Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-22 / 94. szám
Magyar versek finnül /Unna—üflaifa S&aitfila társasagában Olyan ez, mint a mesében. Jó tíz esztendővel ezelőtt egy Tolna megyei faluból magyar verseket vitt a posta a mesz- sze Finnországba, azzal, hogy jó lenne ezeket átültetni finn nyelvre. A levél címzettje az akkor már sikeres költő, An- na-Maije Raittila, akinek nevét nálunk még nem ismerték, hosszú kerülővel kapja meg a kérést, de úgy érzi, egyelőre más dolga van, s egyébként sem ismeri a távoli rokonnép nyelvét, nyersfordításokkal pedig nincs kedve bíbelődni. De a csodáknak is megvan a maguk útja. Mert a levél postabélyegzőjén Sárszentlő- rinc, Petőfi falujának neve olvasható, írója pedig Csepregi Béla, Sárszentlőrinc luteránus papja, kitűnően beszél finnül, finn egyetemen végzett. Valószínűleg ez volt az oka. hogy Anna-Maija Raittila Görögországból utazva hazafelé, úgy gondolta, kerül egy kicsit, s Athén és Budapest között betért Sárszentlőrincre. A futó látogatásból őszinte barátság lett, előbb a Csepregi családdal, aztán, rajtuk keresztül a magyar irodalommal: Ettől kezdve egyre sűrűbben fordultak a levelek Sárszentlőrinc és Helsinki között. Csepregi Béla szorgalmasan készítette a nyersfordításokat, majd ellenőrizte a finn szöveget. s egyre több magyar vers szóialt meg északi rokonainknál. De Anna-Maija Raittila azért nem érte be ezzel. Ügy gondolta, ahhoz, hogy egy verset minden ízében erezzen nem elég, ha csak a szöveget érti, elkezdett hát magyarul tanulni. Előbb otthon, aztán ott ahol Petőfi is tanult, Sár- szentlőrincen. Ügy képzelem, afféle nyári szabadegyetemek lehettek ezek, ahol a Csepregi gyerekek is nyelvmesterré léptek elő, s az eredmény: Anna-Maija Raittila tökéletesen bírja nyelvünket, melyről azt mondja, csak a finn nehezebb nála. 1971 elején jelent meg a Kaivojen maa, a Kutak országa című antológia. 25 kortárs költő 197 versének finn fordítása. Könyvsiker lett, ami a lírától elforduló korunkban épp oly csoda, mint az, hogy a távol északon egyáltalán megszólaltak a magyar versek. S most itt ülünk a sárszent- lőrinci vendéglátóknál, akikhez minden esztendőben visz- szatén Elnézem törékeny alakját, s Csorba Győző verssorát mondom magamban: Ez a parányi asszony, csoda, hogy elbírja magát. A Kalevalából mondok néhány sort magyarul, ő finnül felel rá, s azt mondja, Vikár Béla fordítása mindenképp példamutató, nemcsak szöveghűségével, hanem ritmikai biztonságával is, hisz az eredeti zenéjének minden finomságát megérezte és visszaadta. Ez Anna-Maija fordítói elve is, így készült a Kaivojen maa, s az összesen körülbelül négyszáz vers. amit ezenkívül átültetett. Ez lenne sikerének titka? — A mai magyar költészet szinte revelációként hatott nálunk. Ugyanis az ötvehes években teljesen elhatalmasodott az a modernség, amely személytelenné tette a lírát, s nemcsak a rímet, ritmust száműzte a költészetből, az embert is. Amikor a Kaivojen maa megjelent, nemcsak egy távoli rokon nép addig teljesen ismeretlen költészetét ismerhették meg a finn olvasók, hanem egy új szemlélet- módot is: ime, ilyen a mi vijágunk. Emberi ez a világ, személyhez szóló, közvetlen, s úgy érzem, ezek a versek nemcsak az olvasókra hatottak, a mai finn költőknek is megmutatták, hogy másként is lehet verset írni. Neveket idéz, verssorokat, magyarul, majd finnül, bizonyítva az átültetett versek zenéjét. — Váci Mihály nevét említem első helyen, talán az 5 versei fogtak meg legjobban, éppen közvetlenségükkel. Űj Verseskönyvem második' része fordítás: Váci verseinek tekintélyes gyűjteménye. További tervei? Aki megismerte a magyar irodaimat, nem tud szabadulni varázsától. S a kortársaktól most elindul visszafelé időben, előbb lefordítja az Adytól Radnótiig terjedő gazdag korszak legjellemzőbb verseit, aztán a múlt század óriásai következnek. Egy életre szóló program. S ez a törékeny kicsi nő, aki valóban „csoda, hogy elbírja magát” vállára vette a magyar irodalom gondját. Talán ennél is többet, a szellem testvériségének szolgálatába szegődött. CSÁNYI LÁSZLÓ Kapitány Ferenc felvételei ANNA-MAIJA RAITTILA VERSEL FEKETE HARKÁLY A hó-zúgásba kiáltás nyilallt, kard vágott a kérgek alá — az utakat a hó befújta, nem lát a szem egyik szívtől a másikig. Friss láng, gonddal kopácsoló, sötét madár, azért most is be kell lesnünk a gyökerek közé, a jeges báb-fészkekbe, a föld alvó folyosóiba. Arcukra szorítva meleg kezünk hevülnünk kell a! hóviharban is. Elbújva várni a szellőkre, a csönd nyílt barázdáira, S a tengerről jövő magokra. ERDEI TISZTÁS Melyőnk a föld? Es a vándormadár-raj? Szemed beszórva fűmagokkal. A tisztás elnyúlt pőrén az éjjeli esőben. Tócsák füstölnek. Melyőnk a madárraj? Borzas nyakú szomjas csontok repülnek, s örömtől elnémulva partra szállnak — Körül a téli erdők leborulnak. (Csorba Győző fordításai) Anna-Maija Raittila sárszentlőrinci vendéglátóival. Anna-Maija HaitUla Fodor József 75 éves Első versei a huszas évek elején jelentek meg az Estben. Az „Üj magyar költő” — mint Tóth Árpád írta róla meleghangú bevezetőjében, a versek közlése után néhány nappal az Est-lapok segédszerkesztője lett. Fodor József ma is őrzi azt a régi, megsárgult újságot, amelynek egy teljes oldalán őt, az ismeretlen fiatalembert mutatták be az olvasóknak. Mikes Lajos Az Est főszerkesztője kérte fel a segéd- szerkesztői munkakör betöltésére. Kettőjük megismerkedésének történetét, valamint későbbi jó barátságukat meghatókedvesen írja le visszaemlékezéseiben, a Felkavart világ-bán. — Hogyan emlékezik vissza az akkori irodalmi cicire'.' — A Nyugat egyszeri és megismételhetetlen változást hozott a magyar irodalomba. Az a feltétel, hogy az ott megjelenő írásnak valamiben újat kell hoznia, szerencsét, de egyben nagy veszélyt is jelentett a kezdő írók és költők számára. Nagy kifutási lehetőségük volt a tehetséges embereknek — az újat hozóknak —, de ugyanazok a tehetséges emberek el is süllyedhettek az ismeretlenségben. Akkoriban nem állt a kezdők mögött mecénásként az állam, mint ma. A tehetség önmagában kevés volt a fennmaradáshoz. Eléggé közismert például, hogy József Attilának hányszor kellett megalázkodnia minimális pénzösszegekért. 1929-ben Fodor Józsefet kinevezték az Est-lapok berlini tudósítójának. Két évig élt a német fővárosban. Ezalatt rend. szeresen megjelentek német nyelven írt szenvedélyes hangú publicisztikái — a nácizmus ellen. Sürgősen haza kellett térnie. Itthon nem vették vissza az Est-hez, s jó néhány írótársával együtt ö is „szellemi szükségmunkás” volt. így nevezték azokat az állás nélküli szellemi foglalkozású embereket, akiket az elöljáróságok alkalmaztak kisegítő munkára, Aztán 1937-töl 47-ig az Atheneum Könyvkiadó' lektora lett. A felszabadulás után az pj idők című irodalmi folyóirat főszerkesztője, és a Világ című lap publicistája volt. Ebből az időből összegyűjtött írásait olvasva, megragadt bennem egy mondat. József Attiláról írt visszaemlékezésében, mint késői jótanácsot szerette volna elmondani a hajdani, sokat szenvedett jóbarátnak: „ ... az életet egy kicsit nézni is kell, nemcsak élni”. — Hogyan lehet szintézisbe hozni az aktív életet a pasz- szív szemléléssel? — Igen egyszerűen. Az élet olyan folyamat, amely megy a maga útján. Néha, rövid időre félre kell állni, összegezni a megtett utat és felmérni a lehetőségeket: csak így lehet okosan irányítani a sorsot. Azt. ugyebár mondanom se kell. hogy a József Attilának íróit bölcs tanácsot magamnak is szántam — mindhiába. Hozzá hasonlóan, cn is „csak élni" tudtam. — Mit ért ön az alatt, hogy „csak élni”? — Szenvedéllyel részt vállalni mindenben, ami körülöttünk zajlik. Gyűlöltem a háborút, mégis, önként jelentkeztem szolgálatra a Magyar Vörös Hadseregbe. Tiszt voltam egyik hátvéd alakulatnál, a tüzvonalba kértem magam. Lehet magyarázatot találni arra, hogy miért? Valami különös nyugtalanság űzött végig egész életemben. Több ízben átéltem az életben maradás „esődéiát”, de még er az érzés sem tudott megálljt parancsolni rám. Mindö-sze elmélyítette a hitemet abban, hogy tennivalón van a földön. Fodor József Kossuth-díjas költő 1973. április 22-én tölti be hetvevötödik életévét. Szeretettel köszörűjük őt. LÁSZLÓ ILONA
