Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-03 / 153. szám
XXIII. évfolyam, 153. szám. ARA: 90 FILLER Kedd, 1973. Július 3. TÖlWtflöYII ViÜG noitUkW. gGYÉSOLJÉÍÉKl Csúcsforgalom Minden autóbusz foglalt A Kevés a fix platós tehergépkocsi A 11-es Volán vezetői is azt szeretnék, ha nem kellene csúcsforgalomról beszélni. Sajnos, az év elején néhány hét mindig sok zavart okoz, és közben előfordult már, hogy másfél hónapig nem volt munka. Ugyanis a fuvaroztatóknak hetek szükségesek, mire megkezdik az áru, az építőanyag szállíttatását. A második negyedévtől aztán sűrűsödik a munka. Most a nyár közepén ugyancsak nem panaszkodhat, nak a Volánnál. Egyszerre 9608 utas leülhet A személyszállítási ágazatban sem csökkent a munka, bár a diákok már nem utaznak. A nyári különjáratok és egyéb elfoglaltságok miatt alig győzik az embereket a kívánt helyre szállítani. Az új menetrendben történt változások máris jó visszhangot váltottak ki: | pontosabban, jobban igazodnak a csatlakozásokhoz a buszok. Néhány napja azonban az igénykielégítés egyensúlya felbomlott. Ugyanis a Balaton déli partján közlekedő buszjáratokhoz három Tolna megyei kocsit is rendeltek, s ez most, amikor csoportok utazását kell visszamondani, nagyon érzékenyen érinti a Tolna megyei idegenforgalmat — azaz a megyéből országjárásra, külföldre utazni szándékozókat kell visszautasítani. Egyébként naponta öt busszal lehet eljutni Siófokra, néggyel pedig Harkányba, sőt a társvállalatok járatokat közlekedtetnek Hévízre, így oda is elég jó a közlekedés Tolna megyéből. Az idén sok vonatpótló járatot kellett indítani a szekszárdi vállalatnak. Nemrég fejezték be Dombóvár térségéKoszigin Az osztrák kormány meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Bécsbe érkezett Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke. A szovjet kormányfőt és kíséretét a repülőtéren Bruno Kreisky osztrák kancellár. Rudolf Häuser alkancellár és más hivatalos személyiségek üdvözölték. A szívélyes fogadtatás ben a személyszállítást — vonatok helyett —, most a kocsikat Bonyhád—Dombóvár viszonylatban közlekedtetik napközben, személyszállító vonatok helyett. ? A személyszállítás évről évre növekszik. Tavaly áprilisban 1 547 000 utast szállítottak, idén 1 778 000-et. Májusban is hasonló volt a növekedés. De a júniusi forgalom gyengébb volt az idén is. Ennek oka, hogy ekkor kezdődnek a szabadságolások, elmaradnak a diákok és a helyi, megyei utas kevesebb. Egyébként a tervszerű járműfejlesztés eredmé. (Folytatás a 2. oldalon) Becsben után Alekszej Koszigin Brúnó Kreisky kíséretében bécsi rezidenciájára hajtatott Később a szovjet kormányfő látogatást tett Franz Jonas köztársasági elnökhél és szívélyes légkörben megbeszélést folytatott vele. majd megkezdődtek Alekszej Koszigin és Bruno Kreisky tárgyalásai. Koreai emlékkiállítás Pakson Barátsági gyűlés Zombán Á koreai nép elleni háború kirobbantásának 23. és az imperialistákat térdre kényszerítő fegyverszüneti egyezmény aláírásának 20. évfordulója al. kalmából magyar—koreai találkozókat rendeztek hétfőn Tolna megyében. A paksi kiváló járási könyvtárban délelőtt a Hazafias Népfront megyei és járási bizottsága és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagy- követségének rendezésében emlékkiállítás nyílt, amely csaknem 100 felnagyított fény- képfelvételen mutatja be azt azt utat. amelyet a hős koreai nép 1950. június 25-e óta megtett. Ezen a napon robbantották ki az amerikai imperialisták a koreai háborút, amely mérhetetlen szenvedést, óriási károkat okozott és kettészakította Koreát, de végső soron a Kim ír Szén és a munkás- (Folytatás a 2. oldalon) A gondolkodás iskolája Gazdaságirányítási rendszerünket nyugodtan', meggyőződéssel nevezhetjük a gondolkodás iskolájának. Nem tévedünk, ha annak tekintjük, méghozzá egyetemi szinten. Sok iskolát kellett kijárni míg elértünk idáig. Az üzemek vezetői az egyetemi szinten való gondolkodást most tanulják, s gyakran mondják: elmúlt az az idő. amikor a fenti beosztásban lévőknek kizárólag az volt a dolguk, hogy a lenti beosztásban lévők helyett törjék a fejüket, és kívülről döntsenek olyan kérdésekben, amelyek az Üzemeken belül láthatók legjobban, s ott várnak megoldásra. Ez a változás jó is meg nehéz is. Egyfelől népgazdasági méretekben jó, másfelől helyi, üzemi körben olykor rossz, mivel a hibás intézkedések ódiumát is vállalni kell, s nehéz másokra áthárítani a felelősséget. A nagyobb önállóság, amely nem jelent természetesen szabadosságot, teljes függetlenséget, szóval a megnövekedett önállóság parancsszerűen írja elő, hogy a maga beosztásában kinek-kinek a saját fejével kell gondolkodnia és az elvek, az ösztönzők „mozgásterében” a felelősséget szó szerint kell értelmeznie. Mindez azzal jár, hogy a mechanizmusban a gazdasági vezető csakugyan gazdasági vezető, mert irányító munkája nem abból áll, hogy gépiesen fentről várja minden részletkérdésben az utasítást, a jóváhagyást hanem a vezetés tudományának köznapi alkalmazásából ált Nem csoda, hogy éppen a gazdasági mechanizmus bevezetése óta került előtérbe és kapott megfelelő nyomatékot a vezetőképzés, aztán jóval nagyobb hangsúlyt az üzemi demokrácia fejlesztése. Röviden szólva az üzemi demokrácia éppen a kötelező, egyéni gondolkodásra sarkall, arra, hogy mindenki saját értelmét adja hozzá a tennivalókhoz. Mindezek velejárójaként a Tolna megyei igazgatók többségének kézi könyvtárában megtaláljuk azt az irodalmat, amely a vezetés tudományát tartalmazza és tapasztalhatjuk a sokféle törekvést, amely még inkább bevonja a dolgozókat az üzem munkájába. „Ezek nélkül mozdulni sem lehet” — mondja így vagy más szavakkal a Dalmandi Állami Gazdaság, a Szekszárdi Nyomda, a MEZŐGÉP és még jó néhány üzem igzgatója, vagy akár a Tamási Területi Tsz Szövetség munkatársa, aki a beiskolázásokkal foglalkozik. A munkaidő-kihasználás. a termelékenység, a belső tartalékok feltárása Tolna megye üzemeinek többségében immár nemcsak általánosságokban téma, hanem konkrétan műhelyre, brigádra méretezve, bár ezen a területen még valóban sok a tennivaló. A részletekkel bajlódó, a fáktól az erdőt nem látó felsőbb szinteken történő irányító munkát felváltotta a lényegre összpontosító, átfogóan érvényes koncepciókkal bíró elvi irányító munka. A közvetlen beavatkozást mellőzik a sokkal hatékonyabb közvetett ösztönzőkkel, érdekeltség-tényezőkkel, tudományos módszerekkel helyettesítik. Más szóval, mióta mindegyik beosztás a maga feladatkörében gondolkodik, azóta például a megyei tanács szakigazgatási szerve nem az aratás gyakorlati lebonyolításával foglalkozik, nem azt tartja kezében, hanem a „helyzetet”, a pozitív. a negatív jelenségeket megismerve értékeléseivel, elemzéseivel a minisztériumnak adott jelzéseivel a veszteségmentes betakarítás feltételeinek megteremtésén fáradozik. A pártszervekkel szemben is megváltoztak, még inkább megnövekedtek a követelmények a termelés-ellenőrzés oldaláról és irányában. A párthatározatokból jól tudjuk, hogy a pártszervezetek felelőssége nemhogy csökkent volna, sokkal inkább megndvekedett. Itt is fontos szempont, hogy a konkrét beavatkozást felváltotta a tartalmas gazdaságpolitikai koncepció lényegretörő, részleteket mellőző számonkérése ellenőrzés, beszámoltatás formájában. Ez is feltétele annak, hogy gazdaságirányítási rendszerünk nem hajlandó konzerválódni, sőt éppen az a legfőbb lényege jellemzője, hogy roppant fogékony és alkalmas a tökéletesedésre. Arra tehát, hogy menet közben pontosítsa, csiszolja, finomítsa saját magát. Ezért mondhatjuk azt, hogy jól működik, rugalmas, alkalmazkodik az elvekhez, az élethez, a munkásérdekekhez. A tökéletesedés kétségbevonhatatlan tényei közé sorolandó, hogy a Központi Bizottság június 27-i üléséről kiadott közleményben azt olvashatjuk: A gazdaságpolitikai elvek jobb megvalósítása és az ellenőrzés fokozása érdekében a párt és az állami irányítás szervezetét a feladatoknak megfelelően át kell alakítani. „A Központi Bizottság apparátusában a népgazdasági feladatokra, a gazdaságpolitikai osztály mellett egy új osztályt, területi gazdaságfejlesztési osztályt kell kialakítani. A két szerv egymással munkamegosztásban végzi a gazdaságszervezés pártmunkáját. A Központi Bizottság az 1972. novemberi határozatának megfelelően javasolja a Minisztertanácsnak hogy a kormány szerveként hozzon létre állami tervbizottságot. Az új Szerv feladata, hogy az eddiginél hatékonyabban hangolja össze az Országos tervhivatal, a minisztériumok és a főhatóságok tervezőmunkáját, javaslatokat tegyen a Minisztertanácsnak a népgazdasági tervekre és ® gazdasági szabályozókra, s fokozottabban ellenőrizze a végrehajtást.” Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogy belássuk, gazdasági irányítási rendszerünk további tökéletesítéséről van' itt szó. Arró!, hogy ez az irányítási rendszer még inkább megfeleljen hazánk és a dolgozók érdekeinek. Sz. P.