Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-29 / 123. szám

ílomoródi József: Téli utazás II, Haramiák nyomában Ezüstlakodalom — esküvő a romkertben A szekszárdi Családi és Társadalmi Eseményeket Ren­dező Iroda negyedéves működésének két érdekes mozzanatá­ra került sor szombaton a késő délutáni órákban. Első ízben bízták meg az irodát ezüstlakodalom rende­zésével. Este hat órakor tartották a városi tanács nagyter­mében Búzás István, a tanács költségvetési üzeme szobafes­tőjének és feleségének, a kórház szakácsának — akik 1948 májusában kötöttek házasságot — ezüstlakodalmát. A munka­társak virágcsokorral és ajándékokkal kedveskedtek az „if­jú párnak", felköszöntötték őket és nevük bekerült az újon­nan nyitott anyakönyv első lapjára. _______ E gy órával később kötött házasságot a megyeháza udva­rán, az ősi apátsági templom helyén nemrégiben kialakított romkertben Kovács Zsuzsanna és Bakó László. A rokonokon, ismerősökön kívül is sok érdeklődőt vonzó házasságkötésről felvételt készített a Magyar Televízió tudósítója. Szívtrombózis (HARAMIÁK.) Állok a februári verőfényben, egyszál magamban, a würzburgi öreg Majna-hídon, gyalog senki sem jár erre, ellenben az autók dupla folyamban höm­pölyögnek át rajta, egyirányú főútvonal része lévén. A hor­tobágyi kilenclyukút formáz­ná ez a híd. ha nem szegné kétfelől kőszentek sora. így inkább a prágai Károly-híd- dal tart rokonságot. Szent Ki­lián szobrának talapzatára tá­maszkodom, s egy régi-régi alkonyatot próbálok felidézni: elszabadult szürke ló trappol itt a hídon, dán dog csahol a nyomában, kivont karddal rendőr csörtet utánuk. Kilián szobra tövében bírókra kél két gyerkőc, egy hurkavásár­lás körüli nézeteltérést tisztá­zandó, addig a hurkát az ér­demes kőszent lábujjára akasztják, ahonnan azonban lekapja a dog. seliszkol vele. Leonhard Frank elbűvölő if­júsági regénye. a Haramiák bandája kezdődik ezzel a je­lenettel. a May Károly-regé- nyek hőseinek nevét fölvett würzburgi srácok galerijének édesbús története, s véletlenül a frankok földjére kerülve, most kíváncsian kutatom, va­jon mi maradt meg a század- forduló Würzburgi ábóL, s a regény oly érzékletes leírásai nyomán — egyik legkedvesebb fordítói munkám volt — vajon rásimerek-e a történet egyik­másik helyszínére. Körbeiár- tatva a szememet a tündéri tájon, a szemközi dombon nyomban fölismerem, a Käppe- le, a búcsújáró kegyhelv temp­lomának hagymakupoláit. s vélem, mellette a fák közt a klastrom fala fehérük. ahol Winnetou találta meg lelke békéjét. A másik domb tete­jén ott szürkéink a vár. a haramiák játszó- és búvóhe­lye. a falak alatt, a meredek domboldalon most is szőlők, mint akkor a királyi szőlők, melyek termését szentségtörő módon dézsmálgatták a hara­miák. Sápadt Kapitány vezér­letével. A folyó súloldalán azonban, a házak rengetegé­ben. valószínűleg hiába ke­resném a Benommen-vendég- lőt. amelynek padlássz.obájá- ban súlyemeléssel edzették magukat a pucérra vetkőzött haramiák, kis kendőcskével takarva el szemérmüket, s ki tudja, vajon helyik beton­üveg palota helvén volt a kis kertészet, ahol Vörös Felhő a Teli Vilmost szavalva öntözte a palántákat és a négycsövű kút sincs tán meg. ahol a város akkori huUgániai gyü­lekeztek. akik közé Kúszó Kí­gyó is lezüllött. a kis utcács­kát is lebontották valószínű­leg. amelynek vöröslámpás háza hideglelős vágyakat éb­resztett az írnokban és a töb­biekben. bár ki tudja. talán ott lehetett, ahol most reggel is hatalmas neonok hirdetik: STRIPTEASE. Örvendezem azonban annak, ami föllelhe­tő még. s indulok, hogy köze­lebbről megnézzem a várat és a Kanodét. (KSPPELE.) Először a templomhoz visz föl egy isme­rős fiatalember, Horst, a ko­csiján. aki nem olvasta a re­gényt. sajna. Leonhard Frank nevét sem hallottá, s kissé el­néző mosollyal hallgatja a lel- kendezésemet, amikor fönt. a Káppeléhez vezető kálvária tetején azit magyarázom neki, nézze csak. ezeken a lépcsőkön jött föl ide Old Shatterhand Lenchen Leiseganggal, Halk­léptű Ilonkával, s nem tart­ja-e csodálatosnak, hogy egy bimbózó szerelemben a le­ányideálnak ilyen édesen mu­zsikáló reve van: lenchen Leisegang... Nem értette azt sem. miért nem érdekel a templom, hanem a klastro- mot akarom inkább látni, azt sem belülről, csupán a kapu­ját. ott is azt. hogy ott van-e még mellette a kis ablak, amelyen éijel-naopal beko­pogtathatott bárki, s egy mi­atyánk elmondása fejében egy darab finom köményes kenyeret kapott. Megtaláltuk, lit kopogott be a szerencsét­len. bomlott agyú Old Shat­terhand a kapus fráter Winne- touhoz. a haramiáknál keres­ve támaszt, de már túl későn._ Szakállas franciskánus igyek­szik befele, tejeskanna a ke­zében. vekni a hóna alatt. Legyőztem a kísértést, nem kérdeztem meg tőle. kömé­nyes kenyeret visz-e... (A VÁR.) A várban már nem katonaság állomásozik, múzeumot rendeztek be a termeiben. A kazamatákat szeretném látni, állítólag jár­hatók is a föld alatti folyosók, bormúzeum van most bennük, tán egy öreg prés áll a „szo­bában”, ahol a haramiák tit­kos összejöveteleiket tartot­ták, s készleteiket halmozták fel a nagy útra. az óceán át- hajózására. hogy elérjenek az apacsok földjére $ kiássák a harci bárdot. Talán a cella is látható, ahol a nagyszerű kép­faragó mester. Tilman Rie­menschneider raboskodott, akinek igen nagy bűne volt: bebocsátóttá a városba a pa­rasztháborúk idején a bocs- korosokat. Sajnos nincs sze­rencsém, a kazamatákat ép­pen tatarozzák, tilos a belé­pés. Kissé kárpótol fönt a múzeum, ahol csodálatos Riemensehneider-alkotások tucatja található, köztük hí­res Szent Fülöoie. amelyet ál­lítólag önmagáról mintázott, a kazamatákból szabadulva, rö­viddel halála előtt. Roskadt alak. kövérkés, petyhüdt, vég­telen bánatot sugárzó arc. ég­nek fordított, segélykérő sze­mek. Megrendítő. Szeretnék én is kiállni a várfalra, s mint a haramiák, öklömet rázva le­kiáltani a ..bűnös” városra: „Jaj neked!” De ezt már vég­képp eltitkolom Horst elől. (KOTLETT, KUTYÁVAL.) Délre jár. megyünk Horst fe­leségéért. akit reggel tettünk le az egyetemi klinikán, szak­orvosi vizsgálatra ment. A kli­nikákon óriási építkezés fo­lyik, Horst dicsekedve panasz­kodik hogy egész Würzburg lassan már csak egy nagy klinika lesz, de én csak szó­rakozottan bólogatok, a hatal­mas tükörablakok mögött le­sem, nem kopog-e ott falábá­val Leisegang papa. a minden­ható altiszt, a rettegett pro­fesszor jobbkeze. aki maga mellé vette Oki Shatterhan- det. de a fiú vesztére kitört innen, üstökösnek indult a müncheni festőakadémián, de lehullt, mielőtt még fölragyog­hatott volna. Kätchen. a fiatal- asszony azonban még nem került sorra, 53-as a sorszáma, s még csak a 29. páciens van az orvos előtt elmegyünk hót egy kisvendéglőbe ebédelni. Mint Harst, mi is kotlettet ké­rünk. Hatalmas adagot hoz­nak. nehezen birkózunk vele. különösen a feleségem. Horst mosolyog, azt mondja, náluk kutyával eszik a kotlettet. Kacag a megrökönyödésünkön, elmagyarázza: akkora az adag. hogy nemcsak a gazdi, a kutyája is jóllakhat belőle. Kajánul mondom, akkor már értem, minek a jókora mó- csing a húson: az a kutyáé. De nem mondom, a vendég ne gonoszkod jék. Kätchen fél há­romra szabadul. Nem hiszti­zik. nincs fölháborodva, örül. hogy sorra került, hiszen het­ven kilométert autózott, hogy szakorvos elé kerülhessen... (RIESE.) Miltenbergben, a Majna menti kisvárosban áll Európa legrégibb fogadója, a Gasthaus zum Riese, 1190- ben épült, mai formáját 1590- ben nyerte el. Favázas, négy­szintes. gyönyörű épület. Ki­rályok, fejedelmek, hadvezé­rek. miniszterek neve a ven­dégkönyvében. 1658-ban egy bejegyzés: itt szállt meg a magyar király. Némi gondol­kozás után derítem ki. hogy akkoriban Lipót viselte a magyar koronát, aki fölsza­badította ugyan az országot a török alól. de Rákóczi szabad­ságharcot indított ellene ab­szolutisztikus törekvései miatt. Horsték nevetnek, hogy nem vállalom magyarnak. Eltű­nődöm rajta, miért magyar király néven jegyezték be ide, hiszen akkor még német-ró­mai császár is volt. igaz, csu­pán címzetes már. hiszen tíz évvel előbb; 1648-ban. a vesztfáliai békében, már ki- ebrudalták a Habsburgokat Közép-Európából. a német fe­jedelmek önállóak lettek. Va­jon miért járt itt Linót. s miért magvar királyként? Azt hiszem, sohasem lesz annyi időm. hogy ezt kiderítsem. (JUX.) Két órám jut a nürnbergi játékkiállitásra. Óriási, állítólag tízezer kiállí­tó. Pontosat nem lehet tudni, mert a csinos hostessek. ész­vesztő miniben, csak reklám­anyagot osztogatnak, semmi felvilágosítást sem tudnak ad­ni. Csámborgok, nézelődöm. Feltűnik a sok. egészen puha műanyagból készült állatfigu­ra. elaludhat vele a gyerek, nem nyomja meg, A játékon kívül sok a felnőttnek való hobbieszköz és a jux is. Hogy mi a jux? Az említett puha műanyagból élethű patkányt látok egyik standnál. Mon­dom a tulajpak. attól frászt kapnak a gyerekek. Azt mondja, nem gyereknek való. A szeretett anyós ágyába kell becsempészni. Hát ez a jux„; Gerencsért Jenő: 5. — Köszönöm Erzsilcém — veszi át a szappant és a tö­rölközőt Vajda. Közben tréfál­kozva megjegyzi: — azt hit­tem velem jön és megmossa a hátamat. — Meg én! Azon ne múl­jon. Ha magának csak ez hiányzik... A vízcsapnál fiatal farmer- nadrágcs munkáslány iszik a tenyeréből. Az asszony a mű­helyajtóig kíséri Vajdát, ami­kor meglátja a lányt, vissza­marad. — Ott van az Ági, majd megmossa az magának. — Mit kell megmosni? — kérdezi a lány. — Vajda elvtárs hátát. — Ahhoz Erzsi néni jobban ért. — Miért? Neked talán nern esik jól egy kis kanbőrsimo- gatás? A lány kacag. Vajda kezébe nyomja a törölközőt, a szap­pant és a csap alá hajol. Cso­rog, fröcsög a víz a hátán. Ahogy mossa magát, feszülnek a vállán és a karján az iz­mok, jó szabású teste van. A lány egy darabig nézi, aztán kissé esetlenül szappanozni kezdi a hátát. Az asszony kö­zelebb jön. \ — Jaj de félsz tőle — mondja és mosni kezdi a lány által beszappanozott testet. Ketten úgy megmosdatják Vajdát, hogy piros rózsás lesz a bőre. Akik arra járnak, mo­solyogva nézik a jelenetet. Nagyot kacagnak, amikor a lány pajkoskodva befogja te­nyerével a vízcsapot és le­spricceli a már törölköző párt- titkárt. — Te, az anyád!.: — ug­rik félre Vajda és a menekü­lő lány után szalad, de az már túl van árkon, bokron, * ' Kigombolt ingnyakkal. váll­ravetett kabáttal érkezik visz- sza a titkárságra, ahol egész sor üzenet várja: A titkárnő fogja a jegyzetfüzetét és már mondaná is az üzeneteket, de Vajda elhárítja. — Hagyjuk ezt édes Mari­kám! Legyen szíves hívja meg nekem telefonon a Lipcsei Szerelvény Műveket. Kérje Johann Hoffmann elvtársat, a pártbizottság titkárát. — Be­megy a belső szobába, ledob­ja zakóját és visszaszól a nyi­tott ajtón át. — Ha a meghívást elintézte, kérem kínáljon1 meg engem még egy kávéval. íróasztalhoz ül. fogja a te­lefonkagylót és tárcsáz. ' — Halló! Utlevélosztály ?..: Kérem szépen Miklósi Ferenc őrnagy elvtársat... Szerbusz Ferikém. Itt Vajda Imre. Ne haragudj, hogy soron kívül kérek tőled valamit. El tud­nál nekem intézni egy útleve­let?... Hová? Az NDK-ba! Vagy várjál... Nem is kell az NDK-ba, csak Csehszlovákiá­ba... Megteszed? Nagyon ren­des vagy öreg fiú! Koszi!... A srácok? Már nagyok. A fiam tegnap volt 17 éves... Nem hi­szed? Emlékezz csak vissza. Hány éve üdültünk együtt?... Pontosan 17 éve és 9 hónap­ja. Nahát öregem, akkor ott a nászutunkon mindjárt meg­csináltuk az első gyereket. Vajdában egy pillanatra fel­villannak az emlékek. Olyan elevenen bontakozik ki gon­dolatában a pillanat, mintha ma történt volna. Késő dél­után volt, már alkonyodott. A tihanyi üdülő társalgójában ültek. Valami apróságon össze­veszlek. Az asszony felugrott és kiszaladt. Ö meg utána. Szaladtak végig a folyosón, le a magas lépcsősoron. Akikkel találkoztak félrehúzódtak út­jukból és csodálkozva néztek utánuk. Ö kiabált a feleségé­nek: „Hová mész? Várj meg!” De az asszony csak szaladt, szaladt, egyenesen a Balaton felé. Könnyű nyári ruhája lo­bogott a szélben; a nagy roha­nástól felgyüremlett egészen ágyékáig. Ahogy szaladt vil­logtak szép fehér combjai. (■Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom