Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-19 / 115. szám

Mi várható csapatainktól a vasárnapi fordulóban ? Ügyeletek NBA. B: Dorogi AC—Szekszárdi Dózsa: összesen hat mérkőzést játszott eddig egymással a két együttes. Az NB/II-ben ötször találkoztak, melyen három Dózsa-győzelem, egy döntetlen és 1959. őszén 2:l-és dorogi siker született. A tavaly őszi NBA B-s összecsapásukon a szekszárdi csapat jó játékkal 4:1 arányban nyert. A hazai együttes 1967-ben a 16., az 1971—72. évi baj­nokságban pedig a 12. helyen vég­zett. A jelenlegi bajnokságban erősen feljavult, esélye van a fel­jutásra Is. Eddigi 14 igazai mérkő­zésén li győzelmet szerzett, két­szer döntetlent játszott (BKV Elő­re és a MÁV DAC ellen) és csak a Dunaújvárostól szenvedett vere­séget. Mint pályaválasztó 28 gólt lőtt és kilencet kapott. Kiss János, a Dózsa edzője így összegezte a vasárnapi találkozó esélyeit: — Az 1972—73. évi baj­nokság legnagyobb, meglepetése a 2. helyen álló Dorog kitűnő sze­replése. A dorogiak számára meg­csillant a remény az NBA-be való feljutásra. Ez megnehezíti csapat tunk helyzetét. Már a döntetlen kiharcolását is nagy sikernek könyvelném el. Pusztai sérüléssel bajlódik jelenleg. NB/m.: Tamási MEDOSZ—Máza-Szászvdri Bányász: Az őszi idény 11. íordu- dulójában Szászváron 2:0 arány­ban a Bányász-csapat győzött. A listavezető vendégcsapat jelenleg 6 pontos előnyt szerzett a rivális' PBTC-vel szemben. A fomádiak viszont változatlanul a kiesés el­kerüléséért harcolnak. Döntetlen esetén még reménykedhet a ME­DOSZ gárdája. Steinmetz SE—Paksi Kinizsii A tavalyi összecsapásukon a Ki­nizsi 2:0-ás győzelmet szerzett ha­zái pályán. A pécsi csapat szin­tén a kiesőjelöltek között van, ezért nehéz 90 perc vár Peresztegi edző játékosaira. A Kinizsi játék­erejét tekintve ennek ellenére is döntetlent tippelünk. Nagymányoki Brikett SE—Pécsi EAC: 1969 óta 8 mérkőzést vívtak egymással, a győzelmek aránya 4:2 a PEAC javára. További két találkozójuk i:i-es döntetlent ho­zott. Nagymányok utoljára 1970 őszén nyert az egyetemisták ellen, Pécsett 2:0 arányban. Kettőjük 9. mérkőzésére tippünk: x, 2, A Szekszárdi Vasas csapata a vasárnapi fordulóban szabadnapos lesz. MEGYEBAJNOKSÁG: Dom tóvári Spartacus—Kisdorog: Korábbi 9 mérkőzésükön négy dombóvári és két kisdorogi győ­zelem mellett három döntetlen szerepel mérlegükön. Mindkét csa­pat a dobogós helyezésért küzd, szerintünk ezúttal a Spartacus győz. ' Tamási—Szedres: 1968 óta kilenc­szer találkoztak, a győzelmek ará­nya 4:4, tavaly ősszel pedig gól, nélküli döntetlennel megosztoztak a pontokon.' A papírforma a ha­zaiak sikerét ígéri. Tolna—Simontomya: Az elmúlt hat évben 11 egymás elleni mér­kőzésükből ötször Tolna, három­szor a BTC került ki győztesen. Simontornyán háromszor döntet­lennel ért véget a találkozójuk. A háromesélyes találkozón a csatár­sorok közti különbség dönthet. Bonyhádi Vasas—Bölcske: Őszi mérkőzésükön a Vasas idegenben is biztosan nyert '4:1 arányban. Hazai pályán ismét a bonyhádiak az esélyesek. Alpári SE—Tengellc: 1967 óta IS mérkőzést vívtak egymás ellen, Tengelic 8. az Alpári SE csupán egy győzelmet szerzett. További négy esetben megosztoztak a pon­tokon. A szekszárdi együttes újabb vereségével már biztos kieső lesz. Majos—Dombóvári VSE: Ősszel félidőben még Majos vezetett 2:0 arányban a dombóvári mérkőzé­sükön, a DVSE csak szünet után tudott 2:2-re egyenlíteni. A bizp- nyítás vágya fűti a vendégcsapa­tot, ezúttal ők az esélyesek. Hőgyész—Dunaföldvár: Korábbi 7 egymás elleni mérkőzésük mérle­gén 3:3 győzelem mellett egy dön­tetlen szerepel. Dunaíöldvámak ed- dig egyszer sem sikerült győzni Hőgyészen. Amennyiben a hazaiak nyernek, úgy biztosították bent- maradásukat az I. osztályban. MEGYEI B: Báta—Bogyiszlói A mérkőzés esélyese a bogyiszlói csapat, mi­vel több ízben már bebizonyítot­ták, hogy idegenben Jobban, ered­ményesebben játszanak, mint ott­hon. Pálfa—Gyönk: A gyönkiek esély­telenül utaznak Pálfára, még arra sínes reményük, hogy döntetlent érjenek el. Cikó—Gvöre: Az idény végére teljesen összeroppant Cikó, örül­het ha a döntetlent kiharcolja a györeiekkel szemben. Zomba—Sz. Építők: A megyebaj­nokságba jutott Zoraba biztosan nyeri a mérkőzést. A felnőtt­találkozónál nagyobb érdeklődés kíséri majd az Ifjúságiak össze­csapását, kérdés, sikerül-e Zombá- nak megőrizni veretlenségét az Építők színeiben szereplő Szek­szárdi Vasas ellen. Ozora—Sióagárd: A hazai csapat otthon mindig jól szerepel, így Sióagárdnak nem sok esélye van a pontszerzésre. Nagydorog—Kötesd: A vendég­csapat valamivel jobb. de nem va­lószínű, hogy ellensúlyozni tudja Nagydorog hazai pályaelőnyét. Tippünk: 1, esetleg x. Pincehely—Fadd: A pincehelyiek egész szezonban jól szerepeltek, ezúttal mégis a vendégek győzel­mét várjuk. Kerékpár Megkezdődött a Bokányi Dezső emlékverseny Tizedik alkalommal rajtolt pén­teken délelőtt a Soroksári útról a Bokányi Dezső nemzetközi ker£fcr, páros országúti emlékverseny me­zőnye. Az Építő-. Fá- és Épitő- anyagipari Dolgozók Szakszerveze­tének háromnapos hagyományos küzdélemsorozata a hazai nemzet­Sportműsor SZOMBATs Kosárlabda Nb/jii.: Kaposvári HVSE—Dombóvári VSE (férfi) 16,30. Labdarúgó megyebajnokság: Al­pári SE—Tengelic 17. V: streer. Kerékpár: 10 órakor Szekszárd- ról, az újvárosi templom elől raj­tol a Bokányi Dezső nemzetközi kerékpárverseny mezőnye. Kézilabda megyebajnokság: Szék. szárúi Kórház—Dombóvári Sparta­cus 16 és 17 óra. V: Sudár és Tak­sonyi (női mérkőzés.) VASÁRNAP! Atlétika: Szekszárdon a Dózsa- sporttelepen 10,30—13 óráig megyei csb. Kerékpár: Délelőtt 10,30 órakor Szekszárdon az újvárosi templom elől rajtol a Bokányi Dezső nem­zetközi kerékpár emlékverseny mezőnye. Cél Budapestén. Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB/Ií-es női csapata a MAFC együttesét . fogadja 11 órakor a Zrínyi utcai általános iskola tor­natermében. NB/Ill: Sz. Vasas H —Pécsi Postás (női) 12,30. Paks— DVSE (női) 12. Paks—DVSE (ser­dülő lány) 13,20. Pécsi Műszaki Fő­iskola-Bonyhádi Cipő (férfi) 10. női 11,15. Kézilabda járási bajnokság: női mérkőzések: Nagydorog—Tolna 10. V: Sipos. Szedres—Bogylszló 9. V: Link. Pálfa—Alsónána 10. V: Kun­falvi. Györköny—Kajmád -10. V: Vaszari. Kurd—Pátria 10. Daimand —Döbrököz 10. Röplabda: Bonyhád—Harc serdü­lő lány 10. V: Zsók. Járási labdarúgás A dombóvári járqsi labdarúgó* bajnokság eredményei: Várong—Nak 3:6, ifi: 2:6. Csibrák—Kurd 1:1, »fii 4:2. Mucsi—Daimand 4:2, ifi: 4:4b A -bajnokság állása: Felnőttek: 1. Mucsí 8 7 — 1 32-14 14 2. Nak 8 6-— 2 31-22 1 2 3. Kurd 7 3 13 19-14 7 4. Daimand 7 3 — 4 22-21 6 5. Csibrák 7 115 11-25 3 6. Várong 7 1—6 12-31 2 Ifjúságiak: 1. Daimand 7 6 1 — 29-8 13 2. Nak 8 4 1 3 20-13 9 3. Mucsi 8 3 2 3 13-23 8 4; Csibrák 7 3—4 14-13 6 5. Kurd 7 2 — 7 7-15 4 6. Várong 7 2—5 &-19 4 Labdarúgó NB/I. B: A Szekszár­di Dózsa Dorogon mérkőzik 16,30- kor. V: Jaczina. Labdarúgó NB/III.: Tamási ME­DOSZ—Máza-Szászvár 17,30. V: Sehneider. Steinmetz SE—Paksi Kinizsi 10. V: Szerecz Nagymányo­ki Brikett—PEAC 17,30. V; Bóna, Labdarúgó megyebajnokság: Dombóvári Szöv.—Kisdorog 17,30. V: Pető. Tamási—Szedres 17,30. V: Láng. Tolna—Simontornya 17,30. V; Takács. Bonyhád—Bölcske 17,30. V: Sebestyén. Majos—Dombóvári VSE 17,30. V: Takács. Bátaszék— Sz. Dózsa II. 17,30. V: RitzeL HŐ- gyész—Dunaföldvár 17,30. V: Klei*> bér. Megyei B osztály: Báta—Bogyisz- ló 17,30. V: Stumpf Pálfa—Gyönk 17.30. V: Imre. Cikó—Győré 17,30. V: Paplauer. Zomba—Sz. Építők 17.30. V: Kiss II. Ozora—Sióagárd 15. V: Weidinger. Nagydorog—Kö- lesd 17,30. V: Dravecz. Pincehely —Fadd 17,30. V: Tolnai. Megyei II. osztály: Aparhant— Decs 17,30. V: Czimmermann. Tol- hanémedi—Madocsa 17,30. V: Hor­váth. Iregszemcse—Szakcs 17,30. V: Varga E. Gerjen—Kajdacs 17,30. V: Poroszkai. Dombóvári Tsz—Tevel 17,30 V: Pogány. Izmény—Kocso- la 17,30. V: Králl. Mucsfa—Döbrö­köz 17,30. V: Jenei. öcsény—Duna- szentgyörgy 17,30. V: Derner. közi versenyek nyitányát is jelen­tette. Az emlékverseny a Mecsek Kupa és a Vasas Kupa mellett ugyanis a legjelentősebb hazai via­dalok egyikének számít. A pénteken kezdődött verseny- ßorozat első versenynapján a Cl résztvevő a Budapest— Szekszárd V55 kilométeres tá/on mérte össze erejét. A magyar versenyzők mel­lett ezúttal két külföldi csapat tag­jai, a gdanski kerékpárosok és a Lokomotív Berlin országúti ver­senyzői álltak rajthoz. A 155 kilo­méteres első versenyszakasz cél­jába, Szekszárdon az újvárosi templom előtt délután fél három előtt néhány perccel a Német De­mokratikus Köztársaság kitűnő ke­rékpárosa, Ervin Raidt érkezett be elsőnek. A hűvös, szeles idő nem kedvezett a versenyzőknek, de en­nek ellenére Raidt 4:06,57-es győz­tes időeredménye 37,2 kilométeres átlagnak felelt meg. A győztes berlini kerékpároséval azonos idő­eredményt ért el a második helye- i zett Nagy Attila, a Videoton ver­senyzője, aki az első nap után a második helyet foglalja el az él­mezőnyben. A Budapest—Szekszárd útszaka­szon a szekszárdi cél előtt Bikács- nál részhajrát is rendeztek, me­lyet a Miskolci VSC kerékpárosa, Négyesi Zoltán nyert, második he­lyen az első napi győztes Ervin Raidt végzett. A Bokányi-emlékverseny első napi eredményei: 1. Ervin Raidt (Lokomotiv Berlin) 4:06,57 óra, 2. Nagy (Videoton) 4:06.57. 3. Kiss (U. Dózsa) 4:08:08. 4. Bielski Zbig- niek (Leicha Gdansk) 4:08,08. 5. Szlipcsevics (Typográfia) 4:08,08. 6. Busi (U. Dózsa) 4:08,08. 7. Die­ter Grábe (Lokomotiv Berlin) 4:08,08. A 64 fős mezőnyben egyet­len szekszárdi versenyző, Schnei­der Konrád indult, aki 4:21,36 órás teljesítményével a 43. helyen érke­zett célba. Ma folytatódik az emlékverseny, 10 órakor rajtolnak az újvárosi templom elől a Szekszárd—Pécs— Mohács—Szekszárd 160 kilométeres távra. ÚítÖFŐolimpia Dunafofdváron rendezte* ä paksi Járás úttörőolímpiaját atlétikában. Eredmények: Négytusa II. korcsoport: 1. Peák Mária (Paks I.) 211, 2. Var­ga Ágnes (Dunaföldvár I.) 186, 3, Kovács Zsuzsa (Bölcske) 167 ponttal. Négytusa csapatban.: 1. Paks I. 1884, 2. Dunaföldvár I. 1871, & Nagydgrog 1845 ponttal. 100 m: 1^, Varga Ildikó >, (Nagydorog) 14.9, 2. Richter Magdolna (Paks I.) 14.9, 3. Szalay Mária (Paks I») 15. Fiúkí*' 1. Vörös László (Dunaföldvár l.) 13, 2. Lacza Csaba (Paks II.) 13,2, 3. Monor.i József. (Bölcske) -13,6. 500-m: 1. Bíró Ágnes (Dunaföldvár II.) 1:35,3, 2. Micskei Mária (Nagydorog) 1:39,2, 3. Szabó Ilona (Dunaföldvár I.) 1:40,2. 1000 m: 1. Horváth Pál (Duna­földvár I.) 3:09,0, 2. Mészáros Gábor (Dunaföldvár II.) 3:24,4, 3. Tumpek József (Paks I.) 3:28,2. 4x100 váltó női: 1. Dunaföldvár I. 57, 2. Nagy­dorog 58 mp. 4x100 váltó fiúk: 1. Du­naföldvár 53, 2. Járási válogatott 54 mp. Távolugrás: 1. ötvös Éva (Duna­földvár I.) 485, 2. Gazdag Zsuzsa (Paks I.) 467, 3. Varga Ildikó (Nagy dorag) 447. Fiúk: 1. Kántor György (Nagydorog) 540, 2. Lacza Csaba (Paks II.) 510, 3. Bernáth László (Du­naföldvár I.) 444. Magasugrás: 1. öt­vös'Éva (Dunaföldvár I.) 145, 2. Gallai Erzsébet (Dunaföldvár I.) 135, 3. Jécsi Éva (Dunaföldvár II.) 130. Fiúk: 1. Tóth Pál (Dunaföldvár I.) 155, 2. Schreiner Csaba (Paks II.) 150. 3. Bors Eu*i (Pdk$ I.) 150. KislabHahajítás: 1. Ke vács 'Rózsa (Paks I.) 49,68, 2. Szabó Ágota (Pálfa) 48,35, 3. Miskei Mária (Nagydorog) 46,82. Fiúk: 1. Kántor György (Nagydorog) 74,41, 2. Pálvöl gyi Ferenc (Paks II.) 62,08, 3. Szőlősi László (Bölcske) 59,73. Súlylökés: Gallai Erzsébet (Dunaföldvár I.) 11,34, 2. Rónai Gizella (Paks I.) 8,38, Blatt Mária (Paks 1.1 7,71. Fiúk: Sza bados László (Dunaföldvár I.) 11,82. ORVOSI ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet van, na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Szálka községre is. Tele­fon:, 12—122. Domb 5várott a központi orvosi ügyelet látja el a betegeket. Az ügyelet helye a kórház bőrgyó­gyászati szakrendelési helyisége. A körzeti orvosok este 7-től, Illet­ve az ünnepnapokon csak az ügyeleti helyen találhatók. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefoni 13—67 vagy a 14—52 telefon 188-as mellékén. Zomba, Kéty, Tevel, Kisdorog, Hőgyész körzetében dr. Lukács Lajos várja a betegeket (Zomba* telefon: 11.). Bonyhád, Kakásd, Hidas és Me­csek nádasd körzetben dr. Bártfay Imre ügyel (Bonyhád, Perczel Mór u. 4<9. Telefon: 80). Nagymányok. Máza és Győré körzetben dr. Molnár Ferenc látja el a hétvégi orvosi ügyeletet (Má­za). Szedres. Tengelic, Medina. Sio- agárd és Kölesd körzetében dr Tímár István látja el a hétvégi orvosi ügyeletet (Szedres. telefoo.s 15.). Állatorvosi ügyelet: szek­szárdon a hét végi állatorvosi ügyeletet dr. Rappai József (Szek­szárd, Ady u. 18. Telefon: 12—373) látja el. Az ügyelet kiterjed öcsény. Szálka. Harc és Sióagárd községekre is. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hét végi és ünnepi ügyeletet a 11/1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádon, Dombóvárott, Pak- eon és Tolnán a helyi két gy'így« szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügy eletet* Állandó ünnepi és éjjeli ügye­letet tart még Bátaszék. HŐgyész* Nagydorog és Tamási gyógyszer- tára. j- •<»•> • — A rádió cs a televízió műsora KOSSUTH BADIO 8.23: Lányok, asszonyok. 8.131 Részletek Huszka Jenő operettjé­ből. 9.01: Irószobám. Darvas József vallomása. 10.95: szimfonikus ze­ne. 11.49: Néhány dalért. 12.20: Zenei anyanyelvűnk, 12.30: Magya­rán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.56: Ragaszkodók. 14.06: Kórus- pódium. 14.20- Kis magyar nép­rajz. 14.25: Uj zenei Újság. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra. 17.50: Derűre is derű. 18.00: Artur Rubinstein művészete. 19.30: Népi zene. 20.00: Interrádió show — ’73! 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Zenekari muzsika. 0.18: Melódia­koktél. PETŐFI BADIO 8.05: Haydn műveiből. 8.50: „Jel­képek erdején át...” 9.03: Nép­dalest. 9.43: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.05—12.00: Szabad szom. bat Iringéknél. 12.03: Operaegyütte­sek. 12.30: A budapesti nemzetközi vásáron. 13.03: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételei­ből. 13.25: Hol járt, mit csinált? 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.49: Ének­lő Ifjúság. 15.00: Falurádió. 15.30: Közvetítés a Magyarország—Szov­jetunió Davis-Kupa mérkőzésről és bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.10: Kalandozás. 19.23: Tűz. 19.55: Jó estét, gyerekek! 20.18: Opera­múzeum. 22.40: Népi zene; 23.15: Ritmus és melódia. URH JUGOSZLÁV TV L műsor: 13.50: A ml kis helységünk.’ 14.45: Labdarúgás: Anglia—Skócia. 16.50: A tudás — vagyon. 19 15: Tv-kabaré. 20.30: Ara arc mellett. 2. műsor: 30.30: Fürdések. Tv-dráma. 21.30t Beszélgetés filmszerzőkkel és szí­nészekkel. 22.00: Téli utazás. 22 40: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV L műsor: 16.30: Kicsinyek műsora. 18.251 Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kul­turális specialitások. 19.30: Tv-hir- adó. 20.06: Sporthírek 20.16: Ka­baréműsor. 21.20: Sporthírek. 21.50: Tv-hlradó. 21.55: Élszakai film ve­títés: A halálos háló. 2. műsor: 16.10: Bemin — a király. Film.’ 17 40: Forsyte Saga. (15. rész.) Ism. 18.55: Zenei hírek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: A hó­hér. Olasz filTnkcfmédia. 2140: Osztrák képek. Tv-híradó. 8.30—10.00: Uj Bach kantáta le­mezeinkből. 12.23: Világhírű elő­adóművészek lemezeiből. 14.58— 15.59: Százházas falvak Baranyá­ban. 16.45: ötórai tea. 18.10: Zü- rich-Tranzit. 18.49: A trubadúr. Részletek. 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét, Kb: 21,15: A dzsessz kedvelőinek, 21.59; Ti­zenkét concerto. MAGVAR TV 8.05: Filmesztétika, (középtsk. X, oszt.) 9.30: Radar. 10.00: '„Egy óra múlva itt vagyok” (ism.) 6. 11.00: Nő — három szerepben III. 11,10; Klasszikusok tévéfilmen. 15.20: Karthágót meg kell menteni. II. 15.35: Reklámműsor. 15.45: TELE­SPORT. Közvetítés a Kerepesi úti Ügetőpályáról. Magyarország— Szovjetunió Davis-kupa tenisz- mérkőzés. a Margitszigetről. 17.55: Hírek. 18 00: Reklám­műsor. 18.05: Szülőföldem Erdőhát. 18.55: A Watergate-ügy. 19.15: Ci­cavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00; Sö. tétkamra. Film. 21.25: Maszk nél­kül. (Színes). 21.50: Tv-híradó — 2. 22.00: Marty Feldmann. Film. ANYAKÖNYVI HÍREK: Bonyhá­don. az anyakönyvi kerületben 1973. április hónapban az alábbi anyakönyvi bejegyzések történtek. Születések: Ambrusz Gábor. Molnár Éva. Zank Zoltán, Ludas Beatrix. Köllő Ramóna, Kerekes Anikó Mária, Kásler Andrea. Mé­száros István. Darabos Csilla Marianna, Horváth Orsolya, Ba­rátit Mónika, Balázs Attila, Ko­vács Zoltán, Albert Attila, Pal­kó Mónika, Kovács Lajos. Illés Péter. Gscheidt Mónika, Érdi Krisztina Judit. Házasságkötések: Szommer Kon­rád—Horváth Márta Aranka. Scháb József—László Veronika. Nagy Zakariás—Sebestyén Olga, Darabos István—Vellner Anna. Herr József—Koszter Veronika Er­zsébet, Dallmann Ferenc—Rapp' Anna Mária. Halmányi János— Kniesz Katalin, Heidinger János— Matheisz Anna, Nagy Ferenc—Bí­ró Margit, Ruppert Antal—Rosta Ilona, Szőts István—Szőts Anna. Halálesetek: Gyönki György, Schädel Konxádné, Potzner Erzsé­bet, Daradics Ferencné, Kereskedősegédeket, raktári segédmunkásokat és 1 fő adminisztrátort felveszünk. Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker. Vállalat Fiókja. Szekszárd, Bogyiszlói út. (456) Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett lányom, testvérünk TELLÉR ENDRÉNÉ, sz. BORS JULIA 52 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése V. 23-án dél­után 2 órakor lesz az új­városi temetőben. Gyászoló család. (438) Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem és édes­apánk TUBOLY LÁSZLÓ temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló család (461) Népújság 1973. május 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom