Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-12 / 109. szám

Májusi paradicsom Társadalmi bíróságok Nagyüzemek, vállalatok dolgozói sok helyütt emlé­keznek még rá, hogy tíz, tizenkét évvel ezelőtt nem volt ritka esemény a társadalmi bíróságok működése. Néhol helyes okból, szükségesen — másutt viszont in_ dokolatlanul is nagy port felverve kerültek ügyeik szőkébb-tágabb kollektívák elé. Nem egyszer személyi ellentétekből kovácsolódott, mondvacsinált ügyekben, vagy olyan anyagi természetű vitákban asszisztált né­pes hallgatóság, amelyek akaratlanul az ülésezés és ülésezésért érzést keltettek. Azután — éppen a tor­zulásokat elkerülendő — ritkult a társadalmi bírósá­gok összehívása, sokan úgy tudják, hogy mgszűntek, mert nem váltak be, nincs rájuk szükség. Jogalkotók és szakszervezeti tisztségviselők ezek­ben a hetekben vizsgálatokat, elemzéseket végeznek: valóban túlnőtte-e a társadalmi fejlődés azt a bizo­nyos, 1956-ban született intézkedést, amely azután 1962-ben törvényerejű rendeletben is kimondta a tár­sadalmi bíróságok kötelező megalakítását a száznál több dolgozót foglalkoztató üzemekben. Az Igazság­ügyi Minisztérium szakembereinek véleménye szerint ezt a törvényt, s a társadalmi bíróságok korábbi működési elveit bizonyos fokig valóban időszerűtlen­né tették az elmúlt esztendők. A jogszabály elavult, újat kell alkotni, amely a mechanikus kötöttségek helyett modem elvekkel a mai gyakorlathoz igazod­va ad hatáskört és feladatokat. Nem arról van tehát szó, hogy a társadalmi bíró­ságok teljesen megszűnjenek. Differenciálás, az ügyek helyes kiválasztása és a társadalmi igény figyelembe, vétele szükséges a működésükhöz; ott és akkor kejl tevétaenykedniök, amikor a munkájuk nem „formális”, hanem nevelő, eredményes lehet. Száz és száz esetről tudnak az üzemi kollektívák, amikor egy-egy dolgozó évekig nem fizet az elvált feleségnek, a gyerekeknek tartásdíjai; vagy amikor ívócimborákkal szórja el valaki évszám a fizetését, veszélyeztetve a gyerekei ellátását, nevelését. Előfor­dulnak olyan károkozások, felelőtlenségek, amelyek kis körben keltenek megbotránkozást; más esetben a szocialista együttélés elemi normáit kezdi semmibe- vevően a kollega. És sok sorolhatnánk sok hasonló példát, amelyek foglalkoztatják a szakszervezeti bíró­ságokat, a vállalatvezetést, próbálnak is tenni elle­nük, de a figyelmeztetés nem használ. Az ilyen ese­tek igényelnék, sőt megkövetelnék, hogy üljön össze a társadalmi bíróság, s a kollektíva fegyelmező ere­jével tegyen valamit a negatív életvitel, szemlélet ellen. A SZOT illetékesei most dolgoznak azokon a ja­vaslatokon, amelyek — az igazságügyi tárcával tör­ténő egyeztetés után — alapját jelenthetik a társadal­mi bíróságok működését szabályozó korszerű törvény­nek. Véleményük szerint a következő ügyekben kívá­natos hatáskört biztosítani a társadalmi bíróságoknak: a kollektívát is érintő, a szocialista együttélés szabá­lyait sértő magatartás; fegyelmi vétség, mulasztás; munkaviszonnyal összefüggő szabálysértések; a dolgo. zók között felmerült becsületsértés, rágalmazás, köny- nyű testi sértés; esetleg vitás anyagi ügyek. Megfon­tolást igényel, vajon ne legyen-e módja a vállalat ve_ zetőségének is eljárást kezdeményezni? Felmerült az is, hogy szabad kezet kellene adni a társadalmi bíró­ságoknak ahhoz, hogy maguk is indíthassanak eljá­rásit. (Tudni kell, hogy eddig csak felszólításra, meg­bízásból járhattak el.) Igen érdekes és demokratikus javaslat ezeken kívül, hogy a dolgozók közvetlenül is kezdeményezhessenek szükség esetén eljárást, a szak- szervezeti bizottságnak biztosított jogkörben. Az új szabályozás, a társadalmi bíróságok élethez közelítő megszervezése nem azért történik, hogy most eggyel több bírósági fórum működjék. Korszerű, s a gazdasági, társadalmi következményekhez jobban iga. zodó társadalmi bíróságok megszervezése a cél. A hosszabb ideig tartó jogi, szakszervezeti egyeztetések után várhatóan a jövő év elején megszületik az új jogszabály. V. U. A vasipari vállalat a BNV-n r~' — Itt, a dombok között, végre szabadon lélegezhet az ember. A főosztályvezető térdig fel­gyűrt öreg ceignadrágban fe­jén hatalmas szalmakalappal mondja ezt. Hátrapillant, hogy jön-e az asszony, aztán kihá­mozza a szántásba árnyékolt ruhák alól a flaskát: — Húzzon! Saját. — Tegyünk még ide salátát? — hallatszik a feleség a szer- számosbódé mögül. A főosztályvezető megbillen­ti a kaoát. — Ott hátul, a kisháznál esi. ■náltam egv hollandi ágyat. Most ültetjük ki a palántákat. Érdekes, a Piacon soha sem veszek olyan zsenge. finom zöldet, mint amilyen itt terem. Elhiszik? Vonulunk a szőlőtőkék kö­zött. A főosztályvezető szünte­lenül magyaráz: — ... ez még kadarka, ez a kis darab, de az a friss telepí­tés már cabemet. van egv me­zőgazdász barátom, tavaly ajánlott egv olyan permetező- szert, hoav ősszel még a pa­rasztok is idejártak: „ez nem igaz!”. Nézze ezeket a hajtáso­kat! Hát nem gvönvörű? Szinte átszellemült az arca; Soha nem láttam még ilyen­nek. Hiszen ez egv másik em­ber. De akkor ki ül az íróasz­tal mögött? Ki az a kimért, kivasal* modorú férfi, aki mint­ha örökösen félne valamitől: .,jó, jó kedves elvtársam. de ez nem egyszerű dolog, ugve mozarti, nekem nincs felhatal­mazásom. hogy nyilatkozzam ilyen kérdésekről...” Melvik az igazi? Nincs ér­telme a töorengésnek. Ez ő. Ä felszabadult, az elégedett, a magát megtalált ember. — A melegházba is lejön? __ Csodálkozni sem érek rá. X feleség m ee torn an. — Nem is kértem elnézést, hogy os'-’k így vagyunk, de ugve itt kinn... Az asszonyon színehagvott short van és piros babos ken­dő a feién. — Valamivel megkínálhat­nánk — hal el mögöttünk. A főosztálvvezető már a maga ké­szítette fűtőkályhát mutatja, a füstiáratokkal. Virágcsere­pekben paprika- és paradi- csomoei.ánta virágzik. — Oda... oda figyeljen! — mutat, s a hangja elfúl. Az egvik paradicsompalántán kis zöld bogyó. — Májusban paradicsomot eszünk — jelenti ki. Hatalmas csilli-villi nap ra­gyog az emberek csupasz bő­rén. Micsoda május az idei! Napok alatt feloldotta a föld görcsét, s most olyan a határ, mint egy nagy vásári forgatag. Ami azonban minden pompás dinamizmusa ellenére. soha nem zsúfolt. Piros, kék, és zöld foltok hajladoznak a par- cellánvi birtokban. Fácán áll délcegen a dűlő-: út szélén, s szemernyit sem tö­rődik az emberekkel. — Ilyenkor nem is — mond­ja a szalonnasütő mezőőr — Most rakják a tojásokat. A saiát gyerekeiken kívül aligha érdekli őket más. — Szőr? — kérdezi váratla­nul szétmutatva a környező dombokon és nevet. tiszta örömmel, mint aki előre tudja a választ. © Á hivatalvezető, — aki, mint később kiderül maga is birtoktulajdonos — elgondol­kodva mondja: — Hány embernek? Azt nem könnyű megmondani ké­rem. Jöjjön vissza délben, ta­lán akkorra sikerül kigyűjte- nünk az adatokat. A kigyűjtés nem boszor­kányság. Délre megszületik a kért adat Csaknem kétezer embernek van 100—900 négy­szögölnyi földje a dombokon, domboldalon. A huszonötezer lélekszámú városból és a kör­nyező településekről. A föld már nem olcsó. Négyszögöle annyiba kerül, mint a városszélt köznv'vesí- tetlen telkeké. A szebb kilátású részeken, vagy a jó löszön még drágább is. — De megéri — teszi hozzá a hivatalvezető. — Enélkül nincs az az idegszanatórium, ami elég nagv lenne. o Egv órája meavünk már a fák között Erdőn eszekben, el- boritva madárzoijat bogarak­kal. tapadó tavalvi magvakkal. Öz. szarvas, fogoly, fácán van erre bőven, vadban gazdag a vidék. Egv nyúl kipattan a bokarorgona tövéből, nyomá­ban sziromeső. Vé«re felérünk a végtelen távolinak tetsző háromszögelé­si nontbnz. Körbenéznénk, a műút jegenyesorára ahol az autó-bogárkák nehézkesen és sainálatra méltóan vánszorog­nak a fénvben. a mezők sok­színű-zöld szőttesére, ahol va­sárnapi műszakban dümmög- nek a masinák. De az első pillantás, az el­ső szó a vigyázaté. A dombge- ripebe ásott betonkocka kör­nyékén bokáié érő sörösüveg- cserép hatom dfsmleg. Szóra­kozó turisták emlékeként, já­tékaként tört itt halomra a természetszeretet jegyében, több tucatnyi üres üveg. X domb lejtőién egv men.v- asszonvrijihás Őszibarackfa áll a dórákig érő fűben ecet- s akácfák bodza-, orgona-, gala­gonya- és csinkebokrok között Távolabb jná+ernvi magassá­gú. három méter hosszú szírt mered. — Löszhnha — mondia a tár­sam. Szundikban jöttünk, a kömvék tele volt Szél s víz marta fantasztikus alakzatok­kal. Megkerüljük. Akkor tűnik elő — a vakolat A tömésfal maradványán a meszelések pikkelyes jelei. Mint az évgyű­rűk. Eev... hat... tizenöt. S hányszor levakarva? Bnnvi maradt. Odébb egy cseresznyefa két szilva a bo­zótosban. Hol lehetett az ud­var. a tanvaház többi fala? Találgathattok: kideríthetetlen; Benőttek mindent az erdei nö- vénvek. A fal-emlékmű tete­jén kéken virágzik a fürtös- gyöngyike. Miért hagyták el m házat? Miért? Két kilométerről a völgy túlsó hallatából idevilágítanak a falu háztetői. Micsoda tragé­diákat jelez ez a faldarab? Mi­iven városra vándorlást, ki­halt nemzedéket? — Valamikor virágzó gazda­ság volt'itt. Nézd a szilvafá­kat. Nem r'etszi senki, mégis rnskadomsSi a sok Virágtól. Hálás fölt. Erdei humusz. S a regényes béke körötte. o Kiszáradt a patakok ágvai Kútkarika fehérük. mögötte házzal. A reménv is elé11, hogy nem a szőlők arokásos gáücozó kútavűrűtar.tályát látjuk mesz- sziről. Az ánolatlan kertben vérvö­rös tulipánok. Hatalmas húsos példány mindegyik. , / A kopogásra senki sem te­lel. Nyitva az ajtó, kopogtatni kell hát. kétszer-háromszor is. Benyitni a lószőrpokróccal ta­kart ablaké szobába, nem il­lendő. Az öregasszony csak résnyi- re nyitja az ajtót. — Kit...? Itt nincs senki! — becsukná, de kíváncsiság fogja a kezét — Vizet.«. Délután három óra van. Az öreg vekkeren fél nyolc múlt öt perccel. — Egyedül él itt? — Nem — mondja gyorsan az öreg — a lányom ki szokott jönni Szekszárdról, meg a hú- gomék, innen a faluból. Most is várom őket. Már jönniük kellene. Az órára néz, melyen ki tudja mióta fél nyolc múlt öt percceL A faü téka megmoccan, amikor az asszony visszagör­nyed az ágyra: — Elmegyek és nem lesz itt senki velem. Csak attól félek. Egyszer úgvis az lesz. Mióta az uram elköltözött nincs senki... Látták a tulipánokat a kert­ben? Szedjenek belőle nagy csokorral. Amennyi jólesik. Itt úgvis csak elhervadnak. Ha hoznának nekem! Ebbe az üvegbe állítsák bele! Jó, kö­szönöm. Maid nézhetem. Es­te olvan. mintha világítana. A petról-lámoát nincs mindig kedve meggyújtani az ember­nek. — Esténként? Imádkozom. Ha imádkozom, nem félek. o — Á Mari néni? — a dózer vezetője legvintve mondia — Próbálta a lánya bevinni a városba, de itt akar meghalni. Pedig beleesik a tereprende­zésbe a háza. nem tudom, mi lesz vele. A múltkor volt ott egy mérnökünk, azt kiabálta utána, hogy gyilkosok. Gon­dolkodtam rajta: ha széttol­juk a házát, megöljük, bizony­isten. Ö már csak itt tud élni. Forgolódnak a lánctalpasok, nvomják a földet a laposba. Óriási gyökerek buggyannak elő. mint a föld belei, s recs- cseinnek a lóerők hatalmától. Ide. erre az ötven holdra jövőre már telenüik a szőlőt — mondja a gépész. — Lecsíp­tünk egv kicsit az erdőből. A jó löszt meg rátoltuk a lápra. Ott csak a káka. béka nőtt ta­valy. Az egész völgy nem volt más. mint szorcsogó locsoocs. Bizony aki elköltözött innen, iá se ismer néhány év múlva a vidékre. A műút mellett már csináltunk ilyen telepítést há­rom éve... — Nem sajnálja? — A lápot? Fogolypár rebeg fel előttünk. Fehérlenek a toiások a napon. A gépész a sapkájába szedi. A bokros szélibe — mond­ja — ott majd letesszük. Re­mélem megtalálja az anyjuk. o A dombtetőről olyan a völgy, mint számtalan közös pontba tartó sugár. A dózerok tolólao- ja rendezte így a földet. Kö­zelről méteres hullámok, szá­razra, kövesre szikkadt föld­tarajok, járhatatlan árkok és hányások légiója. Jövőre szőlő? Itt? Hm. Nyolc kilométerre látszik a műűt szalagja. Megnézzük azt a hároméves telepítést kadar Péter A május 18-tól 28-lg tartó Budapesti Nemzetközi Vásárra készülnek a Szekszárdi Vas­ipari Vállalatnál. A nemzetkö­zi ipari seregszemlén a válla­lat két helyen is kiállítást rendez. A Városligetben, a 21/a pavilonban és a BNV új területén bemutatják a leg­újabb termékeiket. Ott lesz az új külsőben megjelenő H—68- as és Gemenc típusú olaj­kályha, amelyeket faerezetű tűzi zománccal borítanak. Ki­állítják a különleges műhely­kocsit, amely a gazdaságos anyagtárolás és anyagszállítás megoldásában segít. Bemutat­ják a pavilonokban az új, két égőterű, óránként tízezer kaló­ria teljesítményű olajkályhát, amilyeneket az év második felében már az üzletekben lát­hatunk viszont. Az olajtüzelé­sű sütő-főző berendezést, amit szintén kiállítanak, a vállalat a jövő év elejétől szállít a kereskedelemnek. A gépkocsi- vezetőknek egy újdonságot is tartogat a vasipari vállalat ki­állítása, Bemutatnak egy olyan üzemanyagtartályt, amelyben öt-hat liter tartalék benzint vi­hetnek magukkal a gépkocsi- vezetők, anélkül, hogy a jár­mű rakodóterét ezzel a leg­kisebb mértékben csökkenteni kellene, L

Next

/
Oldalképek
Tartalom