Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-17 / 89. szám

Beszélik, hogy... Emelik az adót Éjt nappallá téve Amikor ismerőseim art kérde­zik tőlem, hogy „hallotta?", már nagyjából sejtem is az ezután következő közlendők természetét Ilyenkor rendszerint felháborító dologról esik szó. Hogy drágább lett valami, igazságtalanul bán­tak el valakivel, nem lehet kapni ezt vagy azt, nem írta meg az újság amazt, pedig mindenki tudja, hogy megtörtént. Figyeljék csak meg, ha bárki utcán, jár­művön, munkahelyen azt kérdezi: „hallotta?", akkor sohasem jót akar elújságolni. Nem azt, hogy náluk az üzemben végre jól szervezett a munka és eredmé­nyesen dolgoznak a szocialista brgiádok. Azt sem, hogy a pia­con, boltokban minden további nélkül lehetett kapni ezt vagy azt. Még azt sem, hogy épülő, szépülő hazánkban tűrhetően él­nek az emberek, senki sem hal éhen, sőt általában többet eszünk, mint kellene. Mindezt azért bocsátottam előre, mert mostanában megint elég sokszor hallom, hogy „hal­lotta?”, s ezúttal bizonyos adó­emelésekről duruzsolnak a fülem­be. Azaz nem is duruzsolnak, inkább jajveszékelnek és ször- nyülködnek, a harciasabbak pe­dig szidják azokat, akiknek ez az egész megfogant az agyuk­ban. Mások, a politizálásra haj­lamosak elvileg is hibásnak tart­ják az új adórendszert, a szél­sőségesebbek nacionalizmussal vádolják az illetékeseket. De éppen ideje, hogy ne csak általánosságban beszéljünk a dologról. Azt panaszolják, hogy megint visszatér a származás szerinti kategorizálás, amely an­nak idején szükséges volt, de a bekövetkezett fejlődés fölösleges­sé tette. Ma már nem az a fon­tos, hogy kinek mi az apja, vagy az anyja, hogy honnan jött és mik a korábbi érdemei. Azaz úgy látszik, hogy adózás szem­pontjából ez változatlanul fon­tos, sőt ezt tartják a legfonto­sabbnak. Hova jutunk, ha egyéb­ként tehetséges és dolgos em­bereket arra kényszerítenek, hogy családfakutatással töltsék az idejüket, pazarolják az ener­giájukat? Aztán sokaknak föltűnt, hogy most egyszerre megint előtérbe került a magyarság, mint olyan. Mintha nem lett volna éppen elég alkalmunk megtanulni, hogy a magyorkodó nacionalizmus so­ha semmi jóra nem vezetett. Hát sohasem tanulunk a törté­nelemből? Úgy látszik, hogy nem, mert az új rendelet adózás szem­pontjából kifejezett és nem is jelentéktelen különbséget tesz a magyar, illetőleg külföldi szár­mazás között. Mégpedig nyílt megfogalmazásban a külföldről ideszármazottak rovására. Mások azon keseregnek, hogy nálunk valamikor a kutya sem fizetett adót, most meg a leg­nagyobb fejlődés talán éppen az adózási rendszer folyamatos ki- szélesítésében és mind szélesebb rétegekre való kiterjesztésében figyelhető meg. Azt állítják, hogy azt a régi haladó jelszót, mely szerint fizessenek a gazdagok, nem szabad akként értelmezni, hogy ma már mindenki gazdag, legalábbis a múlthoz képest. Egy szóval bizonyos és nem is szűk réteg körében meglehetősen nagy a felháborodás, az egyet nem értés az új adórendelet kap­csán. De várjunk csak, aligha­nem elfelejtettem megmondani, hogy melyik új rendeletről van szó. Milyen feledékeny vagyok! Remélem, hogy már maguktól is kitalálták, természetesen az új ebadórendeletről. Ez ugyanis kü­lönbséget tesz a kutyák között származás, fajtisztaság és asze­rint is, hogy milyen célból tart­ják őket. Az egyenlőség a ku­tyák között mindössze abban fe­jeződik ki, hogy ezentúl mind­egyik után az eddigi évi adó dupláját kell fizetni. De ezen be­lül aztán nem is találni mást, mint különbségtételt, divatosan szólva differenciálást. Így például a magyar fajtájú törzskönyvezett ebek — puli, pumi, kuvasz, ko­mondor és sárga magyar vizsla — évi adója alig harminc forint, míg a nem magyar fajtájú, kedvtelésből tartott törzskönyve­zett kutyák után általában nyolc­szor ennyit kell fizetni. A leg­rosszabbul mégis azok az ebek járnak, amelyek nem rendelkez­nek hivatalos származási lappal, mert évi adójuk elérheti az öt­száz forintot. Mintha ők tehet­nének róla, hogy nem tekinthetők fajtisztának. Hát emiatt sok a panasz ma­napság minálunk. Gyorsan hozzá­teszem, hogy élesen elhatárolom magam a rendelet ellen lázítók- tól. Hivatalos rendeletről van szó, amelyet felelős szakemberek hoztak, bizonyára átgondolták minden sorát, ezért természete­sen helyeslem a benne foglalta­kat Annál is Inkább, mivel nincs kutyám. „Szapora, mint a nyúl." — Lehet, hogy Vietnamban nem használják ezt a hasonlatot, de azt a javaslatot elfogadták, hogy az ország élelmezési ne­hézségeinek enyhítésére a nyúltenyésztés kínálja a leg­jobb lehetőséget. Amikor en­nek gyakorlati megvalósításá­hoz partnert kerestek — ma­guk se hitték —, hogy a gu­lyás, a pörkölt és a paprika országában találnak rá, , Vietnamban megismerték egy Baranya megyei kis falu. Bikái nevét. Az pedig, hogy talán a hazaiak sem tudnak annyit a BLkali Állami Gazda­ság nyúltenyésztési munkájá­ról, eredményeiről, mint ép­pen a sokat szenvedett or­Szép számmal vannak em­berek, akik csak „imitt-amott a kanyarban” találkoznak a családjukkal. Közöttük többek között buszsofőrök, két-három műszakban dolgozó munkások, a napi munka után a háztáji földre siető parasztemberek. A sofőr a munkájával járó rendszertelen időbeosztást, a munkás a több műszakot vál­lalta, a földműves pedig a háztájit, s az ezzel járó meg­feszített munkát. Egyre többször hallom és tapasztalom, hogy bizony azok is legtöbbször a késő esti órákban vetődnek haza akik­nek a hivatalos munkaideje nyolc, esetölként tíz óra Miért? A veszekedő, olykor válás­sal fenyegető asszonyok a kö­vetkező válaszokat kapják: fontos értekezlet volt, alapo­san elhúzódott. Tapasztalat- cserére jötték, innen, vagy on­nan, Nyíregyházától Nagyka­nizsáig. Év végi, negyedévi, hó végi zárás. Beszámolókészí­tés. Gvűlés, közgyűlés, rész- közgyűlés előkészítése. Megbe­szélés. Beállított a nagyfőnök, ultizni akart, nem mondhat­tam azt, hogy sietek haza mert a feleségem balhét csi­nál. Mondanom sem kell, hogy vezetőkről, középvezetőkről van szó. Kialvatlan, másnapos. szagban, az már a vietnamiak céltudatosságát bizonyítja. A múlt évben az állami gaz­daság két technikai szakem­bere járt a távol-keleti or­szágban, ez év elején pedig hat kiváló vietnami állattenyésztő érkezett Bikáira, hogy a hely­színen sajátítsák el a nyúlts- nyésztés technológiáját. A bikaliak vállalták, hogy ez év őszén behajózásra készen áll a rakomány — az első vi­etnami nyúltelep teljes beren­dezése. Akkor isvH útra kész lesz a gazdaság, építészmérnö­ke, aki már járt Vietnamban és az ő irányításával állítják fel a nvúlf'ioyészet énületeit. Végül pedig a tenyésztésre kiváj'íratott tapsifülesek re­pülnek majd; irány Vietnam. harmadnapos, negyednapos emberekről, akik örökké hul­lafáradtak. Nem is lehet cso­dálkozni rajtuk, ha idegesek, rosszkedvűek, türelmetlenek, s másnap, harmadnap a hátuk közepére kivannak minden­kit, alti valami fontos dolgot akar megbeszélni. Ki ne lenne így. ha rendszeresen éjféltáj­ban kerülnek ágyba. Még két tripla káyj után is valószínű mindannyian. Soha nem vagyok képes megérteni — s velem együtt még jó néhányan —• miért néni elég a munkához a mun­kaidő. Miért nem lehet min­dent elintézni nyolc, vagy tíz óra alatt. Természetesen el le­het, de csak akkor, ha a mun­kaidőt munkával töltjük, s akkor valóban dolgozunk, nem pedig mást csinálunk. Az időbeosztással van tehát baj. Állítom, ha becsülettel, fo­lyamatosan, lelkiismeretese-1 megszakítás nélkül dolgoznánk le a munkaidőt, soha nem kellene például túlóradíjat fi­zetni. Csakhogy olykor fél. meg egy óra is kell, míg meg­tárgyaljuk, hogy ki, kivel van jó vagy rossz viszonyban, szidunk, örülünk, névnaoo- zunk, fölösltelefonálga­tunk, és a többi és a többi. Hát persze, hory nem elég a nyolc óra. S a munkaidő befeie^^se előtt fél órával i”t eszünkbe, hogy mi mindent kellett vo'na még aznap meg­csinálni. És mert hát végül is csak meg kell csinálni, fnmk, megbeszélünk, értekezünk vég­kimerül étf* Hovatovább arról lehet felismerni ezvik-másik helyen a vezetőket, középveze­tőket, hoev örökké fáradtak. Szemük alá táskákat nyom a oi^aretta. kávé. olykor az al­kohol. Bágyadtan, kókadoz- nrk a székeken . álmatlanság­ról panaszkodnak, szidják a tapintatlan naevfőnököket. tár­gyaló partnereket, s a miértre azt felelik: nemcsak vezetők hanem egyben vezetettek is. Az asvoobajszoH vezető gya­kori jelenség: véreres szemek - ' el a semmire sem használha­tó ■ beosztottiakat szidja, s meg­győződése, hogy nélküle nem megy a verkli. Tüdiuk nem '’v van: a jó verkli akkor is kifogástalanul működik, ha nem áU fölötte állandóan egy műszerész. Mit lehet tenni, Ka a mtm- ksidő vér» előtt mosie'enik a Vártváskedvű na"vfőnök, a nagyivó hivatalnok, az unat­kozó ellenőr, vagy annak a vállalatnak valamelyik vezető »mbere, kinek a jóindulatára, közbenjárására valami módon szükség van. „Valamit vala­miért” — mondták, s kény­szeredetten beállnak a parti­ka negyediknek, a negyvene­dik óráig is beszélgetnek, ha a fejesnek, az „érdekember­nek” beszélgetéshez van gusz­tusa. Szólni senki sem mér. attól való félelmében, hogv kiesik a pikszisből, fél. ha le­lép, oda a protekció. Pedig a vezetői rátermettsé­get, s főleg bölcsességet az bi­zonyítaná legjobban, ha az ar­ra illetékes egyszer megmon­daná: aki kártyázni akar a barátaival, verje a blattot, aki egy pohár borra szomjas, men­jen a talponállóba, vagy ve­gyen a boltban, a megbeszé­lést pedig halasszák akkorra amikor itt van az ideje, mi­kor mindenki dolgozik, az- m ’^’m’dőben. V. M. A földeken Érdemes megfigyelni, hogy az utóbbi időben többet ol­vashatunk a gondatlanságból keletkezett erdőtüzekről, mint a mezőgazdasági munkák „ál. lásáról”. De hát az ilyen ősz* szehasonlífás jelent egyáltalán valamit? Minden bizonnyal. Nemcsak azt, természetesen, hogy megszaporodtak az erdő­tüzek, következésképpen a nem mindig lelkiismeretes ko­rai kirándulók, jelenti azt is, hogy a mezőgazdasági munkák végzésében egészen természe­tes, hogy azok rendjén, meg­felelően haladnak. Nem ese­mény tehát az, ami magától értetődő dolog. Naponta látjuk a határt, a mindennap tapasztaljuk, ész­leljük a termelőszövetkezeti tagok, az állami gazdasági dolgozók szorgalmas munká­ját. Nemrég hosszabb utat megtéve Szekszárd és Dombó. vár, majd Dombóvár, Nak, Tamási és Simontomya között végig azt láthattuk, hogy ki­fejezetten szép, a körülmé­nyekhez képest sokat ígérő a határ. A földek gondozottak, a vetések megfelelően telel­tek. Ez azért is öröm. mert Tolna megye se bővelkedett az elmúlt hónapokban csa­padékban, helyenként 40, 60, 80 milliméter hiányzik a szo­kásos és kívánatos átlagból, Ezért aztán nagyon várták a mezőgazdasági üzemek dolgo­zói az esőt, a legjobbkor jött, bár igaz, hogy a hideg idő és a vihar maradhatott volna. Ütemesen folyik a megye mezőgazdasági üzemeiben az idei tervek megvalósítása. Március végén, április elején valamennyi termelőszövetke­zetben megtartották az idei tervet véglegesítő közgyűlést, rögzítették a középtávú terv 1973-ban esedékes „részét”. Tavaly, — miként ezt Kádár János elvtárs angyalföldi be­szédében is hangsúlyozta, — a gazdasági munka kielégítő eredményekkel zárult. Az ipar 5,6 százalékkal, a mezőgazda­ság 4 százalékkal növelte ter­melését, a közlekedés és a ke­reskedelem a tervelőirányzat­nak megfelelően teljesítette tervét, a nemzeti jövedelem 5 százalékkal növekedett. Ará­nyosan és megfelelően vette ki részét a nemzeti jövede­lem növeléséből Tolna megye mezőgazdasága is. Számítani lehet rá, hogy a termelőszö­vetkezetek, az állami gazda­ságok az idén sem okoznák csalódást. A határ mindenütt azt mu­tatja, hogy rendben mennek a dolgok. Számítani lehet rá, hogy tovább javul az alkat­részellátás, nem lesznek zök­kenők az üzemanyag-ellátás­ban, de hogy milyen lesz az időjárás májusban, júniusban, egyáltalán az elkövetkező hó­napokban, az még mindannyi­unk előtt titok. A mezőgazdaság állásáról szóló „hadijelentések” az új­ságok hasábjairól elmaradtak. A tudósítások, a tájékoztatók rövidek, szűkszavúak. Mit je­lent ez? Azt talán, hogy csök­kent az érdeklődés és a figye­lem a földeken dolgozó em­berek munkája iránt? Nem. Azt jelenti, hogy a mindig létező gondok és nehézségek ellenére úgy, és akkor vetik el a kukoricát, a cukorrépát, ahogy, és amikor kell, akkor végzik el a vegyszerezést, a növényápolást, amikor annak eljött az optimális ideje, és hogy ez így van, az ma már nem újság. 1973. április 17. ARKUS JÓZSEF Nyúltelep Vietnamnak Vietnamiak a bikali gazdaságban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom