Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-07 / 131. szám
VITTEL. SZARVAS ANTAL FELVÉTELE. BAKA ISTVÁN VERSEI: 1514 Hol arcomat megmerítettem virradatkor, bedőlt a kút. Tükörképem most lenn. a földben, siratja az elhamvadt falut. Szelek pányváján messze kószál sorsomtól elkötött lovam. Bujdosni így is jó leszek már és Istenként asszonytalan. De nem görbítem vissza mégsem az envéremtöl sáros kaszát. Inkább dobom a gabonába: hullassa termő bánatát! Megyek toportyánnak, bokornak, míg embergúnyám telkemig szakad. Megyek — s füvekkel, fákkal megosztom növénnyé torzult árnyamat. INQEMET VARRJÁK A zivatar ezernyi tűje kihímezi a réteket. Kinek készítik e palástot — elhagyja Isten az eget? Vagy sebet ütnek s nemsokára ezer pipacsból vérzik el a táj? Ki öleti virágba viharok sortüzeivel? Tű szaporáz — ingemet varrják: golyó kopog — gyilkoltatom. De csontjaimnál is fehérebb esők mosdatta holnapom. DAL Ó virradati rétek: átizzadt, szürke ingem, kiterített magányom! Hová vezettek engem? * •-? A rengeteg szívébe, mely őzekkel dobog. de minden levélrése kéklő farkastorok? - ■ • • — Vissza az éjszakába. , A sötét ég alatt te vonszolod a Holdat, mint vasgolyót a rab. Igen sok fiatal kívánságának teszünk eleget, amikor most közre bocsátjuk ifjúsági rovatunk első művészeti mellékletét. Kedvező visszhangja volt annak idején bejelentésünknek, hogy ezentúl évi hat alkalommal teret biztosítunk fiatal verselők, novellisták, képzőművészek és fotósok bemutatkozásának. Most mégis el kell mondanunk, hogy elálltunk eredeti tervünktől; csak akkor bocsátjuk közre a művészeti mellékletet, amikor megfelelő színvonalú anyag gyűlik össze hozzá. Mértéktartóan vagyunk igényesek: célunk sem a „művészavatás’’ — reméljük azok sem tekintik annak, akik műveinek teret adunk — csupán fórum-nyújtás. Első mellékletünk három szerzőjének egy közös jellemzője van: mindhárman huszonöt évesek. Baka István szekszárdi születésű. A Garay Gimnáziumban érettségizett, a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett magyar—orosz szakos diplomát. Egy éve tanít a szekszárdi egészségügyi szakközépiskolában. Versei a Ti- sza-tájban és/ a Kortársban olvashatók, most készül első kötete összeállítására. Vanya György nem ismeretlen rovatunk olvasói számára: „arcképcsarnok” sorozatunk mutatta be. Bonyhádi, ott végezte a középiskolát. Ösztöndíjasként került a közgazdasági egyetemre, jelenleg a Bonyhádi Cipőgyárban dolgozik. Első elbeszélése középiskolás korában jelent meg az iskolai lapban. Szarvas Antal Regölyben született, középiskolába Gyön- kön járt. Jelenleg Regölyben népművelő, a művelődési ház igazgatója. Fotói szerepeltek egy Gottvald Károllyal és Komáromi Zoltánnal közösen rendezett kiállításon. Vanya György: Kölyök Kölyök német juhászkutya volt, abból a fajtából való, amelyik mindig a gazdája körül nyargalászik. Még negyvenötben, vagy tán negyvennégyben történt, amikor Pista bá' rátalált a határban. Talán valami tiszt hagyta el a nagy kavarodásban. Kölyök akkor még csak tacs- kónyi kutya volt, nagyokat morgott Pista bá’ füttyentgeté- seire. De amikor előkerült egy darab kenyér a szalonna mellől. abbahagyta a morgást. Hátsó lábain ülve, kihegyezett fülekkel figyelt a széles otrombán nagy karimájú kalapos emberre. Aztán Pista bá’ dobott neki egy darab kenyeret. Kölyök megszagolta, hosszan, sokáig, majd hirtelen bekapta, és ismét csak ült. várt kihegyezett fülekkel. Hogy többet nem kapott, el- oldalgott. ... biztos távolból követte az embert, aki enni adott, de valami azt súgta neki, hogy akár mellette is mehetne, az nem bántaná. Pista bá’ csak akkor jött rá, hogy a kutya hazakísérte, amikor Andris, a fia eléje szaladt: — Apa! Megvetted valahol? A mienk? — Mi a fene? — Hát a kutya! — Nem vettem sehun. Jött magától. És Pista bá’ örült: reggel enni adott neki, napközben megbújt valahol, s most este a nyomába szegődött. — Andris! Kérj anyádtól valamit ennek a kutyának. Andris jött is hamarosan ki a konyhából egy csupor tejet hozott. — Nem macska ez, he! — szólt oda az apja — csont nincs? — Nincs. Andris elővette a tyúkok itatólábasát, beleöntötte a tejet és hívogatta a kutyát. — Kutyuskám, kis kutyám, gyere ide! Távolabbra ment. A kutya átugrott a foghíjas napraforgókerítésen. gyors iramban lefetyelte a tejet, fel sem nézett, míg el nem fogyott. Pista bá’ és Andris figyelték, aztán Andris megszólalt: — Apa! Miféle kutya ez? — Ez? Hát miféle lenne, mit tudom én. Kölyökkutya. És azontúl Andris Kölyök- nek szólította. Van már az egésznek vagy húsz esztendeié. Andris elkerült a háztól, minősült. A felesége remrég örökre elment Itt maradt egyedül a kutyájával. Mondogatta Andris, hogy költözzön apa is hozzájuk. Négyen vannak, hát öten is nagyon jói meglennének. De az öreg csak maradt. Innen' közelebb volt a szőlő, mint a falu másik végétől, ahol a fia lakott. Ketten jártak ki a szőlőbe. Ha nagy ritkán elment az öreg a kocsmába, oda is elkísérte Kölyök éppúgy, mint a templomba. De oda sohasem mehetett be az öreggel. így a megszokott fa mellett várta meg a gazdáját. Szóval, kettesben éltek. Pista bá’ látta, hogy mindkettőjük fölött eljárt az idő. ö a hetven, a kutya pedig már a húsz fölött jár. Nemsok van már vissza egyiküknek sem. De azért minden áldott nap makacsul kapaszkodott fel a dombon, amin túl a szőlő volt. A- kutya már nem nyargalá- szott el tőle jobbra-balra. mint régen. Csak ment mellette, akár az árnyéka. Most is hűségesen kísérte. Csuda jó idő volt. de az öreg már minden porcikájában érezte az őszt. — Legfőbb ideje, hogy szüreteljünk — mondta Andrisnak, a fiának, aki a másik oldalán ballagott. A kis Andris' pedig, az unokája, meghúzogatta a kutya fülét, farkát, amit Kölyök morgás nélkül elviselt. — Ne babráld azt a kutyát, te. Mert még beléd kap. — így az öreg. Pedig tudta jól, hogy Kölyök a gyerekeket nem bántja, akárhogyan is húzzák a farkát. A múlt nyáron is, hogy megdobálta a kis Demeter poronty — attól fogva meg is morogta Kölyök, de egyszer sem iramodott a gyerek után, hogy megzavarja, amikor az iskolába ment. Aztán a múlt télen. amikor a Demeter gyerek alatt beszakadt a ladományi halastó jege — éppen arra jártak — Kölyöknek még csak biztatás sem kellett és kihozta a kisfiút a jég alól. Az öreg csak vágta-vágta le a fürtöket. Egyik vödör után a másikat rakta tele. Meleg volt,. tűzött a nap. A szélnek jártányi ereje sem volt. Az Ökömyál tikkadtan lengedezett a tőkék között. — A fia egyre gyorsabban ért vissza az üres puttonnyal, mert mind közelebb értek a présházhoz. Fáradtnak érezte magát, nagyon fáradtnak. Egyedül volt. Hívogatta már a kutyát, de úgy látszik, annak is elment vénségére az esze. valami vakondot kapar biztosan. Egyszer csak szalad hozzá a kis Andris: — Naapa! Megörült az öreg, nem lesz egyedül. — No, mit akarsz? — A Kölyök hol van? — Nem tudom. Szaladj ke* resd meg. Biztos kapar vala* hol. De már megbánta, hogy elküldte. Majd előkerül az a Kölyök. így most megint egyedül maradt a munkájával. Nagyon fáradtnak érezte magát. Eladom a szőlőt — gondolta —, nem bírom tovább a sok vesződséget vele egyedül. Aztán — igaz is — legjobb lenne tán. ha odamennék a fiamhoz, mit kezdenék egyedül magammal, munka nélkül. Ott még valami hasznomat is vennék. így gondolkozott, mikor jött megint az unokája. — Naapa, én nem tudom, de úgy látom ... A gyerek nem merte kimondani. Az öreg meg nem merte sürgetni. — Apád mit csinál? — kérdezte. De a gyerek nerri válaszolt. Hosszú csend. A gyerek törte meg: — Naapa! Megdöglött a...’ — Mit beszélsz? — Hát a Kölyök. Az öreg tudta már. de nem akart róla tudomást szerezni. — Nem értem, miket beszélsz össze-vissza. Beleakadt a kalapja a ba- ‘ rackfa ágába. ■— A mennykű beléd! — Verejték ütötte ki az arcát. Leült. Aztán felállt, hogy elindul a kutyájához. De megint leült. — Te gyerek. Hun van a kutya? — A présház mögött, a bodzabokor alatt. — Ki se várta a szüretet? — kérdezte halkan, s maga is csodálkozott, hogy éppen ez jutott eszébe. Elföldelte ott, a bodza tövében. A kis Andris mondta, hogy kereszt is kéne neki. Csak biccentett, elnézve a gyerek feie fölött. Az öreg estére nagyon elfáradt. Kiment az udvarra megbotlott, ráloccsant a lábára valami. A Kölyöknek rakta ki tegnap este hogy egve meg. Mire a mustnak jó csípős íze lett. az öreg Pista bánsk is meghúzták a lé'ekh a rangot. Lengedezett az ökWmvál, hullott a levél a fákról és szépen sütött a nap.
