Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-13 / 110. szám

MAJUS 13 VASARNAP Névnap: Szervác A Nap kél 4,11 — nyugszik 19,12 órakor A Hold kél 15,38 — nyugszik 2,02 órakor — Idea negyedszer rendezik meg nemzetközi jelleggel a szakszervezeti néptáncegyütte­sek szegedi fesztiválját. A jú­lius 14-től 21-ig tartó találko­zóra hat magyar és hat kül­földi együttest hívtak meg. — Dalostalálkozó. Ma, va­sárnap délután fél négykor Szekszárdon, a megyei műve­lődési ház színháztermében dalostalálkozó lesz a megye kórusainak részvételével. — Kiállítás. A Babits Mi­hály megyei művelődési köz­pont kistermében ma nyílik meg Péter János kaposvári fotóművész kiállítása. — Az elmúlt napok szokat­lanul meleg időjárása követ­keztében igen nagy tömegben jelentek meg a növényi kár­tevők. Különösen nagy kárt okozhat a burgonyabogár, ami jóVal korábban érkezett, mint más években. A gyümölcsö­sökben elszaporodott az ame­rikai fehér szövőlepke, az al­mamoly és a takácsatka. Szá­molni lehet a lisztharmat jár­ványszerű fellépésével is. — Tizenkétezer úttörő indul nyári táborozásra idén az or­szág különböző vidékeire. Kö­zülük csaknem ezer a Tolna megyei pajtás. — Szezon végi kiárusításra készül a Népbolt Vállalat. Mintegy hétmillió forint érté­kű árunál, a lakosság megta­karítása kétmillió forint le­het. A kiárusítás június 9-ig tart. — Újság. A tervek szerint a Pakson tartandó Duna menti fiatalok találkozójának ren­dezvénysorozata mindhárom napján külön újság jelenik meg. A lapot a Népújság fia­tal munkatársai szerkesztik majd. — Vili és Bütyök. A rajz­film két népszerű katonahőse ma délután jelenik meg a kép­ernyőn a szekszárdi művelő­dési központi ifjúsági klubja tagjainak. — Egy év alatt egymillióval több nyulat tenyésztettek Tol­na megye háztáji gazdaságai­ban, összesen közel nyolc­milliót. — Több zöldség, gyümölcs. A TOLNAKER 232 millió fo­rint forgalmat tervéz idén. El­sősorban a felvásárlást és a tápforgalmazást növelik jelen­tősen. — Föltámadott a tenger cím­mel hétfőn este hét órakor a szekszárdi művelődési központ­ban tartják Udvaros Béla szín­házi rendező Petőíi-sorozatá- nak utolsó előadói estjét. — Orvosi ügyelet: Kölesd, Medina, Sióágárd, Szedres és Tengelic körzetében dr. Vida János látja el a hétvégi orvo­si ügyeletet (Sióágárd. Tele­fon: 3.) LOTTŐTAJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 19. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett. Négy ta­lálatot 158 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 28129 forint. Hármas találata 12 390 fogadónak volt, nyereményük egyenként 179 forint. A két- találatos szelvények száma 264 428 darab, ezekre egyen­ként tíz forintot fizetnek. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás ma estig: kevesebb felhő. Néhány he­lyen, inkább csak keleten ki­sebb eső. Élénk, napközben megerősödő északnyugati szél. Hűvösebb éjszaka, melegebb nappal. