Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-03 / 78. szám
Possgay Imre A realitás szocialista vívmánya Magyar szobrászművészet — Moszkvában Imre LoszIq : Két év nyolc hónap A reform tapasztalatait ösz- szefoglalva állapíthatta meg a Központi Bizottság: „Az 1968. január elsején életbe léptetett gazdaságirányítási rendszer alkalmas és hatékony eszközként szolgálja a szocialista tervgazdálkodást, a szocialista építés céljait. A gazdasági irányítás fejlesztése azonban továbbra is feladat, hasznosítani kell az elmúlt évek tapasztalatait, és szem előtt kell tartani, hogy a fejlődés folyamatában változnak a feltételek, új technika lép életbe és új szervezés bontakozik ki, növekednek a követelmények az irányítással szemben”. Akik ma ennek az értékelésnek tükrében szemlélik gazdasági-társadalmi fejlődésünk tényeit, azok tudják, hogy a gazdaságirányítási reform a szocialista fejlődés eszköze, egyben vívmánya is. Olyan vívmány és realitás, melyet újra meg újra fejleszteni kell, hogy a növekvő követelményeknek megfelelve, mindig jól szolgálhassa a szocialista társadalmi, gazdasági építőmunkánkat. Emberkéz alkotta jéghegyet Kelet-Szibéria déli részén a burját mezőgazdasági szakemberek frappáns ötlet megvalósításával küzdenek a szárazság ellen, ősszel a tajgai folyócskák és patakok medrébe a szűkületeknél torlaszokat építenek. Amikor beáll a folyó, a jégen léket vágnak, ahol feltör a víz és hamarosan megfagy. A művelet többszöri megismétlésével januárra már tíz méter vastagságú jégréteg keletkezik. Nyáron, amikor a természetes vízforrások elapadnak, az őserdei árnyékban álló, lassan olvadó jéghegyek vizét a földekre vezetik. Jelenleg tízezernyi hektár rétet öntöznek így. A szovjet főváros kulturális életének új színfoltja o nemrég megnyílt magyar szobrászművészeti kiállítás. A siker már az első napokban megmutatkozott. Nemcsak a közönség, a szakmai körök is felfigyeltek az eseményre: több szobrászművész egyenesen a kiállítás miatt utazott Alma- Atából, Rigából, Tbilisziből Moszkvába. A kiállítás nagyon jó sajtóvisszhangot is kapott. Én, aki részt vettem a kiállítás szervezésében, szeretném külön kiemelni a szovjet és a magyar szakemberek jó alkotói együttműködését. A Szovjetunióban a mostani kiállítók közül több magyar szobrászművész munkássága ismert, gondolok itt olyanokra, mint például Kerényi Jenő. Somogyi József, Kiss István, a sokat ígérő fiatal Ligeti Erika és Kő Pál. Nagy sikert aratott a kiállításon Varga Imre „Radnóti”, Melokko Miklós „Ady” és Víg Tamás „Harsonások” című kisplasztikája. Nyilatkozatot kértem néhány olyan szovjet szobrászművészDózsa-antológia A Dózsa-évforduló alkalmából 120 oldalas Dózsa-antoló- giát adott ki a Szegedi Nyomda miniatürkönyv-klubja. A száz példányban készített kis kötet mandzsettagomb nagyságú — 18x22 milliméteres —, súlya mindössze két gramm. Többek között az 1514-es parasztfelkelés szegedi és a város környéki eseményeit tartalmazza a krónikaírók egykori feljegyzései alapján. Köz. readja Juhász Gyula, Móra Ferenc, Tömörkény István és mások Dózsával kapcsolatos verseit, illetve prózai írásait. A kötet borítóján és lapjain Derkovits Gyula Dózsával kapcsolatos metszeteinek több kicsinyített mása látható. A mini könyvet Péter László irodalomkutató szerkesztette. Ä Magyar Szocialista Munkáspárt XX. kongresszusa 1966- ban megfelelő előkészítő munka után, a népgazdaság és a társadalom fejlődésének mélyreható elemzése alapján határozta el a , gazdaságirányítási rendszer reformját, az új irányítási rendszer bevezetését. A reform célja olyan gazdaságirányítási mechanizmus kialakítása volt, amellyel biztosítható a szocialista termelési viszonyokban rejlő előnyöknek a korábbinál is eredményesebb érvényesítése, a szocialista tervgazdálkodás lehetőségeinek jobb kihasználása. A reformmal szembeni követelmények a párt gazdaság- politikájából adódtak és így hangzottak: az új irányítási rendszer gyorsítsa meg a szocializmus teljes felépítését; fejlessze a termelőerőket és a szocialista tulajdonviszonyokat, növelje a vállalatok önállóságát javítsa tevékenységüket; biztosítsa a gazdaság fejlődésének nagyobb tervszerűségét, fejlessze a szocialista tervgazdálkodás módszereit; hatékonyabban érvényesítse a szocialista bérezés elvét, fokozottabban ösztönözzön a jobb minőségű munkára. A gazdaságirányítási reform az ellenforradalom óta alkalmazott gazdaságpolitika szerves folytatása, annak továbbfejlesztése az intenzívebbé váló gazdasági fejlődés követelményei szerint. A párt azonban nem hagyott az iránt sem kétséget, hogy jóllehet, a reform az intenzív gazdasági növekedés feltételeit hivatott biztosítani, mégsem csupán gazdasági ügy, hanem nagy horderejű társadalmi vállalkozás, amely a termelési és elosztási viszonyok fejlődésén keresztül hatást gyakorol a társadalom politikai, erkölcsi viszonyaira, az emberek magatartására és az intézményekre is. Amikor az elhatározott célok, feladatok oldaláról vizsgáljuk a reform megvalósulását, akkor ezt megfelelő történelmi szemlélettel kell ten- n;. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az új gazdasági mechanizmus meghatározott gazdasági szerkezetet örökölt annak ellentmondásaival, egyensúlyzavaraival együtt. Ismerve az örökölt ellentmondásokat, az átállást úgy kellett megoldani, hogy az ne okozzon semmiféle megrázkódtatást a gazdaságnak, s ezen keresztül a társadalomnak. Az elmúlt öt év bebizonyította. hogy a reform koncepciója alapvetően bevált: általánosan elismerik sikerét, szocialista jellegét. Bebizonyosodott azonban az is, hogy egyes esetekben a vártnál bonyolultabb ellentmondásokon keresztül és sok tekintetben előre nem számított hatásokat, jelenségeket kiváltva érvényesül. Az ellentmondások és a gazdasági egyensúllyal kapcsola2&ooo példányban tos problémák megvilágításánál azonban abból a pozitív tényből kell kiindulni, hogy a reform bevezetése még rövid időre sem járt együtt a termelés és az általános életszínvonal visszaesésével, sőt, egészében véve szakadatlan növekedésről adhatunk számot, amit egy ilyen — az egész eddig megszokott cselekvést átrendező — döntő jelentőségű társadalompolitikai vállalkozásnál igen nagyra értékelhetünk. A tények fényénél helyes megvilágításba kerülnek a reform negatív kísérő jelenségei is. Ezek egy része ugyan a reform időszakában jelentkezett, de nem annak a következménye. Itt elsősorban a fogyasztói magatartással összefüggő problémákat említjük. Hosszú, szűkös évek után a közfogyasztási cikkek viszonylagos bősége sajátos mohóságot, a sokáig nélkülözött javak gyors kielégítésének vágyát ébresztette fel az emberekben. A nagyobb problémát és káros magatartásokat azonban még ma is inkább az okozza, hogy az anyagi javak iránti kereslet, a viszonylagos bőség ellenére, messze megelőzi a kínálatot. Ez a helyzet kitermeli és ideiglenesen fenntartja a szükségletek kielégítésének törvénytelen és amorális formáit. Küzdeni ellene, természetesen a jogrend szigorával és morális elítéléssel is lehet, de igazán hatásosan úgy küzdhetünk, ha még nagyobb bőséggel, a termelés és a piac további észszerű szabályozásával válaszolunk. Komolyabb gondot okoznak azok az ellentmondások, egyensúlyi zavarok, amelyek közvetlenül a termelést terhelik. Ezekre a problémákra a párt Központi Bizottságának novemberi határozata a legnagyobb nyilvánosság előtt hívta fel a figyelmet, bebizonyítva, hogy nem gazdaságirányításunk szervi bajairól van szó, hanem részben a múltból ránk maradt, részben újonnan keletkezett, de múló torzulásokról, amelyek megfelelő intézkedésekkel és az egységes értelmezésre épülő társadalmi cselekvéssel kiküszöbölhetők. n. Bármilyen furcsa, a kié kereszt sok álmatlan éjszakai órát okozott Kapelláró számára. Először arra gondolt, talán a félelmét kell legyőzni, azokkal a később bekövetkező eseményekkel kapcsolatban, amelyekre ez az apró jel utal, mint valami állandó, jogfolytonos figyelmeztetés. Rájött azonban, hogy nem a félelem az, ami ébren tartja ilyenkor, sokkal inkább az elővigyázatosság érzete, amelyet azelőtt nem ismert. Mintha valaki örökké figyelné, egy arc nélküli árny, aki minden lépéséről tud, s ennek kellő fontosságot tulajdonít, mi több, elraktározza magában a mozdulatait, számot tart a gondolataira, a terveire, g azt várja, mikor nyílik kedvező alkalom a leszámolásra, hogy előlépjen onnan, ahonnét a legkevésbé várják és fölemelje a kezét, hogy akkora ütéssel csapjon le rá, amilyet senki mástól nem kaphatott volna, s ez &z ütés a földre teríti örökre. Ha nem szégyellte volna, megkérdezi Kicsit, meg a többieket, mondjátok el srácok, de őszintén, ti is érzitek ezt? Vannak, akik úgy élik le az életüket, hogy csupa láthatatlan barát veszi körül őket, az ilyenek a koporsóban is mosolyognak, és magukkal viszik a barátságok megfejthetetlen titkait, misztikumát, várakozásaikat és a beteljesülést, ami mind, mind a láthatatlan barátokkal kapcsolatos. De mit tudhatnánk kezdeni a láthatatlan ellenségeinkkel, akik egyszer majd, a legváratlanabb pillanatban letépik rólunk az inget, megnézik, ott-e a tetovált kereszt a bal vállunkon és akkor megbánjuk, hogy a világra születtünk, szeretnénk a földdel eggyé válni, őrjöngünk a kíntól, hogy lám, most sem, még most az egyszer sem látjuk az arcát annak az árnyéknak, amely annyi éven át, talán egész életünkben szemmel tartott bennünket, Kapelláró, amikor láthatatlan ellenségére gondolt, alig várta a reggelt, az első napsugarat, az árnyék nélküli világosságot. Rémképek üldözték álmában, vizek fölött futott, sziklákon kapaszkodott fölfelé, s nem tudta őt üldözik-e, vagy 6 az üldöző. Beleizzadt a göncbe, hánykolódott, némelykor saját kiáltozására ébredt, arra, hogy jajgatva hívja az anyját, Kicsi szólt is neki, ez így nem lesz jó, tisztára úgy néz ki, mint aki kezd bec6avarodni, minek, marhaság, akinek nincs arca. attól csak a bolondok félnek. — Hiszen, ha félnék! De nem félek. Ha csak attól nem, hogy egyszer félni fogok — válaszolta Kapelláró, s ez az érzés akkor sem csitult benne, amikor meghallották, hogy Bikát másik csoportba helyezték, itt már túl sok galibát csinált, a szabadulásig hátralévő egy esztendőben nem őket boldogítja majd. Tábora fokozatosan Kapelláróékhoz pártolt át, s ez egyúttal azt is jelentette, hogy — legalább is átmenetileg — véget értek a tetoválásnak nevezett szertartások, s ez annyira valószínűtlen volt, tői, akik többször jártak Ma« gyarországon és érdeklődnek a. magyar képzőművészet iránt. Jurij Cserpov, az OSZFSZK érdemes művésze a következőket mondta: — A kiállítás számomra rendkívül meggyőző és érdekes. Ugyanakkor nem mondhatnám problémamentesnek. Igen erős benyomást gyakorolt rám az, ahogyan a magyar művészek a szobrászat méreteit és térarányait érzékeltetikl Műveik mindig pontosan kifejezik a társadalmi, vagy az élő teret, környezetet. És ez segíti a mestert abban, hogy végre tudja hajtani a maga. ele tűzött feladatot. A kömye- zet pontos érzékelése teszi kié fejezővé az olyan műveket* mint Schár Erzsébet Ülő nő-, alakja, vagy Varga Imre RadJ nóti-ja. Érezhető, hogy a kiJ állításon bemutatott mindert egyes mű az anyagszerűség jegyében készült. Nagyszerűért érvényesül például Segesdi Fidel Castro című művében a fémhegesztés. Nagyon jó a szín- hatás: a világos aranysárga és & zöldes bronz, a sötét vörösréz^ az ezüstös ólom, a sárgás ho- piokkő és a vörös márvány”. A magyar szobrászművészet egészében véve a realizmus* útján halad. Ugyanakkor sok az alkotói kísérletezés, A magyar művészek magas szakmai felkészültségről tesznek bizonyságot, jól uralkodnak as anyag felett nagyszerűen konsté ruálnák. Témaválasztásuk jelentős és érdekes. Ez különösen Varga Imre, Schár, Sornak gyi és Ligeti munkásságára vonatkozik. M. Voszkreszenszkája, a fia-* fal szovjet szobrászművésznői aki nemrég járt Magyarországon a következőket mondottat — A szobrászművészetben aligha lehet jobb példát felhozni az állandó alkotói kapcsom latokra, mint ahogy az a magyar és a szovjet szobrászművészek között kialakult. Nagyon sokat nyerünk az ilyen kölcsönös kiállítások és alkotói viták révén, mégpedig nemcsak szakmai vonatkozásban. Azért is, mert így a szovjet emberek mind jobban megismerik a magyar kultúrát, a magyar nép jellemét, lelkivilágát. Igor Szvetlov hogy a felügyelők nem is mertek hinni benne. Eljött a tél, közeledett a karácsony, csomagküldések ideje, aki megkapta a maga csomagját, majd kiugrott a bőréből örömében, akinek nem jött csomagja, odavolt a szomorúságtól. Kicsi is nagy örömmel mutatta egy napon a négerbabát, attól kezdve a párnája alatt tartotta, a többiek kinevették, nem törődött vele, azt mondogatta, egyszer ő úgyis megkeresi, aki ezt a babát nála felejtette, hiába mondta neki Kapelláró, hogy a lány hozzátartozói agyonverik, ha meglátják, mire Kicsi annyit mondott, nem biztos az, addig még 6ok víz lefolyik a Kis-Dunán, míg ez bekövetkezik, de az is lehet, megszökik és meg sem áll odáig, ezen nevetett maga is, karácsonyfagyújtáskor az ebédlőben az egész társaság olyan volt, mint a zárdaszüzek gyülekezete, ha azt mondták volna nekik csókolják meg egymást, alighanem megteszik, a felügyelőket is beleértve, abban a nagy ellágyulásban, ami arra a néhány órára hatalmába kerítette őket, mert eszükbe jutott a gyerekkor, az otthon, (Folytatjuk)
