Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-05 / 103. szám

Az előző két Kertbarátok­ban próbáltunk tanácsokat ad­ni ahhoz, hogyan varázsolha­tunk szabad időnkben a telek­ből házikertet. A kis kert, hét­végi telek akkor lesz igazán szép és hasznos, ha a végtelen sok lehetőség közül megtalál­juk azt. ami a helyi adottsá­goknak leginkább megfelel. Természetesen ott még nem tartunk, hogy például talaj- vizsgálatokat végeztessünk. A föld erejét a növények növe­kedése mutatja, s ennek meg­felelően adhatunk a követke­ző évben több-kevesebb szer­ves és műtrágyát. A szép, napfényes májusi idő „kihúzta” a márciusban, áprilisban elvetett növénye­ket. De nemcsak a kultúrnö­vények hanem a gyomok is erőteljesen növekednek. Ép­pen ezért, ha kimegyünk kis­kertünkbe. könyörtelenül tép­kedjük ki a gyomokat, majd kis kerti kapával lazítsuk meg a vetés földjét. Megjelentek a kártevők és a kórokozók is. Akinek nagyobb kertje van, érdemes háti permetezőgépet vásárolnia, ha csak pár tőke szőlő, tavasszal telepített gyü­mölcsfánk van, megteszi a soricni is. Nézzük hát, mi a teendőnk májusban, hétvégi kertünkben. ZÖLDSÉG t Hűvös, hideg áprilisunk volt — ennek ellenére, sokan elve­tették a babot, az uborkát. Igaz, ezeknek a növényeknek az optimális vetési ideje ápri­lis közepe-vége. de csak akkor kelnek, ha a talaj is felmele­gedett. A korán elvetett ma­gok „megtökösödtek”, s ritkán vasv egyáltalán nem bújtak ki a földből. Célszerű tehát meg­ismételni a vetést. Az áprilisi Kertbarátokban már írtunk a vetés módjáról. A babon és az uborkán kívül május első felében vessük a kaprot, cse- meae kukoricát. (Ha már ve­tettünk érdemes még egyszer megismételni: több szakasz­ban lesz gyenge, főzni való kukoricánk.) Május végén vet­hetjük a fejes és a kelkáposz­ta, a karalábé magját — bár érdemesebb szépen fejlett pa­lántákat venni a piacon. Ä paradicsom, paprika, karalá­bé palántáját most vegyük meg, s még a vásárlás napján ültessük a helyére, mert hiá­ba tartjuk nedves hideg he­lyen, a palánták hamar meg­fonnyadnak. A jól felásott, szépen megmunkálVJjedves ta­lajba készítsünk kis gödröket, tegyük bele a palántákat, s a földet nyomjuk hozzá, a gyökérhez. Vigyázzunk arra, hogy a gyökerek egyenesen álljanak. Ne feledjük el ala­posan öntözni. Ahol vízvezeték van. érde­mes gumitömlőt beszerezni. — de a pvc-tömlő sem rossz. Elő­fordulhat, hogy egyik-másik zöldségfélét kórokozók és kár­tevők támadják meg. A házi­kertekben a zöldség növény­védő szerek nemigen haszná­latosak. A védekezés legbizto­sabb módja a megelőzés. Ezért is kell ügyelnünk arra, hogy a vetőmagok mindig megbízható helyről származzanak. A cso­magolt, boltokban kapható magvakat már csávázták. Ha mégis azt látjuk, hogy pusz­tulnak a fiatal, vagy idősebb növények húzzuk ki. és éges­sük el. A következő évben ezt a zöldségfélét lehetőleg ne termesszük. A hónap folya­mán, valahányszor csak tehet­jük. kaoáliuk meg a vetemé­nyeskert földjét. Nem párolog el a talaj nedvessége, és ' szebben fejlődnek zöldségeink, Az előrejelzésekből arra kö­vetkeztethetünk, hogy idén kevesebb krumplit termeszte­nek a nagyüzemekben, mint más években. Különösen azok figyelmébe ajánljuk ezt, akik­nek nagyobb terület áll ren­delkezésükre. A burgonya. a laza, homokos talajt szereti, ezért, ha kertünkben homokos folt van, oda ültessük. Ha elegendő mennyiséget vetet­tünk, gondoskodhatunk a csa­lád egész téli burgonyaszük- ségletéről. Kizárólag egészsé­ges gumókat ültessünk. Taka­rékos emberek a gumót felda­rabolják, úgy. hogy egy-egv darabon lehetőleg azonos szá­mú rügy maradjon. Kizárólag akkor érdemes megpróbálni, ha kevés a jófajta vetnivaló. Esész krumpliból a kapával vájt fészekbe 4—8 centi nagy­ságú gumókat tegyünk. 70-szer 40-es térállásban. A krumplit gazdaságosan csak töltögetve lehet termelni. Ha a hajtások 10—15 centiméteresek, akkor töltögetünk először, másod­szor pedig 20—30 centiméteres korban. Töltögetésen azt ért­jük. mikor a növény tövéhez földet húzunk. A töltögetés hatására a földbe kerülő szá­rak gyökeret eresztenek. és ezen gumót neveinek. Ha el­késtünk a töltögetéssai. keve­sebb termésre számítlrV'flk SZŐLŐ A tavalyi, idei telepítésű sző­lő rügyei már hajtanak. Itt az ideje a kapálásnak, vigyáz­zunk azonban arra, hogy a kapával lehetőleg minél keve­sebb rügyet sértsünk meg. A csirkék oorhanyításáról se fe­ledkezzünk meg. Ha magás' törzsű szőlőt akarunk nevelni, akkor a tavaly telepített tőke vesszejét szorosan kötözzük á szőlőkaróhoz. Nem baj, ha a karó felé álló riigvek letörnek, hisz a külső rügyből fejlődő hajtásokból lesz.a törzs. szíthető. Az üzletekben kap­ható dobozban — előrelátóan — több permetezésre alkalmas kollekciót állítottak össié. Nem kell hát törzsoldat készí­tésével bajlódni, s néhány tő­ke kedvéért nem szükséges nagy mennyiségű növényvédő szert beszerezni. A csomag tartalmát a permetezőgépbe öntjük, kevés vízzel elkever­jük,1 majd felhígítjuk. Vigyáz­zunk, a méreg nemcsak a kár­tevőkre. az emberre is veszé­lyes. Ezért gumikesztyűvel ny úljunk a növényvédő szerek­hez. az orrunkat pedig kössük be zsebkendővel. A kiürült növényvédő szeres zacskót égessük el, nehogy gyerekek kezébe kerüljön. GYÜMÖLCS A gyümölcsfák környékét is ajánlatos megkapálni, A fia­tal fák koronavesszeinek haj­tásain ritkító metszést végez­zünk. A ritkítás célja a ter­mőfelület kifejlesztése, a rendszeres terméshozam és a termőegyensúly biztosítása. A ritkítás során a beteg része­ket metezőollóval távolítsuk el. az egymást keresztező, vagv súroló vesszőket, gallyakat tő* ben vágjuk le. Az alma- és körtefák termőgallyain fejlő­dő vesszőket nem kell vissza­metszeni. ha nem túl erősek. Csaknem minden gyümölcsfá­nak más és más a nevelési módja. Azok. akik különleges koronaformát akarnak nevel­ni. vásároljanak szakkönyve­ket. A Kertbarátok korlátozott terjedelme .miatt nem tudjuk bemutatni e különböző koro­nanevelési módokat. Néhány érdekességre azonban az év folyamán visszatérünk. A hajtásnövekedés ideien az úi hajtások megelőző védel­mének érdekében többször permetezünk. Sziromhullás után a cseresznye-. <és meggy-. fákat gombabetegségek, lévél- tetvek és cseresznyeíégy, a ,bai*ackfákat pedig, a moly , el­len védjük. A barack-, a cse­resznye- és a meggvfák molv elleni védőimét kétszer is megismételheti ük. A szőlő munkái közül leg­fontosabb a permetezés. A permetezőszerek közül házi- kertekbe a szőlő kombit ajánljuk. Ez a növényvédő szer az őszibarack kivételével, a gyümölcsfák permetezésére is alkalmas, gombabetegségek, rovarkártevők és lisztharmat ellen. A Dithiane M 45-öt, a Thiovitot és a Ditrifon 50 WP-t tartalmaró tasak szőlő­moly, ilonca, peronoszpóra, szőlőorbánc és lisztharmat el­leni védekezésre egyaránt al­kalmas. Egy tasak szőlő kombi tar­talmából 10 liter megfelelő koncentrációjú permetlé ké­TEXTIL- ÉS PAPÍRGYŰJTŐ HETEK május 31-ig Mindazoknak a magánszemélyeknek, akik esetenként 10 kg oapírhulladékot. vagy 1 kg, 20x20 cm-nél nagyobb, tiszta, háztartási pamuttextiliát adnak át a kijelölt átvevőhelyeken, a vételáron felül ajándéksohsjegyet ad a méh Főnyeremény: „DOMBÓVÁR” típusú, 2 szobából, mellékhelyiségekből és teraszból álló nyaralóház. További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION 60-as jubileumi televíziók, vásár, lási utalványok. Ezernél több értékes nyeremény! IGROKER áruajánlata ■ r c Mezőgazdasági ii agy üzem ek n MAR MOST RENDELJÉK MEG A TAVASZI SZÉNA ÉS A NYÁRI GABONA BETAKARÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ANYAGOKAT! 0,20-os SISÁL balakötözö zsineg import (NDK bálázóhoz) 0,42-os SISÁL aratógépfonal Gabonazsák juta 56x122 Gabonazsák kevert 5óz122 Gabonazsák műanyag 54x122 Zsákkötöző zsineg vágott Takaróponyvák különböző méretben. Polietilén fólia 12 m, 8,5 m, 4,2 m-es. Fekete csévélt bálázódrót 2 mm-es (szovjet bálázóhoz). RENDELÉSEKET A BEÉRKEZÉS SORRENDJÉBEN RAKTÁR ROL AZONNAL TELJESÍTJÜK! Tolna megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER Szekszárd, Mátyás k. u. 63—65. Telefon: 12—338. (123) Jó hír az ezermesterkedóknek! űlieiv nyílt Szekszárdim, a Wosinsky utcában EZERMESTER ÉS UTTÖRÖBOLT VÁLLALAT & (45) Tolna megyei Építőanyag­ipari Vállalat Szekszárd. Marx K. u. 11. FELVÉTELRE KERES SZÄML ALIK VIDÁTORI UTÓKALKULÁTORT. Jelentkezés a vállalat fő­könyvelőjénél. (116) Bonyhádi Építőipari Szö­vetkezet villanyszerelő (kisfeszültségű, hálózat­szerelési és belső szerelé­si munkát), vízvezeték­szerelő és hideghurkoló munkát vállal. Megrendelhető a szövet­kezet központi telephe­lyén : Bonyhád. Perezel u. 80. Telefon: 106. (127) OISZNÖVÉNY A palántáról nevelhető dísz­növények ültetési ideje elérke­zett. A piacokon rengeteg szeg­fű petunia, lángvirág, és sok más egynyári palánta kapható. Ha virágoskertünket ízlésesen akarjuk elrendezni, akkor a különböző egynyáriakból fol­tokat palántázzunk. Vigyáz­zunk a színekre is: kétféle sár­ga virág lehetőleg ne kerüljön egymás mellé. A muskátli és a kánnatöveket, kiültethetjük a szabadba. A sűrűn kelt. állan­dó helyre vetett egynyári pa­lántákat ritkítsuk ki. Ha ró­zsát telepítettünk, ne feled­kezzünk meg a permetezésről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom