Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-28 / 149. szám

Dunántúli kisvárosok sporttalálkozója Esztergomban . Olyan városok adtak egymásnak s randevút Esztergomban, mint Siófok, •'Mohács’, Sárvár, Dorog, Komárom, Oroszlány, és természetesen Dombó­vár, hogy hat sportágban mérjék ösz- $ze tudásukat. Városunk három sport­jogban ‘ "volt a nemes versengésben képviselve: atlétikában (nők és fér­fiak),^ női kézilabdában, valamint férfi és női kosárlabdában. Örömmel szá­molhatunk be a nagyszerűen szereplő női kosáriabdósokról — akik mint is­meretes veretlenül lettek tavaszi elsők az NB/HI-ban — és Esztergomban Ko­márom, Esztergom, Siófok, valamint Mohács várost maguk mögé utasítva Befejezés előtt áll a megyei n. osztályú labdarúgó-bajnokság. Mindössze két elmaradt mérkőzés van hátra, ez azonban lényegesen nem befolyásolja a bajnoki táb­lázatot. Az már eldőlt, hogy a bajnoki címet és a vele járó arany­érmet a Gerjeni MEDOSZ labda­rúgói szerezték meg. A második helyezett ezüstérmes Tevel, Ger- jehnel együtt ősztől kezdve ma­gasabb • osztályban, a megyei B cs’oportban iátszhat. A 3. helyet a Dombóvári Termelőszövetkezeti Sportkör csapata szerezte meg. Annyi már biztos, hogy Iregszem- cse, Decs, öcsény és Kocsola ősz- tőK.kezdve már járási bajnokság­ban kénytelen szerepelni, kiesett ebből az osztályból. Izménynek vajv egy elmaradt mérkőzése, és amennyiben azt megnyeri, ők megmenekülnek a kieséstől, vi­szont akkor Dunaszentgyörgynek kell búcsút mondania a másod­osztálynak. Annyi bizonyos, nem a ^legszerencsésebb az ilyen hely­zet, amikor a kiesésre álló csapat tudja, hogy milyen eredményt kell elérnie ahhoz, hogy elkerülje a kiesést. Ez természetesen Duna- szentgyörgy szempontjából is ,.rá­zós,”, hisz abban az esetben, ha ítmény az elmaradt mérkőzését nxogfiy^ri; úgy ők kéhylelériek Ősz"től járási bajnokságban rúgni a íaB&St; -- *•­Az ifjúságiaknál Mucsfa szerez­te meg a bajnoki címet, 2. helyen Gerjen, 3. helyen Tolnanémedi végzett. A bajnokság' részletes ér­tékelésére még visszatérünk. A dombóvári labdarúgó-szövet­ség 12 csapat részvételével (hat felnőtt, hat ifjúsági) tsz-kupa Versenyeket rendez. Az asztalite- nisz:Szövctség négy férfi és négy női, a kézilabda-szövetség hat női és k,ét férficsapat részvételével szintén rendez július és augusz­tus hónapokban tsz-kupa verse­nyeket. * A tamási járásban július 8-án délelőtt. 9 órai kezdettel rendezik — az iregszemcsei sportpályán — a nyári spartakiád női és férfi kézilabdaversenyeit. * Mint arról már hírt adtunk, június 29-én, pénteken rendezik első alkalommal Szekszárdon azo­kat a sportrendezvényeket, mely­KOSSUTH RADIO 8.20: Nóták. 9.00: A modernség ellentmondásai. IV. 9.25: A csengő. Részletek. 10.05: Kik laknak a nagybőgőben? Meseregény. XII. 10.31: Csajkovszkij: I. szvit. 11.09: Madách-müsor. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 14.00: Ut a temetőhöz. Elbeszélés. 14.20: Da­lok. 14.35: Dubarry. Részletek. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: Brahms: Változatok egy Haydn- témájta. IBíOO: Világgazdaság. 16.05: Szünkldb'én az iskolai könyvtá­rakról. Riport- 16.25: Népdalgyűjtő- útorí.1 37. rész. 16.50: Fűvószene. 17.0$: ., peethoven-da^ok. 17.25: Dörfteni vágy bólintani. Riport. 17.50 :'• Mágyar muzsika tegnap és ma.', 18.11: A XX.-század nagy írók&tf%$K Zenéről. ,19.25: Kriti­kusok fóruma. Csörsz István: Bocsánatos bűnök. 19.35: Szimfo­nikus zenekari hangverseny. 20.35: Félóra sanzon. 21.08: Brezsnyev a Fehér Házban. 21.38: Nóták. 22.20: Brahms: Uj szerelmi dal­keringők. 22.40: Versek. 23.00: Tánczene. 23.30: Alfred Cortot zongorázik. 0.10: A király és én. Részletek. PETŐFI RADIO 8.05: A Moszkvai Kamarazenekar felvételeiből. 9.03: Tánczene. 9.39: ősrégi képek. Riport. 10.00: Zenés műsor. 12.03: Könnyűzenei Híradó. 12.33: Goar Gaszparjan és Gino Bechi énekel. 13.03: Miskolci stú­nyerték a kisvárosok tornáját. Kevés­sel maradtak el mögöttük férfi válo­gatottunk is, akik a döntőig jutottak el, ott azonban alulmaradtak a ven­déglátó Esztergommal szemben, de az így elért 2. helyük is értékes. Dombóvár város női kézilabda- válogatottja, mely a Kesztyűgyár és a Spartacusro épült, szintén a 2. helyet szerezte meg. megelőzve Esztergom, Sárvár és Siófok csapatát. A döntő­ben Dorogtól szenvedett csupán ve­reséget. Atlétáink a pontversenyben Mohács és Esztergom után a 3. helyet szerez­ték meg. Győri Ildikó női diszkosz­A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Gerjen 30 21 3 4 91-43 47 2. Tevel 30 20 6 4 94-30 46 3. Dombóvár 30 17 5 8 70-51 39 4. Mucsfa 30 15 6 9 75-49 36 5. Tolnanémedi 30 17 2 11 65-50 36 6. Döbrököz 29 13 6 10 63-54 32 7. Madocsa 30 13 3 14 69-53 29 8. Kajdacs 30 13 3 14 55-55 29 9. Szakcs 30 11 7 12 47-48 29 10. Aparhant 30 10 6 14 62-72 26 11. D.szentgy. 30 11 3 16 79-82 25 12. Izmény 29 11 2 16 56-83 24 13. Kocsola 30 9 6 15 46-88 24 14. öcsény 2S 0 3 17 58-70 21 15. Decs 29 8 2 19 43-89 16X­16. Iregszemcse 30 6 3 21 33-89 15 Ifjúságiak: 1. Mucsfa 30 20 5 4 126-54 45 2. Gerj en 30 21 2 7 121-53 44 3. Tolnanémedi 30 19 4 7 116-47 42 4. Tevel 30 17 6 7 121-58 40 5. Kocsola 30 18 1 11 111-62 37 6. Döbrököz 29 17 3 9 80-53 37 7. Aparhant 30 15 2 13 111-79 32 8. Kajdacs 30 13 3 14 86-90 29 9. Madocsa 30 12 4 14 82-85 28 10. Dombóvár 30 12 2 16 85-91 26 11. Izmény 29 10 4 15 55-77 24 12. öcsény 29 9 S * 15 i 81-108 23 13. D.szntgy. 30 10 S 18' 78-140 22 14. Iregszemcse 30 9 1 . 20 > 58-150 19 15. Szakcs 30 8 1 21 48-119 17 16. Decs 29 4 3 22 49-137 11 nek célja az egészség megóvása. 14,30-tól a városi sporttelepen bárki részt vehet a „Fuss az egész­ségedért” versenyen. A megyei kézilabda-szövetség az idén is továbbképző tanfolya­mot tart játékvezetői részére. Er­re július lS'-tól 2l-ig kerül sor Domboriban. A játékvezetők a Hullám Motelben kapnak elhe­lyezést. A szövetség — nagyon ötletesen — lehetőséget biztosít, hogy a sportvezetők találkozza­nak a játékvezetőkkel. Ezért a ligaértekezletet a továbbképzés utolsó napján, július 21-én tart­ják Domboriban. Erre a csapa­tok képviselőit, illetve vezetőit külön meghívja a szövetség. diónkból. 13.20: Rácz Aladár cim- balmozik, zong. kísér: Rácz Ala- dárné. 14.00: Ifjúsági randevú. 18.10: Schumann: IV. szimfónia. 18.42: Marxizmus és demokrácia. Könyvismertetés. 18.52: Népi mu­zsika. 19.39: Emlékekről beszélünk. Riport. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Uj könyvek. 20.28: Bolond Istók. Hangjáték. 21.19: Rafael Arié énekel. 21.40: Az orosz nép történetéből. 22.00: Zenés anek­doták. 22.30: Könnyűzene. $3.15: Operettekből. URH 18.10: Dzsessz. 18.40: Perényi Eszter hegedül. 19.12: Parsifal. Részletek. 20.00: Iskolarádió. Kol­légiumi órák. 20.43: Uj Beethoven- lemezeinkből. 21.33: Koós János és az Express-együttes felvételeiből. 21.50: Szimfonikus zenekari hang­verseny. MAGYAR TV 17.28: Hírek. 17.35: Tízen Túliak Társasága. 18.10: Fiatalok önisme­reti műsora. 18.40: Aratás előtt.- 19.10: Reklámműsor. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Végzős színésznöven­dékek műsora. 21.25: Jogi esetek. 22.05: Tv-híradó — 2. 22.15: Ju­goszláv Trófea. Svédország—Ma­gyarország férfi kézilabda-mérkő­zés n. félideje, a jugoszláviai Bitolából. vetésben, Molnár József férfi hármas­ugrásban és Kocsis Ferenc férfi gerely­hajításban szerzett első helyet. Ezen­kívül atlétáink öt második és öt har­madik helyet harcoltak ki. Sajnos nem tudott a város minden sportágban el­indulni a versenyen, de így is a vá­rosok közötti nem hivatalos pontver­senyben a tavalyi 10. helyről az elő­kelő 4. helyet szerezték meg. Dombó­vár város színeit képviselő sportolóink példás magatartásukkal, sportszerű ver­senyzésükkel tekintélyt szereztek és ki­vívták a részt vevő kisvárosok spor­tolóinak, vezetőinek, valamint az esz­tergomi közönség elismerését. Gál István A Magyar Öregfiúk labdarúgó-válogatott Pincehelyen A Pincehelyi Termelőszövetkezeti Sportkör július 1-én, vasárnap tartja öltözőavató ünnepségét. Erre az alka­lomra a termelőszövetkezeti sportkör o Magyar öregfiúk válogatottját hívta meg Pincehelyre mérkőzésre. Először a Pincehely ifi—Czora ifi labdarúgó- mérkőzésre kerül sor, melynek kezdési ideje 14,20. 16 órakor kezdődik a Ma­gyar öregfiúk válogatott—Pincehely labdarúgó-mérkőzés. Köszönjük munkáját Kovács János tíz éve vette át Bölcskén a sportkör irányí­tását, és a vele járó sok gon­dot . Azóta a Bölcskei Sport­kör nevét megismerték szerte a megyében, labdarúgóik meg­becsülést vívtak ki maguknak sportszerű magatartásukkal, jó játékukkal. dicséretes helytál­lásukkal. Ebben rendkívül nagy érdeme van a sportkör elnö­kének is. Kovács János a napokban el­költözött Bölcskéről, a megyé­ből. Az egyesület vezetői és tagjai szombaton búcsúztatják. Mi ezútom .köszönjük fáradtsá­gos munkáját, mellyel hétről hétre tudósította lapunkat és segítette, hogy sportrovatunk színesebb, gazdagabb legyen. MOZI mmmtmmamnmmmmmmm DOMBÓVÁR: A siker lovagjai (Szovjet film). DUNAFÖLDVÁR: Lila ákác (Ma­gyar film). PAKS: A csalóka szerelem já­tékai (Csehszlovák film). SZEKSZÁRDI PANORAMA: Má­ria, a skótok királynője (Angol film). De.: A sólyom nyomában (NDK film). NAGYVILÁG: Szünnap. TAMÁSI: Az Angyal vérbosszú­ja (Angol film). TOLNA: Az űzött szamuráj (Ja­pán film). (16). ___ J UGOSZLÁV TV 1. műsor: 15.45: Magyar nyelvű tv-napló. 16.45' A kard csapata. 17.15: Népi muzsika 17.45: Kézilabda: Jugo­szlávia trófeája (Jugoszlávia—NDK) 19.00: Panoráma. 20.30: A Karama- zov-testvérek. H. rész. 21.30: Más tv-központok műsoraiból. 22.30: Vlva la musica. 2. műsor: ' 20.30: Kör. 21.15; Rajzfilm. 21.30: Parasztok — filmsorozat. 22.30: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskola-tv. 18.00: Olasz nyelvlecke. 18.30: sportmozaik. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv­hlradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Friedrich Freiherm élettörténete. Tv-film. 6. (befejező) rész. 21.40: Tv-hlradó. 21.45: Muzsika — fia­taloknak. 2. műsor: 18.30: Iskola-tv. 19.00: Kontakt. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képek­ben. 20.15: Kérdés-felelet. Riport­műsor. 21.35: Földünk kincsei. A legújabb archeológiái kutatások. 22.20: Osztrák képek. 22.40: Tv­híradó. Gerjen nyerte a II. osztályú labdarúgó-baj nokságot Az ősztől Gerjen és Tevel a megyei B-ben játszik HÍREK A rádió és a televízió műsora (Folytatás a 4. ol­Sorozat 30391 30393 30404 • 30464 dalról) Szám 01—5Ö 01—50 01—50 01—50 Ft 200 .100 100 ' 100 30489 01—50 100 30512 01—50 106 30569 01—50 200 30628 01—50 100 30630 01—50 100 30635 01—50 100 30709 Ofc-50 100 30736 01—50 100 30768 01—50 100 30795 01—50 100 30820 01—50 100 30872 01—50 100 30876 01—50 100 30880 01—50 100 30092 01—50 100 30919 01—50 100 30925 01—50 100 30943 01—50 100 30973 01—50 100 30978 01—50 200 31008 01—50 200 31012 01—50 100 31053 01—50 200 31083 01—50 100 31106 01—50 100 31204 01—50 .100 31208 01—50 100 31214 01—50 100 . 31250 01—50 100 31263 01—50 100 31264 01—50 100 31273 01—50 100 31312 01—50 100 31326 32 50000 31326 01—50 200 31339 01—50 200 31372 01—50 100 31397 01—50 100 31399 01—50 100 31406 01—50 200 31430 01—50 100 31433 32 5000 31433 01—50 200 31448 01—50 100 31474 01—50 200 31489 01—50 200 31493 01—50 100 31501 01—50 100 31523 01—50 100 31563 01—50 100 31599 01—50 100 31631 01—50 100 31651 01—50 200 31692 01—50 100 31723 01—50 100 31728 01—50 100 31732 01—50 100 31767 01—50 200 31771 01—50 100 31773 01—50 100 31T85 01—50 100 31823 01—56 100 31816 01—50 100 31866 01—50 200 31875 01—50 100 31889 01—50 100 31915 01—50 100 31922 01—50 100 31944 01—50 100 31947 01—50 100 3195-8 01—50 100 31958 01—50 100 81985 01—50 100 31986 01—50 200 32003 01—50 100 32011 01—50 100 32018 01—50 100 32039 01—50 200 32052 09 5000 32052 01—50 100 3205« 01—50 100 32092 01—50 100 32129 01—50 10O 32134 01—50 100 32150 01—50 100 32189 01—50 100 32213 01—50 100 3222« 01—50 100 32239 01—50 100 32293 01—50 100 32296 01—50 100 32314 01—50 200 32317 01—50 100 32350 01—50 100 32375 01—50 100 32378 01—50 100 32435 01-50 21)0 32467 01—50 100 32535 01—50 100 32547 01—50 100 32585 01—50 100 32633 01—50 100 32641 01—50 200 32633 01—50 100 32659 01—50 100 32677 01—50 100 32679 01—50 500 32703 01—50 100 32737 01—50 100 32753 01—50 100 32709 01—50 100 32786 01—50 100 32701 01—50 100 3279« 01—50 100 32801 01—50 100 32616 01—50 100 32827 01—50 100 32037 01—50 100 32857 01—50 100 32859 01—50 100 32915 01—50 100 32893 01—50 100 32927 01—50 100 32933 01—$0 100 33010 01—50 100 33019 01—30* 106 33023 01—50 100 33026 01—50 100 33087 01—50 ÍOO-33158 01—50 200 33164 01—50 100 ­33182 01—50 100 33211 01—50 190 . 33276 01—50 100 33264 01—50 100 33232 01—50 100 33289 01—50 100 33203 01—50 100 33297 01—50 100 33300 01—50 100 33318 01—50 100 33328 01—50 100 33351 01—50 100 33341 01—50 100 33349 01—50 100 333-19 01—50 100 33374 01—50 100 33432 01—50 100 33449 01—50 200 33445 01—50 100 • Sorozat 33509 33512 33515 33522 33354 33562 Szám 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 F* 100 100 100 100 100 100 33636 01—50 100 33607 01—50 100 33570 01—50 KM) 33720 01—50 100 an í h 01—50 100 38751 01—50 100 33790 01—50 100 33823 01—50 100 33341 01—50 100 33844 01—50 100 33882 01—50 100 33017 01—50 100 34001 01—50 100 34076 01—o*­100 34122 01—30 100 34131 01—50 500 34210 01—50 100 34145 01—50 100 34255 01—50 100 34234 01—50 100 34262 01—50 100 34236 01—50 100 34286 01—50 100 34310 01—50 200 34337 01—50 100 34363 01—50 100 34392 01—50 100 34411 01—50 100 34418 01—50 100 34426 01—50 100 34437 01—50 100 34456 01—50 100 3445« 01—50 100 34476 01—50 100 34468 01—50 100 34499 01—50 100 34611 01—50 1O0 34528 01—50 100 34341 01—50 100 34544 04 5000 34544 01—50 200 34555 01—50 100 34563 01—50 100 34559 01—50 100 34592 01—50 100 34613 01—50 100 34614 01-50 100 34646 01—50 100 34682 01—50 100 34670 01—50 100 31682 01—50 100 34750 01—50 100 34762 01—50 100 34763 01—50 100 34881 01—50 100 34890 01—50 100 34899 01—50 200 34907 01—50 100 34928 01—50 100 34966 01—50 200 35984 01—50 200 35020 01—50 100 35048 01—50 100 35095 01—50 100 35104 01—50 100 35122 01—50 100 35139 01—50 100 35147 01—50 100 35152 01—50 100 35156 01—50 100 35158 01—50 100 35128 01—50 100 35224 01—50 100 35226 01—50 100 35231 01—50 100 35260 01—50 100 35274 01—50 100 35289 01—50 100 35329 01—50 100 3a334 01—50 100 35342 01—50 200 35349 01—50 100 35398 01—50 100 35423 01—50 100 35440 01—50 100 35456 01—50 200 35482 01—50 200 35518 01—50 100 35543 01—50 100 35583 01—50 100 35619 01—50 100 35674 01—50 100 35683 01—50 100 35684 01—50 100 35721 01—50 100 35729 01—50 100 35736 01—50 100 35741 01—50 100 3?763 01—50 100 35775 01—50 100 35789 01—50 200 35793 01—50 100 35822 01—50 200 35842 01—50 100 35845 01—50 100 35847 01—50 100 35867 01—50 100 35916 01—50 100 35943 01—50 100 35960 01—50 100 35968 01—50 100 35974 01—50 100 36003 01—50 100 36015 01—50 100 36029 01—50 200 36079 01—50 100 36102 01—50 100 36122 01—50 100 •36231 01—50 100 36233 01—50 100 36247 01—50 100 36249 01—50 100 36250 01—50 100 36261 01—50 100 36281 01—50 200 36281 01—50 100 36315 01—50 100 35-325 01—50 100 38337 01—50 100 36340 01—50 100 36414 01—50 100 36116 01—50 100 36424 01—50 100 364-59 01—50 100 ‘ 36436 01—50 100 36476 01—50 100 36476 01—50 .100 36528 01—50 100 36579 01—50 100 36580 01—50 •100 3650*9 01—50 100 38613 01—50 100 32.325 01—50 100 36626 01—50 100 32633 01—50 100 38350 01—50 100 36652 01—50 100 36663 01—50 100 36302 01—50 100 36722 01—50 100 36605 01—50 1000 367.30 01—50 100 36742 01—50 100 Sorozat Szám Ft 36767 01—30 200 36778 01—50 100 367»* 01—50 100 36329 01—50- 100 36850 01—50 100 36350 0----50 200 36854 01—50 100 • 36874 01—50 100 3691? 01—50 100 , 36920 01—50 200 , 36935 01—50 10O . 36940 01—50 100 36941 01—50 100 36978 01—50 ’IOO 1 36986 01—50 100 . 36993 01—50 100 37072 01—50 100 i 37101 01—50 100 i 37124 01—50 100 ) 37165 01—50 100 .* 37170 01—50 100 \ 37199 01—50 100 : 37200 01—50 lOtf f 37223 01—50 100 , 37231 01—50 200 ? 3723« 01—50 100 Í 37259 01—50 íoo I 37276 01—50 100 1 37308 01—50 200 j 37315 01—50 100 i 37328 01—50 200 i 37350 01—50 200 f 37302 01—50 100 1 37401 01—50 100 F 37438 01—50 100 f 37441 01—50 200 1 37444 01—50 100 i­37466 01—50 100 í 37473 01—50 100 j. 37487 01—50 íoo. y> 37488 01—50 200 f 37493 01—50 íoo £ 37522 01—50 íoo k' 37505 01—50 100 f 37571 01—50 100 J 37592 01—50 100 } 37667-01—50 200 » 37096 01—50 íoo ! 37098 «1—50 100 [ 37719 01—50 íoo |; 37705 01—50 100 R 37753 01—50 100 1' 37722 01—50 200 r 37799 01—50 100 i' 37801 01—50 100 H 37810 01—50 200 \u 37840 01—50 ÍOO ll 37844 01—50 íoo H 37807 01—50 100 (2 37880 01—50 100 Jé 37907 01—50 100 í> 37933 «1—50 200 & 37951 01—05 íoo k 37983 01—50 100 [ 38004 01—50 io» 5 38004 01—50 200 p 38098 01—50 100 1 38123 01—50 100 t) 38133 01—50 ÍOO f 38152 01—50 100 J 38189 01—50 100 i 3S245 01—50 200 0 36287 01—50 lOCh V\ 38315 01—50 100 '« 38317 01—50 íoo r 38346 01—50 100 l 38363 01—50 200 f 38384 01—50 100 » 38417 01—50 100 } 28433 01—50 100 t 36448 01—50 100 38525 36 5000 38525 01—50 200 38567 01—50 100 ) 38599 01—50 100 | 38606 01—50 100 j 38653 01—50 100 38659 01—50 200 38694 01—50 100 38725 01—50 100 38729 01—50 200 38777 01—50 100 38833 01—50 100 38935 01—50 100 38936 01—50 100 38942 01—50 100 38959 01—60 200 38965 01—50 100 38985 01—50 100 38992 01—50 200 38997 01—50 200 39046 01—50 100 39048 01—50 100 39052 01—50 100 39066 01—50 100 38089 01—50 100 39142 01—50 200 39220 01—50 100 39222 01—50 100 39251 01—50 500 39304 01—50 100 39315 01—50 100 39349 01—50 100 39391 01—50 100 39411 01—50 100 39415 01—50 100 39439 01—50 100 39459 01—50 100 39472 01—50 100 39496 01—50 100 39507 01—50 100 39533 01—50 100 39559 01—50 100 38612 01—50 100 39613 01—50 100 39618 01—50 200 39353 01—50 100 .39708 01—50 200 39745 01—50 100 39746 01—50 100 38781 01—50 100 39829 01—50 100 39839 01—50 200 39841 01—50 100 39842 01—50 100 39905 01—*1 íoo 39943 01—50 200 39973 01—50 200 A gyorslísta köz­vétlenül a. húzás után készült, ezért az esetleges számhibá­kért félelősséget nem vállalunk. A 100 fo­rinttal kisorolt kötvé­nyekre a kötvényen feltüntetett névért'é- ket kell kifizetni. A kötvények beváltását 1973. július 10-én kezdik meg az OTP fiókjai és a posta- hivatalok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom