Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
CSALÁD-OTTHON Merre tart a bútordivat? Á bmói nemzetközi vásárom mindig nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi bútorkiállítást. Évek óta itt adnak egymásnak találkozót a finn. az NDK, az osztrák, a jugoszláv nagy bútorgyárak képviselői, bemutatják újdonságaikat. Ezen a nagyszabású kiállításon lemérhető, merre tart a bútorgyártás, mi a legújabb, legpraktikusabb bútordivat. NINCS SZOBAGARNITŰRA Megszoktuk, hogy ha a bútort említjük, általában szoba- garnitúrákra gondolunk. Szekrények. ehhez tervezett kárpitozott fekhelyek és kiegészítő fotelek, székek tartoznak ebbe a fogalomba és ezek mindig azonos színben, mintával készülnek. Az utóbbi években ez az egységes kép megbomlott. A szocialista országokban a lakásépítési programok keretében gyors ütemben szerelik össze a tizenkét, tizenöt szintes házakat. Ezek lakásai kisméretűek, esetleg háromszobásak. Ez a körülmény késztette arra a bútortervezőket, hogy felhagyjanak a garnitúrák tervezésével. Az idei bmói kiállítás már jelezte ezt. Általában színes szekrény-, de még inkább polcsorokot láttunk. Ez természetes, hiszen a lakásokban beépített gardróbszekrények vannak. A szekrény, mint tároló bútor, egyre inkább nélkülözhető. 'Ezzel szemben a polcok, amelyekre a könyvevák tervezők a fiatalok szobáiba habszivacs kockákat terveztek a kárpitozott bútorok helyett. Ezek a tarka huzattal bevont és hevederrel összekapcsolható kisebb-nagyobb kockák a lakó ízlése és igénye szerint alakíthatók fekhellyé. NEM KONYHA, MŰSZERES LABORATÓRIUM A színeket variálták az osztrákok is a konyhabútorok bemutatóján. A Regina elnevezésű beépített konyhabútor narancs, piros, zöld színeivel, a szekrényelemek közé felrakott. fotellá. A habszivacs kockáknak mintegy húszféle variánsát mutatták be a tervezők. A fiataloknak tetszett. Lehetséges, hogy tíz év múltán nem bútort vásárolnak majd a lakás berendezéséhez, hanem „néhány habszivacs kockát” kémek. A műanyag nemcsak az epecsillagképeket ábrázoló csempesorával a kiállítás egyik látványossága volt. Ezen felül feltűnést keltett a konyhabútor műszerezettsége. Egy inkább elegáns laboratóriumnak nézte a látogató a beépített Siemens villanytűzhellyel és páraelszívóval, hűtőgéppel és gombnyomásra működő grill- és egyéb infra- sütőkkel felszerelve. A bmói kiállítás egy kissé bepillantást engedett a lak- berendezés és a konyhatechnika jövőjébe. Ha a hőmérő 30 fokra emelkedik Mi a teendőnk hőségben ? Kovács Margit Szervezetünket általában megviseli a hőség. Helyes magatar- ással és étrenddel azonban nagymértékben csökkenthetjük a hőség okozta kellemetlenségeket. A szervezet kalóriaszükséglete lényegesen kisebb, mint hűvös időben, tehát tartózkodjunk a zsíros, vajas, sok kalóriát tartalmazó ételektől és a szeszes italoktól! A napi étrend tartalmazzon sok gyümölcsöt, nyers salátát, tejet, tejtermékeket, (tejszínt, és vajat kivéve), párolt zöldségféléket, kövér húsok helyett főzzünk baromfit, sovány húsféleségeket, halat, tojásételeket. A gyümölcsök és gyümölcslevek felüdítenek. Otthon is készíthetünk különböző vitaminos üdítő italokat, pl. ásványvízből és gyümölcsléből, vagy tejből és gyümölcsléből, kitűnő a gyümölcsös joghurt is. Tartsunk gyü- mölosnapokat. Nyáron könnyebb elkezdeni, és ezt a jó szokást, télen is megtartani. Hőségben nagy gondot kell fordítani az ételek frisseségére, mert sokkal gyorsabban szaporodnak bennük a baktériumok. Ne fogyasszunk állott ételt, hibás gyümölcsöt, elszíneződött hentesárut! Az ételeket takarjuk le a legyek elől. A gyümölcsöket közvetlenül fogyasztás előtt — lehetőleg vízcsap alatt —, alaposan mossuk meg. Es természetesen — nem lehet eleget ismételni — minden étkezés előtt mossunk kezet! A legnagyobb elővigyázat mellett is gyakori nyári betegség a bélhurut. Ha az első tünetek jelentkeznek, azonnal forduljunk orvoshoz, mert oz elhanyagolt bélhurut nehezen gyógyítható. Nagy melegben a szokásosnál is többet kell mosakodnunk, nemcsak tisztasági szempontból, hanem azért is, mert ezáltal szervezetünk felfrissül. Nem kell feltétlenül fürdőszoba ahhoz, hogy mindennap reggel és este tetőtől-talpig lemosakodjunk. Jó erre a célra egy nagy mosdótól Is. A mosdóvízbe tegyünk egy kis ecetet vagy citromlevet. Frissít. Hőségben ne krémezzük be a bőrt, mert a krém bizonyos mértékig eltörni a ' pórusokat és gá-; tolja a szervezet hőleadását. A nyári hónapokban rendszerint éjjel sem hül le a levegő, s a fülledt szobákban nem kielégítő a pihenés, ezért fáradtan ébredünk. Ne használjunk melegben tollas ágyneműt! Egészségtelen. Beleizzad a testünk, nyugtalanul forgolódunk. Nyáron különösen fontos az egyenes fekvőhely, egy könnyű nyári takaróval, s ha semmiképpen sem tudunk kispárna nélkül aludni, toll helyett tegyünk a kispárnába műanyag habforgácsot, vagy hajtsunk össze egy nagyobb dörzstörölközőt, az is jó párna helyett. Hőségben aki csak teheti, víz mellé menekül. A víztükör visz- szaveri a sugarakat, tehát itt fokozottan vigyázzunk a napozással, bővebben kenjük be a bőrünket fényvédő kozmetikumokkal (napolaj, napozóhab, napozókrém). A kisebb gyermekeket különösen óvjuk, mert érzékenyebb a bőrük, mint a felnőtteké. Helyes, ha a kicsikre bekenés után blúzt, vagy trikót adunk, a váll bőrének védelmére. A tűző napon a gyermek fejét, kössük be fehér vászonkendővel, vagy tegyünk rá egy kis szál ma ka la pót. Nagy melegben betegek, idősek még kis ideig se tartózkodjanak kint a déli tűző napon. A szívbetegek naponta többször végezzenek állott vizes lemosást, kerüljék az izgalmakat és különösen fontos a vitaminos étrend betartása. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a legjobb megjelenést is leronthatja, ha a nyári nagy melegben nem használunk izzo- dásgátló kozmetikumot Nem esztétikus látvány az átizzadt ruha, vagy — férfiaknál — a hónaljban nedves ing. Használjunk dezodoráló szereket, nagy választékban kaphatók. I két, a televíziót, rádiót, dísztárgyakat, stb. raknak, nagyobb szerephez jutnak, sőt modem formában ismét megjelent a vitrin. A bútortervezők szerint Mindenki gyűjt valamit. Könyvet, porcelánt, csipkét, emléktárgyakat. Ezeket üveg alatt jobban meg lehet óvni és díszítő szerepük így is érvényesül a lakásban. IIÖDÍT A MŰANYAG Az idei kiállítás egyik meglepetése volt, hogy a csehszlodát és rugókat helyettesíti, de a fa bútorszerkezeteket is. A finnek például olyan kanapét és fotelt mutattak be, amelynek váza formába öntött és préselt műanyag. Ebbe rakják a műanyaggal töltött kordbársony párnákat és kész az ülőgarnitúra a kanapé és a fotel, A párnák sokszor kerek alakúak, színük is szokatlan — piros, arany vagy éppen sötétkék; Á legújabb kézimunkakönyv: Népművészeti divatalbum „Világszerte divattá vált a népművészet! Mondhatják úgy is, divatos lett újra, mint már annyiszor az öltözködés története folyamán” — írják könyvük előszavában a szerzők: Gárdonyiné Kö- vessi Edit és Lakyné Székely Ilona. A szerzők meggyőződése, hogy a népművészeti elemek felhasználásánál csakis az eredetiből, a „tiszta forrásból” kell kiindulni. Ezért csak néprajzilag hiteles mintákat és technikát válogattak Össze mondanivalójuk illusztrálására, nemcsak az ország különböző vidékeiről, de a határainkon túl: Romániából, Jugoszláviából, Szlovákiából is. A Népművészeti divatalbumot lapozva. megállapíthatjuk, hogy határozottan más. mint az eddig taeaszokott kézimunkakönyvek. mégpedig azért, mert valóban olyan mintákat találunk benne, amelyek a mai öltözködésben a legjobban felhasználhatók. Az olvasó több mint kétszáz ruhamo- deli rajzát is megtalálja a könyvben. A hímzésmintákat — különböző ráncolás, rátét, szegély, bojt. sallang, csücskő, zsinór felhasználási módokat — eredeti nagyságú rajzban közli. Ezzel a rajzolásban, tervezésben járatlan, de a szépet szerető lányoknak és asszonyoknak nagy segítséget nyújt. A könyv részletes és könnyen érthető gyakorlati tanácsokat ad a kivitelezéshez. Pontosan leír minden öltéstechnikát az idősebb korosztálynak emlékeztetőül, a fiataloknak pedig ismertetőül. A százharminc oldalas divatalbum a MINERVA gondozásában jelent meg. Kockavadászat Egy-egy szám után a teljes sor meghatározását adjuk. A definíciókat gondolatjellel választottuk el egymástól. Könnyítésül (zárójelben) közöljük a vízszintes sorokban lévő fekete négyzetek számát. Tessék megszerkeszteni és kitölteni az ábrát, valamint a megfelelő helyekre rajzolni a fekete kockákat. Az egybetűs szavakat is definiáltuk. VÍZSZINTES: 1. Széchenyi kezdeményezésére indult meg a reformkorban (0). 2. Feni. — Oxigén — Karalábédarab! — Urán — Római 1 (4). 3. Igen hosszú időszak (0). 4. Spanyol gépkocsik jelzése — Zéró — GS — Zuhanni kezd! — ...Manche (7). 5. öltözék, melyben szívesen járunk (0). 6. Togo közepe! — Becézett női név — Visszanéz! — Laza, lyukacsos vulkáni kőzet (3). 7. Céltudatos módon kitenyésztett dísznövény (0). 8. ... Chaco: dél- amerikai síkság. — Küzdőtér, csatatér — Az áramerősség jele — Nikkel (5). 9. Hivatalosan állandó jellegűvé tett (0). 10. Az elektron röv. — Nemcsak én és te. — Tova. — Személyes névmás (8). 11. A pingvin is ez (0). 12. Nyelvtani egység. — Papírra vet. — Kerek betű. — Személyes névmás. — Az utolsó betű az ábécében (7). 13f Kellemes ízű és illatú „vitaminbánya” (0). 14. Finn...: nyelvcsalád. — A görög mitológia főistene. — A sugár jele. — Hélium. (3). 15. Angol védnökség a Csendes-óceánban, fővárosa: Honiara. (0). FÜGGŐLEGES: 1 Nagyszabású, ünnepélyes tárgyalás a háború ellen. 2. „A” folyadék. — Szegény, mint a templom .... — Török katonai rang. névelővel. 3. Leszid. — Sziget az ír-tengerben. —Használhatóságából fokozatosan veszít (régies szóval). ,4. Vajon az? — Az ezután következők. — Menyasszony. 5. Kerek szám. — Est betűi. — Erős, éles hangot hallat. — Római ezer. 6. Oxigén. — Leggyakrabban használt magánhangzók. — Friss. — Aki partnere ütéseibe ászt vagy tízest tesz. 7. Norvégia. — Napszak (ford.) — Az átmérő jele. — Több kelet-ázsiai ország váltópénze. 8. Olasz gépkocsik jele. — Különböző dolgo1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Í4 15 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 > 11 12 13 14 I5J Lkat jegyzékbe foglal. — Ékes betű. — Visszasúg! 9. Testrész. — Bűne. — Kálium. — YSZ. 10. Anizzsal készült erős, zöld színű pálinka. — Kén. — Bsúaai 1. — Zavarja. 11. Vallásaié plt*>. — Római 7. — Világhírű nagyüzemünk. — A nehézségi gyorsulás jele. 12. Zéró. — Hosszú magánhangzó. — Becézett női név. — Süteménnyel különösen jó. — Skandináv váltópénz. 13. összetör. — LUR. — Elzuhan. — Tonna. 14. Magánhangzó. — A legnagyobb szárazföldi emlős. (ék. felesleg.) — I-vel együtt csacsihang. — ... Guevara. 15. Mos<- toha körülmények között élő népcsoportok. Megfejtésül beküldendő a 10 db tizenöt betűs sor. 1970t július 23ig. levelezőlapon, a Megyei Művelődési Központ. 7101. Szekszárdi Pf. 15. címre. A levelezőlapra kérjük ráírni:. Rejtvény./ A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1973. július 1-i rejtvény megfejtése: .........Főldsáncok álltak, melyeket a vízbe / Emberkéz, férfitervezés emelt.” Könyvj utalmat nyertek: Fülö p Lajos 7081. Simontomya, Iskola u. 14., Joó Lászlóné 7100. Szekszárd, Szluha . Gy. u. 2.. Kindl József né 7030. Paks. Vörösmarty u. 20., Németh Zoltán 7100. Szekszárd. Kadarka u. r.; Szántó Irén 7009. Felsőnyék. Kossuth u. 32. A könyveket postán küldjük ek SZEREK