Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-26 / 121. szám
BOGARAK Á Vöröskereszt kömlődi titkára. vadászik és hetvenéves. A lányának öt gyereke van, „még mindig szép asszony, olyan, mint én voltam” — mondja Demcsák néni. „Nézzék meg ott a falon”. — Megnézzük. Nagy fekete szemek, a sárgult felvételen. „Az meg az édesanyám, az meg.. — A méhekről írunk ma Demcsák bácsi. Akkor már a világháború tankcsatáinál tartottunk. „Nézzék meg a kitüntetéseimet is. Húsz évig voltam a téeszben, előtte meg Budapesten kőművesként. Az a tanult szakmám. Amikor elértem a hatvanöt évet. azt mondtam, hogy engem nem érdekel, elmegyek nyugdíjba.” — Azóta méhészkedik? — Ö. már előtte is, harminckettő óta. Először csak kicsiben, aztán egyre több családdal. Mert a legdrágább a kaptár. Nyolcszáz forint ma. ha veszek hármat, máris oda ePv mázsa méz ára. Gödöllőn háromhónapos tanfolyamra is jártam, ott lett belőlem tanult méhész, úgy bizony. Most van negyvenegy családom. — Aki ért hozzá, az rendszeresen ellenőrzi, ápolja őket. Havonta leszedem az anyabölcsőt. Külön nevelem az anyát egy kis kaptárban. De jöjjenek ki a kertbe, nézzék meg a birodalmat. Körbe-körbe, mindenütt kaptárok. Bújdosik a nap. rossz időt mondott az időjelző a rádióban. „A fene egye meg” — tokija hozzá Demcsák Ferdinánd. A domboldalban virágoznak az akácoki — Tudják, a bogár olyan, mint a vándorcigány. Ha tizenkét foknál hűvösebb van. akkor már nem megy gyűjteni. Ha nagy a hőség, akkor sem. Pedig most szednék a legfinomabb akácmézet. exportra megy az egész. Kellene most legalább egy hét jó idő — mondja Demcsák néni — akkor lenne jövedelem. Jövedelem. Tavaly rossz év volt. szeszélyes idő. Tízezer forintot hozott a konyhára a méhes. Azért ebből akadt kiadás. — Vettem másfél mázsa cukrot. Az állam támogat bennünket: hat ötvenért kapjuk kilóját. A műlépet Pesten készítik. az is pénzbe került A szállításhoz kapunk negyven százalék árengedményt. De mindig ott van a kockázat. — Három éve egy kollégám lejött Fejér megyéből. Lerakodott. Két nap múlva látja, hogy darvadoznak. pusztulnak a bogarak. Háromféle méreggel permetezték akkor a vetéseket. Tudom, hogy a növénynek jó. de a bogárnak méreg. Egy fillér kártérítést sem kapott. mert nem jelentette be szabályosan. Van olyan téesz, amelyik idén sem enged legeltetni. A műporzás miatt, meg a vegyszerek miatt. A történet sokféle változatát mindenki ismeri. Beszéltek. írtak róla már eddig is, ezután is fognak. Sajnos nincs mit tenni. A méhek és a korszerű növénytermesztés bizony olykor ellentmondásba kerül. S mindig a méhek húzzák a rövidebbet. A méh két kilométerre is elröpdös a virágért. Ha virágról van szó. akkor semmi sem drága. Nem véletlen a szólás: „szorgalmas méhecske”. Demcsák Ferdinánd felteszi a méhészsapkát és kiemeli a kereteket. Fürtökben lógnak a kezén a bogarak. — Nem fél? Nem csípik? — Néha csípnek, vele jár. De a tenyerembe nem tudják beledöfni a fullánkjukat. Nézem a tenyerét. Vastag, kemény rétegű, mint a vízmosásban az agyag. Nem a méhekkel edződött ilyenné. A gazda most nem törődik velünk. Etet. Cukor rak — Csak rossz időben segít. — mondja. — Arra jó, hogy a bogarak kibírják az éhezést. Tíz perc alatt megetetem az egészet. Egy gyerek is meg tudná csinálni. De nem csinálja. Fiatal is alig van a Paks környéki méhészek között. — Sokféle baj van velük — mondja ismét Demcsák bácsi. — Ha visszük a családokat etetni, mindig megvizsgálja az állatorvos előtte. Lefüstölik őket. leesnek a keret alá. aztán lehet vizsgálni. — Költés-rothadás, ez a legveszedelmesebb betegségük. De ha felüti a fejét a kór. akkor sem esünk kétségbe. Felírja az orvos a gyógyszert. és az állatok meggyógyulnak. — Mit csinál, ha mégis megcsípi valamelyik? — Bedugom a csipett részt egy lavór hideg vízbe. Egykét perc múlva nyoma sincs. Másnak is ajánlom. Bár az igaz: a méhész másként viseli a csípést, mint aki soha nem nevelt bogarakat Egyet bemutat a sok ezer közül: — Mindegyik egyformán fontos. Nagyon kell rájuk vigyázni. Egy bogár, az egy kanál méz. És ebből áll össze a termés. Tavaly, a rossz évben, négy és fél mázsát adtam át a paksi ÁFÉSZ-nek. Tizenkilenc forintjával kilóját. Idén többet szeretnék. A paksi szakcsoport elnöke. Tarján József. Öt is meglátogatjuk. A paksi csoport a közepes nagyságúak közé tartozik^ De most nem ez a legfontosabb. Hanem. hogy szaporodnak-e a méhészet szerelmesei? — Nem. — mondja Tarján bácsi. Mert ő is bácsi már régen. — Fiatalok? Se égen. se földöm. Nem szeretnek ma már bíbelődni az emberek. A magunkfajta nyugdíjas inkább. Negyvenhárom tagunk van. Meg sem merem mondani. hogy közülük hány van túl a hatvan éven. Pedig jó terület ez. Még Pest környékéről Is ide járnák etetni. Csaknem ezer méhcsalád van a paksi szakcsoport tagjainak a birtokában. Tavaly 214 mázsa mézet adtak át a paksi ÁFÉSZ-nek. Idén többet szeretnének. Tarján József amikor kikísér. az ajtóban még egyszer elmondja: „Nyugdíjas passzió ez kérem. Hiába gyönyörű, a fiatalokat nem érdekli.” — A pénz se? — Talán nem éri meg. Néhány ezer forint nekik már nem nagy eredmény. Nekem is vannak méheim. A Gyapa pusztai erdőrészben rakodtam le. Csak ez az idő.«. Tüzel a nap. Jó érzés tudni, hogy a méhek, s még inkább a méhészek, most boldogok. KADAR PÉTER Gereneaéri Jenő: Szívtrombózis 3. — A „rendkívül rugalmas”-t legyen szíves kihúzni elvtársnő. írja helyette azt, hogy: „erőt és fáradságot nem kímélve, a kötelező munkaidőn túl is...” Nem, ezt ne írja! Ez hülyeség! Ezért csak letolnak a minisztériumban. Mert mi az, hogy „kötelező munkaidőn túl is?” — néz a párttitkárra. — A magas minisztérium ilyent nem ismer öregem! Ezt legfeljebb mi értjük, itt a gyárban. Vajda leül. kifújja magát. — Mit diktálsz? — Jellemzést öregem! Jel. lemzést! Mert már azt is nekem kell csinálni, a jó istenit az anyjának! Egy hónapja elfogadtuk a kitüntetési javaslatokat, de a személyzeti osztály még mindig nem készítette el a jellemzéseket. Az osztályvezető elment szabadságra, az előadó beteg, a minisztérium meg engem izél- get, hogy mi van a jellemzésekkel? — Dühösen kirántja az írógépből a papírt, össsze- gyűri és bedobja a szemétkosárba. — Ma estig be kell küldeni, ha a fene fenét eszik is! Engem kilencre várnak a trösztnél. Arra kérlek, csináld meg helyettem. A káderanyagok itt vannak — markol fel egy csomó papírt az íróasztalról ~ csak ki kell írni belőlük az adatokat. Költesz mindegyikhez néhány jellemző mondatot és kész. Veszi a kalapját, kabátját és már rohan is, de Vajda szavai visszatartják. — A lakatosműhelyben le kell váltani a művezetőt! Az igazgatót váratlanul éri ez a megjegyzés. A nyitott ajtóban megtorpan. — Lakatosműhely... lakatosműhely , Várjál csak! Ki Is ott a művezető?... Ja, tudom már. Az a savanyúképű papas, akit a tröszttől helyeztek hozzánk. — Hirtelen megváltozik a hangja és határozottan kijelenti: — Azt nem lehet leváltani! — Mondom, hogy le kell váltani! — Értsd meg, hogy nem lehet ! Nem... nem helyezkedhetek szembe a... 1 Neked magyarázzam? Hiszen te is tudod !... — Akkor kinyírják. — .Ki nyírja ki? — A melósok. — Hülyeség! — Majd meglátod. Azt mondták, ha nem helyezzük el a műhelyből, megfogják és három darab tizenkettes csavarszöggel felfeszítik a bejárati ajtóra. — Dehát miért? Mit csinált? — Éppen ez az, hogy semmit! Hol az autójával, hol a víkendházával, hol a szeretőjével foglalkozik; csak a műhellyel rfem törődik. Fél napokra eltűnik, az emberek meg várnak, nincs aki intézkedjen, a munka áll, a keresetek leromlottak. Ha szólnak neki; goromba, mint a pokróc. Tegnap is lehülyézte az egyik munkást. Az meg majdnem fejbe dobta egy másfél kilós kalapáccsal. Szerencsére rosz- szul célzott. Éppen most jövök tőlük. A művezetőfülke ablaka betört, a pasas arcából csorog a vér. Tarthatatlan a helyzet! — Ne viccelj! — döbben meg az igazgató. — Komolyan mondom. — Ez már botrány, öregem. Sőt! Több annál! Lázadás! Ezt nem lehet annyiban hagyni! Szólni kell a rendőrségnek. Ha nem lépünk fel határozottan az ilyen önkényeskedések elleif. akkor ma a művezető fejét verik be. holnap az Panaszkodnak a szőlősgazdák Túl nagy a választék növényvédő szerekből ? Több mint háromszázféle növényvédő szer került forgalomba eddig idén Tolna megyében. Ember, sőt szakember legyen a talpán, aki kiismeri magát a fantázianevek és hatóanyagok kavalkádjában. Tudják ezt a forgalmazók is, s nem véletlen, hogy idén jókor, a szekszárdi járásban, tájékoztatókkal egybekötött bemutatók sorozata igazította útba a kistermelőket. Nemcsak a kínálat, a kereslet is ugrásszerűen nőtt. Az elcsépelt jelzőnek ez esetben van tartalma: már az első negyedévben 450 ezer forint értékben adott el egyedül a szekszárdi ÁFÉSZ, s csupán ebben a hónapban, a megye- székhely aránylag kicsi mező- gazdasági és kisgép-értékesítő szakboltjában 800 000 forint értékű növényvédő szer talált vevőre. A szőlő a legfontosabb. Á szőlő védelme, kezelése. A történelmi borvidéken a kereslet jól tükröződik az eladott permetezőgépek számából is. Ebben az évben 300 fogyott el közöttük motoros, japán gyártmányúak, melyekből háromszor annyi is elkélt volna, ha több jut Szekszárdra és Tolna megyébe. Visszatérő a panasz a raffiá- ra. Újabban csak műanyagfonat kapható. Tolna megy a összesen ötven bála (egy bála 200 kilogramm) természetes raffiát kapott. A szükségesnek szinte elenyésző töredékét. Ebből az ötven bálából alig né- hánnyal rendelkezik a szék-» szárdi körzet, A műanyag csúszik, nehéz vele dolgozni — mondják a szőlősgazdák. A kifogás jogosságához kétség nem fér. Ennek ellenére, valószínűleg bela kell nyugodni abba, hogy a természetes raffia véglegesen eltűnik az üzletekből néhány éven belül. Az ok egyszerű: a természetes kötözőanyagot Madagaszkár szigetérő importáljuk a műanyag pedig belföldi termék. Százezerrel több Az új népművészeti-háziipari üzlet Szekszárdi belvárosában nemcsak összehasonlíthatatlanul szebb, mint elődje, de sokkal eredményesebb is. Tavaly ilyenkor kétszázezer forint volt a bolt májusi forgalma. Most százezerrel több. Kezdődik az idegenforgalmi főidény. Ezzel egy időben a bemutatóterem áruválasztéka is növekszik. Nemrégiben gyönyörű festetten, népi konyhabútorok érkeztek. Egyelőre csak mutatóba, de máris többen megvásárolták volna. Ugyanez a helyzet a sárközi festett bútorokkal is. A második félévtől kezdve az eredeti kollekció nemcsak garnitúrákban kapható, hanem külön « téka, a sarokpadl az asztal» vagy akár a rokka is. ányémet. holnapután pedig a tiédet — Meg Ss érdemeljük — tör ki Vajdából a keserűség. — Egyetlen vezető sem érdemel mást aki látja, hogy baj van, hogy tenni kellene valamit, de képtelen intézkedni. Ez nem rendőrségi ügy! Ez a mi tehetetlenségünk következménye. — Na jó, majd megbeszéljük, — zárja le a vitát az igazgató. — Most már nincs idő! Rohannom kell. Légyszíves csináld meg, amire kértelek. Bevágja az ajtót és eltűnik, de néhány perc múlva visszajön. — A mindenit a bolond fejemnek! Majdnem elfelejtettem: tegnap kerestek a Vegyipari Szövetkezettől. Azt üzenik: dél körül kijönnek hozzád, ha lehet tartózkodj a helyeden. És még valamit! Szeretrfélek megkérni: dobjál össze néhány gondolatot a vállalati beszámolóhoz. Holnapra e] kell készítenem és neked mindig vannak jó ötleteid. — Jó, majd kitalálok valamit — Kösz. Szevasz, Berárftja az ajtót és elviharzik. Vajda Imre egy pillanatra ottfelejti tekintetét a becsapódó ajtón. Majd az íróasztalhoz lép, beletúr a szerteszét heverő káderanyagokba. Felemel egy önéletrajzot, olvasni kezdi, de nem tud odafigyelni. Felkavarták a lakatosműhelyi események. Mondta ő már korábban is az igazgatónak, hogy baj lesz. De akkor sem figyelt oda, ugyanúgy, mint most. Állandóan csak rohan, mirft a bolond. Mindent csinál, mindennel foglalkozik — azzal is ami nem az ő dolga — pont azokkal az emberi problémákkal nem törődik, amelyek leginkább feszítenek. Márpedig rosszkedvű, elkeseredett katonákkal nem nyer csatát még a legjobb táboritok sem. Festhet valaki bármilyen napfényes képet egy gyárról a felsőbb' szerveknek; ha belül az üzemben rossz, fülledt a levegő, előbb-utóbb ki kell nyitni az ablakot és akkor a rothadás keserű bűze eljut a minisztériumba is. Az igazgató titkárnője lép a szobába, aki közben kiment és egy pohár kávéval tér vissza. — Keresik — int fejével az előszoba felé. — Ki keres? Elveszi a tálcáról a kávéscsészét és indul az ajtó felé, hogy megnézze ki keresi. Ijedt tekintetű kislány áll az előszobában. Nem lehet több 18—20 évesnél. Amikor meglátja a párttitkárt, zavartan köszön. — Csókolom, Imre bácsi. — Szevasz Julikám. Mi újság? — Imre bácsival szeretnék beszélni. — Gyere. — invitálja befelé Vajda. A lány ránéz a titkárnőre, majd ismét Vajdára. — Ha lehetne négyszemközt szeretnék... — Jól van bogárkám, akkor gyere menjünk a pártirodába. Átkarolja a lány vállát és úgy vezeti végig a folyosón. — Mi baj van? — kérdezi bizalmasan és pajtáskodva magához szorítja a lányt. — Nagy a baj. — No... ? Kinyitja a pártiroda ajtaját és beengedi maga előtt a lányt. — Mit csináltál ? — Most az egyszer olyant, amilyent még soha. — Ne ijesztgess! — Terhes vagyok — vallja be lesütött szemmel a lány. Vajda egy pillanatra meg- hökken. Látszik, hogy legszívesebben leszidná. De tudja, hogy hozzá most nem szidásért jöttek, hanem segítségért. — Ülj le — mondja csendesen. Maga is leül; nyugodtan, mint aki nem először találkozik hasonló esettek (Folytatjuk)
