Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-01 / 126. szám

A megyei kézilabda-bajnokságért _ A Szekszárdi Vasas kétpontos előnyt szerzett Egyhetes szünet után vasárnap folytatódott a megyei kézilabda­bajnokság küzdelemsorozata. A forduló szinte futószalagon szál­lította a meglepetéseket. Ezek kö­zül első helyen kell említeni a ta­valyi megyebajnok Szekszárdi Kórház simontornyai vereségét. A kórház női gárdája harmadik mér­kőzésén vonult le vesztesként a pályáról, így a tavaszi idényben már 6 pontot vesztett. A korábbi nyolc fordulóban szorgalmasan gyűjtötte pontjait a Dombóvári Kesztyűgyár, ezúttal azonban hat­gólos vereséget szenvedett Bony- hádon. A listavezető Szekszárdi Vasas biztos győzelmet szerzett Mözs ellen, így két pontra nőtt az előnye. Pakson szoros küzde­lem után pontosztozkodásra került sor a Kinizsi és a vendég kocso- laiak között. A férficsapatok mezőnyében élénk iramú találkozót és jó já­tékot hozott a Dunaföldvár—Hő- gyész összecsapás, ahol a Helyi­ipar szerezte meg a két pontot, Iregszemcse határozottabb játéká­val vitte haza a bajnoki pontokat Eaddról, míg Simontomyán 18:18- as döntetlent játszott a BTC és a Szekszárdi Szöv. SK. Derekasan harcoltak a gyönkiek is Dombó­váron. de a DVSE 5 gólos győzel­mét így sem tudták megakadá­lyozni. Mözs az Alpári SÉ ven­dége volt Szefeszárdon és Varga Lajos edző csapata 13 góllal bi­zonyult jobbnak. Az ifjúsági bajnokságban nők­nél az Sz. Vasas és Kocsola fej- fej mellett halad a tavaszi baj­noki címért. Kettőjük között a jú­nius 10-i kocsolai mérkőzés dönti el az első helyet. Férfiaknál ugyancsak szoros az élmezőny, itt a H pontos Mözs- együttesét további három 10 pontos csapat „üldözi”. Lehet, hogy az iciény végén csak a gólkülönbség hatá­rozza meg a tavaszi helyezéseket? A 9, forduló részletes eredpaé» nyeU Nők Szekszárdi Vasas—Mözs 17 :ll (7:6}m V: Sudár. Jó iramú, élvezetes mérkőzésen egy félidőn keresztül egyenrangú ellenfelek küzdöttek. G: Birge 6, Tam 4, Műnk 3, Fe- keténé és Szabj án 2—2, illetve Pusztai 3, Takács, Koncz J., Lovasi 2—2, Koncz A., Sziliéi*. Paksi Kinizsi—Kocsola 8:8 (4:4)- V: Taksonyi. Mindvégig szoros, iz­galmas találkozón igazságos dön­tetlen született. G: Lukács M. 4, Lukács A. 2, Sztanó, Markos, il­letve Pintér 3, Pető 2, Egyed, Pucsli, Keller. Sz. Bőrdíszmű Il.—Ozora 8:18 (2:7). V: Bücher. Nagy fölényben Hétfőn avatják az első szolgáltató sporttelepet Egyre égetőbb problémánk — a ro­hanó életben — testünk egészségének megóvása. Ezen dolgoznak a sport­orvosok és az erre Illetékesek, és be­bizonyították, egyetlen megoldás az egészség megőrzése érdekében a rend- zeres testedzés. Ezzel párhuzamosan felmerül a kérdés, hol tudjuk testün­ket edzeni. . Kísérleti jelleggel megszületett hon zánkban az első szolgáltató sporttelep. A budapesti László kórház SC sporttele­pét több százezer forintos költséggel és a kerület üzemeinek Anyagi, a dol­gozók társadalmi segítségével erre a célra átalakították. A hivatalos meg­nyitóra június 4-én, hétfőn kerül sor és ezt követően reggel 8-tól este 6 óráig a sportolni vágyók igénybe ve­hetik. Lehet kocogni, futni, van lab- dázási lehetőség, kondicionáló te­rem. Ha valaki éppen nem visz ma­gával sportfelszerelést, az sem okoz gondot, a helyszínen minimális térítési díj ellenében kaphat — kölcsön. A sportolni vágyókat korszerű öltöző, .ruhatár és zuhanyozó várja. Két óra alatt mintegy száz sportolni vágyónak tudják biztosítani az öltözőt és a fel szereléseket. A László kórház orvosai vállalták a díjmentes orvosi tanács­adást is, így mindenki kikérheti a szakorvos véleményét, milyen sporto­lást ajánl, melyik felel meg legjob­ban testalkatúnak, szervezetének. Kon­dicionáló terem is van, ahol mérleg* vérnyomásmérő és különböző izom- erős/tő felszerelések állnak az érdek­lődők rendelkezésére. A szolgáltató sporttelep kísérleti jellegű, mely egyben azt is jelenti, hogy az igények szerint változtatják a nyitva tartási időt, szóba kerülhet állandó belépő (jelenleg a részvételi díj két órára 4 forint). Az MTSH sze­rint 1975 végéig az ország valamennyi városában és Budapesten öt helyen lesz hasonló rendeltetésű sporttelep. Megyénkben ma még nincs szó ar­cról, hogy az idén életre hívnának ilyent, viszont a városi TS már meg- \ tette az első lépéseket: meghirdette vj. azt a tömegspörtmozgöl'mat," melyen 1 bárki részt vehet és tetszése szerint futhat saját érdekében az egészsé­géért. Az első lépések tehát megtörténtekig várjuk a folytatást. Súlyemelés Szekszárdon rendezték a súly­emelők területi versenyét. me­lyen a 15—20 évesek vettek részt. Súlycsoportonként a következő sorrend alakult ki: Serdülők. Légsúly: I. Halács László (Dunaújvárosi K.), 2. Ni- kolics Géza (Fadd Tsz SK). Pe­helysúly: 1. Szabó László (Pécsi MSC), 2. Rabatin Attila (Bony­hádi Cipő), 3. Gáspár István (Dombóvári ITSK). Könnyűsúíy: 1. Rehák György (Fadd Tsz SK). 2. Baumgartner József (Dombó­vári ITSK). 3. Botha Zoltán (Dombóvári ITSK). Váltósúly: l. Dek József (Szedres Tsz SK), 2. Herczeg Gábor (Bonyhádi Cipő), 3. Rónaszéki Róbert (Pécsi MSC). Középsúly:: 1.‘>'Gyurkó László (Szekszárdi Vaisas). Ifjúságiak. Légsúly: 1. Székely Jenő (Bátaszéki VSK), 2. Orsós Márton (Pécsi MSC). 3. Sulák Endre (Szekszárdi Vasas). Pe­helysúly: 1. Dervanics Ferenc (Dunaújvárosi K.L 2. Kocsis László (Szedresi Tsz SK). Köny- nyűsüly: 1. Berta József (Pécsi MSC), 2. Szokodi György (Pécsi MSC), 3. Kacinci István (Pécsi MSC). Váltósúly: L Szarka László (Dunaújvárosi K.\, 2. Letenyei László (Szekszárdi Vasas). Kö­zépsúly: 1. Urtoán László (Szek­szárdi Vasas). Félnehézsúly: 3L Kondor József '-(Dunaújvárosi K.). ölomsúly: 1. major Sándor (Du­naújvárosi K.). Miicsi bajnokságot nyert Befejeződött a dombóvári ’ já­rási labdarúgó-bajnokság. A baj­noki címet a Mucsi Termelőszö­vetkezeti Sportkör labdarúgócsa­pata szerezte meg. Második he­lyen a nakiak, a harmadikon a dalmandiak végeztek. Az ifjúsá­gi psapatok közül a Dalmandi MEDOSZ együttese veretlenül lett az első. Mucsi a bajnoki címmel nem­csak az aranyérmet, hanem a magasabb osztályba jutás lehe­tőségét is megszerezte. A bajnokság végeredménye: Felnőttek: HÍREK 1. Mucsi 10 9 _ 1 37-14 18 j 2. Nak 10 7 1 2 36-24 15 3. Dalmand 10 5 1 4 25-16 11 4. Kurd 10 3 2 5 21-21 8 5. Várong 10 2 1 7 18-39 5 6. Csibrák 10 1 1 8 11-34 3 Ifjúságiak: \ 1. Dalmand 10 9 1 — 36-9 19 2. Nak 10 5 2 3 25-15 12 3. Mucsi 10 5 2 3 18-25 12 4. Csibrák 10 3 ­7 14-22 6 5. Várong 10 3 ­­7 12-22 6 6. Kurd 10 2 1 7 10-23 5 / \ A megyei röplabda-szövetség va­sárnap délelőtt ^ órakor Szekszárdon, a városi sporttelepen rendezi az ÓIK megyei döntőjét. «Sorsolás a helyszíne» 8.30-kor. j A területi tekdbajnokság tavaszi idé­nyének utolsó fordulójában a Dombó­vári Spartacus Szekszárdon a Szövet­kezet ellen 5:3 (2560:2508) arányban győzött. A megyev, rangadón a hazaiak határtalan lelkesedéssel játszottak, de ez kevés volt a iechnikásabb és fiata­labb játékosokból álló Dombóvár el­len. Legjobb títerbók: Topa 463, Árvái 440, Horváth 431, illetve Szabó 437, Radó G. 435, Radó A. 435. A megyei súlyemelő-szövetség a jú­nius 24-re tervezett megyei felmérő verseny 3. fordulóját korábban, június 10-én rendezi ABátaszéken a sport­telepen. r • A paksi jc’frási TS 'ma délelőtt 9 órakor ülést tart, ahol tájékoztatás hangzik el <i testnevelés és sport irányításának, átszervezésével kapcso­latos kérdésiekről. • ' Szombaton és vasáfinap rendezik Pé­csett az országos vidéki egyéni teke­versenyt. Mivel a szekszárdiak nem indulnak, így a 3. helyezett ^szászvári Sziklai és a dombóvári Smieder kép­viseli megyénket. A tamási járás nőif^kéxilabda-bajnok- ságának állása: 1. Tamási Gimnázium 3, 2. Iregszemcse 2, 3. Felsőnyék 2, 4. Pincehely l poníítql. látszott a vendégcsapat. G: Nel- cíert 5, Ruzics 2, Kadosa, illetve Nagy 15, Dékány 3. Fionyhádi Botond—Dombóvári Kesztyűgyár 11:5 (4:3). V: Kincses és Scós. Szoros első félidő után a játék második felében Bonyhád lelkesebb játékával • biztosan győ­zött. G: Koppány 5, Baricz 2. Só­lya, Gáspár, ülés, Barabás, illetve Pflug 3. Molnár 2. Simontornyai BTC—Szekszárdi Kórház 7:3 (3:1). V: Szili. Ke­mény, sok szabálytalansággal tar­kított mérkőzésen a lendületesebb BTC gólerős játékával rászolgált a győzelemre. G: Molnár I., Her­czeg, Péti 2—2, Kiss, illetve Kajtár 2, Beck. Dombóvári Spartacus—Gyönki Gimnázium 12:4 (6:1). V: Oláh és és Róth. Jelentős fölényben ját­szottak a hazaiak. G: Váraljai 8, Béres, Balogh, Horváth. Szabó, il­letve Streicher 2, Farkasfalvi, Szabó. •£>:?#: (Férfiak Dombóvári VSE—Gyönki Gimná­zium 29:24 (15:14). V: Róth és Oláh. Nagy küzdelemre késztette a vas­utascsapatot a gyönki együttes. G: Szeltner, Slavati 6—6, Maráczi, Szili T., Savanyú 4—4, Szili L 3, Dománszky 2, illetve Erdész 10, Vaszari 8, Nagy 4. Szabó. Németh. Alpári SE—Mözs 17:30 (9:11). V: Szabó és Taksonyi. A jobb erőnléttel rendelkező és szelleme­sebb csapatjátékot felvonultató Mözs biztosan nyert. G: Gyimóti 10. Borcsik, Vincze 3—3, Sápi. il­letve Fekete J., Szűcs 6—6, Simon 5, Bagdi, Buzogány, Oravecz 4— 4, Streer. Simontornyai BTC—Szekszárdi Szöv. SK 18:18 (5:10). V: Horváth és Szabó. Szünet utáni lelkes játé­kával tartotta otthon az egyik pontot a bőrgyári gárda. G: Ten- ke 6, Mészáros 4, Szili, Gara 3—3. Csema 2, illetve Riba 5, Leipold 4, Kovács 3, Kostyán 2, Surján, Sebestyén, Cserháti, Csirzó. Dunaföldvár—Hőgyészi Helyiipari SK 10:13 (6:5). V: Sudár és Vida. Kemény mérkőzésen az utolsó 10 perc döntött, amikor erőnlétileg és idegileg is elfáradtak a hazai­ak. G: Szilasi P, Pálfi 3—3, Har­gitai 2, Kiss, Szilasi G, illetve Nándor 5. szabó 4, György 2, Hé- ger, Fonyódi. Fadd—íregszemcse • 17:25 (€ :11). V: Kerekes és Link. A vendégcsa­pat egy pillanatra sem engedte ki kezéből a vezetést. G: Tóth T. 8, Takács. Márkus 2—2, Mácsik, Mis- kolpzi, Márkus II, Szabadi, Tancsa, illetve Dravecz, Gephárdt I. 7—7, Sarmon 6, Gelencsér 3, Szabó, Máté 2—2. Az ifjúsági mérkőzések eredmé­nyei: Nők: Sz. Vasas—Mözs 6:4, Paks—Kocsola 9:12. Bonyhád—D. Kesztyű 5:1, Sz. Bőrdíszmű—Ozora 10:8, D. Spartacus—Gyönk 4:7, Si- montornya—Sz. Kórház 8:10. Fér­fiak: Sz. ITSK—MÖZS 12:21, Du- . naföldvár—Hőgyész 18:9, Fadd— Iregszemcse 17:15, Dombóvár— Gyönk 13:12. Simontornya—Sz. Szöv. SK 11 22. A bajnokság állása: Felnőttek: Nők? 1. Sz. Vasas 9 7 1 1 130-78 15 2. D. Kesztyű 9 6 1 2 56-50 13 3. Sz. Kórház 9 6 — 3 89-58 12 4. Ozora 9 6 — 3 86-68 12 5. MÖZS 9 5 — 4 87-74 10 6. S.tomya 9 5 — 4 55-46 10 7. D. Spart. 9 5 — 4 80-82 10 8. Kocsola 9 4 1 4 76-75 9. Bonyhád 9 4 — 5 86-77 10. Gyönk 9 2 — 7 57-109 4 11. Paks 9 1 1 7 44-89 3 12. Bőrd. It,„ 9 1 — 8' 64-113 í ‘ Férfiak! 1. Hőgyésa 7 8 1 — 171-75- W 2. Mözs 7 6 — 1 145-99 12 3. S.tornya 8 4 3 1 152-115 11 4. Sz. Szöv. SK 8 4 1 3 153-141 9 5. D.földvár 7 4—3 116-91 8 6. Dombóvár 7 4 — 3 129-117 7x 7. Iregszemcse 8 3 1 4 114-150 7 8. Alpári SE 7 1 1 5 146-160 3 9. Gyönk 8 1 1 6 137-206 3 10. Fadd 7 ------- 7 114-223 — I fjúságiak: Nők: A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO nos vagyok. Portréfilm. (Színest — Találkozunk 1872-ben. kído’-m V ' jfil-m., * JUGOSZLÁV TV L műsors < 1. Sz.. Vasas 9 8 — 1 103-39 16 2. Kocsola 9 8 — 1 79-46 16 3. Bonyhád 9 7 1 1 104-59 15 4. Mözs 9 5 1 3 77-50 11 5. Paks 9 5 1 3 69-54 11 9f S.tomya 9 4 2 3 48-47 10 7. Sz. Kórház 9 4 — 5 35-64 8 8. D. Spart. 9 3 1 5 28-52 7 9. Bőrdíszmű 9 3 — 6 58-50 6 10. Gyönk 9 2 — 7 .40-69 4 11. D. Kesztyű 9 2 — 7 19-54 4 12. Ozóra 9 — — 9 25-101 — Férfiak! 1. MÖZS 7 5 1 1 134-96 11 2. Sz. ITSK 7 5 — 2 139-85 10 3. Dombóvár 7 5 — 2 115-63 10 4. Hőgyész 7 5 — 2 108-67 10 5. Gyönk 8 4 — 4 133-109 8 6. D.földvár 7 3 2 2 82-74 8 7. Sz. Szöv. SK 8 3 1 4 109-105 7 8. S.tornya 8 3 — 5 73-112 6 9. Iregszemcse 8 1 — 7 80-170 2 10. Fadd 7 1 — 6 57-149 2 Megjegyzés: x=-^üntetőpont-levo­8.20:-Nóták. 9.00: H-ogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván Nyiki- ícroviccseX. Kisregény. 9.24: Régi melódiák. 10.05: Iskolarádiő. 10.25; Édes anyanyelvűnk. 10.30: Weber- operáibóL 10.58: Lottóeredmények. 11.0«: Napló a gazdaságról. 11.10: Két szvit. 11.48: Kritikusok fóru­ma. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: A kötöttfogású birkózó EB-röl. 12.45: Tánczenei koktél. 13.30: Madarász Katalin énekel. 13.45: Versek. 14.25: Iskolarádíó. 15.10: Kóruspó- diuin. 15.22: Schumann: Krels­Ieriana. 15.53: Petőfi-katendárium. 16.05: Ünnepi könyvhét 1973. 17.20: Magyar muzsika tegnap és ma. 17.40: Murakáskórus-fesztivál dalai. 17.4S: András mester krónikája — rádiójáték. 19.30: Siralom. 19.35: Szimfonikus zenekari hangver- -p . seny. Közben: Kb. 20.20: -láttuk, hallottuk. Kb. 21.26: Fórog az új turbina. Kb. 21 .SS: SzóHsteparádé. J 22.15: A kötöttfogású birkózó EB- Y ről és az ökölvívó HB-ről. 22.35: V éjszakát, gyerekek! MJO: Elbűvö- Botgár néptáncok. 22.50: Med'tá- v 16 Jeamnie. Filmsorozat. 19.001 ció — a vezetői döntésről. 23.00: í Osztrák kének. 18.30: Tv-híradó. Anatole France elbeszélése. 23.24: ' 20.06: Sporthírek. 20.15: Forsyte Antigoné. Részletek. 0.19; A Jereb- •;? Saga. 17. A fehér majom. 21.101 együttes játszik. “S, Riportműsor. 22.16: Éjszakai fika­& “ vetítés: De doktor úi kérem. 16.46: Magyar nyelvű tv-napló. 17.46: Nagyok és kicsinyek 18.301 A népek és a művészet. 19.001 Népi muzsika. 19.30: Ökölvívó-EB. — A megnyitó közvetítése. 20.301. A két kapitány. 21.46: Kőporfüst- ben. — Filmsorozat. 22.55; Olvas, znány. 8. műsora — . --- -'V'-' - ' 20.30: 625 vonalon, 51.30: Az ígé­ret Földié. 22.00: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV fc. műsora 10.00: Iskolatelevízió. 18.251 Jó PETŐFI RADIO íÍ; 8.05: Mozart-műveik.-,.9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: Zenés műsor. 12.03: Vera Soukupová és Ion Piso énekel. 12.36: Hangszeres muzsika Tunéziából. 12.45: Versek. 13.03: Kamarazene. 14.00: A Csúcsforga­lom magazinja. 14.45: Beat. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: ötórai tea. 18.20: Chopin-művek. 18.35: A Bib­lia világa. 18.55: Gertner István és Gertner Dalos bárfázik. 19.10: Szemtől-szembe anyanyelvűnkkel. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: A kötöttfogású birkózó EB-ről és az ökölvívó EB-ről. 20.28: A temet­kező. Rádlókomédla. 21.40: Angol filmművészet. 22.10: Arany virág. Részleteik. 22.31: A XX. század ze­néjéből. 23.15: Kórusok és népi ze­nekarokról. 8. műsor! 7i 18.30: iskolatelevfzló. 19.30: TV- hiradó. 20.09: Aktuális események képékböi. 20.15: Szerelem a vá­rosban. Film. 21.50: Osztrák képek. 22.10: Tv-híradó. MOH sűsec lovagjai. Pisztoiypárbai- ■ ■—’ 1. URH 18.051 BsJtolarádió. 13.25;-Szimfo­nikus zene. 19.36: Dzsessz. 19.50: Iskolarádió. 20.33: Uj lemezeinkből. 21.29: Peter.;- Loland együttesének műsorából. 21.42: Magyar zene­szerzők. 22.15: Mignon. Részletek. :V MAGYAR TV BONYHÁD; 1 {Szovjet film.1 DOMBÓVÁR: : {Angol film. (14.1 <§: dunaföijdvAr : a kaktusz ww tóga. (Amerikai film.) ;V PAKS: A magyar ugaron, (Ma­gyar film.) SZEKSZÁRDI PANORAMAS A. vénlány. (Francia fikn.) v MŰVÉSZ: jó estét nyár. jó es- - tét szerelem. 1—33. (Dupla helyár-' , tói.) (Magyar film.) TAMASI: A lángoló tengely ÍSzovjet film.) W TOLNA: Botrány az operában, haladóknak. „„ (Amerikai- fiimi 8.25: Francia nyelv, 11.55: Német nyelv. (Középisk, HI.—IV. oszt.) 17.18: Hírek. 17.25: Pillantás a nagyvilágba. 17.45: Me­teorológia. 17.50: Beklámműsor. 17.55: Kerítés. Dokumentum film. 18.40: Fiatalok önismereti műsora. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: ..Egy óra múlva itt vagyok.” Tv-film- sorozat. 8. A küldetés. 14 éven fe­lülieknek! 21.20: Imteiiklub. Köny- nyűzene. H. Lengyelország. 22.10: Tv-híradó. — 2. 22.20: Chryx — leraksz. (Színes!) Bolondozások te­levízióra. Vagy: ha a BEK-döntőt ismétlik: 21.20: Alax Amsterdam— Juventus. Bajnokcsapatok Europs- kupála labdarúgó döntőmérkőzés. Belgrádból. Közben: Tv-Mradó.------c~i. Paks J árási labdarúgás 1. Paks IL 2. Dunakömlőd 3. Kajmád 4. Alsópél 5. Pusztahencso 6. Németkér 7. Harc , &. Alsótengelio Felnőttek? 13 9 2 13 8 2 14 9 — 13 7 3 13 6 2 13 2 3 13 3 — 2 54-17 20 3 47-24 18 5 40-29 18 3 39-27 17 5 24-32 14 8 27-40 7 10 19-55 6 14 3 — 11 30-56 4 IL (KÍSÉRLETIT MŰSOR 20.00: E*y falu Baranyából. (Ism.l TV. 20.60: Tv-híradó. — 1. 21.20: Díjnyertes filmekből. — Balta» JA-* 2. Dunakömlőd 3- Németkér 4. Alsópél 5. Pusztahencse 6. Harc 7. Alsótengelic J. Kajmád Ifjúságiak! 13 12 1 — 81-10 25 13 11 — 2 61-14 22 13 6 3 4 33-22 15 6 1 5 — 4 1 13 13 13 14 tA 6 40-22 13 8 26-38 10 8 21-50 9 3 1 10 20-79 7 A 1 11 16-63 9 ÉTTEREMBEN nás. — F. — Sajnos, önöknek várni kell, mert a szakács elment ebédelni! (A Die Weltwoche-ből.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom