Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-21 / 93. szám
Hí várható csapatainktól? NBA B Egri Dózsa—Szekszárdi Dózsa: Az NB/I-ből kiesett egri és az NBA B-ben újonc szekszárdi „testvércsapat” egyaránt a kiesés elkerüléséért harcol. A pályaválasztó Eger eddigi 12 hazai mérkőzésén öt győzelmet szerzett és öt döntetlent játszott. Vereséget csak a Dunaújváros és a MÁV DAC együttesétől szenvedett ősszel. Otthoni gólkülönbsége 14-9. Bánkuti László az egriek csapatkapitánya így nyilatkozott a vasárnapi „Dózsa- rangadóról” a Képes Sportban: „Most nem elég a döntetlen, idehaza feltétlenül nyernünk kell. Nem mernék kijönni legközelebb a pályára, ha saját szurkolóink előtt kikapnánk.” Kiss János szakedző, a szekszárdi csapat esélyéről a következőket mondta: — A két Dózsa-csapat ősszel l:l-es döntetlent játszott Szekszárdon. Az egriek akkor estek ki az első osztályból, a mi gárdánk akkor jutott fel az NBT B-be. Most is azt mondom, hogy bár idegenben játszunk, ez a találkozó háromesélyes. Nagyon szeretném, ha végre a csapat idegenben megszerezné az első győzelmét. Egerben persze ez csak akkor sikerülhet, ha játékosainknak sikerül átmenteni a Dunaújváros ellen nyújtott formájukat. A döntetlenben azonban úgy érzem, joggal bízhatunk. Freppán felépült sérüléséből, így tagja lesz a szombati utazó keretnek. NB/IIX Szekszárdi Vasas—Máza-Szászvári Bányász: ősszel 3:0-ás félidő után 3:1 arányban a bányászegyüttes nyert. A Vasas csapatában elszántan készülnek a játékosok és nem titkolják, hogy szeretnének revan- sot venni a listavezető legyőzésével. A szekszárdi gárda a legjobb összeállításában léphet pályára, így küzdelmes 90 perc szemtanúi lehetnek majd a szurkolók. Vasast Bányász—Paksi Kinizsi: A pályaválasztó csapat az őszi 7. fordulóban 45 percen keresztül derekasan küzdött, a Kinizsi csak szünet után biztosította be a végül is nagyarányú — 6:3-as — győzelmét. A kiesés elleni harc megduplázhatja az egyébként is kemény bányászcsapat játékerejét, így a mérkőzést háromesélyesnek ítéljük meg. Tamási MEDOSZ—Pécsi EAC: A vendégek játéka tavasszal jelentősen feljavulté öt mérkőzésen 9 pontot gyűjtöttek. A fornádiak tavaly ősszel 2:2-es döntetlennel pontot raboltak az egyetemistáktól Pécsett. A papírforma a PEAC győzelmét ígéri, az egyik pont megszerzése már a MEDOSZ sikerét jelentené. Steinmetz SE—Nagymányoki Brikett SE: 1969 óta nyolc mérkőzést vívtak egymással, a győzelmek aránya 4:3 Nagymányok javára, 1971 tavaszán l:l-es döntetlent játszottak. A pécsi csapat is a bent- maraűásért harcol, így küzdelmes találkozó vár Patakiékra. Tippünk: x, 1. MEGYEBAJNOKSÁG Dombóvári Spartacus—Simontor- nya: Kilenc korábbi összecsapásukból négyszer a BTC, kétszer a Spartacus került ki győzetesen, három további mérkőzésük döntetlent hozott. A mérkőzés a hazaiak sikerét ígéri az erősen megfiatalított vendégek ellen. Szedres—Bölcske: Az elmúlt három évben lejátszott 7 találkozójuk mérlegén 4 szedres! és 2 bölcskei győzelem mellett egy döntetlen szerepel. A hazaiak vasárnapi súlyos veresége kevés reményt nyújt a holnapi pontszerzésre. Kisdorog—Tengelic: A tengeliciek 1967 óta egyszer sem tudtak győztesként levonulni a kisdorogí pályáról, sőt otthonukban is háromszor nyertek vasárnapi ellenfelük ellen. A vendégek csatárai megtalálták vasárnap a góllövő cipőjüket, Kisdorogon azonban jól romboló védelemmel találkoznak. Tippünk: 1. Tamási—Dombóvári VSE: ősszel a vasutascsapat 3:0 arányban győzött, a hazaiaknak tehát lenne miért törleszteniük. Tamási az előző fordulóban igen gyenge játékot mutatott szekszárdon, így a DVSE látszik ezúttal is esélyesebbnek. Bonyhádi Vasas—Dunafötdvár: Az utolsó helyezett Dunaföldvár otthonában 3:0-ás Vasas-siker született az ősszel. A hazai pálya előnyét élvező és nagyobb játékerejű Bonyhád a két pont biztos várományosa. Alpári SE—Hőgyész: Az elmúlt hat évben 10 mérkőzést játszottak egymással, a győzelmek aránya 4:4. további két mérkőzésen 1:1-es döntetlennel megosztoztak a pontokon. Amennyiben az Alpári SE nem szerzi meg ma legalább az egyik pontot, úgy kevés esélye marad a bentmaradásra. Majos—Bátaszék: A vendégcsapat az előző fordulóban pontosén egy tucat gólt lőtt. A hazaiak viszont kilencet kaptak. A listavezető BVSK a mai találkozó esélyese. ősszel 10:3-as vereséggel utaztak haza Bátaszékröl a majosiak. A Szekszárdi Bőrdíszmű női csapata MNK-mérkőzést játszott Szekszárdon, a Pécsi Tanárképzőt fogadta. Szeks-zárd színeit a körvetkező játékosok képviselték: Topolszky — Simon J„ Málinger, Fazékasné, Czakó. Matéz, Verhás. Török. Laborcz. Kai tár, Kadosa. Gaálné. A tartalékosán érkezett vendégcsapat nem okozott gondot továbbjutás szem pontjából. Már az első félidő közepén 4:0-ra vezetett a hazai csapat. arrrkor büntetőből szépített Pécs. Sűrűn estek a hazai gólok, ebben Ver- hás. valamint Török jeleskedett. Fazékastné viszont kitűnő labdákkal hozta játékba a beállótokat. Laborcz kitűnő érzékkel inGyászszünet • * * •' .* á A megyei labdarúgó-szövetség kérésére közöljük, hogy a ma és holnap sorra kerülő labdarúgó-mérkőzéseken — közvetlenül kezdés után — egyperces gyászszünetet tartanak a szombaton elhunyt pécsi Vecsera János labdarúgójátékvezető emlékére. A játékvezető-bizottság kéri, hogy a gyászszünetet valamennyi mérkőzésen tartsák meg. B OSZTÁLY Báta—Győré: Annak ellenére, hogy a mérkőzés esélyese a bátai csapat, nem lenne meglepetés a döntetlen, vagy minimális györei győzelem. Gyönk—Szekszárdi Építők: A teljesen visszaesett gyönki csapat nem valószínű, hogy meg tudja szorítani az elmúlt fordulóban kitünően játszó szekszárdi gárdát. Tippünk: 2. Bogyiszló—Sióagárd: Biztos hazai győzelem várható. Sióagárdot nem tartjuk képesnek — jelenlegi formáját alapul véve — hogy akár csak egy pontot is elhozzon Bo- gyiszlóról. Pálja—Kölesd: A kölesdi csapat kitűnően szerepelt eddig a tavaszi idényben, de lehet, hogy Pálfa megszakítja ezt a veretlenségi sorozatot. Tippünk: 1, x. Cikó—Fadd: Papírforma szerint Faddnak 3—4 góllal kell győznie, de nem elképzelhetetlen, hogy a cikóiak az egyik pontot otthon tartják. Zomba—Pincehely: A pincehelyiek is várakozáson felül szerepelnek a tavaszi idényben, ezért elképzelhető, hogy Zombát megszorítják és az egyik pontot hazaviszik. A találkozó esélyese ettől függetlenül természetesen Zomba. Ozora—Nagy dörög: A vendégcsapatnak már a döntetlen is sikert jelentene, mivel Ozora otthonában mindig veszélyes. Tippünk 1, esetleg x. dulit, és Czakó ez»en a mérkőzésen játszott ieazán jól. sőt gólt is dobott. Mindkét félidőben szóhoz jutott a teljes cseresor is. Először játszott hivrtojos mérkőzé'on Gaál Attilámé. Különösen védekezésben tűnt ki és nagy szükség lenne a jövőben is játékára. Kár. hogy munkakörülményei nem teszik lehetővé még a heti egy edzést sem. A második félidőt Kadosa I. védte végig, jó érzékkel. A szekszárdi csapat végül is nagy góUkülörJbséggel győzött. Holnap Győrött lépnek pályára a szekszárdiak a bajnoki pontokért. Az MNK-mérkőzésen Török (6). Verhás (4), Laborcz (3), Czakó. Matéz és Kajtár volt a gólszerző. HÍREK Szekszárdon a városi atlétikai szövetség május 7-én (hétfőn) 14 órátóJL rendezi a város úttörőinek olimpiai döntőjét. * Befejeződött Tamásiban az üzemi asztalitenisz-csapatbajnokság. Az első helyet — veretlenül — az Erdőgazdaság szerezte meg 6 ponttal. Második az Orion 4. a VE- PEX 2, 4. a Közúti Vállalat 0 ponttal. Késilabda MNK Sz. Bőrdíszmű-—Pécsi Tanárképző 16:9 (9:3) Ügyeletek ORVOST ÜGYELET: Szekszárdon, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet van, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Szálka községre is. Telefon : 12—122. Domb3várott a központi orvosi ügyelet látja el a betegeket. Az ügyelet helye a kórház bőrgyógyászati szakrendelési helyisége. A körzeti orvosok este 7-től, illetve az ünnepnapokon csak az ügyeleti helyen találhatók. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon: 13—67 vagy a 14—52 telefon 188-as mellékén. Bonyhád, Kakasd, Hidas, Me- cseknádasd körzetében vasárnap dr. Ságh János, hétfőn dr. Csullag József fogadja a betegeket (Bonyhád, Perczel Mór u. 49. Tel.: 80.). Nagymányok, Máza és Győré körzetben vasárnap és hétfőn is dr. Újvárosi Pál (Győré) tartja az orvosi ügyeletet. Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben vasárnap dr. Lukács Lajos (Zomba, Telefon: 11.), hétfőn dr. Genye Sándor (Hőgyész, Telefon: 59) ügyel. Tengelic, Szedres, Medina, Sió- agárd és Kölesd körzetben az ünnepekben dr. Stallenberger Péter fogadja a betegeket (Tengelic, Telefon : 22.). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon a hét végi állatorvosi ügyeletet vasárnap dr. Rappai József (Szekszárd, Ady u. 18. Telefon: 12—373) látja el. Hétfőn dr. Bertha Béla ügyel (Szekszárd, Kossuth u. 6. Telefon: 14—649). Az ügyelet kiterjed öcsény, Szálka, Harc és Sióagárd községekre is. GYÓGYSZERT ARI ÜGYELET: Szekszárdon a hét végi és ünnepi ügyeletet a ll, 1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhi.don, Dombóvárott, Pakson és Tolnán a helyi két gy “>gy- szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet tart még Bátaszék. Hőgyész, Nagydorog és Tamási gyógyszer- tára. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Beethoven: A-dúr szonáta Op. 30. 9.03: Rádiómontázs Petőfi Sándor fiának életéből. 10.05: Nótafelvételekből. 10.20: Versek. 10.30: A MÁV szimfonikus zenekar hangversenye. Kb. 11.35: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. Dudazene. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.43 : Védem a környezetemet! Jegyzet. 13.53: Kóruspódium. II. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05: Petőfi-kaLendárium. 15.10: Táncze- neműsor. 16.00: 108 óra. . . 17.30: A magyar nyelv hete. 17.51: Mi a titka? 19.25: Vidám divattanfolyam. 20.27: Különös félreértés. Vígopera. 21.40: Népdalok. 22.15: A Bp. Honvéd nemzetközi ököl vívó versenyéről. 22.25: Beat. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 9.03: Operákból. 10.00: Szabad szombat... 12.00: ..Jelképek erdején át...” 12.10: Alexandra. Részietek. 12.30: Gazdaságról — mindenkinek. 13.03: Schubert: B-dúr szonáta Op. posth. 13.40: A csecsemők és a kisgyermekek tavaszi gondozásáról. 14.00: Fővárosunk: Úttörők hely- ismerti vetélkedője. IV. 15.00: Éneklő ifjúság. 15.10: Nicanor Za- baieta hárfázik. 15.27: Falurádió. 16.05: Az élő népdal. 3. 16.15: Emlékek szárnyain. 17.12: A súlyfürdőről. 17.23: Bajnoki labdarúgó-mérkőzések II. félidejéről. 13.2.0: Kalandozás — sok muzsikával. 19.10: Jó estét, gyerekek! 19.20: Az U. Dózsa—Rába ETO balnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.10: Uj könyvek. 20.13: Népi zene. 20.39: Az élet szerelme. Jelenetek. 21.39: A kiállítótermekben. 21.54: A Magyar Vonósnégyes hanglemezei. XVin. 23.15: Ritmus és melódia. URH 12.23: A nürnbergi mesterdalnokok. Részletek. 13.06: A nyughatatlan. Rádiójáték. 13.50: Világhírű előadóművészektől. 15.30: Délutáni hangverseny. 16.50: ötórai tea. 18.10: Major Tamás előadóestje. 19.10: Századunk zenéjéből. 19.58: Kórusművekből. 20.20: Otto Klemperer vezényel. 21.51: Dzsessz, 22.10: Rigoletto. Részletek. MAGYAR TV 9.30: Piros — tilos! Óvodáskorúak műsora. 10.10: Egy óra múlva itt vagyok. Tv-filmsorozat. 11.30: Nyugdíjasok műsora. 14.13: Iván gyermekkora. Film. „A képi kompozíció” című filmesztétikai adáshoz. 15.50: Michel Vaillant. Filmsorozat. X. 16.15: Reklámműsor. 16.20: Hírek. 16.25: Szegedi EOL— Zalaegerszegi TE. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Szegedről. A szünetben: Reklámműsor. 18.20: Ékes-érdes anyanyelvűnk. Részletek. 18.50: Zenés Szótár. XII. Az opera. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Patika. Színmű. 22.10: Tv-híradó. — 2. 22.20: Jó estét, Budapest! (Színes!) Köny- nyűzenei műsor. 23.10: Mai magyar egyf elvonás osok. ~ . i JUGOSZLÁV TV í i 1. műsor: 14.45: A mi kis helységünk. 15.40: A tudás — vagyon. 16.50: Kézilabda: Zagreb—Borac. 18.15: öt plusz (kvíz gyermekeknek). 19.15: Tvkabaré. 20.30: Az ön slágere az idényben — szórakoztató zenei fesztivál. 22.00: Lövés — jugoszláv tv-film. 2. műsor: 18.00: Vízilabda: Négy nemzet kupája. 20.30: A cseh tv-dráma. 22.00: Komolyzene. 22.30: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 16.30: Kicsinyek műsora. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kulturális specialitások. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A fehér ló. A Spanyol Lovasiskola Bécsben. Sport SZOMBAT: Röpiabda-rAegyebajnokiog: Báta— Sióagárd (női) 15,30. V.: Miklósi. Báta—Sióagárd (férfi) 17. V.: Miklósi. Tolna megyei Építők—Sz. JTSK 14. V.: Zsák. Kézilabda: Nők: Mözs—Dombóvári Kesztyű 15,30 és 16,30. V.: Király. Gyönk—Ozora 14 és 15. V.: Kerekes— Török. Simontornya—Dombóvári Spartacus 16 és 17. V.: Kiss—Sudár. Férfiak: Alpári SE—Fadd 15 és 16. V.: Horváth—Jilling. Hőgyész—Szekszárd 15 és 16. V.: Szili. Gyönk—Iregszemcse 16 és 17. V.: Kerekes—Tőrök. Simontornya—Dombóvári VSE 14 és 15. V.: Sudár—Kiss. Labdarúgó NB/III.: A Paksi Kinizsi Pécsújhegyen a Vasasi Bányásszal mérkőzik 16 órakor. V.: Móricz. Labdarúgó-megyebajnokság: Alpári SE—Hőgyész 16. V.: Mérges« VASARNAP: RŐpfabda-megyebajnoksóg: öcsény— Medina (női) 9. V.: Körösztös. Bonyhád—Harc (női) 9. V.: Pere. Kézilabda: Nők: Paks—Bonyhád 10 és 11. V.: Link. Férfiak: Szekszárd— Dunaföldvár 8,30 és 9,30. V.: Sudár-’ Vida. Labdarúgó NB/I B.t A Szekszárdi Dózsa Egerben mérkőzik 15,30-kor. V.: Mohácsi. Labdarúgó NB/III: A listavezető Máza-Szászvári Bányász Szekszárdon, a Vasas ellen lép pályára 16,30-kor. V.: öze. A Tamási MEDOSZ-hoz a pécsi egyetemisták látogatnak. Kezdés: 16.30. V.: Dobler. A Nagymányoki Brikett Pécsett a Steinmetz SE ellen mérkőzik 10 órai kezdettel: y/.: Tarái* műsor Labdarúgó-megyebajnoksóg: Dombóvári Szöv.—Simontornya 16,30. V.: Alt- vater. Szedres—Bölcske 16,30. V.: Kleiber. Kisdorog—Tengelic 16,30. V.: Takács J. Tamási—Dombóvári VSE 15,15. V.: Dravecz. Tolna—Sz. Dózsa li. 16.30. V.: Pető. Bonyhádi Vasas— Dunaföldvár 16,30. V.: Láng. Majos— Bátaszék 16,30. V.: Barát. Megyei B. osztály: Báta—Győré 16.30. V.: Kerekes. Gyönk—Sz. Építők 16.30. V.: Bakonyi. Bogyiszló—Sióagárd 16.30. V.: Kunfalvi. Pálfa—Kölesd 16,30. V.: Berta. Cikó—Fadd 16,30. V.: Török. Zomba—Pincehely 16,30. V.: Kisz- ler. Ozora—Nagydorog 16,30. V.: Dein. Megyei 11. osztály: Aparhant—Szakcs 16.30. V.: Szőcs A. Madocsa—Kajdacs 16.30. V.: Paulai. Decs—Tevel 16,30. V.: Paplauer. Tolna—Kocsola 16,30. V.: Nagy A. (regszemcse—Dőbrökör 16.30. V.: Havasi. Gerjen—Dunaszent- györgy 16.30. V.: Horváth. Dombóvári Tsz—öcsény 16,30. V.: Szőcs Gy. I*» w»ény—Mucsfa 16,30. V.: Tencz. Járási összevont bajnokság: Németkér—Pusrtahencse 16.30. V.: Pápista. Kajmád—Aisőpél 16.30. V.: Bencze fi. Harc—Dunakömlőd 10,30. \L± WeidinKézilabda: Nők: Ozora—Mőzs 9 és 10. V.: Bücher. Dombóvári Kesztyű— Kocsola 9 és 10. V.: Róth. Szekszárdi Kórház—Paks 10 és 11. V.: Horváth. Bonyhád—Szekszárdi V---*- 9 és 10. V.: Király. Sz. Bő-" ** ” vári Spartacus 8 ér. " vári. Férfiak: lr~ ' '0 ás 11. V.: Szili, r VSE 11 és 12. V.: Sudú. Vida. Május 1-én nyílik meg Szeik- szárdon az a sportfotó-’kiáliliLtá.s. melyet az MTS rendez a művelődési ház földszinti kistermében. A beérkezett képeik zsűrizésére április 24-én, kedden este kerül sor. * . A szekszárdi városi kispályás labdarúgó-bajnokság állása a második forduló után. I. csoport: 1. Megyei Tanács 4, 2. Nyomda 4, 3. Építő Ktsz 4, 4. Tűzoltók 4, 5. Térvezők 3. 6. Pénzintézetek 2, 7. MEZŐGÉP 2, S. MÉSZÖV 1, 9. Műszergyár 0, 10. Felsővárosi KISZ 0, 11. Volán 0, 12. Városgazdálkodás 0. II. csoport: 1. Vasipari 4, 2. Népbolt 4, 3. Kórház 4, 4. Elektromos 4, 5. Költségvetési Üzem 2, S. Tejüzem 2, 7. AFIT 2, t. S. EPFU 2, 9. TOTÉV 0, 10. GELKA 0. 11. BM Dózsa 0, 12. Gázmű 0 ponttal. • A megyei Jtfeilabda-szöveiség el- nőfcsége soron, következő ligaérte- kez&etót április 24-éry kedden 17 áraikor tartja SaekszArdon, az MTS helyiségében. Népújság 8 mi. április 21. Ünnepi nyitva tartás ÁPRILIS 21. (Szombat): Valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátóegység szombati nyitva tartás szerint üzemel. ÁPRILIS 22. (Vasárnap): Csak a vasárnapi nyitva tartásra kijelölt boltok vasárnapi, vendéglátóegységek szombati nyitva tartás szerint tartanak nyitva. április 22. (Hétfő): Valamennyi kiskereskedelmi egység zárva tart, vendéglátóegységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. ÁPRILIS 29. (Vasárnap): Kiskereskedelmi és vendéglátó- egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. ÁPRILIS 30. (Hétfő): Csak a vasárnap nyitva tartó boltok üzemelnek a vasárnapokon szokásos módon, vendéglátóegységek szombati nyitva tartás szerint tartanak nyitva. MÁJUS 1. (Kedd): Valamennyi kiskereskedelmi egység zárva, vendéglátóegységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek, 2. műsor: 17.00: Forsyte Saga (11. rész). 17.50: Az ifjú Mr. Lincoln. Film. 19.30: Tv-híradó. 20.0G: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: A paradicsom. Tv-film. 21.50: Tv-híradó. legjoEiii hím e pajzsé ülelés