Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-25 / 95. szám
Levélcímünk : 7101, Szekszérd, Postafiók 71 ÖN KÉRDEZ Baka utca, de sáros „Tervezik-« a közeljövőben • Baka utca lekövezését? — lette lel a kérdést Németh Jánosné, Szekszárd, Baka u. 27. szám alatti olvasónk, aki magyarázatként még a következőket is hozzátette: Két éve, a szennyvízcsatorna kiépítésének alkalmával ígéretet koptunk erre, de azóta ieauni sem történt.“ — Az általános városrendezési tervnek megfelelően az észak—déli gerinchálózathoz kapcsolódó, valamint az erózióvédelmi szempontból ie fontos hegyoldali utak megépítését helyezzük előtérbe. — kezdte válaszát Mátyás István, a városi tanács elnökhelyettese. — Ezen belül a városi tanács testületé határozza meg, bogy az évenként rendelkezésre álló anyagi eszközökből mely utak építésére kerüljön sor. Az ez évben rendelkezésre álló 15 millió forint fedezetből a Beloiannisz, a Remete, a Bocskai, a Bercsényi, a Soós Sándor, a Klapka és a Cserhát utca kiépítésére kerül sor. A Baka utca lekövezését egye. lőre nem tervezzük, a későbbi fejlesztéseknél természetesen, figyelemmel leszünk az ott élők igényeire is. Három nap hiányzik Király Istvánná, simontor- nyoi olvasónk kérdezte: „Tizennyolc hónapon belül 365 nap helyett mindössze 3S2 nap munkaviszonnyal rendelkezem. A gyermekgondozási segély jogosultságomhoz három nap híján nincs meg a szükséges munkanap. Lehetséges-e, hogy emiatt elesem a háromévi gyermeknevelési lehetőségtől V‘ Heitzmann Frisses, a Tolna megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság helyettes igazgatója a kérdésre a következő választ adta: „A gyermekgondozási segélyezésről szóló 3/1967. (I. 29.) Korm. számú rendelet, valamint ennek módosítása és kiegészítése tárgyában kiadott 5/1969. (I. 28.) Korm. számú rendelet 1. paragrafusa (1.) bekezdése alapján: „A dolgozó nőt a szülési szabadság lejártát követően a gyermek hároméves korának betöltéséig gyermekgondozási segély illeti meg, ha: a) a szülést közvetlenül megelőző másfél éven belül összesen 12 hónapig munka viszonyban állt és b) legalább napi hatórai munkaidővel dolgozott, továbbá c) a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.” Az esetben, ha Király Istvánné simontomyai olvasójuk a szülés napjától visszafelé számított másfél éven (548 napon) beiül legalább tizenkét hónapon (365 napon) át nem állott munkaviszonyban, nem jogosult a gyermekgondozási segélyre. (Az 548, valamint a , 365 napba a szülés napját; is be kell számítani.) A 3/1967. (II. 26) MüM. R. 5. paragrafusa értelmében a gyermekgondozási segélyre való jogosultsággal kapcsolatban a vállalat és a dolgozó között felmerülő jogvitákat a munkaügyi vitákra vonatkozó rendelkezések szerint kell elbírálni. E rendelkezés értelmében, ha a dolgozó nő fizetés nélküli szabadság, illetőleg gyermekgondozási segélyre való jogosultság elbírálására irányuló kérelmét a munkáltató elutasítja, a kérelmező az elutasítás ellen felszólalással élhet a munkahelye szerint illetékes munkaügyi döntőbizottsághoz.“ Óvodába évközben „Helyzetem talán egyedüli, úgy gondolom a mi gondunk több család gondja — kezdte levelét Ács István Szekszárd, Kövendi S. u. 14. szám alatti olvasónk. — Feleségem gyermekgondozási segélyen van. Gyermekünk csak 1974. januárjában tölti be a harmadik évét, az óvodai felvételek azonban szeptemberben vannak, ilyenformán szeptemberben még csak két és fél éves lesz a gyermek, félő, hogy nem veszik fel óvodába. Akkor pedig csekély jövedelmünk ellenére, feleségemnek jövő szeptemberig, azaz kilenc hónapon keresztül fizetés nélküli szabadságon kellene lennie. Mit tehet az, akinek a gyermeke nem a nyári hónapokban születik, hogy oz óvodai oktatási év elejére legyen óvodaérett?'* A kérdésre lencsés Lászlótól, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetőjétől kértünk választ. — Minden évben felhívással fordulunk a szülőkhöz, amelyben kiiaeíjük, hogy szeptember L és 7.-e között jelentsék óvodai felvételi igényüket a lakóhelyükhöz legközelebb eső óvodában. Ugyanez vonatkozik azon szülőkre is, akik gyermekgondozási szabad- eágon vannak, vagy azt megszakítják és így gyermekük óvodai elhelyezését kérik. Ilyen felhívás jelent meg a Népújság 1972. évi július 30,-i számában is. Hasonló felhívás jelenik még ez év nyarán is. Kérjük a kedves szülőt, a megjelenő felhívásunkat kísérje figyelemmel és aszerint járjon majd el. Az óvodai felvételt egyébként egy széles körű társadalmi bizottság végzi. Autóbuszjárat „Nem lehetne-e a buszokat úgy inditoni — máris, vagy az új menetrend szerint — hogy ahhoz vonatcsatlakozás legyen? így a balatoni oldalt és a füredi szívkórházat is egy napon belül meg lehetne közelíteni. Ha ugyanis 5.30- kor indul Szekszárdról a Komárom—Székesfehérvár autóbusz, 7.40-re ér Székesfehérvárra. Általában sorompó miatt késik és igy a Horváth István utcai megállótól futva sem lehet elérni a 7.42-kor Tapolcára induló vonatot. Jó lenne, ha a buszt 20 perccel előbb indítanák. Hasonló a helyzet visszafelé jövet is." — irta levelében Juhász Gyulá- né Szekszárd, Ady u. 4. szám alatti olvasónk. Kérdésére Pech Józseftől, a 11. sz. Volán Vállalat forgalmi és kereskedelmi igazgató-helyettesétől kaptunk választ. — A menetrendek szerkesztésekor. azok életbe lépése előtt minden esetben elvégezzük országosan a különböző autóbuszjáratok, vonatok csatlakozásának egyeztetését. A csatlakozásokat zömmel biztosítani tudjuk, sajnos azonban nincs lehetőségünk arra, hogy egy járat, az útvonalán közlekedő valamennyi csatlakozást elérje, vagy megvárja. Ezért szükséges az, hogy a csatlakozások egyeztetésekor megfelelő rangsorolást végezzünk annak érdekében, hogy a legjobb megoldást tudjuk biztosítani. — így történt ez a Szekszárd—Komárom járat közlekedési idejének meghatározásakor is. Nem kívánjuk tételesen felsorolni, de a járathoz reggel három vonat- és öt autóbuszjárat hoz csatlakozást a megye különböző részeiből Szele, szárdra és este a járat egy vonathoz és öt autóbuszjárathoz biztosít csatlakozást Szekszárdon. Úgy gondoljuk, hogy ezen csatlakozások feladása az egy Székes- fehérváron biztosított csatlakozás miatt nem lenne célszerű, mert ez a megoldás csak más érdekek sérelmével valósulhatna meg. Hentes és vásárló „Faddon, a húsboltban, számtalan esetben nem kapom meg a kért húsmennyiséget akkor sem, ha van belőle. Volt olyan eset, hogy egy kiló helyett 30 dekát kaptam, vagy a sertéshús kimérését csak akkor kezdte el a hentes, ha a marhahús mór elfogyott. Körmöt csak fejjel együtt adnak. Reklamálni nem nagyon lehel, mert legközelebb talán ki sem szolgálnának. Pedig ezek az esetek sűrűn előfordulnak. Sérelmem nem egyéni, sokakkal előfordul. Joga van-e a hentesnek így bánni velünk?" — kérdezte Karikás Józsefné faddi olvasónk. A kérdésre Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője válaszolta a következőket: — Mint ismeretes, az elmúlt hónapokban lezajlott száj- és körömfájá/sos állatmegbetegedések következményeként a húsárualapok mennyiségben, összetételben (választékban) nem a felmerülő igények szerint alakultak. A kereslet főleg a sertéshús iránt mutatkozik, ugyanakkor a kínálat nagy része marhahús volt. Ilyen helyzetben természetesen valamennyi jelentkező sertéshúsigényt kielégi, teni nem lehetett. Emellett lehetősége van a boltvezetőnek az árualappal való „politizálásra”. A panaszos által leírt eljárási móddal, melyet a faddi húsboltvezető elkövetett, messze nem értünk egyet, ezért az ÁFÉSZ igazgatósági elnökét kértük, részesítse a boltvezetőt figyelmeztetésben. Gondoljuk, hogy ez és a már megváltozott áruellátási helyzet lehetővé teszi, hogy az igények Faddon is megközelítően kielégíthetők lesznek. Cserhát utca — zsákutca „Több esetben kértük már a városi tanácstól, hogy «tüntessék meg a Cserhát utca zsákutca jellegét. Ehhez az kellene, hogy a Háromházi tanya előtti Bükk Utca-szakaszt megnyissák. Ezen a részen a Cserhát és a Klapka utca csatornázása, építése folyik. Számíthatunk-« a 60 méteres Bükk utcai szakasz megnyitására? Ha ez megtörténne, közlekedhetnénk. A másik kérdésem: A Kadarka utcai szurdok mögötti kifolyó felszíni vizel jelenleg a nagy- forgalmú Kadarka utca közepén vezetik a Parászta patakba. Végleges megoldásnak szánta-e ezt a tanács? A télen nagyon veszélyes volt Nem lehetne-e a vizet burkolt csatornában elvezetni ?” — kérdezte Nagy József Szekszárd, Cserhát utcai olvasónk. Kérdésére Mátyás István, a városi tanács elnökhelyettese válaszolta a következőket: — A Cserhát utca aaék- utca jellegének megszüntetését a városi tanács már eddig i3 szükségesnek tartotta. Bár a kiviteli tervek még nem állnak rendelkezésünkre, a Cserhát és Klapka utcákban folyó munkált során a Háromházi tanya előtti Bükk utcai szakaszt 1973-ban megnyitjuk. Az utca megnyitását a Fürt utcaihoz hasonló módon tervezzük, ugyanis a lejtésszög (28 fok) miatt csak a gyalogos közlekedés biztosítható. — A Kadarka utca a közlekedésen kívül az övárok szerepét is betölti. A burkolat kiépítésével oldottuk meg az utca feletti terület csapadékvizének elvezetését illetve az alsó részek védelmét. A nagyobb esőzések alkalmával lezúduló hordalékos csapadékvíz zárt csatornában való elvezetése nem volna célszerű és gazdaságos. A mostani megoldás véglegesnek tekinthető. Utcakövezés Sárszentlőrincen Somogyi József levelezőnk küldte be Kupi Zoltánné Sár- szentlörinc, Kossuth L. utcoi olvasónk kérdését: „A sár- szentlörinci Kossuth l. utcában mikorra tervezik az utca kövezését? Az utcában a gépjárművel való közlekedés lassan lehetetlenné válik. A jövőben Sárszentlőrincen is, és ebben az utcában is növekedni fog a gépjárművek száma. Hogyan közlekednek majd ezek a gépjárművek?" Lázár Pál, a sárszentlő- rinci tanács elnöke azonnal a lényegre tért: — A kérdés jogos, az utcában válóban nehéz a közlekedés, főleg csapadékáé időjárás esetén. Mi is szeretnénk, ha minél előbb szilárd burkolatú úttal tudnánk ellátni minden utcát. Anyagi körülményeink azonban nem teszik lehetővé. hogy pár éven belül az út építésére sor kerüljön, mivel nagyobb pénzösszegbe, mintegy másfél millió forintba kerülne. Előreláthatólag csak az ötödik ötéves tervben kerülhet sor a Kossuth Lajos utca lekö- vezésére. Anyasági segély — tsz-tagnak Földi Pálné, Dunaföldvár, Temető sor 15. szám alatti olvasónk kérdezte: „Mi indokolja, hogy a tsz-tag kevesebb családi pótlékot és anyasági segélyt kap, mint az iparban dolgozók?“ A kérdésre a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának osztályvezetője, dr. Szanyi Zoltán válaszolt. — Az anyasági segély ess etében a kérdés téves. A termelőszövetkezet dolgozó tagját ugyanis olyan összegű anyasági segély illeti meg, mint az iparban dolgozókat. A családi pótlék összegében ma még számottevő az eltérés. — Tájékoztatásul közölhetem, hogy a termelőszövetkezeti tagok társadalombiztosítási ellátásának a munkaviszonyban álló dolgozókkal azonos szintre hozása évek óta fokozatosan valósul meg. A népgazda- sá teherbíróképességétól függően belátható időn belül a lényeges különbségek meg is szűnnek. Elmondhatom még azt is, hogy a kérdéssel illetékesek fog. lalkoznak, s a lehetőségekhez képest a még meglévő, de már nem túl jelentős különbségek megszüntetésére is sor kér ÜL Pótpalack „Milyen lehetőségünk van arra, hogy pót gázpalackot kaphassunk? — kérdezte özvegy Porubszky Lajosné, ke- szöhidegkúti olvasónk. — A községben ketten vagyunk idős, egyedülálló asszonyok, és ha váratlanul, például sült tészta készítésekor fogy ki a palackból a gáz, az étel tönkremegy. Még üresen csak elvinnénk a palackot cserére, de telten visszahozni nem tudjuk. A pótpalack-cserét mi is megcsinálhatnánk otthon." Választ Kiss Páltól, a Déldunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat Tolna megyei kirendeltségének vezetőjétől kaptunk: — A pótpalack igénylése azonos az első palack igénylésével. A különbség az, • hogy csak olyan fogyasztó igényelhet, aki rendelkezik hivatalosan bekapcsolt készülékkel. Ajánlott küldeményként, címünkre (Déldunántúli Gázszolgáltató Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 58.) olvasható írással, lehetőleg nyomtatott betűkkel kell beküldeni az igénylőlapot. Formanyomtatvány hiányában egyszerű levélben, de ajánlott küldeményként is elfogadjuk az igénylést. — Az igénybejelentést az érkezési sorrendnek megfelelően elégítjük ki. Pótpalackot nem igazolunk viez- sza. Az igénylőlapon feltétlenül fel kell tüntetni, hogy pótpalackról ;:in szó, és már rendelkezik bekapcsolt készülékkel. Meg cgv dolgot szeretnék tisztázni: pótpalackra gázbekötés: nem végzünk. Ml VÁLASZOLD^ Telefonszámcink : 129—01, 123— 61