományteremtés ötletét, amelyet ugyancsak a mozgalom meghirdetői. a népfront munkatársai vetettek fel: most folynak az 5, 10, 20 éve* érettségi találkozók előkészületei. Megható mozzanatai ezeknek a találkozóknak az iskolalátogatások az egykori élmények felelevenítései, a közös vacsorák, bankettek, ám ugyanilyen szép és nemes célt szolgáló mozzanata lehetne egy könyv elhelyezése az egykori iskolai könyvtár polcain. Az 500 év — 500 iskolai könyvtár mozgalom alig néhány hetes, csupán céljáról és a felhívás első visszhangjairól lehet számot adni. S az első jelek nyomán a jogos bizakodásról. A szükséges bizakodásról. hiszen — miként a felhívás hangoztatja — „gyermekeink, a holnap művelt nemzedéke, a jövő érdekében cselekszünk”. DEREGÁN GÁBOR hazugságok Népviseletéről nevezetes községből érkezett levél egyik tekintélyes megyei vezetőnkhöz. Tartalma a közös vagyon féltéséről tanúskodik. írója keményen bírálja a 700 000 forintos költséggel építendő szolgálati lakás herda fényűzését, az anyagkönyvelőnő és a leíró-könyvelőnő — szövetkezeti vezetők feleségei — sztárgázsiját. Közli, hogy az elnökhelyettes saját részére ingyen foglalkoztatta a tsz építőbrigádját. A visszásságok bírálója, a bűncselekmény elkövetésére figyelmeztető levélíró bizonyára korrekt ember: a sorok végén ott az aláírása. A szövetkezet életét ismerjük. Okmányokból tudjuk, hogy a szolgálati lakás 421 000 forintra tervezett költsége — objektív okok miatt — 483 000 forintra módosult. A két nődolgozó havi illetménye 1900, illetve 2000 forint; mindkettőt a közgyűlés állapította meg ennyiben. Az elnök- helyettes részére végzett szakipari munkák értéke 7588 forint; ezzel a vezetőt — a könyvelők nyelvén szólva: — beterhelték. A levélíróval sajnos, nem sikerült találkoznunk. Valószínűleg azért nem, mert a községben négyen viselik ugyanazt a nevet, de egyikük írása sem hasonlít az említett levéléhez. Álneves levél után mostunk kezet, — amint egy- szer-mósszor névtelen levél kézbe vétele után tesszük ugyanezt. Különbség tehát gyakorlatilag nincs. Remélhetőleg semmiféle állam-, vagy szolgálati titkot nem fecsegünk ki, ha eláruljuk, hogy megyeszerte csökken a névtelen levélírók száma. Több oka van ennek az örvendetes jelenségnek. Az egyik alighanem az, hogy óriási többségük teljesen egyértelműen rosszindulatból halmoz hazugságokat egymásra. Az ilyen ember feszülten figyel, puhatolózik, hogy jön-e valaki, aki igyekszik az állítások való voltáról meggyőződni. Mivel kénytelen tapasztalni, hogy a mocskolódás számára semmiféle kedvező eredménnyel nem járt, egyszer-kétszer még próbálkozik, aztán ráun... A másik, sokkal lényegesebb ok feltehetően az, hogy a jogosan bírálók ki mernek lépni az ismeretlenségből. Ismert, és az életben érvényesül, hogy a törvény az igazmondók, nem pedig a bűnözök oldalán áll. Az igazság teljességéhez tartozik, hogy akad való állításokat tartalmazó névtelenlevél is. Elég sajnálatos, hogy az ilyen írásokból gyakran hiányzik az az információ, aminek birtokában ki lehetne bogozni a szálakat, — de ismeretlen az a személy, aki azt a felvilágosítást megadhatná. E sorok írójának nincsenek különösebb illúziói arról, hogy a jellemtelen, névtelen levélírókat jobb belátásra térítheti azzal, hogy figyelmeztet: próbálkozásuk — olykor — sok jószándékú, szorgalmas ember értékes idejét fecsérli. Olyanokét is, akik esetleg éppen a névtelen levélíró igaz ügyének intézését kénytelenek emiatt későbbre halasztani. Talán többet ér arra figyelmeztetni, hogy a névtelen levélírók kilétének megállapítása sokkal könnyebb nyomozói feladat, mintsem a firkálmányok szerzői vélnék. A gépelés sem segít; minden írógépnek megvannak a maga, a szakértő által felismerhető, bizonyító erővel rendelkező sajátosságai, de még az írógép kezelésének is... Forintos bélyeggel bármilyen tartalmú levelet elvisz a posta; persze, az útszéli, krajcáros — ha tetszik; forintos — hazugságoktól hemzsegőt is... Valamikor régen e szerény cikk szerzője újságot szerkesztett az Alföldön. Volt annak a lapnak egy „Szerkesztői üzenetek” című rovata is. Az állandó rovatcím alatt pedig a következő, szintén állandó szövege volt olvasható: „Takarítsa meg a postaköltséget! Otthon dobja névtelen levelét a papírkosárba, mivel annak nálunk sem más a sorsa." Nos, nem szerepel mindenütt e tréfásan fogalmazott, ám komolyan vett közlés, de az anonim sorok csaknem mindenütt és mindenkor hasonló elbánásban részesülnek. BORVÁRÓ ZOLTÁN hlakónegyed épül Szekszárdon a Baktai-hegyoldalban. Négy párhuzamos sorban húzódnak a magánerőből készülő kétszintes lakóházak, melyekhez a következő ötéves terv során folyamatosan csatlakoznak majd az ide tervezett emeletes épületek. Változik és elonyere változik ezen a részén a városkép. A lakónegyed itteni kialakításának költségve- van, ugyanis szanalasra nem kell gondot fordítani, csak nem túlságosan je- lentos szoloparcellák felszámolására kerül sor. Fotó’ C K