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. , *, i ..... S zekszárdon tegnap ért véget a Magyar EEG Társaság XVII. évi tudományos ülése Pénteken, május 11-én a kora délelőtti órákban kezdő­dött meg Szekszárdon a Ma­gyar EEG Társaság XVII. évi tudományos ülése, mely teg­nap a kora délutáni órákban ért véget. Ez, a laikusok szá­mára ismeretlen nevű társa­ság egyik társasága a MO- TESZ-nek, a Magyar Orvos- tudományi Társaságok és Egye­sületek Szövetségének, s mint ilyen tölt be igen jelentős sze­repet a hazai tudomány előre- vitelében. Mint a MOTESZ közel félszáz egyesülete és tár­sasága. a Magyar EEG Társa­ság is 1957-ben alakult • meg újra. Ülései, kongresszusai a működés első évétől „vándo­roltak”, egy-egy évi tudomá­nyos ülés házigazdái előbb egyetemi városaink voltak, majd pedig hazánk kisebb vá­rosai. Ezúttal a Tolna megyei Balassa János Kórház Rende­lőintézet látta el a házigazda tisztét és fogadta a Babits Mihály művelődési központban a társaság XVTI. évi ülésének 150 résztvevőjét. Pénteken délelőtt Szabónál Antal, a Tolna megyei Tanács elnöke köszöntötte az EEG- konyresszus vendégeit és dr. Szenteáli Gyula, a kórház igaz­gató-főorvosa kívánt jó mun­kát a tudományos tanácskozá­son megjelenteknek, majd dr Lissák Kálmán akadémikus, a Magyar EEG Társaság elnöke nyitotta meg az ülést, mely­nek résztvevői két szekcióban láttak munkához, miután meg­hallgatták az angol W. Gray Walter és a francia J. Ban- caud professzorok előadásait W. Gray Walter az angliai Bristolban tevékenykedik és a nemzetközi EEG Társaság ala­pítója. Mind neki, mind pedig J. Bancaud professzornak ez alkalommal adta át Lissák Kálmán akadémikus a Magyar EEG Társaság elnöke a tisz­teletbeli tagsággal járó okleve­leket. A tudományos ülés délelőtti szakaszában a budapesti II. sz. Neurológiai és Pszichiátriái Klinika, a szegedi Ideg- és Elmekórtani Klinika, a Debre­cen és Burden Neurological Institute, a pécsi Élettani In­tézet. majd az OMI, a POTE és MTA Ideglélektani kutató- csoportjának tagjai számoltak be EEG-s kutatásaiknak leg­újabb tapasztalatairól. Pénteken délután az „a” és „b” szekciók ülésén huszonöt, egyenkint tíz-tizenöt perces re­ferátum hangzott- el. közre ad­va az elektroenkefalográfia — ami az elektrodiagnosztika egyik legrégebbi ága — régi és új metodika szerinti alkalma­zásának tudományos megálla­pításait. Míg az ülés első nap­ja főként a neurológusoknak és pszichiátereknek biztosított fórumot, szombaton idegsebé­szek, szemészek, gyóevszerku- tatók előadásai következtek. A tanácskozás, melvnek si­keréről a résztvevők közül szá­mosán nyilatkoztak az elége­dettség hangján, szombaton ért véget. Ekkor zárt az a mű- szerk'iállítás is, amit az EEG Társaság felkérésére az Elekt­ronikus Mérőkészülékek Gyá­rának esztergomi gyáregysége rendezett. A gyár termékeinek az utóbbi évek során igen megnőtt mind a hazai, mind pedig nemzetközi reputációja — hallhattuk az EEG-kong- resszus résztvevőitől — s, tu­lajdonképpen ezt igazolta a bemutató kiállítás is. A Magyar EEG Társaság XVII. Szekszárdon megtartott tudományos ülése egyébként a nemzetközi EEG Társaság ősz­szel sorra kerülő és Marseil- le-ben megrendező kongresz- szusára való hazai felkészülés jegyében zajlott. Máris olcsóbb Már a nyitáskor felrót­tuk, hogy a Szekszárdon nyílt barkácsműhelyben a használati díj meglehetősen borsos. Hogyne lett volna az, mikor a műhelyvezető segítségével egy órára hat­van (!) forintot kértek el a barkácsolóktól, s még a legolcsóbb tarifa, a min­den segítség nélküli kézi­szerszám-használat is húsz forintba került. Ezt az összeget a fiatalok — zseb­pénzből — aligha tudták elővarázsolni. A piac törvényei a mű­helynél is érvényesülnek. Máris arról kaptunk hírt, hogy az Ezermester és Út­törőből* Vállalat nagyará­nyú árleszállításra szánta el magát: a bérleti díj egy órára öt forint, négy órá­ra egységesen húsz forint. A tanulók fél árú kedvez­ményt kapnak. «ÓINK RÍSYÍl vitAa psotefísfxí tan sotierríi NÉPÚJSÁG n MAOYAR SZOCIALISTA MONKABFA&T YOLITA MtOYEt BtZOTTSAaANAK LAPJA Tolna megyei művészek Siker Franciaországban Az utolsó rétisas család A Duna mentén, a magyar —jugoszláv határ közelében, él az európai madárvilág egyik „utolsó mohikánja”: egy réti­sas család. Hazánk legnagyobb madara ez, kiterjesztett szár­nyainak fesztávolsága megha­ladja a két métert, testsúlya pedig a tizenöt kilót. A ma­gas fára épített fészke körül­belül másfél méter átmérőjű és készítéséhez karvastagságú ágakat is felhasznált. Erejére jellemző, hogy kutyát, sőt ma­lacot is képes elragadni. Nem minden esztendőben költ — ez is oka annak, hogy kipusztulóban van — a mos­A Merkúr kocsiátvételi sorszámai MÁJUS 12-ÉN Moszkvics 412-es 32 355 Moszkvics Combi 769 Polski Fiat 1500 4 919 Skoda 37 457 Skoda Coupé 237 Trabant Limousine 47 620 Trabant Combi 6 744 Wartburg Limousine 19 829 Wartburg de Luxe 16 496 Wartburg de Luxe tolótetős 948 Zaporozsec 14 599 Zsiguli (Budapest) 24 078 Zsiguli (Debrecen) 12 585 Zastava 2 905 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó VáUalat. Szekszárd. Béla tér L Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 Ft indexszám; 23 06» tani tavaszon azonban meg­szaporodott a család. Az erdé­szek a minap távcsövön át felfedezték, hogy két vagy há­rom fióka ül a fészekben. Rit­kasága miatt rendkívül értékes madár a rétisas és ezért féltő gonddal őrzik. Ezt a területet egyébként a közeljövőben vé­delem alá helyezik az itteni erdők botanikai és esztétikai értékei miatt, s nem kevésbé a rétisas védelme érdekében. Ily módon remény van arra, hogy a kihaló madárfaj még sokáig fennmarad ebben a Duna menti rezervátumban. Már február elején hírt ad­tunk arról, hogy Szekszárd francia testvérvárosában, a kommunista vezetésű Bezons- ban megyénkben és innen el­származott művészek kiállítá­sára készülnek. A francia vá­lasztások miatt, ami a helyi vezetők energiáját érthető mó­don lekötötte, e hó elején ke­rült sor a kiállításra a bezonsi Romain Rolland-szalonban. mely május 10-én zárult. A kiállítást M. Bettencourt pol­gármester nyitotta meg és azon megjelent Mód Péter, népköz- társaságunk franciaországi nagykövete is. A helyi sajtón túlterjedően jó fogadtatást ka- oott a kiállítás. Idézet a Le Párisién c. lap május 3-i szá­mában megjelent kritikából: „Marczell György, Vati József, Simsai Ildikó, Bazsony Arany Sarkantyú Simon, Matthionl Eszter, Szily Géza, Szábó Ist­ván, Újvári Lajos, Mayer Ber­ta, Lőrincz Vitus, Würtz Ádám és Végh András mutatták bo műveiket.” (a megyeieket kép­viselő Molnár M. György fes­tőművész alkotásaival együtt) „melyeket biztos vonásokkal, tehetséggel dolgoztak fel, de amelyekre jellemző a komoly­ság és néha a szomorúság. Ä művek lebilincselők, de igazán harmonikus színeikkel tűnnek ki.” Négyes névadó-.k—'■ Négyes névadót rendezett Szekszárdon a Városgazdálkodási Vállalat. A régi megye­háza nagytermében Újhelyi Rita, Kiss Zsolt, Balogh Beatrix és Debulay Orsolya kapott nevet, illetve jegyezték be nevüket a városi tanács társadalmi anyakönyvébe. Az aprósá­gokat és a megjelent vendégeket a Babits Mihály általános iskola kisdobosai a „Koma­tálas” népi játékkal köszöntötték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom