Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-03 / 78. szám

Megyeszerte ünnepségek, köszöntik felszabadulásunk évfordulóját elnöke lesz. A város dolgozói­nak képviselői megkoszorúzzák a Felszabadulás téri és az al­sóvárosi temetőben lévő szov­jet hősi emlékművet. Dombóvárait április 3-án délelőtt kerül sor az emlékmű megkoszorúzására, majd este 6 órakor ünnepi nagygyűlés­re. A dombóvári járás községei közül Muesiban, Kurdon, Gyu­laion, Szakoson és Nakon lesz megemlékező ünnepség. A paksi dolgozók képviselői április 3-án koszorúznak, ugyanezen a napion tartanak ünnepi megemlékezést Nagy- dorogon és Dunaföldvárott. A tamási járás több üzemé­ben a felszabadulási évforduló alkalmából kerül sor a ki­váló dolgozók, legjobb ered­ményt elért brigádok meg ju­talmazására. Tamásiban a hősi emlékművek megkoszo­rúzásán túl este ünnepi meg­emlékezést tartanak, Pincehe­lyen összekapcsolják az em­lékünnepséget a választási nagygyűléssel. A bonyhádi járás 33 közsé­gében, illetve településén tar­tanak ünnepi megemlékezést, Bonyhádon, Hőgyészen, Nagy- mányokon, Tevelen és Kisdo- rogon megkoszorúzzák a szov­jet hősi emlékművet. Bonyhá­don szovjet, vendégek tisztele­tére este fogadást adnak a járási vezető szervek. Apar- hanton a felszabadulási év­forduló tiszteletére rendezett ünnepség keretében adják át a termelőszövetkezet tagjainak az MSZBT-tagcsoport megala­kulását elismerő oklevelet. A szekszárdi járás községei­ben is megemlékeznek felsza­badulásunk ünnepéről. Na­gyobb szabású rendezvényre, koszorúzásra négy községben, Bátaszéken, Tolnán. Faddon és Decsen kerül sor* Az egyik rejtvény. Az NDK „vak” térképének megfelelő helyén megjelölni az egyes városokat. Fotó: K. Z. Megyénk dolgozói lelkesen készültek felszabadulásunk 28. évfordulójának, április 4.-ének megünneplésére. Az eddigi évekhez hasonlóan mindenütt, ahol van szovjet hősi emlék­mű, a városok, községek la­kossága koszorúzással rója le háláját a felszabadítók iránt. Sok helyen ünnepi nagygyű­lésre kerül sor. A felszabadulási emlékün­nepségek soréból kiemelkedik a szekszárdi. A megyeszék­helyen április 3-án délelőtt tesznek fogadalmat a Kom­munista Ifjúsági Szövetség új tagjai. Este 7 órakor a me­gyei művelődési központban ünnepi nagygyűlést tartanak a város párt-, állami és tár­sadalmi szervei. A nagygyű­lés szónoka Párdi Imre, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának tagja, az Országos Tervhivatal TOLNA HEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MfcQ-VSI Bl ZOTTg ÁGÁNAK LAPJA XXIII. évfolyam, 78. szám. ARA: 90 FILLÉR Kedd, 1973. április 3. Forradalmi ifjúsági napok 10 x 10 a X. VIT-re A VIT-re készülők megyei döntője A versenyzők népes tábora. Vasárnap kora délelőtt kez­dődött és már majdnem esté­be hajló késő délután ért vé­get azoknak a fiataloknak ve­télkedője, akik vállalták, hogy politikai, általános műveltség­beli, honismereti tudásukról tanúbizonyságot téve, de leg­alább ennyire ismerve az if­júsággal kapcsolatos problé­mákat és az NDK-t is, részt vegyenek az országszerte folyó vetélkedőben. A cél, kiválasz­tani azt a nyolcvan fiatalt, aki felkészültsége jutalmául a versenyzés alapján juthat ki Berlinbe, míg további húszat a később sorra kerülő rádiós és televíziós szereplés alapján a közönség szavazata juttat el a várt találkozóra. Szekszárdion, a Babits Mi­hály megyei művelődési köz­pont földszinti előadótermében a megye minden részéből fél­száznál több versenyző és a szurkolók népes tábora gyűlt össze. A zsűri elnöke Kaczián János, a KISZ megyei titkára volt, tagjai a KISZ KB által delegált, a Magyar Rádió if­júsági osztályától és a lapunk részéről felkért jogász, illetve két újságíró. A cél többszörös szűrés alapján egy öttagú csa­pat, valamint ugyanekkora tartalékcsapat kiválasztása volt. Mint azt Kaczián János beve­zetőjében hangsúlyozta, már maga a tény, hogy valaki idáig eljutott, elismerést ér­demel. Az elismerés részben „kézzelfogható” volt. Minden résztvevő a Magyar Ifjúság féléves előfizetését igazoló utalványt kapott, jutalmul, a fokozatosan magasabb szintre továbbjutottak pedig könyv­csomagokat, értékes ajándéko­kat. (Folytatás a 3. oldalon) Átadták az 1973. évi Állami és Kossuth-díjakat Hétfőn délelőtt az Ország­ház kupolacsarnokában hazánk felszabadulásának 28. évfordu­lója alkalmából ünnepélyesen kiosztották az 1973. évi Álla­mi és Kossuth-díjakat. s a művészeket tüntettek ki a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló, illetve Érdemes művésze cím­mel. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Fock Jenő. a Mi­nisztertanács elnöke, dr. Aj- tai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, II- ku Pál művelődésügyi minisz­ter, dr. Csanádi György köz­lekedés és postaügyi miniszter, dr. Dimény Imre mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­ter, Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter, dr. Szabó Zol­tán egészségügyi miniszter, dr. Szekér Gyula nehézipari mi­niszter, Erdey-Gruz Tibor, a Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke, Gál László, a SZOT főtitkára és dr. Gál Ti­vadar, a Minisztertanács tit­kárságának vezetője. Az ünnepségen dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhe­lyettese, az Állami és Kos- suth-díj bizottság elnöke mon­dott beszédet. Egyebek között hangsúlyozta; — A társadalom életének valamennyi területén tevé­kenykednek kiemelkedő képes­ségű és kivételes eredménye­ket elérő dolgozók. Róluk az egész nép, szocializmust épí­tő társadalmunk vallja: a ki­emelkedő, alkotómunkát vég­zők valamennyiünk életének, tárgyi és szellemi világának megbecsült, tudatos formálói. A mai napon egyben a ne­gyed századdal ezelőtt szüle­tett politikai döntések emlékét is idézzük. A Magyar Kom­munista Párt Politikai Bizott­sága 1947-ben kezdeményezte a Kossuth-díj alapítását. Beszéde végén az Állami díjjal, a Kossuth-díjjal, a Ki­váló és Érdemes művész cí­mekkel a kitüntetetteknek Újabb sikereket kívánt, a szo­cialista rendünk szolgálatá­ban, a szocializmusra jellem­ző új ember erkölcsi, szelle­mi arculatának, értékeinek ki­bontakoztatásában. Dr. Ajtai Miklós ezután át­adta az Állami és Kossuth- díjakat, valamint a művészeti kitüntetéseket. Az ünnepség után a kormány fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Magyarország felszabadulásának 28. évfordu­lója alkalmából, a szocialista társadalmi rend építéséért fo­lyó tevékenység során elért nagy jelentőségű tudományos, termelési, gyógyítási, pedagó­giai és népművelési eredmé­nyeik elismeréséül Az Állami díj I. fokozatával tünteti ki Csanádi György ' Kossuth-díjas akadémikust, a Budapesti Műszaki Egyetem tanárát, közlekedés, és posta­ügyi minisztert, a közlekedés- tudomány elméleti fejlesztésé­ért és annak a gyakorlatban való elterjesztéséért, Csáki Frigyest, az Akadémia levelező tagját, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi taná­rát, az automatizálási tudo­mányág elméleti műveléséért, „A korszerű szabályozáselmé­let, a nemlineáris, optimális és adaptív rendszerek” című munkájáért, Fejes Tóth László Kossuth-díjas akadémikust, a Magyar Tudományos Akadé­mia Matematikai Kutató In­tézetének igazgatóját, a diszk­rét geometria területén kifej­tett alapvető munkásságáért, különösen a konvex testek el­méletében, fedési és elhelyezé­si problémákban, a rácsok geometriájában elért eredmé­nyeiért. Lovai Istvánt, a Mecseki Szénbányák Kos­suth bányaüzeme csapatvezető vájárát a termelésben 15 éven át elért kiváló eredményeiért, Radó Sándor Ivossuth-díjast, a földrajztudo­mányok doktorát, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium önálló kartográfiai osztályának vezetőjét egész életműve elismeréséül, (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom