Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-16 / 139. szám

V Mi várható csapatainktól a vasárnapi fordulóban ? NB/I. B Szekszárdi Dózsa—Debreceni VSC: A debreceni vasutascsapat 1965-től 1967-ig, majd pedig 1970- től tagja az NB,T. B 18-as mező­nyének. A korábbi hat bajnokság­ban játszott 180 mérkőzésén 47,5 százalékos összteljesítményt ért el. Eddigi szereplése során a legelő­kelőbb helyezést az 1971—72. évi bajnokságban szerezte, amikor so­káig versenyben volt a DVSC gárdája az NB/I-be való feljutás­ra. Ébben az idényben végül is a 3. helyen végzett Piber István ed­ző — azóta már Kecskeméten dol­gozik — csapata. Az 1972—73. évi küzdelemsorozatban viszont a ki­esés elkerüléséért harcoló csapa­tok mezőnyében találtuk hétről hétre a debrecenieket. Az előző vasárnapi Volán SC elleni hazai mérkőzésük sorsdöntő volt, mint ismeretes. 2:0 arányban győztek. A debreceni gárda 16 vidéki mér­kőzésén két győzelmet szerzett (Pénzügyőr SE és Szolnok ellen), további három találkozón döntet­lent harcolt ki (a Miskolc, a BKV Előre és Oroszlány otthonában). 11 esetben pedig vereséget szenved­tek. Idegenben 7 pontot gyűjtöt­tek. gólkülönbségük 12—31. Emlékezve az őszi 3:0-ás Dózsa­vereségre, van tehát törleszteni- valója holnap a lila-fehéreknek. Kiss János edző a találkozó esé­lyeit latolgatva röviden így nyi­latkozott : — Szeretnénk győzelemmel bú­csúzni lelkes közönségünktől az 1972—73. évi bajnokság utolsó ha­zai mérkőzésén. Nem tervezek változtatást az összeállításban. Zi­elbauer családi gyász miatt sza­badságot kapott ezen a héten. a sérült Bús helyére pedig Kocsis csatlakozott a bővebb keretünkhöz. NB/in. Tamási MEDOSZ—Szekszárdi Va­sas: Legtöbbször a megyebainok- ságban játszottak egymás ellen, az NB/III-ban csupán az őszi 3:0-ás Vasas-győzelemmel zárult mérkő­zésen találkoztak. Ez a mérkőzés azonban alacsony színvonalú, sok hibával tarkított 90 percet hozott. A fornádiak számára már tét nél­küli lesz ez a mérkőzés, mivel ki­estek az NB/III-ból. A Vasas hol­napi és az utolsó fordulóban szer­zett esetleges győzelmével azonban még felzárkózhat az élmezőnyhöz. Tippünk: 2. Nagymányoki Brikett SE—Máza- Szászvári Bányász: Az 1971—72. évi bajnokságban ősszel és tavasz­szal egyaránt 1:0 arányban Nagy- mányok nyert. Tavaly, november 26-án alaposan visszavágott a bá­nyászegyüttes. A vendégcsapat már biztos bajnok, a pályaválasz­tó Brikett SE viszont pontszerzésé­vel megerősítheti helyét a közép­mezőnyben: Tippünk: x. Pécsi EAC—Paksi Kinizsi: A Kinizsi ősszel a 15. fordulóban 2:0 arányban győzött otthonában az egyetemisták ellen. A pécsi gárda 34 pontjával négy hellyel előzi meg a paksiakat. Küzdelmes, nehéz 90 perc várható és PEAC- győzelem. Már az egyik pont meg­szerzése is sikernek számítana a Kinizsi számára. — F. — HÍREK Befejeződött a dombóvári járási női kézilabda-bajnokság tavaszi idénye. A tavaszi elsőséget Döbrököz csapata szerezte meg hát ponttal, az ugyan­csak hétpontos, de rosszabb gólcrcnyú Dalmond előtt. Harmadik a Dombó­vári Kórház, negyedik a Dombóvári Pátria Nyomda 2, ötödik Kurd 0 pont­tal. Szombaton 15 órai kezdettel a Szek­szárdi Dózsa atlétikai szakosztálya né­hány számból versenyt rendez. Vincze József, a Szekszárdi Dézsa cselgáncsozója a siklósi várfssziivál cselgáncsversenyón az 58 kg-osok súly­csoportjában, a rendkívül erős mezőny­ben bronzérmet szerzett. Sportmíísir SZOMBAT Atlétika: A Szekszárdi Dózsa né­hány versenyszámból vetélkedőt rendez a Dózsa-sporttelepen. Cselgáncs: Szekszárdon az MTS-székházban 18 órától Szek­szárdi Dózsa—Ruma (Jugoszlávia) városok közötti verseny. Kajak-kenu: A Szekszárdi KSE 16 versenyzővel Budapesten, az Új­pesti-öbölben ifjúsági seregszem­lén vesz részt 14 órától. VASÁRNAP Kajak-kenu: A Szekszárdi KSE versenyzői folytatják szereplésüket Budapesten, az Újpesti-öbölben az országos ifjúsági seregszemlén. Kézilabda: A Szekszárdi Bőrdísz­mű NB/II-es csapata a Pécsi Ta­nárképzőt fogadja ii órakor. Me­gyebajnokság: Nők: Szekszárdi Vasas—Paks 3 és 9 óra. V: Szabó és Horváth. Szekszárdi Kórház— Ozora 9 és 19. V: Kincses és Sós. Bonyhád—Gyönk 9 és 19. V: Szi­li. Férfiak: Alpári SE—Dunaföld- vár 11 és 12. V: Király és Horváth. Fadd—Mözs' 8.39 és 9.39. V: Kiss és Kerekes. Dombóvári VSE—Hőgyész 9 és 10. V: Sudár és Vida. Labdarúgó NB/1. B: A Szek­szárdi Dózsa Debrecen csapatát fo­gadja 17 órakor. V: Szilvási. Labdarúgó NBfllI.: Tamási ME- DOSZ—Szekszárdi Vasas 14.39. V: Bartók. Nagymányoki Brikett— Máza-Szászvári Bányász 17.30. V: Ignácz. Pécsi EAC—Paksi Kinizsi (Péesújhegyen) 15. V: Zsalakó. A megyei súlyemelő-szövetség június 25 és július 6 között versenybíró- tanfolyamot rendez. Helye Szekszárd, MTS-székház. Részletes felvilágosítást a szövetség elnöke ad (Bíró Gyula Báta- szék, Ságvári utca 3.). A tamási járási női kézilabda­bajnokság eredményei: Tamási—Iren­szemcse 2:9, Felsőnyék—Tamási 2:1, Pincehely—Iregszemcse 5:6. A bajnok­ság állása: 1. Iregszemcse ó, 2. Ta­mási Gimnázium 5, 3. Felsőnyék 4, 4. Pincehely 3 ponttal. A dombóvári városi kispályás labdc- rúgó-bajnokság állása: 1. VetSmaq 10, 2. Dombcalor 8, 3. Láng 7, 4. Univer- zál 5, 5. Kesztyűgyár 5, 6. Gépállo­más 5, 7. Volán 4. 8. Vegyesipari 2, 9. Fémtömeg 2. Az NB /III bajnoka: Máza-Szászvári Bányász Az NB/III. délnyugati csoportjában az 1972—73-as idényben kitűnően sze­repelt és ezzel bajnokságot nyert a Máza-Szászvári Bányász labdarúgó- csapata. Az 1971—72-es bajnokságban Stepán Tibor edző akkor került a csa­pat élére, mikor az hullámvölgyben volt, közel álltak a kieséshez. A 2 éves, következetes, célratörő munkájá­nak eredménye a bajnoki cím meg­szerzése és ami ezzel jár: az NB ll-be jutás. Az első évben Stepán Tibor nemcsak a játékosokkal beszélgetett, vitatta meg gondjaikat, bajaikat, ha­nem még azok családtagjait, szüleit is felkereste annak érdekében, hogy az esetleges felmerülő problémákat, akadályokat megszüntessék. Munkája eredményesnek bizonyult, mert a sport­kör vezetőségével az élen — elsősor­ban Gyorsok István, az üzem vezetője adott ehhez nagy segítséget — az összes olyan akadályt megszüntették, ami nehezítette a jó felkészülést, az eredményes szereplést. A játékosok hétről hétre nyugodtan készülhettek az edzéseken az idényre, majd a mérkő­zésekre. A csapat mindössze három­szor szenvedett vereséget (két forduló­val a bajnokság befejezése előtt), és addig míg a csatársor 59 gólt rúgott, a védelem mindössze 17-et kapott. Gratulálunk a Máza-Szászvári Bá­nyász Sportkörnek a sikeres helytállás­hoz, a bajnoki címhez és jó szerep­lést kívánunk nekik az NB il-ben. A csapat tagjai, álló sor balról jobbra: Róth, Horony, Széles, Czebei, Stepán Tibor edző, Farkas. Németh, Demeter, Bakó. Alsó sor: Csábrák, Füleki, Gyorsok, Nagy II., Nádasdi, Süveges, Bocz. Itt a nyár, kempingcikk vásár a TVÉPBOLTNÁL Régi ár: Túra 4 személyes lakósátor 4350,— Ft Wiekend II. 2 szem. lakás.) ínr 1590,— Ft Kempingágy 390,— Ft Kempingágy 360,— Ft Uj ár: 3700,— Ft 1270,— Ft 270,— Ft 250,— Ft KEMPINGCIKKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN A 89. SZ. TM. NÉPBOLT SPORT ÉS JÁTÉKBOLTJÁBAN, SZEKSZÁRDON (374) Ügyeletek ORVOSI ‘ ÜGYELET: Szekszár­don, a. Hunyadi u. 2.- sz.ám alatti gyermekkör2eti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet van, na­ponta este 7-Jől reggel 7-ig. Az ügyelet ünnépnapökon napközben iá tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Szálka": községre is. Tele­fon : 12—122. Dombyvárott a- központi orvosi ügyelet látja el a betegeket. Az ügyelet helye a kórház bőrgyó­gyászati sz^krendelési helyisége. A körzeti orvosok este 7-től, illet­ve az ünnepnapokon csak az ügyeleti helyen találhatók. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon: 13—67 vagy a 14—52 telefon 188-as melléken. BonyhápL Kakasd. Hidas, Me­cseknádasd körzetben a hét végi orvosi' ügyéletet dr. KövéV Ferenc látja el. (Bonyhád. Perczel Mór u. 49. Telefon: 30.) Nagymánjtok. ’Má-za és Győré körzetben dr. Molnár Ferenc várja a betegeket (Máza). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kety, és Zomba körzetben dr. Lencse László ügyel (Tevel, Telefon: 2.). Kölesd. Medina. Tengelic. Szed­res és Sióagárd körzetében dr. Szegedi Aranka tartja a hét végi ügyeletet (Tengelic. telefon: 6.). Állatorvosi ügyelet: szek­szárdon a hét végi állatorvosi ügyeletét dr. Bertha Béla látja el. (Szekszárd, Kossuth u. 6. Telefon: 14—649.). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hét végi és ünnepi ügyeletet a ll/l-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádon, Dombóvárott, Pak­son és Tolnán a helyi két gy *)gy- szertár heti váltásban látja el a2 állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügye­letet tart még Bátaszék. Hőgyész. Nagydorog és Tamási gyógyszer- tára. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok, 8.40: Basszusáriák. 9.00: iroSzobám. Déry Tibor vallomása. 10.05: Kik laknak a nagybőgőben? -10.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 11.45: Peter Pan. 12.20: Zenei anvanyelvünk. 12.39: Magyarán szólva... 12.45: Melódiákoktól. 13.45: A vándorló ajándék. . . 13.55: Kóruspódium. 14.10: Kis ma­gyar néprajz. 14.15: Leselkedő ma­gány. 14.25: Uj zenei, újság. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra. 17.30: Derűre is derű. .18.00: Mi a titka? Bronislaw Hubermann mű­vészete. 19.30: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. Bollá Tibor nép­dalokat énekel. 19.59: Kapcsolás. (!) • 20.09: Az Adria köszönti a Ba­latont — a Balaton köszönti az Adriát. A Zágrábi Rádió és a Magyar Rádió közös szórakoztató műsora. 22.00: Az Adria köszönti a Balatont — a Balaton köszönti az Adriát. A Zágrábi Rádió és a Magyar Rádió közös szórakoztató műsora. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Zongoraművek. 0.10: Meló­diakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalest. 9.03: Válaszo­lunk hallgatóinknak! 9.18: Hello, Dolly! 9.49: Az élő népdal. 10.05: Szabad szombat... 12.03: A Kö­peny. 12.30: Gazdaságról mindenki­nek. 13.03: Kamarazene. 14.00: Napraforgó. 14.49: Éneklő ifjúság. ig.09: Orvosi tanácsok. 15.05: Mo- sonyi Mihály operáiból. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés- a-j-falu-, rádióban. 16.15: Lemezmüzéúni. 16.38: Indulók. 16.45: Száz eszten­dő türelem. . . 17.09: Kalandozás. 18.10: Közvetítés az FTC—OSC ví­zilabda-rangadóról és a Népszava- kupa nemzetközi atlétikai ver­senyről. 19.10: Bolgár művészek ■operafelvételeiből. IS. 35: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.15: Uj könyvek. 20.18: Jasha Haifetz hegedül. Emanuel Bav zongorázik. 20.59: Nóták. 21.20: Nagy meste­rek — világhírű előadóművészek. 22.25 : - Ritmus és melódia. URH 12.23: Romantikus zene. 13.50: A sevillai borbély. 14.50: Kórusmu- zsika. 15.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 16.50: ötórai -tea. 18.10: Légy hű önmagadhoz. 19.11: A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 20.21: A dzsessz kedvelőinek. 20.52: Bach: g-moll fantázia és fúga. MAG i* AR TV 9.30: Radar. Ifjúsági érdekvédel­mi műsor. 10.0-0: Florentin utca 73. Magyarul beszélő NDK tévé- film. 11.03: Mindenki közlekedik. 11.35: Nő — három szerepben... 15.18: Reklámműsor. 15.23: Figye­lem! Próba! Előzetes a nyár köny- nyüzenei programjaiból. 1.5.50: Hí­rek. 15.55: NSZK—Brazília váloga­tott labdarúgó-mérkőzés közvetí­tése Nyugat-Berlinből. A mérkőzés szünetében: Reklámműsor. 17.45: FTC—OSC bajnoki vízilabda-mér­kőzés. 18.35: Kicsoda? — Micsoda? Feitörőiáték. 19.20: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.Q9: Minden lé­ben két kanál. 20.50: Az én csa­tornám. . . 21.20: És felkel a nap. 22.55: Tv-híradó. — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 14.29: A mi kis helységünk. 15.30: Labdarúgás: Nyugat-Németország —Brazília. 17.15: Atlétika: A Jugoszláv Kupa. 18.15 : A legszebb dal. (Közvetítés az Úttörők Házá­Gyakorlattal rendelkező, gépírni tudó ADMINISZTRÁTORT és kereskedői képesítés­sel rendelkező RAKTÁRI DOLGOZÓKAT FELVESZÜNK. Élelmiszer- és Vegyiáru Nagyker. V. fiókja Szék-, szárd, Bogyiszlói út. (381) ból.) 19.15: Időszerű humor. 20.30: Dean Martin — show-műsor. 21.55: Egy amerikai Párizsban. — Ameri­kai játékfilm. 2.jraűs or: 20.30: A dráma kezdetei a szer- beknél és a horvátoknál. 21.30: Beszélgetés filmalkotókkal és szí­nészekkel. — Bergmann. 22.20: Szerenád vonósoknak. 22.30: Hu­szonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: ni 16.39: Kicsinyek műsora. 17.15Í Ifjúsági műsor. 18.25: Jó éjszakát gyerekek! 18.30: Kulturális specia­litások. 1.9.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Hallo. . . Hotel Sacher. . . porta. (5. rész.) 21.20: Sporthíre.1:. 21.55: Éjszakai filmve­títés: A vadászok éjszakája. 2. műsor: 15.10: Forsyte Saga. (19. rész.? (Ism.) 16.C-0: Közvetítés a lovas EB-ről. 18.30: MINI MAX. (2.> 18.55: Zenei hírek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események, képekben. 29.15: Az ifjúság. . Tévéfilm. 22.05: Tv-hír­adó. MOZI BONYHÁD: Harmadik nekifutás.: (Magyar film.) (14). Éjszakai -előadás : A skarlátruhás nő. DOMBÓVÁR: Idegen a cowbo- yok között. I—II. (Dupla helyár­ral.) (Amerikai film.) Éjszakai előadás: Petulia. (16.) DUNAFÖLDVÁR: A tüzes íjász. (Olasz—francia film.) PAKS: Közöny. (Olasz—francia film.) (16.). Éjszakai előadás: Jöjjön el egy kávéra hozzánk. (Felemelt helyár­ral.) (18.) SZEKSZÁRD: PANORÁMA Sherlock Holmes magánélete. (An­gol film.) Éjszakai előadás: Jó estét. Mrs. Campbell. MŰVÉSZ: Egy férfi, aki tetszik nekem. (Francia film.) (14.) TAMÁSI: A munkásosztály a paradicsomba megy. (Olasz nlm.) (16.) Éjszakai előadás: A tigris. (16.) TOLNA: Személyiségcsere. (Ame­rikai film.) (16.) Éjszakai előadás: A nő hétszer. (16.) IIIMTIW—————————— Olcsó­hét! A DOMBÓVÁRI NAPSUGÁR ÁRUHÁZBAN 1973. június 18—24. 30—40%-os árengedmény­nyel vásárolhatók női és bakfisruhák, női kosztümök, női és bakfisblúzok, művelúr bakfispantallók, ezenkívül jersey méter­áruk különböző színek­ben, amíg a készlet tart. (363)

Next

/
Oldalképek
Tartalom