Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-26 / 121. szám
I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK UPU XXIII. évfolyam, 121. szám. ARA: 90 FILLER Szombat, 1973. május 26. A várható terméstől függetlenül, már most jelentkeznek a raktározási gondok PROlÉfÁRjÁf, ÉGVÉSOUÉtÉKl Felavatták az ország legnagyobb energiabázisát Több éves gyakorlatot követve, a Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat pénteken délelőttre tanácskozásra hívta meg a mezőgazdasági üzemek — tsz- szövetségek, termelőszövetkezetek. állami gazdaságok — vezetőit, hogv mindkét fél. tehát eladó és felvásárló érdekében kialakítsák a nyári és az őszi betakarítás zavartalanságát segítő együttműködést. Farkas László, a Gabonafeí- vásárló Vállalat igazgatója tájékoztató előadásában a múlt évre visszamenően is foglalkozott több kérdéssel — azoknak idei következményeivel, fejleményeivel is. Azt állapította'* meg; hogy a kapcsolatok rendkívül korrektek voltak, amelyekben elsődleges volt a kölcsönös érdek.' annak ellenére, hogy a vállalat a terményfelvásárlásban monopol helyzetben van. Az ismert időiárási okok miatt mind a gabonának, mind a kukoricának nagy részét szárítani kellett. A vállalat a múlt évben minden eddiginél több; mintegy 31 000 vagon terményt vett át. noha búzából és néhány más növényből a vártnál gyengébb lett a termés. *! ■ i Külön hangsúlyt kapott S mindkét fél számára hasznos és előnyös, több évre szóló szerződéses felvásárlási rendszer. Ennek csak egy része, hogv a vállalat által több termelőszövetkezetnek folyósított 5,5 millió forintos összegből ez évben 2.5 ezer vagonnal nő a raktározókapacitás. Jó hír még. hogv végre, több éves vajúdás után megkezdődött a dombóvári kétezer vagonos siló építése. Rossz hír viszont, hogy ennek ellenére továbbra sem javul kellően a raktározási helyzet. A felvásárlási szerződéskötések még folynak, a vállalat az .eddigi becslések szerint mintegy 15 000 vagon gabona felvásárlásával számol. Viszont a raktárakban még tekintélyes mennyiségű, tavalvi terményt tárolnak, amelynek szállítása — vasúti kocsik hiánva miatt — késik. Ezért a mezőgazdasági üzemeknek mintegy 3.5—4 ezer vagon gabona tárolását kell bérben vállalniok. Az űi gabona fogadására való felkészülést késlelteti még a múlt évi kukoricatermésből fennálló készlet is — ez a gond főképp a szekszárdi járásban jelentkezik. A gabonaátvétel zavartalansága érdekében a vállalat szakemberi a jövő hónap közepéig még ismételten felkeresik a mezőgazdasági üzemeket. A bonyhádi járásban, ahol a múlt évben is gondot okozott az átvétel — elsősorban a kevés szárító miatt —. Ettig Lászlónak, a bonyhádi Pannónia Tsz elnökének javaslatára külön átvételi programot dolgoznak ki az érdekelt termelőszövetkezetek. a járási hivatal szakigazgatási osztálya, a tsz-szövetség. a Gabonafelvásárló Vállalat közreműködésével. A tanácskozáson részt vevő gazdasági vezetők — Tolnai István. Palócz Tamás, Ettig László, dr. Jahoda Miklós. Szűcs Ferenc, dr. Kovács Lajos. Kolozs István. Buzogány István — hangsúlyozták az üzemek, és a vállalat közti korrekt kapcsolatot, a több évre szóló szerződési rendszer előnyeit, az együttműködés1 új formáinak lehetőségeit. De nem hallgattak azokról a gondokról sem, amelyek megszüntetése túlnő a vállalat és a törszt hatáskörén. Történetesen arról, hogv a terméseredmények növekedése mellett messze elmarad a raktárkapacitás bővítése, és ez a hátrány egyre nagyobb lesz, hacsak nem történik a mezőgazdaság más ágazataihoz hasonló, magas szintű intézkedés. A Tolna megyei vállalat tavaly 9300 vagonos raktárkapacitásához képest 31 000 vagon terményt vásárolt fel. és részben ezért van a megyében —- részben pedig a tavalvi navy kukoricatermés miatt — jelenleg is a legnagyobb terménytartalék. Ahhoz, hogy a megyében csökkenjenek az aratás előtti raktározási gondok, sokat segíthetne a vasút — ha legalább napi 80—100 súlyvagon termény továbbszállításához tudna biztosítani vasúti kocsikat. Másként — minden ámítás nélkül — több ezer vagon tavalyi, vagy idei termést kell tárolni nagyon kezdetleges körülmények között. B. L Pénteken felavatták az ország legnagyobb energiabázi- Bát, a Gagarin Hőerőművet. Az ünnepségen jelen volt Kádár János, az MSZMP KB első titkára és a Magyarországon vendégként tartózkodó Votinov ezredes, a Szovjetunió Hőse, a Szojuz—5 űrhajó parancsnoka. Az Elnöki Tanács ülése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Országos Választási Elnökség beszámolt az Elnöki Tanácsnak a fővárosi és megyei tanácstagok választásáról, összefoglalta az 1973. évi tanácsválasztások eredményeit Az Elnöki Tanács megállapította,- hogy a választások a törvényes előírásoknak megfelelően. eredményesen zajlottak le, és az országos választási elnökség jelentését elfogadta. Az Elnöki Tanács határozatot fogadott el a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről. A határozat a jogfejlődés kívánalmainak megfelelően korszerűsíti és kiegészíti a büntető, a polgári és az államigazgatási jogalkalmazás jogpolitikai elveit Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet fogadott el a tűz elleni védekezésről és a tűzoltóságról. E törvényerejű rendelet célja a tűz elleni védekezés módszereinek fejlesztése. valamint a tűzoltóság alapvető szervezeti és működési szabályainak megállapít tása. Az Elnöki Tanács módosította a Büntető Törvénykönyv, valamint a szabálysértésekről szóló törvény egyes rendelkezéseit. Az Elnöki Tanács a Magvar Néphadsereg tiszti iskoláinak katonai főiskolává nyilvánításáról szóló korábbi törvény- erejű rendeletét úgy módosította, hogy az ott szerzett oklevél — a katonai szakképesítéssel egyidejűleg — üzemmérnöki, üzemgázdászi. vagy általános iskolai tanári képesítést is nyújt. Az Elnöki Tanács hozzájárult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen két jogász, egy tanár, a József Attila Tudományegyetemen egy matematikus. a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen egy közgazdász, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen négy orvos, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen egy orvos, valamint a Debreceni Orvostudományi Egyetemen két orvos kitüntetéses doktorrá avatásához. Az Elnöki Tanács végül folyamatban lévő ügyeket tárgyalt. Fock Jenő látogatása Vas megyében Pénteken folytatódott Fock Jenőnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a kormány elnökének vasi látogatása. A megye vezetőinek kíséretében megtekintette Szombathelyen a Savaria Cipőgyárat, a Szombathelyi Állami Gazdaság táplánszentkereszti hízómarhatelepét. megismerkedett a megyeszékhely nevezetességeivel, új létesítményeivel, ellátogatott a vépi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolába, s Bük-fürdőre. Fock Jenő Vas megyei látogatása ma fejeződik be. —V **'-*»■■#*• • ....v,rfS T ambov megyei vendégeink tegnap délelőtt meglátogatták a Babits Mihály megyei művelődési központot. A délutáni program üzemlátogatás volt: először a MEZOGEP- hez, majd a Tejipari Vállalathoz látogattak el. Képünk a MEZŐGÉP Vállalat egyik üzemcsarnokában készült. Helsinki A helsinki nagyköveti tanácskozás pénteken plenáris ülést tartott, amelyen a részt vevő 34 ország nagyköveiéi főleg a közelgő európai biztonsági értekezlet színhelyéről és az előkészületek állásáról cseréltek véleményt. A vendéglátó finn kormány nevében Matti Tuovinen, a külügyminisztérium politikai főosztályának igazgatója ismét kinyilvánította Finnországnak azt a többször hangoztatott készségét, hogy valamennyi érdekelt állam egyetértése esetén megrendezi a biztonsági konferenciát. Közölte, hogy kormánya ennek érdekében már meg is kezdte a szükséges előkészületeket. Norvégia nagykövete hangoztatta: az északi országok szeretnék ha Helsinkiben tartanák a konferenciát. Számos szocialista ország. így a Szovjetunió, hazánk. Lengyelország és az NDK nagykövete is támogatta Helsinki jelöltségét. A nyugati államok közül egyesek úgy vélekedtek, hogy a négy nagy létszámú bizottság munkájához Genf, a régi konferenciaközpont talán kedvezőbb feltételeket tudna biztosítani. mint Helsinki, .. ..