Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-01 / 50. szám

MÁRCIUS 1 CSÜTÖRTÖK Névnap: Albin A Nap kél 6,26 — nyugszik 17,28 órakor A Hold kél 4,30 — nyugszik 13,41 órakor — A Balaton regionális tér. Te szerint távlatban 600 ezer vendég egyidejű fogadására készülnek fel a magyar tenger üdülővidékén. Ehhez a hét­végeken még további 150 ezer víkendező járul, azzal csúcs­időben háromnegyed millió ember elhelyezéséről, ellátásé, ról kell gondoskodni. A Bala­tonnál jelenleg a tervezett ven­dégsereg mintegy felét képesek fogadni. — A Magyar Posta hét cím­letből álló busómaszkokat áb­rázoló bélyegsorozatot hozott forgalomba, amelyek alkalmi bélyegzése március 4-én lesz Mohácson. A Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata a bélye­gekhez kapcsolódó busójárás­jeleneteket adott ki képes le­velezőlapokon. — Megkezdődött a Szovjet­unió közép-ázsiai térsége leg­nagyobb folyójának, az Amu- darjának elrekesztése. A folyót gát irányítja új mederbe, és vízierőművet fog működtetni. Az eltérítés térségében az Amudarja öntözési rendszert táplál majd, amelynek segít­ségével több tízezer hektár földet tesz termővé. A másfél kilométer hosszúságú gáton gépkocsik és vonatok közle­kedhetnek. — 12 éves lányt vezetett az oltár elé szerdán a spanyol- országi Zaragozában egy 18 éves fiatalember, miután a Vatikán külön engedélyt adott az esküvőre. Spanyolország történetében ő a legfiatalabb menyecske. HIDEG IDŐ Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, né­hány helyen hózáporral. Az élénk, időnként erős. helyen­ként viharos lökésekkel kísért északi szél lassan mérséklődik. Az évszakhoz képest hideg idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Kitüntetés a honvédelmi munkáért A Magyar Honvédelmi Szö­vetség megalakulásának ne­gyedszázados évfordulója al­kalmából a honvédelmi mi­niszter kitüntetéssel jutalmaz­ta azoknak a munkáját, akik Tolna megyében hosszú évek, több mint két évtized óta irá­nyítják, szervezik a honvédel­mi felkészítést, nevelést. A Haza Szolgálatáért Érdem­rend arany fokozatát kapta Takács András megyei titkár­helyettes, Tárnok Géza, a gép­járműiskola vezetője, ezüst fo­kozatát Bodahelyi József pak­si járási MHSZ-titkár, bronz fokozatát Kovács Lajos, a du- naföldvári községi lövészklub titkára. A kitüntetéseket szerda dél­után, a szövetség székházában adta át Takács László alezre­des, az MHSZ megyei titkára. A megyei kereskedelmi fel­ügyelőség mintegy 100 társa­dalmi ellenőr segítségével kezdett az első negyedévi vizsgálatokhoz. A cél ugyanaz, mint eddig: a fogyasztók ér­dekvédelme. Folyik a tüzelőanyagok utó- vizsgálata. Mint ismeretes, ta­valy országos vizsgálat része­ként a megyei felügyelőség is ellenőrizte elsősorban a szi­lárd tüzelőanyagok mennyisé­gét, minőségét. A TÜZÉP jól felkészült az idei télre. A tél azonban „megtréfálta” a nagy készle­tekkel rendelkező telepeket: a kereslet lényegesen kisebb volt a vártnál. Befejeződött a megyében a tej-, tejtermék-ármódosítás gyűrűző hatásának vizsgálata. Az ellenőrök több dicséretes példáról számolhattak be, visszaélést nem tapasztaltak. A dun af öld vári ÁFÉSZ presszójában nem használta Országos fotopályázat Az 1973. őszén sorra kerülő szekszárdi szüreti napok alkal­mából országos fotópályázatot hirdettek. A felvételek augusz­tus 10-ig küldhetők be a szek­szárdi városi tanács művelő­dési osztályára. A pályázatra bármilyen témakörű fotókkal nevezhetnek, azokkal amelyek országos pályázaton még nem nyertek díjat A városi tanács vb a leg­jobb öt felvételt ezer—ezer fo­rinttal díjazza, ezenkívül dí­jat ajánlott fel a Népművelé­si Intézet, a Foto című folyó­irat szerkesztősége, Szekszárd város KISZ-bizottsága, a Tol­na megyei Idegenforgalmi Hi­vatal és a Tolna megyei Könyvtár is. A Tolna megyei Tanács különdíját a felsza­badulás után megváltozott éle­tünket bemutató legjobb alko­tás kapja, a városi tanács pe­dig annak ajánlja fel külön­díját, aki a legszebb szüreti képeket készíti. ki az osztályba soroláshoz en­gedélyezett haszonkuítsot, ha­nem annál lényegesen olcsób­ban árusít, — a KOPKA ÁFÉSZ a Hotel Dám II. osz­tályú presszójában harmad- osztályú áron adja a vendé­geknek a tejtermékeket Folyik a vendéglátóipari egységek osztályba sorolásának az ellenőrzése a Belkereske­delmi Minisztérium által elő­írt pontrendszer alapján. Ahol az ellenőrök hiányosságot ta­lálnak, 45 napot adnak azok megszüntetésére. Ellenkező esetben az egység alacsonyabb osztályba kerül. Rubint Mátyás 25 éves dom­bóvári vasutas január 30-án délután megelégedéssel ta­pasztalhatta, milyen odaadás­sal foglalkozik a Dombóvári Városi és Járási Rendőrkapi­tányság az állampolgárok ügyesbajos dolgaival. Lám, ő mindössze annyit mondott, hogy barátja és kollégája, a 29 éves Bicskei József ellopta lakásáról Jugoszláviába érvé­nyes útlevelét, valamint irat­tárcájából személyi igazolvá­nyát. Szűkszavú bejelentése annyira felkeltette a rendőrség érdeklődését, hogy a panasz felvevője két teljes oldalt gé­pelt tele sűrű sorokkal. Rubint eközben jót kuncogott magá­ban, mivel úgy vélte, hogy a lopással vádolt Bicskei már valahol Róma táján gyönyör­ködik a mediterrán ég kéksé­gében ... TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lanla Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—81 Sportrovat: 128—IS Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla tér L Telefon: 120—11. 120—18 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiők 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terieszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 29 Ft Indexszám: 25 06* Lenin levele — 10 000 dollárért Több mint 10 000 dollárért cserélt gazdát egy londoni ár­verésen egy Lenin-levél. A le­velet a szovjet forradalom ve­Nincs nap, hogy ne érkezne az ország valamelyik csücské­ből hír Petőfi-megemlékezés- ről. Megyénkben is nap-nap után hallunk jól sikerült ünnepsé­gekről, amelyeket nagy köl­tőnk születésének 150. évfordu­lója tiszteletére rendeztek. Most került sor az ötvenedik alkalomra. A TIT-klubból a művelődési központ nagytermébe kellett költöznie az előadóknak, olyan sok dunaföldvárit érdekelt az ünnepség. Több mint kétszáz- negyvenen gyűltek össze, fő­leg fiatalok. Ezúttal is hasonlóképpen zajlott a műsor, mint máskor. A köszöntés után Miszlay Sa­rolta, a megyei könyvtár mun­katársa beszélt Petőfi Sándor­ról, a költő kapcsolatáról a megyével. Tőle Kiss István vette át a szót, és elmesélte, hogyan készült el az immár megyehatárokon túl is híressé vált kisfilm Petőfiről. Megkértük, nekünk is mond­ja el, amit az ötven előadás közönsége hallott: — Kemény munka volt a film és a téma lehetőségeit összeegyeztetni. A filmnek el­sősorban konkrét, bemutatható dolgokra van szüksége: he­lyekre, utakra. Tolnában a Petőfi-emlékeket sokan éssok­A szürke valóság egészen más volt Bicskei ebben az órában nem az ég kékjét cso­dálta, hanem — a kapitányság fogdájának fehér falára me­redt. Az efféle környezet nem volt számára ismeretlen. 1967- ben a bíróság társadalmi tu­lajdont károsító bűncselek­mény és tiltott határátlépés bűntettének kísérlete miatt kétévi és egyhónapi börtönnel sújtotta. Szó, ami szó: Bicskei sok­oldalúan előkészítette törvény­ellenes olaszországi útját. Ru- binttal fiktív adás-vételi szer­ződést készített, amelynek ta­núsága szerint Rubint meg­vette tőle 250 köbcentiméteres Jawa motorját. A valóság ez­zel szemben az volt, hogy Ru­bint a motorkerékpárt szemé­lyi igazolványáért és útleve­léért kapta cserébe. Az okmá­nyokba Bicskei saját fényké­pét ragasztotta, s még arról sem feledkezett meg, hogy a személyi Igazolványban lévő fotón ott a szárazbélyegző egy A jaroszlavli sebészek visz- szaoperálták Jurij Jerohin lá­bát, s a 16 éves páciens, ugyan még mankó segítségével, de már megtette az első lépése­ket. Jurij Jerohin motorkerék­párjával karambolozott és az országúti baleset következté­ben térdből leszakadt egész jobb lábszára. A véredények zetője svájci tartózkodása ide­jén írta a bolsevik párt pet- rográdi bizottságának. (MTI) i féleképpen értelmezik, meg kellett fontolnunk, hogy me­lyiket fogadjuk eL Sokszor kellett dokumentumokat fény­képeznünk. — Munka közben jöttek olyan ötletek, gondolatok — azok megszólaltatása, akik csa­ládjának kapcsolata volt a költővel —, amelyek új ked­vet, erőt adtak a munkához. 1972 nyarától decemberig dol­gozott a filmen a művelődési központ csoportja, néhány kül­ső munkatárs segítségével. Miszlay Sarolta gyűjtötte az irodalmi anyagot, Raffai Anna rendező írta a szöveget, a Pe­tőfi Irodalmi Múzeum munka­társa volt a szakmai tanács­adónk. — Gyakran elmesélem hall­gatóinknak, hogy milyen meg­ható lelkesedéssel készültek a legtöbb községben az idei em­lékévre. Főleg az Alföldön, itt a megyében a sárszentiőrineielc szeretetéről és érdeklődéséről lehet beszélni, nem is keveset — mondta Kiss István. A kisfilm Dunaföldváron is sikert aratott. Nagy sikere volt a program utolsó részé­nek is: a helyi irodalmi szín­pad műsorának, amely a köl­tőnek azokból a verseiből vá­logatott, amelyek legközelebb állnak a népköltészethez. tű­része. Hegyes szerszámmal oda-' kanyarította. A történet harmadik szerep­lője Zala Zoltán, 29 éves dom­bóvári lakatos. Őrá tavaly augusztus 16-án szabott ki 1000 forint pénzbüntetést a bíróság, mivel orgazdaként lopott ke­rékpárt vásárolt. Zala Zoltán Bicskei kérésére Kaposvárra utazott. Jóllehet tudta, hogy Bicskei miben sán- tikál, megvette részére a va­lutát, megváltotta a vasúti je­gyet. Mit kapott érte? ... Né­hány féldecit, hogy izgalmát csillapítsa. Gyékényes és Csurgó között robogott a gyorsvonat. Bicskei magára erőltetett nyugalommal lapozgatta az aznapi, a ja­nuár 27-i újságot. Határőr tiszthelyettes lépett elé, s udvariasan útlevelét, kérte. A gyakorlott szemű, lel­kiismeretes törzsőrmester az első pillantásra észrevette, hogy a személyi igazolvány szárazbélyegzőjén a REND­ŐRSÉG szó „S” betűje fordí­tott állású ... — borváró — roncsolodtak. A jaroszlavli kórház sebészei azonban nem nyugodtak bele, hogy a fiatal­ember elveszítse fél lábát. Igen bonyolult műtétet hajtottak végre rajta, amely több óra hosszat tartott. Az operáció si­került. Jerohin már jól érzi magát, lába életre kelt, Vizsgál a kereskedelmi felügyelőség Tüzelőanyag, tejtermék és osztályba sorolás A fordított „S” Rajtavesztett a disszidensjelölt és két cinkosa TOLNA MSOYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) NEPOJSAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNÁ MEGYfcl BIZO'TTBAoAHA SIETI Petőfi-megemléhfxés Az ötvenedik Visszaoperálták a lábat és az idegszájak teljesen szét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom