Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-03 / 128. szám

A MAGVA R S ZOC IA LIST A M UN K Á SPÁ R T TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIII. évfolyam, 128. szám ÁRA: 1,20 FORINT Vasárnap, 1973. június 3. VILÁG PROLÉfÁRÍAI, ÉGYÉSÖLÍ Éf ÉK I 71 f)­Soha nem Tolt annyira közügy a nevelés mint napjainkban Pedagógusnapi ünnepség a Panoráma filmszínházban Tegnap szinte a megye va­lamennyi oktatási intézmé­nyében időt szakítottak a tan­testületek. tanárok, nevelők köszöntésére. A pedagógus­nap megyei ünnepségét szom­baton délelőtt tizenegy órai kezdettel rendezték meg Szekszárdon. a Panoráma filmszínházban. A megye egész területéről érkező mintegy . kétszázötven peda­gógust virágcsokorral fogad­ták az ünnepség rendezőinek, a Pedagógusok Szakszerveze­te Tolna megyéi Bizottsága, a Tolna megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának és a KISZ Tolna megyei Bi­zottságának képviselői. Az ünnepségen részt vett" Szabó- pál Antal, a Tolna megyei Tanács elnöke. István József, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Tolna megyei Bizott­ságának osztályvezetője és Varjas János, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első tit­kára. Az ünnepséget fehér in- ges, piros nyakkendős úttö­rők nyitották meg harsona­szóval. majd a Babits Mi­hály megyei művelődési köz­pont pedagóguskórusa éne­kelte el a Himnuszt Ezután Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Tolna megyei bi­zottságának titkára mondott ünnepi köszöntőt. — Népünk évről évre meg­különböztetett tisztelettel for­dul ezen a napon . a pedagó­gusok felé, akiknek gondjára a felnövekvő nemzedékeket bíztuk — mondotta beszédé­nek bevezetőjében. Arról szólt a továbbiakban, hogy a pedagógusnapi ün­nepség csupán szerény része annak az elismerésnek, ame­lyet népünk az ifjúság neve­léséért, a társadalomformálás áldozatos munkájáért orszá­gunk százezer pedagógusa iránt érez. Sosem volt nálunk annyira közügy a nevelés, mint manapság, és egyúttal sosem áldoztak annyit az oktató-nevelő munkára, mint éppen ma. A társadalom tö­rődését jelzik a szaporodó, új oktatási intézmények, diák­otthonok és a pedagógusok egyre javuló anyagi, tárgyi munkakörülményei is. Csajbók Kálmán ezután a pedagógusok sokrétű tevé­kenységéről beszélt, külön is hangsúlyozva azt a munkát, melyet az úgynevezett isko­lán túli nevelésben kifejte­nek. — Tisztában vagyunk az­zal, hogy a sokirányú tevé­kenység teljes embert, a szo­cializmus ügyéért lelkesedő, az ifjúságot odaadóan szerető, igazi nevelőket kíván. Ezért is1 biztosít kormányunk, tár­sadalmunk anyagi lehetősé­geihez mérten minden eddigi­nél jobb munkakörülménye­ket pedagógusaink számára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak 1972. június 15-i okta­táspolitikai , határozatáról szólva a következőket mon­dotta : — Az állami oktatás hely­zetével és fejlesztésével fog­lalkozó határozat az önök munkájához eligazítást, tisz­tánlátást, egységes irányt ad. A párt. a tanács és a külön­böző társadalmi szervek se­gítségével egész népünk fi­gyelmét ráirányítottuk a ha­tározatra. hogy ezzel is se­gítsük pedagógusaink felelős­ségteljes munkáját. Az okta­táspolitikai határozat hatá­sát. eredményeit pedig önök mérhetik és érezhetik majd a legjobban. A mostani pedagógusnap egybeesik állami oktatásunk megalakulásának 25. évfordu­lójával. Közoktatásunk egyik legfontosabb évfordulójáról szólva Csaj bók Kálmán el­mondotta, hogy a mai ered­mények. sikerek alapjait ép­pen az 1948. június 18-án megalkotott törvénnyel és az iskolák államosításával rak­tuk le. Az előadó külön is köszön­tötte a hallgatóság azon — javarészt nyugdíj előtt álló — tagjait, akik aktív része­sei voltak a huszonöt évvel ezelőtti államosításnak. „Gyorsul az idő; szédítően szép korunkban a tanítók, tanárok, oktatók állnak a leg­fontosabb poszton. Mindenki elfáradhat a gyorsuló világ­ban, de a tanító soha!” Az ünnepi beszéd után, a kitüntetések, jutalmak átadá­sa előtt Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke beje­lentette. hogy a megyei párt- bizottság és a megyei tanács döntése alapján eddig vég­Á Szekszárdi Mezőgazdasá­gi Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat felkészült a három hatsoros gépből álló cukorré- pa-betakarító gépsorának a hazai szükségleteken felüli. exDortgyártására is. A ME­ZŐGÉP Vállalat tavaly húsz. ilyen gépet adott el Jugosz­láviának. s gépsorát bemutat­ta az idei május 11-e és 20-a közt Növi Sadon rendezett nemzetközi mezőgazdasági gépkiállításon is. Az újvidéki kiállításon nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar gyártmányú gép­sor iránt, mivel a tavaly vá­sárolt húsz gép jó? megállta helyét a betakarításban. Növi Sadon a szekszárdi vállalat, a magyar KOMPLEX Kül­zett jó munkájukért augusz­tus 20-án a szovjetuniobeli testvérmegyénkbe, Tambovba utaznak a Babits Mihály me­gyei művelődési központ pe- dagógóskórusának tagjai. A megyei tanács elnöke ezután a művelődésügyi mi­niszter nevében az Oktatás­ügy Kiváló Dolgozója kitün­tetést adta át huszonhat pe­dagógusnak. Megyénk peda­gógusai közül tizenkilencen részesültek miniszteri dicsé­retben. Az oktatási intézmé­nyek technikai-műszaki al­kalmazottjai közül a peda­gógusnap alkalmából huszon­egyen nyerték el a Kiváló Dolgozó címet. A' megyei tanács elnöke után Varjas János, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára adott át jutal­makat, kitüntetéseket a KISZ- és úttörőmozgalom te­rén kiemelkedő munkát vég­ző pedagógusoknak. Hatan az Úttörő Érdemérmet, tizen­egyen pedig a Kiváló Úttörő- vezető kitüntetést vették át a megyei KISZ-bizottság el­ső titkárától. Ezt követően Reichardt Jenóné. a Szakszer­vezetek Tolna megyei Taná­csának titkára a szakszerve­zeti munkában kiemelkedő munkát végző pedagógusok­nak adott át kitüntetéseket, jutalmakat, ötvenhat peda­gógusnak pedig, akik az isko­lák államosításának cselekvő részesei voltak. Kedves Hen­rik. a Pedagógusok Szakszer­vezete Tolna megyei bizott­ságának titkára emléklapot adott át. A megyei pedagógusnapi ünnepség résztvevőit a rende­ző szervek fogadáson látták vendégül a Panoráma film­színház előcsarnokában. V. J. kereskedelmi Vállalat ügyvi­vőivel közösen több tárgya­lást folytatott a jugoszláviai AGROOPREMA Export-Im­port Vállalat és az Agrostroj —Ljubljana öntözőberendezé­seket gyártó gyár képviselői­vel magyar gyártmányú cu- korrépa-betakarító gépek és alkatrészek szállításáról. A tárgyalások jelenleg is fo­lyamatban vannak. Wellisch Pált, a szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat képviselő­jét a kiállításon felkereste Mandics Ferenc. a Zentai Állami Gazdaság igazgatója is. aki elismerőleg nyilatko­zott a Bölcskén gyártott cu- korrépa-betakarító gépsorról, s továbbiak megvásárlását he­lyezte kilátásba. (— só) A Szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat sikere Jugoszláviában Pedagógusnapi vallomás A régi adósságok a legkelle­metlenebbek. Az ember min­den elsején elhatározza, hogy a másodikén esedékes fizetés­ből megadja. Most már igazán megadja. Aztán valahogy el­marad. Ha már olyan régóta húzódik, elbír még egy hóna­pot. Következő elsején megint elhatározza. Holnap lesz a napja, kiegyenlíti a számlát. És nem egyenlíti ki. Mindig akad valami sürgősebb, rövi- debb lejáratú hitel, ahol a hi­telező nem vár tovább. És így szaporodnak egy láthatatlan borítékban a (rendezetlen számlák. Már gyerekkorunkban kezd­jük csinálni az adósságokat. Hozómra kérünk álmatlan éj­szakákat anyánktól holmi ka­nyarókra, mandulagyulladások­ra, hascsikarásokra hivatkoz­va. Időt, energiát kérünk apánktól, hogy .sétálni, meg játszani vigyen bennünket. Majd megadjuk. A délutáni fo. cizást. a lecke melletti kínló­dást, a ruhánk tisztaságát, a jó ízű ételt, az esti fürdetést, a mesét, a bábszínházát, a mozit, — mindent visszafizetünk: És természetesen visszafizetjük az óvó néni verseit, meg a tanító néni betűit is. mindazt, amit elvettünk tőlük, hogy írni. ol­vasni tudjunk, hogy okosak le­gyünk és jól érezzük magun­kat. szóval, hogv annak rend- je-módja szerint végül is fel­nőtt váljék belőlünk. Valamennyien őriznek tő­lünk egy-egy váltót ami szer- teszéjjel hagyott adósságaink­ra emlékezteti őket. Azért nagynéha, ha kifizetetlen számláink túlságosan fölszapo­rodnak, megembereljük ma­gunkat és ledolgozunk valamit az adósságból. Valami anró- ságot persze, ami a legköny- nyebben telik tőlünk, s csak arra jó, hogy elmondhassuk: az adósság visszafizetését ren­des havi részletekben meg­kezdtük. Nos. ilyen részletfizetésnek szánom én ezt- az írást, nem is a hitelező, hanem az adós lélkinyugalmának érdekében. Én ugyanis ezzel a néhánv sor­ral nem többet és nem keve­sebbet szeretnék visszafizetni, mint a lilát egykori rajztaná­romnak. A lilát, amit tizenhat éves kíméletlen könnyelműségem­mel elherdáltam, sőt elloptam tőle. A lilát, amit ő látott, én pedig azért se láttam. A lilát az őszi falevélből, a zöld kor­sóból, a tavaszi folyópartból, a világmindenségből. Akkor még nem tudtam, — nem is érdekelt — hogy a lila az ő el­idegeníthetetlen tulajdona, amit képei azóta is őriznek, s hogyha csak annyi együttérzés van bennem, mint egy átlagos képességű papagájban, leg­alább utána mondom: „igen ott van a lila a korsó előre­dőlő pocakján, pontosan azon a sávon, ahol a bévetődő nap­sugár nekiütődik a mázas edény zöldjének”. De nem volt bennem annyi együttérzés, és nem mondtam. Sőt büszke vol­tam rá, hogy nincs bennem együttérzés, és karakánnak tartottam magam amiért’ nem mondtam. — Nem tanár úr — ismétel­tem mániákusan — semmiféle lilát nem látok. Először azt hitte, figyelmetlenségből nem látom a lilát, és türelmesen magyarázta: — nézze csak - ott a korsó hasánál az ablak felőli oldalon ... Aztán úgy gondolta, nincs szemem a színekhez, ta­lán oirosat se látok és sárgát se. És akkor pedagógusi ele­mében érezte magát, hiszen éppen ez az igazi tanári fel­adat: a sükettel megéreztetni a hangok szépségét, a vakkal fölfedeztetni a színek végtelen­ségét. De később a többiek se lát­ták a lilát, és juszt sem látták, és ha kiverte is a szemüket, inkább behunyták, hogy kó­rusban mondhassák velem: nincs ott semmiféle lila. És akkor már tudta, hogy hecc­ből tagadom meg a lilát, meg- átalkodottságból. Remegő orr- cimpával elölről kezdte a ma­gyarázatot, mert még remény­kedett,. .. Mi pedig röhögtünk, bizony ostobán röhögtünk és nem adtuk be a derekunkat. Csak évek múlva, hogy már régóta nem kötött a tanítványi kegyetlenség, kezdett el fájni ez a lila. A lila, amit ellop­tunk tőle. Azt hazudtuk hogy nem látjuk. De hátha még nem késő be­vallani, hogy én azóta is. ami­óta a szemem rányitotta, lá­tom az ő liláját. Látom az őszi falevélben, a zöld korsóban, a tavaszi folyópartban; a1 világ­mindenségben. Tudom, hogy az ő lilája beszövi a termé­szetet, és ezt most nem úgy mondom, mint egy átlagos ké­pességű papagái. Vajon vissza­kaphatok-e ezért a vallomá­sért legalább egyet a sok-sok adóslevél közül?

Next

/
Oldalképek
Tartalom