Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-05 / 103. szám

Méh' Egye"-L. TOLNA^MEGYH világ proletárjai, egyésOljeíéri Emlékülés a TIT-ben Marx Károly születésének 155, évfordulója alkalmából Á MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK TAPIA XXIII. évfolyam, 103. szám. ARA: 90 FILLÉR Szombat, 1973. május 5. Egyezség a libanoni kormány és a palesztin gerillák között A bejrúti rádió pénteken haj­nalban hivatalos közlemény­ben adta tudtul, hogy a libano, ni hadsereg és a palesztinai g erillák képviselői a polgár- áborúval fenyegető kétnapos véres összetűzések után meg­állapodtak az ellenségeskedés beszüntetésében. A közlemény szerint az Amin Hafez minisz­terelnök vezette libanoni fél és a palesztinai gerillák kül­döttsége az alábbi három pont. ban egyezett meg: 1.’ Az ország egész területén teljes tűzszünetet rendelnek el; 2> A hadsereg és a palesz­tinai ellenállás erői a válság előtt elfoglalt állásaikba vo­nulnak vissza; 3.’ Felszámolják mindazo­kat az okokat, amelyek a két testvérnép közötti konfliktus­hoz vezettek, illetve vezethet­nek. A kormány hivatalos közle­ményét követően — a jelek­ből ítélve — helyreállt a nyugalom a libanoni főváros­ban. A hajnali órákban szinte teljes csend uralkodott a város egész területén. A katonai ha­tóságok rendelkezése értelmé­ben Bejrutban és Libanon többi nagyvárosában pénteken délelőtt ismét két órára fel­függesztették a kijárási tilal­mat, hogy a lakosságnak le­hetővé tegyék a szükséges be­vásárlásokat. A pénteken hajnalban létre­jött tűzszüneti megállapodás nyomán a libanoni hadsereg páncélos egységei reggel meg­kezdték visszavonulásukat a Szadra palesztinai menekült­tábor közelében elfoglalt ál­lásokból. Ezzel egy időben a fedajjinok Bejrutban a két nappal ezelőtti állapotnak megfelelően helyezik el csa­pataikat, Szidon városából pe­dig minden egységet kivontak. Amin Hafez miniszterelnök a hadsereg és a palesztinai fél képviselőinek találkozója előtt kijelentette, hogy Kormánya nevében benyújtja lemondását, később azonban „a pozitív fejleményekre való tekintet­tel” elállt szándékától. Az AFP francia hírügynökség értesülé­se szerint a tűzszünetet ered­ményező megállapodást libano­ni részről lylusza Kanaan ez­redes, a hadsereg vezérkari főnökének helyettese, palesz­tinai részről pedig Abul Zaim, az ellenállási mozgalom pa­rancsnokságának képviselője írta alá. Böcz Sándor, az MTI tudó­sítója jelenti: Egyiptom, Szíria, Irak és más arab államok összehangolt erőfeszítéseket tesznek a li­banoni hadsereg és a paleszti­nai ellenállás között támadt fégyveres konfliktus mielőbbi megoldására. Mahmud Riad, az Arab Li­ga főtitkára Bejrútba utazott, hogy személyesen tanácskoz­zék Frangié libanoni elnökkel és Jasszer Arafattal, a Palesz­tinai Felszabadítási Szervezet elnökével. Kairói értesülések szerint a PFSZ felkérte az Arab Liga tanácsát, hogy rend­kívüli ülésen vitassa meg a Libanonban kialakult válságos helyzetet. Riad egyfelől köz­vetítő missziót teljesít Bejrut­ban, másfelől helyszíni tájé­kozódással készíti elő a liga tanácsülését. Az Egyiptomot, Szíriát és Líbiát egyesítő arab állam- szövetség parlamentje ugyan­csak elhatározta, hogy delegá­ciót küld Libanonba a válság megoldásának előmozdítására. Szadgt elnök telefonbeszél­getést folytatott a libanoni ál­lamfővel és a szíriai minisz­terelnökkel. Egyfelől sajnálko­zását fejezte ki a libanoni— palesztinai konfliktus miatt, másfelől felszólította az érde­kelt feleket, hogy egyesítsék erőiket a közös ellenséggel szemben. A kairói kommentátorok an­nak a reményüknek adnak ki­fejezést, hogy a libanoni vál­ság — a jordániai „Fekete Szeptember” mintájára—nem fajul „fekete májussá”, azaz nem vezet az ellenállási bázi­sok felszámolásához. * „Minden jel arra mutat, hogy a helyzet javul” — je­lentette ki Amin Hafez mi­niszterelnök a bejrúti rádió péntek délutáni adásában is­mertetett nyilatkozatában. „A libanoni hatóságok és a pa­lesztinai illetékesek egyaránt a megállapodás megvalósítá­sán tevékenykednek” — mon­dotta a továbbiakban a kor­mányfő. s megállapította, hogy az ország egész területén hely­reállt a normális rend. A libanoni kormány — je­lenti kormánykörökre hivat­kozva az UPI amerikai hír­ügynökség — a Libanonban élő palesztinaiak jogait és kö­telességeit szabályozó újabb megállapodást kíván kötni. Az új megállapodás módosítaná a gerillák és a kormány közt 1969-ben Nasszer egyiptomi elnök közvetítésével létreh > zott „kairói egyezmény” egyes cikkelyeit. Marx Károly születésének 155. évfordulója alkalmából ünnepi emlékülést tartott teg­nap, pénteken délelőtt Szek- szárdon a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat Tolna megyei elnöksége. Dr. Kováts Jenő. a TIT megyei szerveze­tének elnöke nyitotta meg az ünnepi ülést, amelyen dr. Ka- licza Rezső, az MSZMP Tolna megyei Oktatási Igazgatóságá­nak igazgatója emlékezett meg a nagy gondolkodóról, a tu­dományos szocializmus, a mo­dern politikai gazdaságtan, a dialektikus és történelmi ma­terializmus megteremtőjéről, a nemzetközi munkásmozgalom tudós tanítójáról és vezetőié-: ről. Edward Gierek Jugoszláviában Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára pénteken ötnapos hivatalos látogatásra Jugoszláviába ér­kezett. • A repülőtéri fogadtatás után a lengyel vendégek jugoszláv házigazdáik kíséretében a szlo­véniai Kranj közelében fekvő Brdoi üdülőbe hajtattak, ahol a délutáni órákban megkez­dődtek a hivatalos megbeszé­lések, amelyeken a két or­szág és a két párt. kapcsola­tairól, valamint külpolitikai kérdésekről lesz szó. Értekezlet után Művelődés és a szocialista brigádok Befejeződött a III. Tolna megyei szakszervezeti napok keretében megrendezett, a szo­cialista brigádok művelődésé­vel foglalkozó kétnapos érte­kezlet Szekszárdon. A 12 megyéből összegyűlt 60—65 brigádvezető és szak- szervezeti aktíva elégedetten hagyta el tegnap délben a me­gyei művelődési központ kis­termét. Az értekezlet tapasztalatai­ról beszélgettünk Veiszenbur- ger Vilmosné bonyhádi’ bri­gádvezetővel, Kádár Istvánnal, a SZOT kulturális, agitációs és propagandabizpttság titkárá­val, a szakszervezeti elméleti kutatóintézet vezetőjével és B. Esik Nórával, a Népművelési Intézet munkatársával. Veiszenburger Vilmosné hiá­nyolta a brigádvezetők na­III. TOLWA MEGYEI' SZAKSZERVEZETI MAPOK öwlis 27—mäjits 13, gyobb számú részvételét az ér­tekezleten : — A jelenlévők negyed ré­sze volt csupán maga is szo­Megnyílt a barkácsműkely Szekszárdon Tegnap délután végre birtokukba vehették a fúrni-faragni vágyók az Ezermester és Uttörőbolt hátsó részi jén a barkácsműhelyt. Az ifjúsági szervezet kezdeményezésére és a városi tanács segítségével létrehozott műhelyben a használati díjak egyelőre borsosak. Iskolások aligha tudják fedezni zsebpénzükből. Még akkor is, ha ők. a szabályzat szerint csak fele óradíjat tartoznak fizetni. A műhely néhány hónapig kísérleti jelleggel műkö­dik. A tapasztalatok döntik majd el végleg, milyen szerszám-, s teremhasználati díjak fel­számítása méltányos. cialista brigád tagja, vezetője. Közvetlen, gyakorlati problé­máinkról így kevesebb szó esett. Én például többet sze­rettem volna hallani a nehéz fizikai munkát végző, három műszakban dolgozó brigádok módszereiről a vállalások tel­jesítésében. Elégedett vagyok viszont az- zal^ amit a brigádvezetők to­vábbképzéséről hallottam: sok­szor éreztük hiányát az ak­tuális kérdésekkel, soros fel­adatokkal való elmélyültebb foglalkozásnak. Ennek szerve­zett formájáról itt, az értekez­leten hallottunk — mondta a Bonyhádi Zománcgyár „Gaga­rin” szocialista brigádjának vezetője. Kádár István arról beszélt, hogjt a szocialista brigádok művelődésének kérdése lénye­gében a munkásművelődés kérdése, és így legfontosabb közművelődési problémáink egyike. A szocialista brigádok — mint közösségek — hivatot­tak lehetnek a tucjatos és terv? szerű kulturálódás — film- és h televíziónézés. színház- és hangversenylátogatás — kiala­kításában. segíthetnek az ol­vasóvá nevelésben és az ízlés­fejlesztésben is. — Az elavult, sematikus szemlélet. — a brigádtagok, élen a brigádvezetővel liba­sorban vonulnak művelődni — még mindig sok helyen tartja magát, és riasztja az embere­ket. tévességével — folytatta. Kádár István a látszatered­mények tendenciáját és az „adminisztrálás” veszélyét egyre erőtlenebbnek véli, és ebben — ahogy elmondta — az itt elhangzott felszólalások is megerősítették. B. Esik Nóra a népművelők szemével figyelte az értekez­letet, és egy jelentős elhatá­rozásról beszélt, amelynek közlésére a Népművelési In­tézet igazgatója. Ács Miklósné kérte fel. A Népművelési Intézet a jövőben meg fogja szervezni a művelődési intézményháló­zat és a szocialista brigádok kapcsolatát, amely a hivatá­sos népművelők tanácsadó­segítő tevékenységére fog ala­pulni. Az elhatározás megszü­letésében nem kis része volt a szekszárdi tanácskozásnak. A házigazda Reichardt Je- nőnétől, az SZMT titkárától úgy búcsúztak az értekezlet résztvevői, hogy a kezdemé­nyezést követésre méltónak találták, és folytatását várják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom