Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

Bonyhádi: Élen a munkában kiválóak egységének dolgozóit köszön­tötte ezután a felvonulás kö­Bonyhádon az ifjúsági moz­galom ünnepi eseményével kezdődött a 29. szabad május 1. A zenés ébresztő, a már kora reggeli verőfény jóked­vűvé tette ennek a járási székhelynek is a készülődését. A nagyközség központjában reggel-kilenckor kezdődött el az úttörő, és KISZ-fiatalok impozáns demonstrációja. Itt, Koch Péter, az MSZMP közsé­gi szervezetének titkára mon­dott ünnepi beszédet, majd tíz óra után néhány perccel in­dult meg a menet a központ irányából a járási pártszékház felé, élen a járás, a nagyköz­ség párt-, állami és gazdasági életének vezetőivel, kiváló dol­gozókkal, a közélet számos ki- inagasló személyiségével. Mi­után a járás és a nagyközség vezetői, a termelés, a munka élenjárói elfoglalták helyüket a pártszékház előtt . felállított emelvényen, az utca mindkét oldalát elfoglaló nézők sorfala között elsőként a tisztelgő If­jú Gárda század lepett el a díszemelvény előtt. ■ i Ezután • foglalta el helyét az I. sz. Ál­talános Iskola nemrég alakult, de máris számos sikerrel gaz­dag úttörő fúvószenekara, hogy a felnőttek fúvószenekarával fölváltva lássa el' a május else­jét ünneplők menetkíséretét. Az I. sz. Általános Iskola di­ákjainak és nevelőinek szín­pompás, zászlókat, virágokat lengető csoportja utón a ZIM dolgozói léptek el az emelvény előtt, nyugdíjasaikkal együtt, majd a Cipőgyár, a Pannónia Mg. Tsz tagjai, alkalmazottai következték. Nyomukban a Ruházati Ktsz haladt a mun­ka ünnepét köszöntők mene­tében. A szövetkezet 1972. évi munkájáért nyerte el a Kiváló Szövetkezet címet. Az Építő­ipari Szövetkezet dolgozóinak népes csoportját a Vasipari Szövetkezet" tagjai ‘követték. A „BONY” Cipőipari Szövetke­zet, a MEZŐGÉP, a Volán 11. sz. Vállalat bonyhádi - üzem­zönsége. Elől, valahány terme­lőüzem kiváló dolgozói halad­tak. A mezőgépesek szír- pompás csoportja előtt pedig a patronált úttörőcsapat pajtá­sai. A közel egyórás, szemet és szívet gyönyörködtető felvonu­lás tömegében ott voltak a já­rási székhely valahány terme­lőüzemének, intézményeinek dolgozói, majd ismét a fiatalok léptei alatt zengett föl a köve­zet. Vörös selyemzászlókkal az élen érkeztek a díszemelvény elé a Perczel Mór Közgazda- sági Szakközépiskola diákjai, majd a Petőfi Sándor Gimná­zium tanulói. A bonyhádiak jnájusi ünnepének felvonulá­sát végül a MüM. 504. sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet fiataljai zárták. A nap folytatására ugyanaz az erő, biztonság, derű volt jellemző, ami a bonyhádiak délelőtti seregszemléjére. A bonyhádi Pannónia Tsz-ben kihasználták a jó időt és május elsején is dolgoztak a határban. Képünkön Major József kukoricát vet Tolna: „Kiváló vállalat ’-ünnepség — Úttörő- és kisdobosavatás Minden bizonnyal a legko­rábban Tolnán kezdődtek a jegyében a május elsejei rendezvények. Pontosan fél •nyolckor kezdődött a selyem- gyáriak ünnepsége, amit abból az alkalomból tartottak, hogy -:a Magyar Selyemipar Vállalat '‘elnyerte a „Kiváló vállalat” ki­tüntetést. Novak Nándorne rfszb-titkár ünnepi beszéde utáh megjutalmazták a szocialista brigádokat és a gyár mozgal­mi aktivistáit. Ünnepelték a gyár szövődéjének komplex brigádját is, a brigád ugyanis az ország különböző részein — az anyavállalat üzemeiben mű­ködő ■— komplex brigádok ver­senyében az első lett. Fél. ki­lenckor kezdődött a nagyköz­ség üzemeinek lelkes hangula­tú felvonulása, majd százhúsz kisdiákot avattak úttörővé, il­letve kisdobossá. Fél órával a tolnaiak felvonulása előtt, az I. számú ál­talános iskola udvarán: Saramó Sándor mozgalmi igazgató- helyettes az úttörőcsapat zászlóvivőivel beszéli meg, mi lesz a teendőjük. Dunaföldvár: A szabadban ünnepeltek az üzemek dolgozói Régi hagyományt elevenítet­nek fel Dunaföldváron az üze­mek dolgozói. A szabadban, a környékbeli erdők tisztásain rendezték majálist. A horgá­szok a Duna túloldalán, a holtág melletti horgásztanyán jöttek össze, a Faipari Szövet­kezet dolgozói a Sudár-erdő- ben töltötték a napot, a Guí- miipari Szövetkezetbeliek a községtől délre húzódó • erdő egyik Duna-parti tisztásán ün­nepelték május elsejét.- ­Az iij Ipari üzem dolgozói is a felvonulók között Jelentős, új létesítménnyel lett gazdagabb Bátaszék nagy­község ez már a május else­jei felvonuláson is látszott: a sorban ott menetelt a cserép- és vázkerámia-üzem munkás­kollektívája. Az ünnepség után a piac tér környékén felállított céllövöldénél, kör­hintánál szórakozhattak a fia­talok. az idősebbek pedig a ré­gi „törzshelyen”, az 1910-ben épült ipartestületi székházban nyomtathatták le a pár virs­lit egy-egy üveg sörrel. Annak idején, az első világháború előtt, 280 kisiparost „tartott el a község”. Ma jóval keveseb­ben vannak, de munkájuk megbecsülését az is jelzi, hogy képviseletükben özvegy Varga Lajosaié női fodrász a dísz­emelvényről nézte végig Bá­taszék dolgozóinak ünnepi se­regszemléjét. A többiek, híven a tradíciókhoz, a ■ kisiparosok helyiségében ültek le -egy asz­talhoz sörözni, beszélgetni. Ott volt köztük Schmidt István, Müller György,5 Horváth Már­ton akiknek volt mire emlé­kezni, hiszen annak idején, sok-sok esztendővel ezelőtt egy mesternél tanulták a sza­bószakmát .............. A zománcgyári dolgozók felvonulása Bonyhádon. Májusfák a Sárközben Minél magasabb, minél dí­szesebb a zöldellő fa, annál nagyobb a ház dicsősége. Má­jusfát állítani — régi szokás a Sárköz falvaiban is. 1973. május elsejét is számos A paksiak ünnepi felvonu­lását immár hagyományosan kezdte az MHSZ, majd az is­kolások, sportolók követték őket. Az üzemek sorát a „Ki­váló vállalat” címmel kitün­tetett Paksi Konzervgyár nyi­totta meg, de nemcsak ók büszkélkedhettek egyedül ez­zel a kitüntetéssel, hanem az ÁFÉSZ, a Háziipari Szövetke­öcsényberi, Dec sen, Sárpilisen, Alsónyéken és Bátán: piros, sárga, kék, zöld kreppszalagok tekergőztek a zöld ágak kö­zött. Valamikor már délelőtt tudta a falu népe, ki és kinek állította a legszebb májusfát: zet, valamint a Szekszárdi Vasipari Vállalat paksi részle­ge is. A tavalyihoz képest je­lentősen megnövekedett lét­számmal vonultak fel az egész­ségügyi dolgozók hiszen köz­tük volt az immár megnyílt és működő rendelőintézet kol­lektívája is. Több mint három­ezren köszöntötték a sokszínű felvonulással Pakson a munka ünnepét. úgy tűnik, mára már elfelej­tődött ez a szerepe, szerelmes ifjak helyett úttörők versen­genek a májusfa ékítésben. — Ki díszítette Decsen a legszebb májusfát? — A hatodik osztályos fiúké a legnagyobb és legdíszesebb. Az övékét hoztuk el a május elsejei ünnepségre is, a tanács­háza előtti térre. A kisebbeket kerítésekre kötözték, az udva­rokban állították fel, ahogy az szokás. — hallom Novák Laci tizenkét éves máj usfakészítő­től. Egyik-másik faluban még látni olyan májusfát is. ami­nek dereka vagy hat-hét mé­ter magas, pántlikái a torony magasában keringenek. Csak­hogy ezeket a májusfákat rém a legszebb lányoknak állítot­ták, mint valaha, a kiszesek jókedve, hagyományápoló szo­kása révén születtek meg má­jus elsejére. Munkával ünnepeltek a bátai szövetkezeti gazdák A Sárköz és egyben a me­gye legdélibb községében fel­pántlikázott májusfák sora je­lezte az ünnepet, de a határ­ban elsején is folytatták az időjárás miatt késő tavaszi munkákat. A jó hírű Novem­ber 7. mezőgazdasági terme­lőszövetkezet földjein a már- már nyáriasnak is beillő nau- sütésben tíz gép vetette a ku­koricáé, másik nyolc pedig a talajelőkészítést végezte. A munka ünnepén közel másfél száz katasztráüs holddal gya­rapodott a kukorica vetésterü­lete. Ott voltak a paksiak ünnepi menetében a nagyközség termelőszövetkezetei is. Képünk: a Dunámén5i Egyesülés Mezőgazdasági Termelőszövetkezet felvonulása. felpántlikázott fa köszöntötte Paks: Több mint háromezer felvonuló

Next

/
Oldalképek
Tartalom